márc 11-14 között Debrecenből megyünk kb 20-an Kolozsvárra ( egy cég ). Valaki segítene, hogy honnan lehet arra az időre eső helyi ( vagy környéki ) programokat letölteni? Lehet elmennénk páran egy meccsre is - a magyar szektorba.
Törökországi edzőtáborozása során újabb győzelmet aratott a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapata, 0–2-ről fordítva 3–2-re legyőzte a szlovén FC Koper együttesét.
Eredmény: Kolozsvári CFR 1907–FC Koper (szlovén) 3–2 (gól: Bud – 37., Traore – 46. és De Zerbi – 81. perc, illetve Osterc – 8. és Pavlin – 26. perc; De Zerbi a CFR-től a 37. percben 11-est hibázott).
Egyértelmű győzelemmel kezdte a 2011-es évet csapatunk barátságos mérkőzésen a holland ötödosztályban szereplő FC Horst ellen. Végeredmény: 13-1 (6-0). Góllövők: De Zerbi (2), Dica, Bjelanovic, Edimar, Bud (5), Traore és Hora. Következő mérkőzés: hétfő, január 24. 15.00 órától CFR - Metalurg Donetk (élőben a Digisport-on).
Korábban érkezik Törökországba Juan Emmanuel Culio immáron korábbi csapattársainál, akik január közepén Antalyában edzőtáboroznak. Az argentin játékos szerződésbe lépett a Galatasaray-jal.
Három és fél év után cserél klubot a Kolozsvári CFR (egykori) baloldali középpályása, az argentin Culio. A dél-amerikai labdarúgó a csapat létfontosságú játékosa volt az elmúlt időszakban, most viszont elérkezettnek látta a pillanatot egy klubváltáshoz. Az erdélyiek pedig igencsak jól jártak a szerződtetésével, mivel – ha a hírek igazak – több mint háromszorosát kapják vissza a befektetett összegnek: Culio 2007 júliusában érkezett a kétszeres román bajnokhoz 600 ezer euró fejében a chilei Deportes la Serenától, most pedig kétmillióért távozik. Az összeg háromnegyed részét már meg is kapta a CFR, a maradékot pedig az idény végén „postázzák″ az isztambuliak.
A játékos fontos szerepet vállalt a csapat sikereiből, ha a gólszerzés tekintetében a várakozásokon alul is teljesített, bepótolta az elmaradást gólpasszaival. Sok találatot nem fűzhetünk tehát a nevéhez, ám fontosakat igen: mint ismeretes, a „vasutasok" első BL-meccsén ő rezegtette meg kétszer is az AS Roma hálóját Olaszországban, amivel az együttes és egyben a gólszerző is tetszetősen mutatkozott be Európának.
A Galatasaray legújabb szerzeményének elmondása szerint az átigazolást nagyon hamar lebonyolították, a labdarúgó mindössze szerdán értesült arról, hogy szabad az út Törökország felé és azonnal rábólintott a Galatasaray által kínált szerződésre. Culio már el is utazott újdonsült csapata anatalyai edzőtáborába. Érdekesség, hogy a CFR is ugyanitt készülődik majd a bajnokság folytatására január közepén. Culio posztját újonnan érkezett veheti át Kolozsváron, Viorel Nicoară is meglehetősen otthon érzi magát a balszélen.(Sportoldal)
Sok sikert az új csapatnál,jó emberünk voltál Culio és becsülettel viselted a bordó trikót!
Edzőt ígért a klub karácsonyfája alá Pászkány Árpád, a Kolozsvári CFR labdarúgó-csapatának tulajdonosa, ám az „ajándék” kisebb meglepetést okozott: az utolsó három őszi meccsen megbízott szakvezetőként dolgozó Alin Minteuan kapott bizalmat a tavaszi idényre is.
A klub egykori játékosa, aki 34 évével a Liga 1 legfiatalabb trénere lesz, az előző években másodedzőként dolgozott az egyesületnél Antonio Conceicao, Andrea Mandorlini és Sorin Cârţu mellett, miután sérülései miatt a vártnál korábban kellett felhagynia az aktív játékkal. Utóbbi menesztése után november végén ideiglenes edzői megbízatást kapott az ősz utolsó három meccsére, amelyeket veretlenül tudott le: a bajnokságban 2-2-t ért el a Steaua otthonában és 2-1-re nyert hazai pályán a Craiovai U ellen, a Bajnokok Ligájában pedig 1-1-re hozta az AS Roma elleni összecsapást.
„Mindig is arra vágytam, hogy egy volt CFR-játékos irányítsa a csapatot – kezdte a választás indoklását Pászkány Árpád. – A következő lépés az lenne, hogy a vezetése alatt 5-6 saját nevelésű futballista szerepeljen rendszeresen az együttesben. Ha a Barcelonánál lehetséges Guardiolával, itt miért ne tudnánk megcsinálni?”
