Felvetődött egy fotós sztorikat, anekdotákat megbeszélgető topik igénye. Mival az úttörő ahol tud segít, megnyitottam ezt a kis kávéházi szegletet.
Lehet kérem, folyvást, folyvást! Halljuk a történeteket!
Kedves "Öregek"! Én még "fiatal" vagyok, (alig múltam 40), meg ráadásul nem is szakmám a fotózás, de jó hangulata van a sztorijaitoknak, tetszenek, úgyhogy csak bátran sztorizgassatok a saját örömötökre, és a "fiatalság" épülésére. Egészségetekre!
:-))))))))))))))))))))))))) Én meg most adtam el a Broncolor C41 Impact kittemet. Most jön a többi, le fogom redukálni a sok szart amni a hosszú évek alatt összejött, legalább a lányom meg az unokáim nem fognak szidni, hogy menyit kell lomtalanítani utánam :-) Szóval kerül sorra a Linhof Kardan utána meg a Hasselblad szett, bár azon még vívódok. :-)
Így van, egyetértek! talán az is kiderül ebből a totyikból, hogy a fiatalok mennyire érdeklődnek a vének iránt. Ha bejönnek szeretettel fogadjuk őket, ha nem, akkor meg öregesen elcseverészünk egymással. Azért én optimista vagyok, lévén ez egy kötetlen totyik. A fiatalokat meg amúgysem nevelgetni kell, hanem mintát mutatni, én nagyon bízom bennük, nagyon érdeklődőek.
"csak amikor a technika abszolutizálása a lényeg, és a képről már szó sincs, azt fogadom némi fenntartással.
Itt meg dumálgathatunk félrevonulunk és nem zavarunk senkit, akit meg érdekel, az úgyis betéved egy sörre akarom mondani, egy történetre. :-)"
Ez az amiért én a nyiltabb részre szavaztam volna, de a lényeg a piros részen van. Ha a mi anekdotázásaink, történeteink, nem hullanak termékeny talajra, tehát csak minket három -négy -húsz- öreg motorost érdekelnek akkor nagyon belterjes lesz és elhal. Nehogy itt elmagyarázzam valamelyikőtöknek is, hogyan fotóztam le a - x cseppkőbarlang egyetlen termét hogy ráment egy fél éjszaka stb.
Ez a totyik akkor lesz azt hiszem jó, ha az öregek mellé bekapcsolódik egy olyan fiatalabb réteg akik nem fotomatematikusok, fotovegyészek, hanem látó emberek és szeretnek fotózni a tökéletesség igénye nélkül, mint ahogy azt ( én azt hiszem) mi is tettük. Igyekeztünk a tanult szakmánk szerint a legjobbat adni, de tökéleteset soha - mert meglátva saját produktumunkat legtöbbször mindjárt sok kritikával igyekeztünk az felülbírálni, amely értékelés nem került soha nyilvánosságra.
Bizom benne , hogy produktív jó kis lezser csapat jöhet itt létre .
Hú kondenzor, ne is mondd. Az új felszerelések elosztása mindíg feszültségeket okozott. Nálunk amikor bejött a Braun F 900-as mindenki reppent rá, kivéve engem. Bár gyönyörűen formatervezett darab volt, négyszer akkora helyen fért el, mint az F 800-as, nem beszélve aki símán fejből számolja a kulcsszámot, annak nem akkora durranás , hogy automata volt. Volt viszont egy orbitális hátránya, ami miatt többebn megfagytak vele. Amig az F 800 normál és weitwinkel állása (fókuszálása) sokkal lazább volt, addig az F 900 nem, ami azt eredményezte, ha vallaki véletlenül nem állította át a weitviinkelhez a vakut, akkor cefet módon "levignettálta" Ja, és még most is van egy gyönyörű F 800-asom három akkumulátorral, hálózati adapterrel, másodlámpával. Nem nagyon használom, de babusgatom. Nagy idők tanúja. :-)
Igen. Valószínű, hogy nagyon kevesek tudják azt az örömöt elképzelni amikor 1963-vagy 64. ben megkaptam a céghez került 3 új Tessáros Rolli egyikét, a szétesőfélben levő Planáros helyett (mert az enyém volt a legrégebbi szar - bár - később kiderült, hogy szarabb az új mint az elődje) és azt az irigységet ami a kollégák felől felém sugárzott. (Ekkor 20 éves voltam).
