Keresés

Részletes keresés

zolchee_d Creative Commons License 2000.07.09 0 0 30
Na uraim, én is hazaértem Siófokról.
Nemrég tudtam meg, hogy tíz embert vittek be a box után, vegyesen a két táborból. Mindenki megnyugodhat, szombat estére már szabadok voltak.
A harcot a közeli dombról néztem, így a fradistákat közelről nem láthattam. Fogalmam sincs, készültek avagy sem, de az biztos, hogy legalább egy ütő akadt náluk. A lilák szintén nem puszta kézzel csapkodtak.
Tudtommal nyolc Kaos tag volt az újpestiek között, plusz a Korps és egyéb huligánok, összesen vagy hatvanan. A Korps nagyon jó volt, szerintem ezé a csoporté a jövő. A balhét a lilák kezdték, nekimentek a zöldeknek, akik tán valamivel többen voltak, de nem tűnt erősnek a csoportjuk. Bár azóta hallottam, hogy pl. Hipós és Birkás is ott volt, de ezt kétlem.
Sok ütés nem volt, pár perc alatt véget ért a bunyó, a fradisták nem menekültek, hanem visszavonultak. Vérző arcú újpestit nem láttam, de mivel az úttest véres volt, valószínű, hogy egy fradista kapott.
Ami meglepett, hogy a lilák egy része megvárta a rohamosokat, és a fiúk hagyták, hogy bilincsbe verjék őket. A többiek bújócskáztak egy jót.
Elismerés a kispestieknek, akik bár nyugodtan két tűz közé szoríthatták volna a lilákat, kimaradtak a mókából. Ez így korrekt.
Balazs_ka Creative Commons License 2000.07.09 0 0 29
huculpastor

TE mirol beszélsz?????

Bár én magát a verekedést nem láttam, mert pont utána érkeztem 5 perccel, DE:

1. Ahogy mentem a pályához a fradisták éppen jöttek ki a kisutcán a vereség után, ez már ott látszódott, mert egy csomó embernek vérzett a feje, és még ők is arról beszéltek, hogy kikaptak.

2. A kb. 50 fradista közül, aki velem szemben jött kb. 15-20 -nak be volt fáslival kötve a jobb keze... gondolom nem a verekedés közben csavarták fel, hanem direkt verekedni jöttek, ugyhogy már ebből is látszik hogy hülyeségeket beszélsz.

3. Beértem a sport pályára, kb. ugyanannyi kispest szurkoló, mint újpesti, elég jó felállásban, de a box után egy-két beszóláson kívül már egész jól megvagyunk velük.

4. Visszajöttek a rendőrök elvittek kb. 6-7 újpestit.

5. Mentem le a partra.. kb. 30 fradista az SZTK előtt a többi gondolom bennt. Na vajon kinyert?

Dobálózásról én nem tudok mit mondani, mert az akciót nem láttam... lemaradtam azzal az 5-10 perccel, de dobálózásban általában ti sem panaszkodhattok, és egy vereséget nem erre kell fogni.

Monster-Stormy és egy-két idősebb bepróbálkozott, a Korps pedig felvette a kesztyűt, és összeverte a fradistákat, úgy, hogy a Korps-ban sérült sem volt.

Mash

Ti kezdtétek, a minimum, hogy megvédjük magunkat, egyébként meg lehet, hogy lesz böjtje, sőt biztos, majd megint lesz jó kis box...

ui: A monsters elmehet a picsába... olyan tűzekbe nyúlnak, ahol esélyük nincsen, utána meg 15 felé szaladnak. Fanta nagy bátran átugrott a keritésen, mert azt hitte őt senki nem fogja bántani, mert ott lakik Újpesten, mégis leütötte valaki, mint a szart.

