Nagy köszönet Lindelöfnek, mert ha ő nincs, már nagyon befordultam volna Varane miatt, az egyik legbalfaszabb embernek tartom a mezőnyben, de Lindi felemelte az ingerküszöbömet.
Persze ez a nyolvanötödik rangú problémánk.
Egyébként ez az év fogja igazán beárazni Ole-t, mert ezzel a kerettel egy normális edző tudna jó focit játszatni.
Hát csak érkezett Mike Phelan Carrickék mellé és kb. fél éve ez a szabadrúgás specialista, akinek most meg nem mondom a nevét és talán az orvosi, erőnléti stábban is volt változás, az biztos, hogy tavaly azon a téren is sokkal jobban álltunk a többi csapathoz és a korábbi időszakhoz képest. Ahogy írtam, azért le lehet szedni a fejét, hogy egy jó stábbal kellett volna már megérkeznie, vagy nagyon rövid időn belül összerakni és ez nem ment. Én is szidom érte eleget. Őrizgeti Carrickéket, pedig jobb stábcsapat kellene. Nem elég az előrelépés, az biztos. De az, hogy nem látja a problémát és nincsenek személyi változások, cserék a stábban, azt szerintem nem lehet mondani vagy akkor mást látunk. Főleg egy olyan klubnál, ahol egy Woodward 9 évet lehúz vezetőként...
Én meg ezt nem tudom megérteni: "látunk egy évről évre egyhelyben toporgó csapatot, ismétlődő problémákkal.hónapról hónapra, évről évre. és akkor jössz ezzel a fentivel. "
Ha megkapta volna a Chelseahez-Lampardhoz hasonlóan gyakorlatilag 1 nyár alatt a jó keretet, ami tényleg top esélyes, azt bebukunk, akkor tiszta a kép. De itt mire összerakott valamit (pl. Pogba, Herrera, Matic), azt szinte azonnal kivették a lába alól. Pereirának a kp-n vagy Lindelöfnek a védelemben mit magyaráz az ember, mit fog összerakni, mit játszat? LvG, Mourinho, Ole és a Lazios edző se tudott használható kihozni Pereirából, de nekünk fél évig Ő jutott stabil kezdőként alternatíva hiányában, de közben pörög Ole számlálója. Most jutottunk oda, hogy Lindelöf nem kezdő, ha nincs sérülés; hogy nem James vagy nullkilométeres, pár olasz meccses Dialloval kell meccselni, forgatni, ha szarul állunk vagy lehet csapágyasra járatni Rashfordékat. 1 éve van olyan opciónk, hogy végre Bruno, Pogba, DVDB miatt van a kp-n merítés, na ezért elő is van szedve Ole, pedig azért ez se ilyen egyszerű rendes vkp nélkül. Hiába írja Heinci Pogbát vagy DVDB-t a belső kp-ra, szanaszét szednek minket még a középcsapatok is letámadásokkal, nem véletlenül darál a McFreddel Ole. Frankó nézni Pogba mélységi indításait, de ha mindre jut meccsenként x mennyiségű labdavesztés, kontra és gól, akkor meg vagyunk lőve.
Szerintem sincs rendes alapjáték, megfelelő mozgások és kombinációk és ez a gyenge segédedzői, szakmai stáb idén nagyon kiütközhet és bebuktathatja majd Olet, de ez azért van, mert végre több poszton van minőség, alternatíva még a vkp poszt lyukassága mellett is, tehát lehet elvárásunk. Szerintem se Solskjaerral (és a stábjával!) fogjuk megugorni az utolsó lépést, valószínűleg csak annyit köszönhetünk meg neki, hogy eddig eljutottunk a gödörből. Nem csapom be magam azzal, hogy Solskjaer rászolgált az esélyre; azért tartok ki, mert látom, hogy egyébként milyen a felhozatal és hogy lehet megint rosszabb nagyon gyorsan. De ha eljön a váltás ideje, végre nem egy rakás szart kell felvezetni az átadás-átvételire...
Azért komoly kétségeim vannak azokkal a "jó jelöltekkel" kapcsolatban is, akikről már lemaradtunk. Pochettinonak pl. minden adott a PSG-nél, minden poszt, bármilyen szisztéma-ára alkalmas a keret, kíváncsi leszek a végeredményre minden tekintetben (sztárok kezelése, összeillesztése, meccselés, játék, nyomás,öltöző, stb.; pedig neki még én is örültem volna). Nem biztos, hogy év végén nem lesz a piacon az argentín...
"Solskjaer azért próbálja az edzői szakmai stábot fejlesztgetni, érzékeli a problémát"
ezeket sosem értettem.
látunk egy évről évre egyhelyben toporgó csapatot, ismétlődő problémákkal. hónapról hónapra, évről évre. és akkor jössz ezzel a fentivel.
ezt mégis mire alapozod? :) honnét lehet ezt tudni? reménykedni, hinni lehet benne, csak aztán, ahogy Mourinhónál is, jön sajnos a valóság. jön az, hogy Solskjaer összeszarja magát Bernben és megvereti a csapatot, majd vigyorogva elmondja a kamerának, hogy "Nem az első meccsen múlik, tavaly megnyertük, mégis kiestünk, szóval..."
lehet, hogy csak előttem van behúzva ez a függöny, de mégis miből gondoljuk, hogy Solskjaer látja a problémát, és hogy fejlesztgeti az edzői stábot?