Igen kondenzor, akkor is én vetettem fel, mert úgy éreztem, vagyunk páran öreg rókák és eldumálgatunk kicsit, igy nem zavarjuk a "nagyok" elmélkedéseit az 1/10.000s zársebességről, a 8000 ASA-ról és folytathatnám. Igen, mi ahogy mondtad azzal festettünk ami volt :-)) Persze, fejlődjön csak a technika, jó ez, kell a digi is, csak amikor a technika abszolutizálása a lényeg, és a képről már szó sincs, azt fogadom némi fenntartással.
Itt meg dumálgathatunk félrevonulunk és nem zavarunk senkit, akit meg érdekel, az úgyis betéved egy sörre akarom mondani, egy történetre. :-)
Amikor először szóbakerült egy ilyen totyik,én arra voksoltam, hogy a "fekete- fehér" - kibírja ezt. DE belegondolva, hogy a profi fotósok, legalábbis a vénebje - egy külön állatfaj, aki olyan dolgokat láttak és örökítetek meg amit hétköznapi emberek még elképzelni is nehezen tudnak, olyan dolgokat láttak és éltek meg - át- ami teljesen megváltoztatta a látásmódjukat. Egy fotós egészen máskép lát mindent, főleg ha úgy kezdték, hogy meló, és finggal festjük a tojást, mert muszáj.
...na jó, akkor egyet most Béláról aztán majd lassan a többit. Ö volt az az ember akit mindenki imádott a jósága a korrektsége az embersége és nem kevésbé a humora miatt. Adódott egyszer, hogy Bélát vidékre küldték két napra valami építkezésre. Megérkezett a helyszínre, találkozott a megrendelővel és elmentek az építkezésre. Béla összeszerelte a Linhofot, majd a megrendelő mutatta honnan kellene képet csinálni. Béla esetlenül bukdácsolva elindult. Ahogy ezt a megrendelő meglátta (Béla akkor már az ötvenes éveit taposta) gyorsan felajánlotta, hogy viszi a gépet. Mentek tovább, de hát egy építkezésen tudjuk mi van, Béla csak bukdácsolt tovább. Másnap folytatták a munkát, de a megrendelő hozott még egy segítséget, és így az egyik cipelte a gépet a másik támogatta Bélát. Így telt el a második nap, amikor is a harmadik nap reggelén, Béla azt hallja, hogy a két megrendelő egymással sutyorog, hogy fel kellene menni egy emeletet és ott át kellene menni egy pallón ami némileg veszélyes, de hogy adják ezt be a "bukdácsoló" fényképésznek. Amíg tanakodtak Béla észrevétlenül fogta a Linhofot, felsztaladt az emeletre, majd a palló közepén megállva leszólt a két megrendelőnek, hogy honnan szeretnék a képet. A kép faszi elájult, hogy Béla azonnal le fog esni, és mondták neki, hogy ne mozduljon, azonnal jönnek és segítségére lesznek. Béla meg csak erősködött, hogy mondják már mit szeretnének, mert mire felérnek addigra ő kész lesz a felvételekkel. Elmondták neki, hogy mi az elképzelés, de a lelkére kötötték, hogy várjon. Mondanom sem kell mire felértek Béla meg is csinálta a képet, majd vidáman szökkengetve a pallón viszaindult. A két pasi halálsápadtan nézte az akciót, majd amikor Béla lába alatt már stabil talaj volt szeretően megszidták. Nézze, két napja támogatjuk magát, fogjuk a kezét, visszük a szerelését, azt hittük tériszonya van. Nekem? Miért lenne! A háburúban pilóta voltam. Akkor meg miért nem szólt? Nem kérdezték! El lehet képzelni ezek után a két férfi arcát.