Balázs_Guardia, Olasz

Én láttam tegnap este a Hiradóban a dolgot, de csak egy-két újpestit mutattak bilincsben. Semmi érdekes, viszont Balázs örülnék, ha leírnád objektivan, hogy mi történt, mert én tényleg késtem, ráadásul azért én úgy-ahogy szubjektiv vagyok, te pedig objektív és ráadásul ott is voltál. köszi

üdv

Hajrá Lilák

Balázska

HOROG(diósgyőr) Creative Commons License 2000.07.09 0 0 28
Egyelőre én csak a lila oldalt hallottam.
Zöldek!Aki ott volt közületek,írja le a dolgokat,ahogy látta!
Azt hiszem erre egy egész ország lenne kiváncsi most.
Üdv.
HOROGŠ
Giorgetto Creative Commons License 2000.07.09 0 0 27
Jó lenne látni a cuccot TV-ben is, kiváncsi lennék, hogy a segédeszközök milyen szinten mentek (ha tényleg voltak).
Előzmény: Balázs Guardia (24)
mash Creative Commons License 2000.07.09 0 0 26
lesz még ennek böjtje
huculpastor Creative Commons License 2000.07.09 0 0 25
A dozsasok/foleg korps/ korabban ertek oda es ittak le magukat, voltak vagy otvenen-hatvanan, a fiatalabb korosztaly +szoke.
A kispestiek focizni mentek, ket-harom cspatuk, konszolidalt viselkedes, gyermekek, lanyok, felesegek. 30-40 fo.
Fradistak: egy csapat, Bekas City, kb ot szurkolo,
majd megjott egy vonattal 70-80 fiatal, foleg Monsteres /16-os, kettes nem/.
Messzirol hallatszott a Hajra Fradi, benn addig a hajra lilak ment.
Par rendor, kerites, felkeszult a fogadasra a dozsas tarsasag, uvegek, meg mindenfele targy, keriteslec, stb, amivel verekedni lehet.
A gyanutlan Fradistak meg ures kezzel.
Dozsasok ki a parkoloba, ment verekedes, kergetozes, autok serulese.
Nem jo, hogy szettortek egy sorosuveget egy Fradista fejen, mert a sorosuveg nagyon nehezen torik.
A Fradistak nem maradtak ott a tornan.
A rohamrendorseg sokkal kesobb jott, amikor mar nem volt semmi. Randomizaltak a tarsasagot. Nem tudni pontosan melyik taborbol hany embert vittek el. Egyszerre engedtek ki este oket a rendorok, akkor ertek oda a vasuthoz a lelatorol is a dozsasok, igy a Fradistak masik vonattal mentek.
Van kerdesem: a megvalasztott kispesti Krisztianon kivul hol volt a tobbi megvalasztott vezerszurkolo?
Nem nekik kellett volna rendezni es rendet tartani?
Nekem sehonnan sem hianyzik, de ha mar a vezeruruk elnoke a Lasz, hol volt az In-kal ?
Ja, hogy nem fizette oket senki, akkor nem kell elnokoskodni egy eroszakszervezet fejekent.
Megjosolhato, hogy kemeny lesz a visszacsapas es nem feltetlenul azok a dozsasok kapjak vissza, akik adtak most. Ideje lett volna korabban abbahagyni az egesz verosdit.
Akiknek nincs esze, annak nem is jon meg...
Balázs Guardia Creative Commons License 2000.07.08 0 0 24
Gondolom az illetékesek majd beszámolnak. Addig csak annyit, hogy összeségében a Korps jobb volt. Elég szép brigádjuk volt. Állítólag egy TV-s kamera is felvette a fightot.
Valaki aki ott volt Creative Commons License 2000.07.08 0 0 23
Egymásnak ellentmondó információkat kaptunk. Az egyik alapján simán nyert a Korps, viszont a másik infó, hogy a Monstersből 13 tagot letartóztattak, míg a Korpsból senkit.
Én is remélem, hogy még az este megtudjuk mi történt...
Előzmény: huculpastor (22)
huculpastor Creative Commons License 2000.07.08 0 0 22
A dozsasok es a Fradistak osszeverekedtek. A rendorseg elvitte oket.
Irjatok meg reszletesen, mi tortent ?
zolchee_d Creative Commons License 2000.07.04 0 0 21
Érdekes, tudtommal a Red Dragons megint indul. Ha jól szerepel, simán kizárják.
Harminc csapat jött össze, szegény tatabányaiak csúsztak le a nevezési határidôrôl. Illetve nemcsak a lombardosok, de ôk legalább egybôl két hetet késtek.
Balázs Guardia Creative Commons License 2000.06.30 0 0 20
Kopé!