(hozzáteszem, azzal aztán ki vagyunk segítve, ha egy edzőt Solskjaer akar fejleszteni, de ez más lapra tartozik)
"A következő kérdés, hogy ki lenne jobb? Na ebben viszont határozottan azon az állásponton vagyok, hogy nem jó válasz a bárki más"
ez így van, sajnos. a jó jelöltekről lecsúsztunk, most nehéz lenne bárkit is mondani a szóba jövő edzők közül.
Conte vagy Solskjaer közül egyértelműen Solskjaer. Conte lehet, hogy nyer nekünk egy EL-t, egy Ligakupát meg egy Pajzsot, ezt Mourinho is megcsinálta, mégsem mentünk vele semmire.
csak fontos, hogy ne csapjuk be magunkat azzal, hogy Solskjear rászolgált az esélyre, meg hogy majd vele lesz itt valami komoly csapat. best effort Champions League quali, ott a csoportkör túlélése, ennyi van a paliban.
A szervezeti modell jó kérdés. Hiába megy el végre Woodward és lenne esély egy normális, szakmai vezetésre, nagyon úgy néz ki, hogy nem fog összejönni. Judge maradt az igazolásoknál továbbra is, Murtough-ék Fletcherrel pedig most vizsgáztak a nyáron és hát sok jót én nem várok. A nehezen kiszórható emberek ügye miatt (Jones, Pereira, stb.) én még megértő lennék, de a hosszabbításoknál/lezárásoknál (Mata, Pogba, Lingard) már kolompolt a vészcsengő és az, hogy CR leigazolása megtörtént úgy, hogy itt volt még James, Lingard és tudtuk, hogy Diallo a sérülése miatt nem tud kölcsönbe menni, de azért 2 hónap múlva játékra alkalmas lesz, és csak használgatni kellene, hát ez berúgta az ajtót. A sportigazgatónak pont az ilyen esetekben kellene szakmailag, stratégiailag ott lenni a toppon. Ez nálunk nincs így. (Se az nem volt meg, hogy akkor CR miatt gyorsan kiszórja James mellett Lingardot és Rashford sérülése miatt Martialt is max januárig tartja meg, esetleg kölcsönt intéz neki; se az, hogy az asztalra vágjon, hogy ez így nem lesz jó, gondolkodjunk egy kicsit az érzelmek mellett.) És akkor most olvasom, hogy Mata elgondolkodik a játékidején, lehet télen elmegy. Mi van?!? Ezt nem sikerült lezongorázni, látni májusban?
És mivel ez a sportigazgatói, átigazolási rész továbbra is gyenge lesz, muszáj Olenak (vagy az utódjának) ezt a „diszfunkció következményeként” jól csinálnia. Ha a komoly érkezők mellé odatesszük a Haaland, Grealish, Bellingham (de Ligt) vonalat is, akik azért célkeresztben voltak, akkor nagyon is jó nyomon voltunk végre és ezt megint kockáztatjuk. Murtough-ék vagy leszállítják majd az edzői kéréseknek megfelelő játékosokat a maguk módján (nyilván nem a José-Willian Martialért kombóval akarok elrettenteni mindenkit azonnal) és simán jöhet egy új rossz irány, vagy ha nem hozzák, akkor jön a törés az igazgatói és edzői posztot betöltők között.
Giornalista azt írta, hogy „a Liverpool tulajai is üzletemberek, csak ők nem Mourinhót simogatták és Solskjaert nevezték ki, hanem Kloppot. nálunk nagyságrendekkel kevesebb pénzből csináltak bajnokcsapatot, BL-győztes csapatot.”… „fogalmazhatok úgy is, hogy Solskjaer a Cityből is rövid időn belül csinálna erős középcsapatot, hiába a világ minden pénze.” Ha a precíziós játékra értette volna, akkor oké (bár megnézem majd, ki kerül oda Pep után és mire megy…) De nem arra értette, és pont hogy az ellenkezője igaz ennek.
Az, hogy Henderson-AWB, Maguire, Shaw-McTominay – Sancho, Greenwood, Rashford nyolcassal van egy ilyen brit magunk, az, hogy ez a csapat itt van:
„De Gea - Van Bissaka, Maguire, Varane, Shaw - Van de Beek, McTominay - Greenwood, Fernandes, Sancho - Ronaldo. kimaradt Rashford, Cavani, Pogba, meg a kutyaütők (Fred, Lindelöf, stb.).ezzel a kezdővel azért érezzük, hogy lehetne már valamit csinálni, elérni. egy igazi edzővel menne is.”
ez nagyban Ole érdeme. De Geát másodjára rángatta ki a gödörből, Shaw is Ő alatta fut jó szezonokat, az, hogy Greenwood és McTominay a kezdőben lehet, megint miatta van (mégha nem is kezdte először játszatni őket) és az, hogy végre ilyen, tehát combosabb a keret, ezt mind eldobhatjuk simán Ole kirúgásával. Persze Te ezeket nem vitattad.