Az üzletember elmondta, hogy hosszas elemzés után döntöttek úgy a klub vezetőivel és részvényeseivel, hogy a jelenlegi helyzetben Minteuan a legalkalmasabb, de azt is elismerte, hogy közben portugál szakemberekkel is folytak megbeszélések, bár az anyagiakig már nem jutottak el ezek a tárgyalások. „Alin itt nőtt fel, és mindig is a klub alkalmazottja lesz, nem mint a korábbi edzők, ezért nem is fog akkora nyomás alatt dolgozni. Ugyanakkor már szerzett közel három év tapasztalatot rutinos edzők mellett” – tette hozzá a CFR tulajdonosa, aki szerint az is előny, hogy az új edző mindenkinél jobban ismeri a keretet.
Alin Ilie Minteuan névjegykártyája Született: 1976. december 11., Kolozsvár. Klubjai játékosként: CFR (1993–1997, 2005–2008), Kolozsvári U (1997–1998), Bukaresti Rapid (1999), Besztercei Gloria (1999–2001, 2002–2004), Hapoel Haifa (2000–2002), Hapoel Beer Sheva (2004–2005). Élvonalbeli mérkőzéseinek száma/gólok száma: 205/23 (Románia), 77/6 (Izrael). Nemzetközi kupamérkőzései: 6/1. Sikerei játékosként: bajnok (1999, 2008), kupagyőztes (2008), Intertotó Kupa-döntős (2005).
Minteuan óriási megtiszteltetésnek érzi a kinevezését, és azt reméli: tavasszal jobban szerepel majd a CFR. „A korom miatt talán jobban érzem majd, mi történik a pályán és jobban tudom segíteni a játékosokat – nyilatkozta a régi-új tréner. – Felvázoltam már terveimet a felkészülésre, de a részleteket csak januárban dolgozzuk ki. A keretben biztos lesz változás, bár én elégedett vagyok a jelenlegi állománnyal is.”
A CFR játékosai egyébként január 10-én kezdik majd meg a felkészülést, amelynek gerincét két antalyai edzőtábor jelenti majd, ezeken négy ifjúsági korú játékos (Tiut, Mocan, Negruţ és Păun) is a felnőttcsapattal együtt készül. Új játékost eddig kettőt igazolt a kolozsvári klub, a 11-szeres válogatott hátvéd, Vasile Maftei az Unirea Urziceni-től, Viorel Nicoară pedig a Victoria Brăneşti-től érkezik. A távozók listája jóval hoszszabb, hiszen Tony da Silva, Boris Peskovic, Hugo Alcantara, Yssouf Koné, Leonardo Veloso, Nuno Diogo, Anselmo Ramon és Ferdinando Sfozini további szolgálataira sem tart már igényt a vezetőség, Juan Culio és Lacina Traoré esetében pedig komoly ajánlatok vannak külföldi csapatoktól. Utóbbi két játékos helyzetére kitérve Pászkány Árpád megjegyezte, hogy csak akkor adják el őket, ha az a klubnak is megéri.
A CFR a 2009/2010-es idényben a bajnokságot, a Román Kupát és a Román Szuperkupát is megnyerte, a jelenleg is zajló szezonban viszont 18 forduló után csak a 8. helyen áll, hátránya 12 pont az éllovas Galaccal szemben. Pászkány szerint ez nem ledolgozhatatlan, számára sokkal nagyobb csalódás, hogy az előző három idényben egyaránt elhódított kupában már nincs versenyben csapata, ráadásul hazai pályán esett ki, a Besztercei Gloria elleni összecsapáson.
„Az őszi idényben sok volt a hiba, és néhány játékos önelégültsége is közrejátszott a visszaesésben. Kihunyt az a tűz, az a küzdőszellem, ami korábban jellemezte a csapatot, ezt kell újraéleszteni, másképpen újra csak magyarázhatjuk a kudarcokat” – vélte Pászkány Árpád, aki pohárköszöntőjében azt ígérte: a CFR 2011-es éve jobb lesz, mint 2010 ősze.
Bíznak Alin Minteuan rátermettségében a vezetők, éppen ezért a Kolozsváron született edző megtarthatja posztját jövőre is a bajnokcsapatnál. Ha a dolgok jól alakulnak, a szerződését nyáron meghosszabbítják.
„Könnyű döntés volt kinevezni újra vezetőedzőnek Minteuant. Megmondtam az elején, hogy ő az egyetlen, aki alkalmas a feladatra. Ezt a mesterséget el kell lopni. Felhívtam a figyelmét arra, hogy legyen résen minden edzésen, jegyzeteljen, mivel eljön majd az ő ideje is. Lám, nem tévedtem″ – fogalmazott Iuliu Mureşan klubelnök a mai sajtóértekezleten.
