Sziasztok!
Új vagyok itt a fórumon, de már egy ideje olvasgatom ezt is, a tűsarkús topicot is. Már gyerekkorom óta szeretek női ruhákat, cipőket felvenni, először csak otthon, de manapság egyre jobban vonz, hogy kint, házon kívül is kipróbáljam...viszont elég nehezen tudnám magamat nőnek sminkelni, de nem is nagyon szeretném. A körmömet szívesen festeném, de kb. ennyi. De ha mégis "nőnek álcáznám" magam, az sem igazán működne, mert a kisvárosban ahol lakom szinte mindenki ismer, ezért ne igazán megoldható a dolog, mert valószínűleg még sminkkel is felismernének.
A párom támogat ebben, de minimálisat tud segíteni. Mostanában otthon nem igazán tudtam átöltözni, mert a gyerekek szinte folamatosan otthon vannak. Pár alkalommal előfordult, hogy kiruccantunk valahová, nagyobb helyre, ahol nem valószínű, hogy felismernek és ott felvettem műbőr nadrágot, női felsőt, blúzt, így legfeljebb furán néztek vagy leb*ziztak. De magassarkút, szoknyát nyilvánosan még nagyon kevés alkalommal vettem fel, inkább hidegebb időben, kabátba, sálba burkolózva. Illetve kirándulni mentünk így, elhagyatottabb erdei utakon, de az azért parásabb és a tűsarkú sem a földutakra való. :)
Nektek mi a tapasztalatotok, fel lehet venni szoknyát, magassarkút nyílt atrocitás nélkül vagy vannak olyan elhagyatottabb helyek ahol kisebb a lebukás esélye? Külföldi fórumokat olvasgattam, ott azért sokan írták, hogy toleránsabbak az emberek, körömlakk, színes leggings, szoknya viselése miatt nem feltétlenül szólják meg az embert.