Röviden: Szerintem gyenge továbbra is szakmai felsővezetés (Murtough, Fletcher, Judge) és Glazerék miatt ez nem fog változni. Ide „csak egy edző” nem lesz elég, ahogy jelenleg „egy csak menedzser” gyenge szakmai, edzői stábbal se jó.
Ole távozásával megint totál rossz irányba fordulhat a csónak, 1-2 átigazolási ablak alatt tönkre lehet tenni ezt a munkát, részsikert.
Solskjaer azért próbálja az edzői szakmai stábot fejlesztgetni, érzékeli a problémát, más kérdés, hogy nem haladunk és hogy egy normális edzői stábnak belépési feltételnek kellene lennie, nem évek alatt összerakott valaminek (ha egyáltalán összejön…). De mivel nincs a piacon „biztos ló”, és látom azt, hogy mi folyik mondjuk a Barcánál,Reálnál, Internél, Milannál, Juvénál, Spursnél, Arsenalnál, Bayernnél, Dortmundnál stb-nél a vezetés-edzői kombinációknál, én úgy érzem, inkább tépem a hajam a játék miatt. Arra, hogy jó szakmai felsővezetés jöjjön, aki mellé már elég az edző a Te általad preferált modellben, gyakorlatilag semmi esélyünk nincs.
Maguire valszeg kihagy néhány meccset. A spanyolok ellen lehet, hogy a Varane - Lindelöf duóval nem leszünk hátrányba, de a bajnokikra a sok beívelt labda miatt kell Harry.
Sok mindenben egyetértünk. Ole értékelésében viszont én más állásponton vagyok. Szerintem az lenne a normális szervezeti modell, ha a menedzseri pozi szép lassan vezetőedzővé alakulna. Ebben a modellben az edzői stáb elsődleges felelőssége a meccsekre történő felkészítés. A játékoskeret kialakításába ugyan lehet beleszólása, de alapvetően hozott anyagból dolgozna. Fontos dolgokat írtál Solskjaer javára, ugyanakkor ebből csak a man management releváns, ha tartani akarnánk magunkat a modellhez. Én is elismerem, hogy a keretet jó irányba vitte, de ez alapvetően egy diszfunkció következménye. Mármint, hogy ezt neki kellett csinálni.
Akkor a hiányosságok. Igen, ahogy többen írjátok, ez az alapjáték hiánya. Azt nézem szinte minden meccsen, hogy mennyire nem mozog együtt a csapat, illetve csapatrészek. A támadás és a védekezés egyensúlya ritkán jön össze. Én abban hiszek, hogy a PL-ben elegendő gyorsan és pontosan passzolni, sok labda nélküli mozgással, a többi jön magától. De ehhez szólni kéne Pogbának, hogy ne tekeredjen rá a lasztira és McTomi se tutujgassa feleslegesen. Szerintem most már a játékosaink is megvannak. Ezt én mindenképpen a szakmai stáb hibájának tartom. Van már új ember a rögzített helyzetek begyakoroltatására, illetve a játékosok egyéni fejlesztésére. Ez dicséretes, pár játékosnál a laikus szurkoló is lát potenciált (Wan-Bissaka néha olyan pengés dolgokat mutat, hogy csak lesek, Rashfordra ráférne egy kis polírozás.), de a hangsúly mégis az alapjátékon lenne. Szóval lényegében az a kérdés, hogy a mostani stáb elég jó-e a megcélzott szinthez. Szerintem nem, minden pozitív vonása ellenére is kevés. Taps jár azért, hogy fejlődött vele a csapat, de szerintem már csak stagnálunk.
A következő kérdés, hogy ki lenne jobb? Na ebben viszont határozottan azon az állásponton vagyok, hogy nem jó válasz a bárki más. Mourinho, Conte típustól óvakodnék, inkább egy filozófus. Az időzítés mindig problémás ennél a klubnál, elszalasztott a múltban több tuti lehetőséget is Woody, most meg már nem fog lépni, meghagyja a döntést az utódjának. Ez a szezon még Oléval megy végig, én azt tippelem.
Olenal az is baj, hogy a szakmai stabban nem a megfelelő emberekkel veszi korul magat. Ebben pl. Ferguson nagyon jo volt. O is egy rakas melot delegalt, de megfelelo kepessegu emberekre.
Na most ez a Carrick-McKenna kettosrol egeszen biztosan nem mondhato el. Se kialakult jatekunk es stilusunk nincs, se a kezdo 11 osszeallitasaban nem segitenek neki megfeleloen (ugyanazokat a hibakat latjuk folyamatosan), de a meccsek alatt a megfelelo cserek se tortennek meg vagy éppen egy formacio valtas. Ülnek egymas mellett es nezik a meccset, nem csinalnak semmit.
Szoval lehetnek Olenak hianyossagai, de ezek koze tartozik, hogy nem jo az ot korulvevo stab se.
