Na ja. Pedig szegény Bobo nem is játszott (közlekedési balesetben meghalt az édesapja, ezért hazautazott). Igaz, a diósgyőrieknél meg Csávás hiányzott, állítólag azért nem jött Pécsre, mert tartoznak neki. Egyébként az eredmény, ha valaki nem tudná: MiZo-PVSK - DKSK 92-58 (28-19, 26-12, 23-12, 15-15).
Hétvégén igazi rangadó: PVSK-DKSK!
Attól tartok most kivételesen nem dobunk 100 pontot. Szoros meccsen PVSK győzelmet várok. Ha azt nézzük, hogy az utóbbi években mindig oda-vissza vertük a diósgyőrt, akkor ez teljesülhet.
Sajnos a meccsre nem tudok elmenni:-(
Ahhoz képest, hogy tudásunk kb.felét adtuk, hogy csak Török Szilvi mert dobásokra vállalkozni, hogy centerek nélkül játszottunk, és hogy az első negyedet 26-10-re buktuk, egészen az utolsó öt percig izgalmas volt a meccs.
Két negyedet nyertünk és nem azért, mert a GYSEV kiengedett, hanem , mert jobban tudtunk összpontosítani. Annyi labdát elszórtunk, annyi ziccert hagytunk ki lélektanilag fontos pillanatokban, hogy így még a BSE-t se tudtuk volna megverni, nemhogy a Sopront.
Az első negyedet és az utolsó negyed utolsó 3-4 percét leszámítva partiban voltunk és ez nagyon nagy szó.
Összességében elégedett vagyok, mert ha azt játszuk, amit tudunk, ezt a GYSEV-et meg tudtuk volna verni. Még így is, centerek nélkül, két cserével és egy extra Balogh ellen.
Egyébként Bubu megint előadta magánszámait és csodálkozik, hogy a közönség nem szereti. Nagyon jó játékos, de mint ember...
Ha valaki beszélőviszonyban van Dénes Krisztával megmondhatná neki, hogy az állandó színészkedése, amit már a Fradiban is előadott a játéka rovására megy.
Két ekkora hatalmas tehén, mint Kovacova (azaz Kovács), meg Seres, nem semmi.
Nekem tetszett Zirkova játéka, laza volt és csereként szórt 12-őt.
Ja , és azt sem szabad elfelejteni, hogy feljavult támadó és védőjátékunknak köszönhetően a negyedeik negyed elején 3 soproni állt 3 és kettő négy faulttal. Ki kellett volna pontozni őket, de 60-66-nál érthetetlen módon megtorpantunk.
Kár.
De a GYSEV tényleg jobb nálunk.Sajnmos ez tegnap este be is bizonyosodott...
MiZo-Pécsi VSK - ZTE NKK 103-32 (23-4, 28-8, 28-8, 24-12), ez sima ügy volt megint. Na majd jövő szombaton végre rangadót láthatunk a pécsi sportcsarnokban. Egyébkén Baloghot fogta egyáltalán valaki? 36 pont, hát ez nem semmi...
Center nélkül nagyon nehéz lesz! Balogh Judit megint nagyot alakított! Minden figura rá van kitalálva, ő meg mindent bedob, mindenhonnan. EZt megnyerte a GYSEV-nek. EZ a 2 szlovák sem nagy szám egyébként!
Azért mindent bele! HAJRÁ DIÓSGYŐR!!
Ha a Posta úgy játszik, mint a Pécs ellen, nem ússza meg a második vereségét.
A BSE nem rossz, annak ellenére mondom ezt, hogy nálunk nem tudtak kibontakozni...
Kiváncsian várom én is a DKSK-GYSEV összecsapás végeredményét, hiszen a Sopron idén még nem játszott rangadót... Persze ne feledkezzünk meg a BSE-Postás meccsről sem, az is érdekes lehet.
Hogyne, remélem jó hírekkel szolgálhatok!!!
Persze a magunk szempontjából...:))))
Ti vagytok az esélyesek, de eddig jól ment itthon (is) a játék, 4-4, meglátjuk. Biztos jó meccs lesz!
