Én meg vagyok elégedve az obival, mikor olvasgattam a gépről, a netes tesztek is dícsérték. Tény, hogy pl nem rúg labdába pl a nikon 18-70 AF-S obi mellett, de akkor is jó. Jellemzően normál, vagy tele állásban használom, lehet hogy ezért nem jelentkeztek az általad említett hibák. A torzítás pedig szoftveresen kiválóan korrigálható (lehet hogy ezt csinálták a 7000-ben is), a fényerő és a feloldóképesség inkább az, ami fontos.
hát ezt azért nem merném kijelenteni: sok erőssége van a gépnek, ám az obi nincs köztük engem pl gyakran zavart a fölső sarkok ronda életlenedése, és nagylátószögben (ami nem is igazán nevezhető nagynak) az erős hordótorzítás ez utóbbit pl a 7000-esnél már javították (előbbit nem tudom)
az azóta használt Oly 8080 ugyan pár dologban (ergonómia, sorozatlövés, fókuszpontosság, EVF) gyengébb a régi 602-mnél, de pont az obi minőségi ugrás volt az, ami miatt választottam
Hát igen, nem akartam lereagálni dolgot, de én is így gondolom; az a gép már rég bekerült a szürke értékesítés láncába. Valaki vett olcsón egy S602-t. Én meg épp azon gondolkozok, ha lecserélném az enyémet egy kompaktabbra (kisebb, hordozhatóbb), ami azért közel ugyanennyit tud, mire cserélném. Nem egyszerű kérdés, főleg miután láttam az S602 képeiből készült A/4-es nyomatokat... Ez a gép még mindig nagyon ott van (hiába, ahogy mondják, az objektív csinálja a képet, és ebben nagyon jó van).
Nekem az a teóriám, hogy ez tényleg portréhoz lett kitalálva. Úgy tűnt, ehhez választja a tág rekeszt, és portréként szemlélve a képet nagyon szép tónusokat hozott. Te próbáltad ezt a módot?
az egyszerű deszaturálás talán a legrosszabb eljárás ilyesmire, így tényleg nem valószínű, h azt használná az alapszíneket eltérő arányban fölhasználva sokkal jobb eredményt lehet elérni - azonban képtartalamtól függően! könnyű belátni, h nem mindegy: piros eperszemekkel, vagy zöldalmákkal van tele egy kép mivel ezt egy kamera nem tudhatja, a legszebb hatáshoz mindenképp érdemes színes képet utólag, PC-n FF-re alakítani a kamera saját FF módja leginkább arra jó, h már egy kép komponálásánál is kb azt lehessen látni a keresőben, amit majd végül a monitoron
Most volt egy kis időm beállítani és kinyomtatni pár képemet. Örömmel vettem észre, hogy az S602 még a mai gépek mellett is, mai szemmel is milyen szépen teljesít. Kinyomtattam pár vele készült őszi képet, meg fekete-fehér portrét A/4-ben, és nagyon tetszik. Ti használjátok a scene módok közül a B&W módot? Azt vettem észre, hogy ha azzal megcsinálok egy portrét (mivel mindig nagyon tág blendét választ, másra szerintem ez a mód nem igazán jó), azt ha utánozni akarom úgy, hogy egy színes felvételt kézzel állítok be fekete-fehérnek, csak hosszas utómunkával tudok olyan tónusokat visszaadni. Biztos vagyok benne, hogy a gép nem csak egy sima deszaturálást végez. Nagyon jó eredményt ad a B&W módja.