A beavatási szetartás azt hiszem mindenhol dívott, az enyém is hasonló volt M.M. -éhez csak annyi volt a különbség, hogy egy céget is belevittek a buliba. A feladat , munkaboríték szerint, a BNV re kell egy antennagyártó cégnek a pesti házakon elhelyezett szuper antennákról készíteni fotókat a kiállítási pavilon- box? hátterének dekorálásához méteres nagyításokhoz. Ehhez jött egy pobjeda és elvitt a helyszinekre. Tehát technika Linhof master tele- 9x12 kazetták kilóra- a vizvezeték szerelő táskába + állvány. Ment is a dolog rendesen, amikor is az utolsó állomásnál mondták, hogy itt nagyon szép antennák vannak kell 2-3 felvétel, de Ők már mennének haza, fogjak taxit és menjek azzal vissza- kifizetik- és elhúztak.
Ez a földszintes épület Budán a vasúti alagút kijáratánál volt. Megcsináltam két felvételt, nem éppen feltűnő módon az utca közepéről állvánnyal a Masterral, akikoris az akkori hivatali divat szerinti kék köpenyben megjelent három elvtárs, és kérték, hogy menjek be az épületbe. Miután közöltem velük, hogy előre nek hívtak meg, és érdeklődésükre megmutattam az igazolványomat, ezzel a felelőtlen mozdulattal kiváltottam azt a reakciót, hogy már bilincs volt a kezemen. Na mondanom se kell a golyóim a torkomba, és nem voltam boldog. A cuccaimmal együtt bevittek a házba és elkeztek kérdezősködni- de csak percekig, majd meginvitáltak egy GAZ tipiusú autóba és elvittek az Andrási út ( Akkor Népköztársaság) út nem tudom hányba a Bábszinház mellelti épületbe,(MÁV) és ott már katonai egyenruhások fogadtak. Mivel nem ebédeltem, tehát nem tudtam magam összefosni, de nem voltam éppen boldog. Mire végre egy valaki szóbaállt velem addig úgy végiggondoltam, hogy mi a zsúr lehet, de nem jöttem rá. Nos ez a valaki közölte, hogy az az épület a vasúti katonai szállítások koordináló és biztonsági központja. Mikor modám, hogy én csak az antennákat fotóztam és hogy minek, akkor kérte, hogy adjam oda a filmeket. Mivel ezt megtagadtam, jöttek a fenyegetések és elkezdték kinyitogatni a kazettákat. De szerencsére egy másik vonalon nyomoztak és felhívták a céget, hogy van-e valaki aki ezen a néven melózik, igazoltak és elmondták a napi feladatomat- megállt a nyitogatás és megegyeztünk abban, hogy kíséret mellett előhívjuk a negákat és Ők elbírálják, hogy mi mehet és mi nem.
A végeredmény, hogy katonai őrizet mellett túlórában le kellet hívni a negágat és kiértékelni.
A beavatás sikerül, de a végén kicsit savanyúak voltak a mosolyok, és elnézést is kértek, hogy egy kicsit durvára sikerült. De másnap délután átmentünk a Sport-ba és rendbeittuk adolgot.
Röhejes epilógus- nagyon sokat dolgoztam ezután annak a csapatnak, de az már egy másik sztori.
Hát igen, ez sajnáltos dolog, ezért is kezdtem el az ilyesmi témákat (street, szicoó és mondjuk azóta mióta analógozok tüntetés nem volt, de azt is ilyenre lőném) filmre fotózni, mert ha csak szkeneltetek is az internetre, a negatívjaim szépen fel vannak címkézve.