Először a Vörös Sárkányokat zárták ki. Őket nem hogy mi, még a diósgyőriek sem ismerték. A következőre nem emlékszem, de szerintem nem Tamási volt a leléptetett. Aztán Debrecen. Emlékszem, kérdeztük tőlük, hogy melyik csoportba tartoznak, azt mondták, hogy a debreceni kispályás csapatba... Azért volt meleg a helyzet, mert a Szelídek miattuk nem jutottak volna tovább. Tényleg nem irigyeltem őket, de minek indultak el?!! Mindenhova le volt írva, hogy csak valódi szurkoló csoportok indulhatnak.

zolchee_d Creative Commons License 2000.06.29 0 0 19
De.
Vigyorgó fejet köszi, mindig utáltam.

Kópé!
Rendezted már az anyagiakat abban a tiszti utcában?

Karolina Creative Commons License 2000.06.28 0 0 18
Csak nem a munkahelyükről irogatnak egyesek? :) (Vigyorgó fej a kedvedért!)
Előzmény: Kópé_d (17)
Kópé_d Creative Commons License 2000.06.27 0 0 17
Zolchee!

Ne bántsd szegény tamási ifjakat, elvégre nagy bajusza Mracskó Misinek is van... (három pont a kedvedért)

A csoportunkat honnan tudod? Csak nem az Ezredes utcában jártál ma? Mi?

Előzmény: zolchee_d (16)
zolchee_d Creative Commons License 2000.06.27 0 0 16
Bármily meglepô, a tamásiak többségének hosszú haja meg nagy bajusza volt. Nem rossz csapat, de tavaly kiesett az elsô körben.
Íme a júliusi torna egyik csoportja: Wild West, Majestic Ultras, Vasas Baráti Kör, Red Boys, AgriAngels.
Giorgetto Creative Commons License 2000.06.26 0 0 15
Mindentől függetlenül a tamási emberekre kiváncsi lennék milyen megjelenésüke, lévén róluk elég keveset lehet hallani...
A salgótarjáni Squadre Azioni áll még? Utoljára nagyon régen hallottam róluk, még a TBánya elleni hazai incidens után, aztán a focicsapatuk előtt lehúzták a rollót, majd a kosár is a süllyesztőbe került...
Előzmény: zolchee_d (14)
zolchee_d Creative Commons License 2000.06.25 0 0 14
Kópé!
Tényleg nem haragudtam meg. A három pont pedig egy írásjel, szerepe, hogy a leírt mondatot kicsit ironikussá tegye. Te is használhatod, nem szabadalmaztattam.
Úgy hallottam, huszonkilenc csapat jött össze Siófokra, ám hogy lesznek-e az eddig hiánycikknek számító diósgyőriek, zegik, szombathelyiek, arról nincs információm. Egyszer már eljöhetnének, mert nem hiszem, hogy Salgótarjánban, Tamásiban, Egerben könnyebb lenne egy komplett alakulatot összehozni.
Kópé_d Creative Commons License 2000.06.25 0 0 13
Balázs Guardia!

Talán nem haragszik meg Zolchee, ha helyette válaszolok a kérdésedre. Tavaly a debrecenieket, két éve talán Tamásit, az első tornán pedig a miskolciakat zárták ki. Na jó, a lokisták visszaléptek, de azért kicsit segítettek is nekik, hogy jól döntsenek. Főként a legutóbbi emlékezetes, hiszen akkor már véget értek a csoportmérkőzések, s a debreceniek jobb gólkülönbséggel már továbbjutók voltak a Szelidek előtt. Ha ott voltál, láthattad, hogy elég feszült volt a hangulat, szerintem Te sem szívesen lettél volna a helyükben. Egyébként még az is lehet, hogy jogos volt a kizárás, de az akkor miért csak utólag derült ki?

Zolchee!

Mi ez a három pont? Talán már itt is beleírkálnak a szövegbe?

Előzmény: Balázs Guardia (12)
Balázs Guardia Creative Commons License 2000.06.24 0 0 12
Mi nem verekedni megyünk, az fix. A Szelídek nagyon készülnek, de nem harcra, hanem a torna megnyerésére. Ha kevés lila lesz lent, nem lesz semmi, mint ahogy két éve Siófokon sem történt velük semmi. Viszont ha lent lesz a fő brigádjuk jó része, akkor nem hiszem, hogy elsétál egymás mellett a két társaság. Azért még egy jó foci is kisülhet! :)

Zolchee!
Az uccsó mondatodat mire értetted?

zolchee_d Creative Commons License 2000.06.24 0 0 11
Igazán megegyezhetnének a lilák és a vörösök, hogy Siófokon csak a labdát kergetik. Engem mondjuk nem zavar a boksz (pláne, ha csak nézôként veszek részt benne), de jó lenne, ha idén csupán a pályán lenne harc.
Persze ehhez az is kell, hogy a kispestiek ne késztessék visszalépésre a náluk jobb csapatokat...
BaLAzsKA Creative Commons License 2000.06.24 0 0 10
Kope

Egyszeru a valaszom a kerdesedre...