Nekem is van egy nagyon jó sztorim. Pár barátommal egy szombat este (olyan 1994-95-ben) vettünk kaját a Burger Kingben, és lementünk a Tisza-partra megenni. Ültünk a mellvéden, és láttuk hogy két fiatal lány pizzát eszik lent a lépcsőkön. Persze megnéztük őket, he he, és mivel néztük őket, láttuk, hogy a pizzás dobozokat ottfelejtik, meg valami más szemetet is. Elmentek. Egyik barátomnak gyanús lett a másik szemét, lement megnézni. Hát az egyik lány övtáskája volt. Persze belenéztünk, hogy mi van benne. Volt benne személyi igazolvány, jogsi, lakáskulcs, pénz, cigi, meg pár lényegtelen dolog. A lényeg a dologban, hogy akkor annak a barátomnak a főiskolai ösztöndíja volt 4000 ft, ami azért akkor (10-11 éve) nem volt rossz. Ehhez képest volt a táskában ha jól emlékszem 12-13 ezer forint. Akkor, ez egy szűk minimálbéres havi kereset volt. Meg kell jegyezni, a két hölgy nem nézett ki túl szakadtnak, ránézésre jómódú családból valók voltak, és a személyiben lévő lakcím alapján a város legdrágább részében éltek (ha valakinek ismerős, Újszeged). A barátom, aki megtalálta, éppen szemüveget akart csináltatni (nem biztos hogy akart, de komoly szemproblémája volt, ezért kellett). Csak hát ez akkor keretestül belekerült olyan 6-7 ezer forintba (ha nem SZTK csontkeretet akart az ember), és mivel se ő, se a szülei nem voltak kő gazdagok, ez összeg volt. A társaságban volt olyan javaslat, hogy pénz ki, cigi ki, táska kukába. Volt olyan is, hogy pénz ki, cigi ki, többi (igazolványok, lakáskulcs) postán feladni. Az én drága barátom erre azt mondta, hogy nem, mindent úgy adunk vissza, ahogy benne volt, még vissza is visszük, a baráti társaság egyetlen autóján azonnal (ami egy akkor 22 éves lada volt - egy jelenség). A barátom, mivel elég régóta ismerte a többieket, úgy döntött, hogy még a kezéből sem adja ki az övtáskát :) odáig. Az egyik lány a társaságból kérte, hogy legalább egy szál cigit hagy vegyen ki belőle, mert valami bazi drága márka volt (nem értettem hozzá akkor se és most se), amit még az életben nem szívott. A barátom úgy döntött, hogy ne nyúljunk hozzá. Elmentünk, a társaságnak az a tagja, akié az autó volt, közölte a barátommal, hogy a diagnózisa szerint az illető idézem: idióta. Ezt mellesleg azóta sem cáfolták. :)
Szóval megérkeztünk az adott címre, ami a személyiben volt, egy nagyon-nagyon szép családi ház elé (villa?), mi világ életünkben "panelpatkányok". A ház előtt a lány állt, aki már riasztotta a barátját, a családot, hogy kocsiba, és indulni vissza amerre jártak, hátha meglesz. Szegények, nagyon idegesek voltak (nem csoda, ott volt a táskában a pontos cím, a hozzá tartozó kulcsokkal). Kiszálltunk a kocsiból, a barátom szépen odament, és mondta neki, hogy szia, azt hiszem te hagytad el a táskád, nézd meg hogy meg van-e minden. Azt a döbbenetet látni kellett volna, már ezért megérte :) Belenézett a lány, látta, hogy az igazolványa, cigije, kulcsa megvan, és elkezdett hálálkodni, mire mondta a barátom, hogy nézze meg a pénzt is hogy megvan-e mind. A lány meg se nézte, azt mondta, hogy köszöni, megvan. Azt hitte, hogy valamennyit kivettünk, vagy valami. Mondtuk neki, hogy azért nézze meg (a kocsivezető srác szerint azért, hogy ha már voltunk ilyen hülyék, akkor nézze meg). Megszámolta, megvolt. Na ekkor mindenki irtó zavarba került, mert kivett 1500 ft-ot, és oda akarta adni. Még a lány is zavarban volt, mert nem tudta, hogy mennyit illik adni. Mire az én kicsit ütődött, de jószándékú barátom ezt is elutasította, valami olyat mondva, hogy köszi, de ha a pénz kellett volna akkor nem hozzuk vissza. Visszamentünk a kocsihoz, mikor a társaság hölgytagja (a mi társaságunké) mondta a barátomnak, hogy legalább kérjen már neki abból a cigiből (ezek a nők...). A srác visszament, és mondta, hogy elnézést, de a barátom barátnője még sosem szívott ilyen cigit, és kérhetnénk-e belőle egy szállal. A lány még jobban zavarban volt, és odaadta az egész dobozzal. Na az én barátom azért addigra már volt annyira nemhülye, hogy azt elfogadta. Mindenki örül. :] Lány cigiz.