A mostani vezetőedző Sorin Cârţu menesztése után kapott bizonyítási lehetőséget a csapat élén és három mérkőzés alatt nem szenvedtek vereséget a „vasutasok″ az ő irányítása alatt. Először a Bukaresti Steaua vendégeként ért el döntetlen az együttes, majd minimális különbséggel ugyan, de sikerült legyőzni a Craiovát, az évet pedig AS Roma elleni iksszel zárták a Gépész utcaiak. A pozitív eredmények ellenére, nem lehetett mérget venni Minteuan maradására. Több tréner magát ajánlotta a klubnak és nyilván akadt néhány kiszemelt is, végül azonban nem született megállapodás egy új szakemberrel sem.
A fiatal kolozsvári edző természetesen szívesen végzi tovább elkezdett munkáját, jobb folytatásban reménykedve.
„Nagyon boldog vagyok, amiért a nevelőegyesületemet edzhetem tovább. Jobb folytatásban reménykedem, ugyanakkor bízom abban, hogy elérhetjük céljainkat. Újabb bajnoki címért fogunk hajtani egészen a végéig. A CFR minden találkozóját meg akarja nyerni, így ezt a mentalitást szeretném én is nyomatékosítani″ – nyilatkozta az edző.
Minteauan tehát marad a bajnoknál, több játékos viszont az átigazolási listára került, így például Yssouf Koné is. A vezetőség szerint az afrikai
Itt a dolog nagyon tiszta.... Most kell a csapatot ujra atgondolni hogy ujabb 4 evig legyenek valamifele sikereink.... S ez hamar megfog latszani hogy vane erre hajlam a vezetoseg reszerol.... az elso az az uj edzo... ha megint hoznak egy ilyen portugalconceicao feleseget akkor szerusz babam.... na persze kikene cserelni egy par jatekost is na de mindegy....
Ma egy felemás évet zárunk le .Az első fele jól alakult ,sőt nagyon jól.A másik rosszul ,gyenge eredményekkel.Abban a reményben,hogy történelmünk során nem az utolsó BL. meccsünk előtt állunk és ma tisztesen helyt állunk, a sok erdélyi és a széles világ bármelyik sarkából élő szurkolóink nevében :HAJRÁ KOLOZSVÁRI VASUTAS SPORT CLUB.HAJRÁ CFR!
CFR–Krajova: kötelező a hazai győzelem, Minteuan védi Traorét
Csak a győzelem számít elfogadható eredménynek a holnapi, Krajovai Universitatea elleni hazai bajnoki mérkőzésen – nyilatkozta Alin Minteuan, a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapat vezetőedzője a néhány perccel ezelőtt lejárt sajtóértekezletén.
A nemrégiben még másodedzői feladatkört ellátó szakember biztos abban, hogy a vasutasok gólt szereznek, de tudja, hogy ez még nem elég a három ponthoz.
A tréner a kérdések kereszttüzében védelmébe vette Lacina Traorét, a csapat elefántcsontparti csatárát, aki az utóbbi mérkőzéseken leginkább a kihagyásaival hívta fel magára a figyelmet. Minteuan véleménye szerint ez annak tudható be, hogy Traoré még túl fiatal, nem elég érett, és hiányzik a játékából a befejező-képesség. Ettől függetlenül azonban értékes játékos, és a 20 éves támadót dicsérő szavak nem túlzások. )
Vagy jó tíz éve, a temesvári Bulevardul 3 August 1919-en sétálva elgondolkoztam, hogy valami nincsen rendben. Éppen egy román-magyar együttműködési-barátkozási konferencián vettem részt, a sokadikon. Mindegyikről egyre szkeptikusabban távoztam, mert vendéglátóink szerint[...] Bővebben!Tovább »
A labdarúgó I. liga 17. fordulójában a fővárosban rendezték a Bukaresti Steaua–Kolozsvári CFR 1907 mérkőzést. Az összecsapás 2–2-es döntetlennel végződött.
A CFR góljait argentin idegenlégiósai szereték: Juan Emmanuel Culio a 11., Sixto Peralta a 84. percben volt eredményes. A katonák részéről Bogdan Stancu volt eredményes, előbb a fővárosi Marius Avram által megítélt büntetőt értékesítette a 28. percben, majd akciógólt lőtt az 50. percben.
A vasutasok kispadján először ült a másodedzőből előléptetett Alin Minteuan.
"Ez nagyon nyálas volt és valótlan ,mindenki tudja ,hogy ez nem így van.Nem azt mondom ,hogy nincsenek normálisak ,de nagyon kevesen és inkább kosárra járnak"
Furcsa,hogy pont te beszélsz itt nyálasságokról:)
De milyen valótlanságokról irsz te itt?Nem tudom,de nekem az elég sértö ha hazugnak neveznek.Tehát hol hazudtam?