Es ugyanugy, ahogy nem eleg bator mondjuk berakni Donnyt a középpálya tengelyebe, ugyanugy nem eleg bator levaltani a stabjat.
Én nem hiszem, hogy Woodward jobban mozogna a piacon és kétlem, hogy Ő igazolna magától. Pont ez a tavalyi Pellistri, Diallo, Telles, Cavani + Donny utolsó napos dolog mutatja meg.
Semmire nem haladt egész nyáron, csak a kp-ra történő B-C opciót (Olenak valszeg Grealish volt az A) tudta behúzni, ami Edwinnel és az Ajaxszal könnyen letárgyalható volt. Ole rábólintott? Igen, mivel a semminél (hogy Pereirát nézzük, ha Bruno lesérül, Pogba maradása akkor még nem volt biztos) mérföldekkel jobb ha itt van a holland. És őszintén, a City-Chelsea-PSG csapatoknál is ilyen emberek üldögélnek a padon, ez az ára annak, hogy 1 sérülés után ne Andreasékkal kelljen meccselni.
Az utolsó napos négyest nehogy fő célpontnak vegyük már. Mivel Dalot ment kölcsönbe, Williams papíron AWB helyettese lett, így kellett balhátvéd, aztán Alexet találta 1 éves hátralévő idővel Ed. Kizárt, hogy Ole Tellesért ugrált neki hónapokon át. Diallot és Pellistrit sasolta a scouthálózat, de kizárt, hogyha Ole választhatott volna Sancho vagy kettejük érkezése között, utóbbira bökjön rá. Egyébként ez a két igazolás a kölcsönadás+eladás opciókkal, amit For-dzsi régebben részletezett, vállalható a maga módján, ha már minden kérés felsült. Woodward kényelmesen hátradőlhetett, hiszen volt költés, 3-4 posztra igazolt, csak gyakorlatilag előre nem jutott semmivel az edző, mert Pogba és Bruno gyakorlatilag full szezonja miatt DVDB nem lett létkérdés. Amit az Ighalo helyett Cavani szintből ki lehetett hozni, azt megtette.
Amit Woodwardtól eddig kapott plusz amit fel lehetett még használni a korábbiakból, azt DVDB-n kívül szerintem megtette.
Idén annyivel lett jobb a helyzet, hogy a covidos piacon, mivel Sancho már évek óta hajkurászva volt és kérte a BVB-t +más komoly vevő nem volt, végre időben be lett húzva. Ehhez még beesett a szerződése végéhez közeledő, új kihívásokra váró Varane. Ole egyértelműen akart vkp-t, Woodward nem tudta pörgetni megint az eladásokat és a 4-5 évre elosztott vételárak miatt kb. 100%-kal állítható, hogy emiatt nem érkezett pl. Rice, pedig a szakmai stáb kérte. Biztos, hogy jobb ablak volt, mint a korábbiak, de csak azért, mert kegyetlenül alacsonyan volt a léc előtte 2 évig és elvileg Woodward hattyúdala már ez, Murtough-ék intézhettek több mindent.
CR idehozatalánál nem lehet menteni Olet, az asztalra vághatott volna józan ésszel, hogy mi a francot kezdjen elöl ennyi emberrel, miközben egy igazi vkp sincs. De ezért meg kapja az ívet meg a mínuszokat itt és minden fórumon az ember, ha fel meri hozni, nem csodálom, hogy Ő se állt bele, vagy Ő is csak a lila ködben él. És simán lehet, hogy CR-t akkor is megkapja, ha ellenzi. ..
Azt a részt el kéne eresztenie sok embernek itt, hogy Olera klasszikus edzőként tekintsen. Egyértelműen a késői SAF-féle menedzseri melót viszi és pörgeti. És azt (man menedzsment, keret alakítgatása, öltöző stabilitása, média, stb.) szerintem nem csinálja rosszul (biztosan nem kóklerül!), sőt. Fergie nagyobb keretet jobban tűzben tudott tartani, viszont sokkal élesebb a verseny a hazai frontokon, gyakorlatilag azonnal jön a pofon, nehézség, ha nincs kint egy fejben és minőségben is erős csapat, ezt azért figyelembe kell venni. A habitusa más, azt el kell fogadni. Azért lehet joggal ekézni Olet, hogy nem tud maga mögé olyan stábot összerakni, akik a precíziós játékot és a meccselést rendesen segítik, viszik. És egy ilyen klubnál ez alapvető elvárás, gyakorlatilag beugró kérdés lenne. Bár mondjuk Maguire szombati hazaadását, amiből majdnem gólt kaptunk és megint indította volna a De Gea v. Henderson vitát, vagy Lindelöf „tisztázását”, amiből a gólt megelőző szöglet összejött, holott 3 méteres körzetében senki nem volt, hát nem tudom ki tudná teljesen kiírtani.
Kloppot (én nagyon Őt akartam) és Guardiolát szerette volna SAF is, de nem jöttek (a Woodward-féle bohózatnak és állapotnak is köszönhetően). Nem is reális, hogy a riválisainktól valamikor átjönnének. És mivel egy bajnokságban vannak ketten plusz vannak/voltak még erős ellenfelek itt, még őkse biztos garanciák a sikerre. De ha ők elérhetőek lennének most, nyilván felelőtlenség lenne nem lecsapni rájuk. De rajtuk kívül ki a „biztosabb” ló?
