Tudom, az érzés ugyanaz mindannyiunkban, de valahogy előre kell menned. Az utolsó előtti éjjelen befeküdtünk mellé az ágyba és elbúcsúztunk. Egész éjjel beszélgettünk, reggel már nem szólalt meg. Akkor mondtam neki, hogy talán jobb azoknak, akiket nem szeret ennyire az anyjuk, mert nem ismerik meg az elválás fájdalmát sem. Legyintett, hogy ne beszéljek hülyéket.
Ezt a 9 hónapot a 15 éves kislányommal csináltam végig, aki teljesen megváltozott anyu halála óta. Hónapokkal a temetés után mondta valamire: mindegy, én úgyis teljesen egyedül vagyok. Na, akkor tudtam, hogy lépnem kell. Fel kell állnom valahogy. Tudom, hogy dühös rám onnan fentről, hogy elengedtem magam, de a gyerek miatt erősnek kell lennem.
Én is sajnálom a szüleid, nagyon szomorú dolog ez. Én a psorttal, illetve sportmeccsek nzésével kapcsolom ki magam, de elveszett a lényegem, ma 11 hónapja, hogy meghalt anyu.
Nagyon üresnek érzem magam, mintha egy idegen bolygón kéne élnem, nem érzem magam még félembernek se, mintha valami száműzözött lennék.....
Én alapvetően egy jókedélyű, életvidám, optimista emberke voltam, 11 hónapja pedig csak egy szellem vagyok.
Én is mindig dühöngök, hogy miért kellett ilyen fiatalon elmenniük, de az olaszoknál van egy mondás, ami szerint a jó Isten a jókat fiatalon magához hívja, a rosszakat viszont itthagyja sokáig, mert ő sem szeretne bajlódni velük. :)
Sajnálom Andris, anyu is 67 éves volt, apu 52. Mindkettő kissejtes tüdőrák. Annyi különbséggel, hogy apu elment 1 hónap alatt, de az utolsó előtti napon még kiment a kórház wc-jébe, ott morgott, hogy milyen koszos, stb. Szóval élt. Anyu 9 hónapig harcolt és az utolsó 2 hónapban olyan rohamos volt a leépülése, hogy még most is könnybe lábad a szemem, ha rágondolok. Pedig úgy szeretett volna élni. Napról-napra ment össze - a csontáttét miatt-,de az utolsó nap és nem csak én mondom, 15 cm-t zsugorodott a teste.
De tudom, hogy jó helyen van és nem rég újra ecsetet vettem a kezembe, 3 képet festettem. Nálam ez vált be.
Bárcsak mindenki olyan szerencsés lehetne, hogy csak nagyon idős korukban kéne elbúcsúznia a szüleitől, sajnos tőlünk a sors egy jó 20 évet elvett. Mindig megsajdul a szívem, anikor a Duna tv kívánságműsorában a betelefonálók a 86 év körüli anyukájukat köszöntik.
Anyukám tanár volt, ifjuságvédejmi felelős is emellett, nagyon szerették a tanítványai is. Mindig azt kérdezgette, hogy mikor nősülük meg és mikor lesz unokája.....