Közvetlenül a meccs után nem biztos, hogy fogok tudni írni, de másnap 100%!
Big
Megoldható, hogy a holnapi meccs után röviden írsz a meccsről?
Egyébként nagyon kíváncsi leszek, hogy lányaink igazi tétmeccsen mit fognak produkálni. Személy szerint nagyon optimista vagyok, kitűnő játékosokból áll az idei csapat. Ráadásul most kiegészültünk a két szlovák lánnyal, akik igaz, hogy nem kezdőként de tuti, hogy pályára lépnek. Persze nem szabad megfeledkeznünk Brosovszky Móniról, aki a dobott pontjai alapján úgy tűnik, hogy nagyon jó formában van.
Bízva a győzelemben:
HAJRÁ SOPRON !!
Postás-PVSK 49-59, állítólag nagyon szarok voltunk, de a Sopron még szarabb. Ezt az eredmény meg a statisztikák alátámasztják (35, ill. 31 %-os dobások, brrr...)
Kurva jók a szlovák csajok !! Mi lesz itt ha még össze is szoknak a csapat többi tagjával?! A meccsről nem érdemes beszélni, csak azért izgult kicsit az ember, hogy meglegyen a 100 pont különbség :))
Viola
Waressal már értekeztem, majd 28-án Pécsen iszunk egyet, ha minden összejön:))
NS: "Kedves levél érkezett a MiZo-Pécsi VSK e-mail címére a tengerentúlról, Rózsa Gábornak, az együttes szakosztály-igazgatójának címezve: az amerikai női kosárlabda-válogatott médiafelelőse írt a baranyaiaknak - köszönőlevelet. Caroline Williams, az olimpiai bajnoki címét megvédő Dream Team sajtófőnöke, még a hatalmas sikert követő nyilván hatalmas ünneplés közepette sem feledkezett meg arról, hogy a magyar bajnok is segítette az Egyesült Államok felkészülését, mi több, Pécsett kifejezetten élvezetes mérkőzést vívott a világ legjobb női csapatával.
„Gábor! Köszönöm a gratulációdat! Nagyszerű volt az az este, megnyerni az aranyérmet! Remélem tudod, hogy a fantasztikus győzelem nem sikerülhetett volna a felkészülésünk nélkül, beleértve a MiZo-Pécsi VSK elleni mérkőzéseket. Te és csapatod büszkén mondhatjátok, hogy részesei vagytok a mi aranyunknak!" - áll a sorokban, amelyek természetesen nagy örömmel töltötték el a pécsiek szívét.„Amikor felolvastuk a levelet a csapatnak, sokaknak könnybe lábadt a szemük, és megvallom őszintén, én is éreztem valami melegséget a szívem tájékán" - mondta Rátgéber László, a honi bajnokság címvédőjének vezetőedzője. Majd hozzátette, reméli, hogy ez a levél erőt ad majd játékosainak a további sikeres szerepléshez."
Eddig őszintén szólva csak Fortner miatt kedveltem a női Dream Teamet, ezek után azonban felejthetetlen emlék marad a két, egymás ellen lejátszott meccsünk. Remélhetőleg jönnek még Magyarországra.
Wares úgy tudom, külföldön nyaral, legalább is a múlt hónap közepén Londonból jelentkezett. Aligha lesz ma Sopronban.
A világért sem akarok magyarázkodni, de nem vezettek a meccs folyamán, csak egyszer, a 2. negyed elején 22-23-ra. Azt követően állandósult a 10 pont körüli különbség, csak a 4. negyed elején jöttek fel kb. 20 másodperc erejéig háromra, mert utána rögtön hat lett, majd, ahogy írod, 14. Tehát nem volt olyan érzése a szurkolóknak, hogy itt nyerhet a BSE. Mint ahogy nem is
volt rá esélyük.
A világért sem akarok kötözködni, de az, hogy "esélyük sem volt végig" kicsit erős, nem? A meccset persze nem láttam, de azt látom, hogy a 33. percben mindössze 3 ponttal vezetett a Diósgyőr. (Na persze az is igaz, hogy két perccel később már 14-gyel.) Mindez persze semmit sem vesz el a győzelem értékéből.