Jó a történet, és gratulálok a díjhoz! Közben mondtál valami elszomorítót is..."Majd valahonnan előkerítem, mert vagy valamelyik winchesteren kallódik, vagy már nincs meg." Erről beszéltem már több alkalommal. Miért nem óvjátok meg kellőképpen a műveiteket, akár biztonsági másolatokkal, akár papírképpel. Mondjuk én az utóbbit tartanám inkább kívánatosnak és praktikusnak. Megörökítetek egy korból egy pillanatot, aztán nem babusgatjátok nem gondozzátok, nem őrzitek meg. Pedig az utókornak igénye lenne/lesz rá. Gondolj bele, holgy
úgy fogják nézegetni a képeidet, 60-80-100 év múlva, mint ahogy most te nézegeted a hansonló korúakat.
most jöhetnek a Jármai Bélás történetek, azok legendásak :-))
Most nem igazán jut eszembe Béláról, de majd te elmondod. :)
Nekem most egy laboros sztori ugrott be:
Az MTI-ben a színes laborokban általában betanított munkások dolgoztak, csak a kiemelt laborokban voltak szakemberek. A MEO adta ki a munkákat és értékelte ki a próbacsíkokat. Megmondván, hogy milyen szűrővel, milyen blendéve mennyit exponáljon rá a laboráns, majd az így készült próbacsíkot kiértékelve módosítottak rajta addig, míg tökéletes nem lett - akkor mehetett a nagyítás.
Volt egy laboros leányzó, akinek - első nekifutásra - még az élesség sem akart összejöni rendesen, mindig egy kicsit életlen volt a próba. (30x40-est kellett volna nagyítania egy KF-ról.) Mivel a második-harmadik próba sem volt jó (és a selejtszáalék meg csak emelkedett - ami ugye prémiumfeltételként szerepelt) a laboráns mondta, hogy a baj a negával van, az nem tökéletesen éles.
Felküldték ezét hát a FF méteres laborba, ahol egy - borotvaéles - nm-es nagítást csinltak róla. Ekkor visszadták a jánynak mondván: a nega éles, legyen szíves odafigyelni az élességállításra.
A következő próba még mindig életlen volt. A MEO-s kérdésére, hogy hogy is van ez, a válasz a következő volt:
- Mint tudjuk, a színes papír három rétegű. Ha a felső rétegre állítok élesre, akkor a középső és az alsó életlen, ha a középsőre akkor a felső és az alsó, ha az alsóra akkor pedig a két felette lévő. A fekete-fehér csak egy. Így teljesen érthető, hogy az éles, a színes pedig nem.
Ezek után a MEO-s (Lukács Jani bácsi - egyébként kitűnő fotós volt ő is) elnevette magát, mondván hogy ilyen frappáns válasz megéri, hogy a selejteket jóváírják. A filmet meg odaadták egy másik laborosnak, aki meg is csinálta az éles kópiát.
apca, most jöhetnek a Jármai Bélás történetek, azok legendásak :-)) Mellesleg megkérdezem: most már igazat adsz, hogy van létjogosultsága egy ilyen topicnak? Nem feszengünk, és mindenkinek ezer története van. Jó kis virtuális kocsma lesz ez, jól elbeszélgetünk majd :-))
Járai Rudi bácsival mentem Zalaegerszegre a Zalamegyei Idenforgalmi Hivatal megbízásából kellett képeslapokat, idegenforgalmi brossúrákba fényképeket készíteni.
A kisöreg nagyon szerette a fagylaltot és a nőket, ezért du.-i megérkezésünk után kimentünk az egerszegi "korzó"ra és ahány fagylaltozó volt, mindegyikben vettünk egy fagyit. Mire befejeztük vagy 30-40Ft-ért ettünk már fejenként (a 2Ft-os fagyikból).