Conténak van még nagyon erőteljes stílusa, szakmai iránya, de vele 3/5 védős rendszer jönne, Lindelöf menne a kezdőbe, és elöl (Cavani stílusú csatár neki kell, CR szent tehén) gyakorlatilag Lingard/Martial/Diallo mellett Rashford, Greenwood és Sancho is csak morzsákat kapna. Abba bele se megyek, hogy Ő mennyire „könnyen” kezelhető egy DOFnak és hogy a nagy meccseken, Bl-ben mire lenne elég. Tényleg kell ez nekünk? Tuchel szintén ezt játszatja, bár nem annyira görcsösen csak ezt, mint Conte. Allegri vagy Zidane alatt se ragadtak oda gyakorlatilag a tv-re a játék miatt a Juve/Reál szurkerek.
Azt is nézni kellene, hogy a sikerekért, minőségibb vagy kevésbé látványos, de azért precíziós játékért cserébe miben leszünk gyengébbek. Nekem egy Mourinho féle szar akkor se kéne, ha zsinórban jönne a PL-BL-FA kombó. Biztos lehetne jobb bizonyos területeken Olenál sok jelölt, de hogy megmaradna-e ez az öltözői hangulat, továbbra is jó irányba keresgélnénk az átigazolási célpontokat, lenne-e ilyen nyugodt állapot a médiában, stb., abban nem vagyok biztos.
Pochettinoról és Nagelsmannról év végére tudni fogjuk, hogy hiba volt-e őket elszalasztani. De szerintem itt ilyen élmezőnyben (Klopp-Pool, City-Pep, Chelsea-Tuchel) és középmezőnyben (Spurs, WHU, Leicester, Everton, Arsenal, stb.) garancia semmire nincs. A középmezőnyt le fogja verni Ole is, az első hárommal meg bármi lehet, akárki az edzőnk, nemcsak rajtunk múlik.
Ha Klopp mondjuk jövőre felállna és 7 év alatt 1 Bl-lel és 1 Pl-lel zárna, a City és a Chelsea mögött velünk a 3-4 helyen hagyná ott a Poolt úgy, hogy a Salah-Mané-Firmino-Henderson-VDV mag már relatíve öreg, kihajtott és nincs igazán fiatal jövőbeli mag összetéve, akkor hogyan ítélnétek meg?
Pep elvileg megy is 2023-ban, nála stílus és foci mellé sok hazai serleg is van, de a Bl lehet nem lesz meg (miközben Zidane nem tudta szinte hová pakolni), vele akkor mi van? És ők ketten kimagaslanak...
Mondjátok meg, ki hozza el a kánaánt vagy csak legalább nagy biztonsággal lesz a csomag, az egész kép minőségileg jobb? Főleg, hogyha Ole mögé egy jó edzői, szakmai stábot beraknánk...
És nyilvánvalóan most elhozza, nem 2 -3 év múlva, egy Klopp és Pep mentes légüres térben. (A Woodward-horgonyt már ígyis megússza az illető…)
Én nem vagyok a váltás ellen, komolyan kérdezem, én is a hajam tépem a „játék” miatt, de azért látok a klasszikus edzői (segédedzői, szakmai stáb) hiányosságai mellett menedzseri szinten pozitívumokat is, ez igaz és azt igyekszem védeni, nem szeretném kidobni. És azt is tudom, mivel más csapatok meccseit is nézegetem, hogy más szurkolók is tépik a hajukat, verik az asztalt a problémák miatt.
"fogalmazhatok úgy is, hogy Solskjaer a Cityből is rövid időn belül csinálna erős középcsapatot, hiába a világ minden pénze. "
...Kincsem jutott eszembe s eljátszadoztam a gondolattal, hogy vajon befolyásolta-e öt az, hogy éppen kit "cipelt" a hátán...de hess kisördög, hiszen 54 futam ugyanannyi gyözelem...
most fordítsuk kontrára a citys-sztorit, vajon milyen eredményt érne el ma Guardiola a MU "istállóval", eseteg Klopp vagy Nagelsmann, miközben sejthetjük, hogy egyiküknem sem kellettünk, de még Pochettinonak sem, s ha megtudjuk ennek az okát, már közeledünk az igazság felé. ennek tudatában számomra elfogadható, söt kötelezö lépés volt egy fiatal edzö alkalmazása.
a PL gyöztes pólósok 33 pontot vertek ránk, a bajnok hangos szomszéd meg 12-t, de figyelj, ugyanakkor a bajnok Pool a Cityre is rávert 18-at, a bajnok City meg a Poolra 17-et...s ha ennek is megtaláljuk az okát még közelebb jutunk a valósághoz.
közben tolakodnak bennem a gondolatak, mi lenne, ha összehasonlítanánk a benficás Mourinhot a portossal, chelseassel, interessel, realossal, unitedessel, söt, a 2004-2007-es chelseaset a 2013-2015-össel? mi történt vele, egyszer megvilágosodott majd alászállott a poklokba vagy elfelejtette a szakmát, esetleg alkalmanként jó bandába keveredett, ahol mások is sikert értek volna el?
fogjuk még konkrétabbra a dolgot s hasonlítsuk össze a Poollal bajnokságot nyert Kloppot a következö szezonossal, a végén kibújik a szög a zsákból...
ti mennyi türelmi idöt adnátok még a jelenlegi stábnak illetve szerintetek ki lenne számunkra a megfelelö szakember aki ide is jönne?