Ha lesz ellenfeluk is a kispestieknek, akkor nem fognak ilyet csinalni.
Tavaly nagy volt a szajuk, mert mindenki tudta jol, hogy szinte kivetel nelkul
az osszes ujpesti huligan egy eskuvon van, talan ettol lettek ilyen batrak.

Kópé_d Creative Commons License 2000.06.23 0 0 9
Olasszal egyetértek. A Szőnyi úti derbi végeredménye szerintem is 1-1 X.
Ami pedig Siófokot illeti, minden azon múlik, hogy a lilák végre megjelennek-e komolyabb létszámban, eddig ugyanis nem ez volt a jellemző. Én sem feltételezem, hogy bárki is ütni menne le (bár lehet, hogy tévedek), de egy-két (nyolc, tíz) sör után, egy-egy szikrázóbb összecsapás alatt bármi megtörténhet. Emlékezzünk csak vissza a tavalyi soroksári tornára, ahol a kispestiek kikergették az újpestieket a stadionból. Pedig előtte megbeszélték, hogy nem lesz semmi, de hiába. Nem bírtak magukkal. Utólag még ők is elismerték, hogy ez túlzás volt.
Mi lesz, ha ezúttal lesz ellenfél is?
Giorgetto Creative Commons License 2000.06.23 0 0 8
Igen az utcán fix 2-es volt, bent azonban már hazai fölénnyel zárult a cucc.
A döntőre valószinű lemegyek, a meccseken biztos lesznek feszültségek, de hogy ebből mi fog spontán kifakadni azt lehetetlen bárkinek is előre megjósolni...
Előzmény: zolchee_d (6)
BaLAzsKA Creative Commons License 2000.06.23 0 0 7
Zolchee

Nem lesz ott semmi.... miert kell rogton az ordogot a falra festeni, mert en ledobok egy jo poent? =)))))) Ez a focirol szol...

Kope

No Comment

udv

Előzmény: zolchee_d (6)
zolchee_d Creative Commons License 2000.06.23 0 0 6
Kópé, azt azért ismerd el, hogy a stadionban fix hazai volt.
Kint csak azért maradt el az ismerkedés, mert a lilák gyorsak voltak.
Siófokra viszont állítólag nagyon készül a Korps, megbosszulandó a tavalyi atrocitásokat. Mivel szerintem a kispestiek is hasonló szándékkal érkeznek, várom a tippeket: félbeszakad a torna vagy csak egy szimpla bunyó lesz?
Hogy tényleg csak a meccseken lenne rugdosódás, azt nem merem feltételezni.
Kópé_d Creative Commons License 2000.06.23 0 0 5
Zolchee!

Azért annyira bent sem volt egyértelmű. Illetve kint egyértelműbb volt, mint bent.

westel76 Creative Commons License 2000.06.22 0 0 4
Jó lenne, ha a szurkolói torna tényleg csak a focival foglalkozna, elvégre azért találták ki,nem?
zolchee_d Creative Commons License 2000.06.21 0 0 3
Balázska!
Úgy tudom, a Szônyi úti uszodánál nem a Korps gyôzött. A stadionban persze már sima volt.
Miért kell amúgy egy focitornán egymást püfölni?
BaLAzsKA Creative Commons License 2000.06.20 0 0 2
Csa Sracok

Jaja.. hallottam en is, hogy lesz szurkoloi foci

persze, hogy lesz fight... tartozunk a kispestieknek egy kiados veressel... most
majd megkapjak megint, mint a Szonyi uton...

Ja-ja.. i mag es .... Zig - Zag Zigeuner PUNK!

=))))

westel76 Creative Commons License 2000.06.20 0 0 1
Zolchee!

Jo lenne, ha tényleg írnál valami konkrétumot.Addig is jo szervezkedest kívánok és ajánlom,hogy hozd össze az egyik legjobb csapatot.
FORZA NYUGDÍJASKLUB!!!!!
Ja és szombaton pedig :RESZKESS NASA USA

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!