De nem is ez az érdekes, hanem az ok, amiért odamentünk:
Modellt persze nem vittünk, helyi megoldásokat kerestünk. Ezért aztán Rudi bácsi rámparancsolt, hogy a fotogén csajokhoz menjek oda, és beszéljem rá őket egy másnapi fotózásra.
Akadt is egy bátor jelentkező jány, aki mondta hogy a barátjával el tud jönni velünk, és akár két-három napon keresztül is tud modellkedni.
Ekkor Rudi bácsi megbeszélte vele, hogy mikor, hol találkozzunk és felhívta a figyelmét, hogy színes képeket készítünk, úgy öltözzön.
Akkoriban jött a miniszoknya divatba, a leányzó másnap meg is jelent egy ilyenben, valami szines pulcsival meg még néhány blúzzal stb., stb.
Mikor egy szökökutat fényképezett ( a leányzó a peremén ülve csábosan nézett gépbe) Rudibácsi kiugrott a fekete kendő alól és elkezdett veszekedni a lánnyal.
- Mondtam, hogy színes fotókat készítünk!, hogy vehetett fel fehér bugyit!?
Nem vicces anekdota, meg nem is régi, de velem történt meg:
Még amatőrködésem kezdetén történt, hogy felementem fotózni a hmm, hogy írjam le szépen, szóval a Day of Gay Pride-ra.
Valahol a Hősök tere környékén, a városligetben rohangáltam fel alá, fotóztam, az akkor kapodd D70+18-70 kombóval, ami mondjuk nem olyan hú de hatalmas és profi, de az egyszeri karhatalom embereinek annak tűnt.
Tehát állok és kattogok, közben figyelem a könnygáz és gumilövedékek irányát-sosem felejtem el, néha rendesen lehetett látni a keresőben a szembe repülő kggránátokat- és egyszer csak elfut mellettem egy tüntető. Utánanéztem, hümmögtem egyet, amikor még egy elfutott mellettem, majd mégegy és egy negyedik is, akinek viszont már pisztolytáskája volt.Kisült,hogy csak az első a tüntető, a többi civilruhás rendőr.Én is elkezdtem figyelni a "verseny" kimenetelét és abban a pillanatban, amikor még 2 egyenruhás elétolatott! a tüntetőnek, na akkor sebességbe kapcsoltam és odafutottam fotózni.A srác átesett a motorháztetőn, ugrottak rá 4-en.Az ipsének repült vagy 2 métert valami N-es nokiája, szanaszét tört, az egyik rendőr úgy szedte össze és gúnyos mosollyal letette az orra elé a betonra, mikor megkötözték a kábelkötegelővel.
Én serényen kattogtam, a környéken nem is nagyon emlékszek fotósokra.Aztán odajött hozzám az egyik egyenruhás és elkezdett faggatni, hogy melyik újságtól vagyok, honnan jöttem, milyen médiumnak fotózok :DD
.Én makacsul állítottam az igazam és már ott tartott, hogy engem is bevisznek, mikor egy nagyobb tömeg huligán betámadt a térre, ez valahol a homokóránál lehetett.Na, akkor sikerült kereket oldanom, és a megbilincselt srácos képpel nyertem meg egy iskolai fotópályázatot.
Majd valahonnan előkerítem, mert vagy valamelyik winchesteren kallódik, vagy már nincs meg.
:-)))) Természetesen tudom kit takar az M.M. monogram. Híres fejvadász lett, értem ez alatt azt, hogy ismert színészekről, művészekről gyönyörű sorozatokat készített. De ha már az átvágásoknál tartunk.... műszerész kollégánk Néninger Géza az új világosítókat beavatásként átküldte a másik épületben lévő Kun Imréhez, műszerész kollégájához, az "optikai egyengetőért" Az újdonsült világosító készségesen útnak indult, miközben Géza átszólt Imrének, hogy "madár" érkezik. Természetesen az "optikai egyengető" minden esetben egy dög nagy, nehéz vasadarab volt. Miután az új kolléga nyelvét lógatva nagy nehezen átcipelte, már vihette is vissza. Ha valaki ennyire tudatlan a szakmában akkor cipeljen - mondta okulásként Géza a megfáradt kollégának.