"El tudom képzelni, hogy az olajosok puszta kalandvágyból költenek egy-egy passziójukra s mosolyogva veszik tudomásul ha elgurul, hiszen náluk a csapból folyik a pénz, de egy jenki üzletember a kiadott töke visszaszerzésén kívül még nyereségre is igényt tart. Mit gondolsz a Glazeréknek mennyi veszteséget érne meg a PL, BL megnyerése, ha a kiadás nem térülne vissza a játékvásárlások az üres stadionok meg az extra prémiumok vagy bármi más tényezö miatt? Szerintem semennyit!"
ez igaz. nálunk van vége a kasszának, a City és a PSG pedig bármennyit tud költeni. de kb. csak ez a két cspaat képes erre, mégis, nem csak ők vannak előttünk.
még egyszer: amikor egy 40 milliós VdB ülhet a padon egy szezont, a 20 milliós Diallót arra vesszük, hogy kölcsönbe adjuk, amikor Maguire-re, Sanchóra, Ronaldóra van lóvé, meg Mata szerződését meghosszabbítani, akkor anyagi okokból nem lehet eredeztetni a sikertelenséget.
a Liverpool tulajai is üzletemberek, csak ők nem Mourinhót simogatták és Solskjaert nevezték ki, hanem Kloppot. nálunk nagyságrendekkel kevesebb pénzből csináltak bajnokcsapatot, BL-győztes csapatot.
fogalmazhatok úgy is, hogy Solskjaer a Cityből is rövid időn belül csinálna erős középcsapatot, hiába a világ minden pénze.
a fő probléma nyilván Woodward - pl. azért, mert egy Solskjaer-szintű kezdő és sajnos láthatóan butus edzővel szerződést hosszabbított a semmire. egy, a focihoz értő szakember ilyet egészen biztosan nem csinált volna az elmúlt évek folyamatos kudarcai után, látva, hogy Solskjaer a ráöntött pénz ellenére csak konszolidálni tudta a csapatot, előre nem tudott vele lépni.
Solskjaer balfaszkodására is van pénz :) akkor ne a tulajokat hibáztassuk. a gond az, hogy nehéz ebből a mókuskerékből kilépni. Glazerék Woodward utódjánál vagy belenyúlnak a tutiba és találnak egy jó szakembert, vagy jön ugyanez újra meg újra.
"ne szépítsük már. ezért van itt Solskjaer, mert ő a Woodward-puppet. illetve mert pluszpont az ittléte a romantikára fogékony drukkereknél."
...hajnali fél négykor két rövidke bóbiskolás között egy hangyányit összekúszálódtak a gondolatok...
szóval ne szépítsünk, bizony meztelen a király s a kókler már csak okozat, valójában a SAF- puppet, s ezért érinthetetlen. Megszálottan hiszem, hogy Fergi mozgatja a szálakat s láthatjuk, hogy ilyen feltételek mellet ennyire futja neki (úgy emlékszem, hogy te fénykorában sem feltétel nélkül rajongtál érte). Voltak, vannak, lesznek tölünk egy orrhosszal gyorsabbak, egy hangyányit jobbak, felkészültebbek, sikeresebbek. A valódi szurker már érzi, hogy hütlen lett hozzá a szive választottja.
"egyszerűen a Glazerék sem értenek a focihoz; akire a klubot bízták, ő sem ért hozzá; és az pedig, akire a csapatot bízták, szintén egy szakmai fekete lyuk."-mondod.
te a fociról beszélsz ami nincs, én meg a befektetett tökéröl, ami fogy, ha elkótyavetyélödik az avatatlan kezekben.
"...innen nehéz nyerni."-mondod.
Meccset, PL-t, BL-t bizony nehéz nyerni, a játékos látja, érzi a dörgést s kedvét, eszét veszti idövel. A pénzt azt viszont vissza lehet szerezni s itt lép be az általam sokat emlegetett nyerészkedö kóceráj amiröl könyveket lehetne írni. A sportfogadási csalás szinte leleplezhetetlen tevékenység mert nehezen lehet bizonyítani, szerintem mindig volt, van s lenni fog. El tudom képzelni, hogy az olajosok puszta kalandvágyból költenek egy-egy passziójukra s mosolyogva veszik tudomásul ha elgurul, hiszen náluk a csapból folyik a pénz, de egy jenki üzletember a kiadott töke visszaszerzésén kívül még nyereségre is igényt tart. Mit gondolsz a Glazeréknek mennyi veszteséget érne meg a PL, BL megnyerése, ha a kiadás nem térülne vissza a játékvásárlások az üres stadionok meg az extra prémiumok vagy bármi más tényezö miatt? Szerintem semennyit!