Hát, hogy mi a tanulság a dologban? Az, hogy azt mondta ez a barátom, mikor a kocsiban többen kérdőre vonták, hogy miért, meg hogy. Azt mondta, hogy megérte, mert azt, ahogy a lány megköszönte, egész életében nem fogja elfelejteni, pedig csak annyit mondtak neki, hogy "milyen kár, hogy annyira kevés az ilyen ember". És azt hiszem, hogy az én cimborámnak igaza volt, ha egy ilyet szívből mondanak az embernek, azt nem lehet megvenni 13 ezer forinttal.
A történet tanulsága: a barátom azóta is ilyen mentalitású, olyan munkája van, hogy kereshetne sokat tisztességtelenül, de nem teszi, és még mindig azt a szemüveget hordja, amit a szülei csináltattak neki 10 évvel ezelőtt (már forrasztva is volt). De azt hiszem, hogy őt azért, amiért ilyen, mindenki szereti, és ő ettől nagyon boldog.
Na, mese vége, fogmosás és lefekvés mindenkinek :) És azt hiszem, hogy megértitek, semmi érdekem nem kívánja, hogy ebben hazudjak, minden szó amit leírtam, úgy igaz ahogy van. Tényleg vannak ilyen emberek (bár nem sok az tény).
Azt hiszem ide is beírtam a sztorit korábban: Egyszer fent maradt a fotóstáskám a kocsi tetején, ahonnan szépen le is röppent. Gyorsan észrevettük, visszaszaladtunk arra a fél kilométeres szakaszra ahol elveszhetett, de már nem találtuk meg. Aztán kicsivel késôbb felhívott Apám hogy elvitte hozzájuk valaki. Megtalálta az út szélén, elôhívatta a benne lévô filmet, volt a képek között egy fotó Apámról meg a kutyánkról. Elkezdett kérdezôsködni a környéken és valaki felismerte az ebet, így jutott el a szüleimhez. Semmit sem fogadott el.
No, ilyen is van. Zalaegerszeg, '90-es évek közepe...
OFF: ki mit talál témakör: 97 őszén közöltem egy gyanús aknafedelet egy álmos őszi vasárnap este egy mellékutcában. Megálltam megnézni, és nini, egy táska. Benne egy akkori csúcskategóriás HP notebook. kb 3 centi vékony (akkor az még vékony vol) lehetett. Egy szállodai számla volt még a táskában, egy nem éppen gyakori névre kiállítva, cím nélkül. 1 órán belül tudta a tulaj 200 km-rel arrébb élő édesanyja, hogy megvan a noti, lehet érte jönni. Egy sör mellett dumálva kapta vissza a tulaj, és nem engedte, hogy kifizessem a sörömet :) Most mondjátok, hogy nem "így mulat egy magyar nemes" :))
A kontraszt:
Ja, elhagytam 2 éve egy tóparti vendégházban 8 cerka akksit meg egy 128-as smartmedia kártyát, rajta a nyaralás képeivel. nem lett meg, pedig utolsó vendégek voltunk a szezonban.
1. Én említettem szállodát. Épp onnan jöttem, reméltem önző módon, hogy nem az én gépem lett a tiéd.
2. Baromira irigyek vagyunk ám rád. Sokaknak az S602 itt a fórumon MÁR meg sincs, nekem is dslr mellett a másodgép. Szóval mindenki a körmét rágja, hogy miért nem ő talált (talált? nem megyek bele...) egy S602-t.