Ez ugyan csak szájhagyomány útján terjedt, mikor bekerültem az MTI-be, de egyrészt igencsak hihető, másrészt pedig aranyos:
Az '50-es évek elején vidékről felkerült egy serdülő kislány (M.M, aki azóta nagyon jó és főleg író portréiról ismert fotográfus lett,) a politikai rovat kebelébe, gyakornoknak.
Abban az időben (Rákosi apánk kora) tilos volt hidakat, vonatot, laktanyát és hasonló objektumokat fényképezni.
Mivel az újonan jöttet mindíg valamilyen módon "beavattak", azt találták ki az öregek, hogy leküldik M.M.-ot a Clark Ádám térre egy Rolli-val mondván:
-Nagy vihar várható, és ilyenkor - állagmegóvási szándékkal - betolják a Lánchidat az Alagútba. Menj le és csinálj róla egy kis képes riportot.
No, főhősünk nagy izgalommal le is robogott a Naphegy-ről és - nyakában a fényképezőgéppel - várakozó álláspontra helyezkedett.
Mivel akkoriben elég sűrűn mászkáltak a fakabátok, hamarosan fel tűnt itt is egy, és érdeklődéssel fordult a jányhoz, hogy ugyanmár mit keres itt egy fotómasinával, mikor itt nem szabad fényképezni. Attól a választól, hogy ő egy riportergyakornok, - akinek a megbízása, hogy lefényképezze a Lánchíd betolását az Alagútba - kicsit összeszaladt a szerv szemöldöke és rövid úton bepaterolta a Pauler u.-i kapitányságra. Innen aztán felhívták a Naphegyen - természetesen a káderest - és megkérdezték, hogy tud-e valamit erről a leányzóról és mi a fene ez az egész.
Természetesen ment raportra a rovatvezető, és jól leteremtették, hogy ilyesmiket nem lehet csinálni. Közben - néhány óra elteltével - kiengedték a gyakornok lányt, aki felérvén, bement a rovathoz.
Itt már várták a kollégák és természetesen bocsánatot kértek tőle, mondván:
- Tudod mindekivel csinálunk valami hasonló kitolást, ez igazáából a felavatas, innentől tartozik igazán közénk az új ember. De hogy lásd, valóban bekerültél a csapatba és ezután már teljes jogú tagunk leszel: elviszünk egy hajókirándulásra, ahol ott lesz az egész rovat. Ezért aztán szaladj le most a Vigadótérre, és vegyél a 17 jegyet a vasárnapi sétahajóra Debrecenbe.
Gyakran olvasgatom, a technikát előtérbe helyező hozzászólásokat. Lassan a képről már nincs is szó, csak a felszerelésről. Erről egy történet hut eszembe. "Füles" Tóth Józsi, 1972 körül önállósította magát, kilépett az MTI-ből. Talán két hét múlva összefutottam vele a Váci utcában, karján egy hatalmas fonott fűzfa kosár (amolyan sváb kosár amivel annak idején a meglett háziasszonyok rótták a piacokat) és a tőle megszokott orgánumban megkérdezi tőlem: mit szólsz az új szettáskámhoz? :-) Fellibbentette a kosár tetején lévő babos kendőt ami alatt egy Pentaconsix lapult. Azt hiszem ezzel a szereléssel készült képeivel még hosszú ideig ámulatban tartotta azokat, akik tudták mi fán terem a reklámfotó. Ennyit a felszerelés mindenhatóságáról.
apca, akkor felfrissítem az emlékezetedet... Kassányi Jenő, a kisérleti labor vezetője volt, az ő nagy találmánya volt az FD-Y hívás, persze mindenki leszarta, mert bőven jó volt az atomal, meg a mikrophen. :-)