Minél kevesebb kiadás, szófogadó, megfizethetö edzö, egy kis huncutság (néhány meglepetés eredmény eladása!) s csörög a kassza, mindenki boldog, minden rendben van! Szurkoló??? Klub??? Titulus??? Álom és színház??? Ugyan már!!! NYERÉSZKEDÖ KÓCERÁJ!!!
"GIORNALISTA, téged meg sajnállak, ha azt hiszed, hogy az amerikai nem üzletelésre vette meg s tette kócerájjá Az álmok színházát. Átok érjen mindenkit, aki ezért tett bármit is!!!"
ez alatt mit értesz egyébként?
a jenki tulaj a saját szemszögéből kb. szakértő kezekbe adta a klubot, és go. a baj az, hogy Woodward teljesen alkalmatlan szintén, szakmailag nulla, nem ért a focihoz, és olyan embert klubvezetőnek tenni, aki nem ért a focihoz, hát, látjuk, hová vezet: kinevez egy Solskjaer-t.
ezért nincs lassan Fergie után 10 évvel sem modern klubstuktúra, bármit is jelentsen ez. de azért látjuk, érezzük, hogy mi történik.
ráment 5 évünk Van Gaal és Mourinho ámokfutására. Woodward ott megtanulta, hogy nem lehet teljesen az edzőre szabni a keretet, mert a következő évekig nyögi majd a bukott előd transzfereit. akkor jött az, hogy elkezdett valamivel jobban mozogni a piacon. ne felejtsük el, hogy Mourinho (és a drukkerei) nagy kedvence Fellaini volt, Lingard volt a fiatal szupertehetség, Lindelöf a világklasszis hátvéd, és bár Martial sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ez a geci portugál Williant akarta a nyakunkra hozni helyette. ehhez képest a világrekord összegért vett Maguire legalább jobb napjain egy védőre emlékeztet.
de itt is jöttek a problémák. a tavalyi átigazolásokat, ha nézzük: Pellistri teljesen felesleges, Telles keretembernek jó (Shaw cseréjének), szóval szódával elmegy. Diallo és VdB viszont, a két drága igazolás, a csapat közelében sincs, VdB-t konkrétan fel sem ismeri ez a norvég zseni valószínűleg. Cavaninál 19-re lapot húztunk és bejött.
az idén Sancho és Varane meglepően jól kivitelezett igazolások voltak. de a végén csak borítottunk mindent Ronaldo megszerzésével. neki egyrészt kurvára örülök, mert itt van a helye. viszont az egészen biztos, hogy átgondolt stratégia az ő érkezése mögött nincs.
amire ki akarok lyukadni az az, hogy Woodward stratégiát váltott. elkezdett ő (és itt nyilván nem egyszemélyben rá, hanem a tanácsadóira, sleppjére is gondolok) igazolni az edző helyett. ja igen, edzőnek meg hozta az ölebet, drukker-pofabefogónak. idejekorán kinevezte, aztán biztos ami biztos, idejekorán hosszabbított is vele. vajon miért?
ne szépítsük már. ezért van itt Solskjaer, mert ő a Woodward-puppet. illetve mert pluszpont az ittléte a romantikára fogékony drukkereknél.
szóval, Woodward láthatóan stratégiát váltott, viszont a játékosaival nem tud mit kezdeni a kiskedvence. Sancho lehet VdB után a Solskjaer-korszak másik nagy vesztese. ő és a holland is szisztémában működnek jól, de Solskjaer-nak ilyenje nincs: ő a pályára felszórt játékosoktól várná a taktikát, az ő feje ugyanis üres. emiatt a klasszisok (Fernandes, Ronaldo, Cavani) fel-feltalálják magukat, de a szimplán jó játékosok (Rashford, Greenwood, Sancho, VdB, Pogba, stb.) el vannak veszve, mert semmilyen támogatást nem kapnak a kispadról, illetve a társaktól.
ja, és középpályást meg kurvára nem vettünk. Solskjaer-nak ezek szerint a Fred-McTominay opció az álma. néha betolja Maticsot rotációba. eddig lát el kb.
mindegy, ezeket biztosan te is tudod (vagy pedig pont máshogy látod). a lényeg, hogy a jenki tulaj biznisz részébe most nehéz belekötni. ha van pénz egy Ronaldóra, Sanchóra, akkor ne a tulajt basztassuk. egyszerűen a Glazerék sem értenek a focihoz; akire a klubot bízták, ő sem ért hozzá; és az pedig, akire a csapatot bízták, szintén egy szakmai fekete lyuk. hát, innen nehéz nyerni.
hogy ki lesz az, aki erre majd bátran rámutat, és kirúgja ezt a mihaszna interim norvégot abban az évében, amikor eredetileg lejárt volna a szerződése, ha nem hosszabbítunk vele, az egy jó kérdés. szerintem a választ mindketten sejtjük: aligha leszünk olyan rosszak az idén, hogy jövőre ne ez a bohóc üljön a padon.