Belegondoltál már abba, hogy mi lenne ha te hagynál el egy értékes műszaki cikket? Attól, hogy külföldié volt, már erkölcsileg megmagyarázható? Miért nekünk kell magyarázkodni, mikor te vagy az, aki megtartottál valamit, ami nem a tiéd? Különben meg nem bíráskodtunk feletted, csak leírtuk a véleményünket. Azt még szabad?
az efféle "találtam és megtartom" hozzáállás nem éppen szimpatikus, így ne csodálkozz a reakciókon - mindenki átérzi, milyen rossz érzés lenne, ha a saját gépét felejti valahol, és egy magadfajta találja meg
ha azzal nyitsz, h rögtön elmagyarázod miért teljesen kizárt akár a tulajdonost megtalálni, akár neki visszatérnie, vagy telefonon érdeklődnie - akkor természetesen helyből más válaszok lettek volna (most már teljesen fölösleges, senki nem hinné el)
Tudod, nekem egyszer a karácsony ajándékomat találta meg valaki egy mekdonáldszban. Nem volt nagy érték, csoki, játékkártya, ilyesmik össz-vissz kétezer forint lehetett a bolti ára. De a kedvesemtől kaptam és mivel nagyon akartam rá vigyázni, jól felakaszottam az asztal alá, ahol ott is felejtettük a vonathoz rohanás miatt. Másnap persze már hiába kerestem. Ha találtál egy fényképezőgépet akkor örülj neki vagy add el, és reménykedj, hogy a jogos tulajdonosa tényleg nem fogja keresni.
Úgy látom ide csupa okos, lelkiismeretes ember ír akik anélkül tudnak véleményt alkotni,hogy tudnának a dolgok hátteréről...
EGYÁLTALÁN KI EMLÍTETT ITT SZÁLLODÁT???
Azt mondtam sok a külföldi!Csak szállodában vannak külföldiek???Azért jönnek Magyarországra hogy 2 hetet töltsenek egy magyar szállodában???
Mind1!Felejtős az egész,majdcsak találok vkit aki anélkül megveszi,hogy bíráskodna felettem...Mellesleg meg szerintem csak az írigység szól belőletek...
off: Nem akarom rágni ezt a csontot, de hatalmas véleménnyel lesz rólunk, magyarokról az a külföldi, ha mégis eszébe jut, hol hagyta a gépet, felhívja a helyet (szállodát?), és ott azt a választ kapja, hogy nem, sajnos nem találtunk fényképezőgépet (S602-t, 1 db 16 MB 2db 64 Mb és 1 db 128 MB-os CF kártyával,
plusz egy Lap-Topba való PCMCIA CF kártya olvasóval :-) )
Én is jártam már hasonlóképp külföldön, és legnagyobb megdöbbenésemre szó nélkül elküldték utánam a cuccot.
Mindegy, nem az én dolgom, hogy erkölcscsőszt játszak.
Különben se látom a teljes hátteret, lehet hogy tévedek, akkor viszont bocs'.
Én annyira meg vagyok vele elégedve. Két gépem van két vakuval. 1. Nikon D70 + SB-600, plusz 3 obi, ebből kettő azért nagyon jó. 2. S602, + egy 5e ft-os Carena vaku, automata, dönthető fejjel, és az S602 beépített obijával.
Lehet vele egyenrangú képeket készíteni. Az általam látott gépek közül az S602 a bőrszín és tónusai visszaadásában a legjobbak között van.
Fuji s602, olympus 1.8x tele, eredeti fuji távtartó, raynox blue szűrő, táska, 2800 aksikkal, 1 órás töltővel kitűnő hibátlan még 1.5 év garival eladó. Alku nélkül 100.000 Ft. megasutemeny@freemail.hu 30-4122855
Sunpakot nyugodtan rateheted, asszem az unomatom tobbet nyomott, de majd megmerem, megvan meg.... mindenesetre nem volt problema vele... S602 ilyen teren eleg "igenytelen", megeszik mindent amit a vakupapucsba raknak
Azert sajna a topic mar nem a regi, dehat atalakult a tarsasag, sokan elmentek/gepet csereltek (en is) meg az index forum is atalakult..... ez utobbi amugy eleg sok embert eltantoritott a regiek kozul asszem, egy jo ideig en sem irkaltam, idegen volt:D