De Gea - Van Bissaka, Maguire, Varane, Shaw - Van de Beek, McTominay - Greenwood, Fernandes, Sancho - Ronaldo. kimaradt Rashford, Cavani, Pogba, meg a kutyaütők (Fred, Lindelöf, stb.).
ezzel a kezdővel azért érezzük, hogy lehetne már valamit csinálni, elérni. egy igazi edzővel menne is. az ölebbel meg... látjuk. a berni vereség után is fülig ért a szája. a kistévén biztos valami vicces ment...
már megint ott tartunk sajnos, hogy az ember nem tudja eldönteni, minek örülne. persze Solskaer van annyira töketlen, hogy egy hazai győzelem után is simán kiessen a BL-ből már megint (Európában folyton összeszarja magát, borzasztó statisztika, hogy 11 BL-meccséből 7-et elvesztett...). de minden győzelem egy újabb kapaszkodó Woodwardnak és az amatőr vezetőségnek, hogy kitarthassanak a rossz döntésük mellett.
Solskjaer pedig nyilván nem fog felállni. még Moyes-nak is nagyobb karrier jutott a United-bukás után, mint ami neki fog. más csapatoknál nincs "Ole"-zás, szakmai szemmel nézve megmosolyogtatóan rossz edző az interim managerünk. és ezt valószínűleg ő is látja, nyilván a nyilatkozatokban próbál a napos oldalon maradni, de nem létezik, hogy ne érezné ő is, hogy mennyire súlytalan és jelentéktelen a kispadon.
ez a szezon megy a kukába, és ha odaérünk a BL-re Ronaldo góljaival (amire jó esély van), akkor a következő is.
Solskjaer meg megköszönheti, hogy a seggé alá tolják a világ egyik legdrágább játékoskeretét, amivel eredményt ugyan nem tud elérni, de a játékosok hoznak annyit, hogy megbukni se tudjon. de ha mondjuk 3 hónapig nem ülne le a kispadra, az valószínűleg csak a monitoros embernek tűnne fel, másnak nem.
ja, és amikor majd leléptetjük, akkor porszívózzuk már ki utána az egész kibaszott stábját, ezt a tehetségtelen brancsot. istenem...
Khm, bocs de értelmes edzőnél szóba sem került. Mit gondolsz Perez is miért "engedte" el anno? Még tolták fel az árát Benzema által (aki ahogy hogy megszeabadult a vízhordója szereptől, szárnyal, akár az aranylabda is befigyel neki) , aztán tapsoltak, hogy a Juvet amortizálja. Nektek kellett, de borítékolható volt hogy pl. Pogba nem fog neki befeküdni... szóval szerintem, de majd az idő.
Nem kapnak elég segítséget a labdás emberek. Labdaszerzés után csak elvétve igyekeznek a játékosok úgy helyezkedni, hogy egy könnyű passzt meg lehessen csinálni, így a labdaszerző kénytelen valami technikailag nehezebb, hosszú/ívelt passzal továbbadni a bogyót, ami nagyon ritkán sikerül, ha az ellenfél megszállja a középpályát. A csapat mozgása nem tud alkalmazkodni a letámadós focihoz, emberhátrány alakul ki középen.
Ilyen meccseken szerintem hasznosabb lenne Cavani középcsatárként és Ronaldo a balszélen, mert utóbbi az égvilágon semmit nem védekezik, míg Cavanit többször is láttuk már a középpályáig visszalépni, brusztolni, letámadni. Ronaldo erényei is jobban tudnának érvényesülni, ha mélységből rohangálhatna kapura.
Koszonjuk szepen Olenak, a legjobb idoszak volt vele a Fergie era ota, de szintet kell lepnunk, egy jo edzotol vagyunk jelenleg az elittol. A Chelsea is elkuldte Lampardot, azota teljesen mas kategoriat kepviselnek.
De, aki nyomkodja a mínuszokat arra, hogy ennél Oleval nincsen előrébb, az egyszerűen nem érti és nem látja, ami (nem) történik a pályán.
Ole elérte a topot, a maximumot kihozta magából. De ennél több kell nekünk. Minden egyes további meccs vele elvesztegetett lehetőség. Persze fogunk majd meccseket nyerni, de aztán majd megint beköszönt ez a játék.
Egyszerűen semmi elképzelés nincsen a játékunkban, nincsen felépített taktika, nincsen stílusunk!!
Nagyon gyenge, amit játékban kihoz ebből a keretből.
És sajnos nem tud meccselni sem, cserélni sem, igazából a romantikán kívül semmi nem szól mellette. Ha nem Ole Gunnar Solskjaernak hívják, nem nyomkodnátok a mínuszokat.
Miben reménykedtek még?
Sorrendben Young Boys, West Ham és Aston Villa, ezek a csapatok vertek meg minket.
Tisztelt NISTELROOIJ, írígyellek a hitedért, kedves GIORNALISTA, téged meg sajnállak, ha azt hiszed, hogy az amerikai nem üzletelésre vette meg s tette kócerájjá Az álmok színházát. Átok érjen mindenkit, aki ezért tett bármit is!!!