Talán a 2012-es első elődöntőt találtam eddig a leggyengébbnek, mióta háromestés az eurovízió, de azt hiszem, ez ma azt is alulmúlta.
Bulgária dalát szerettem nagyon már az adás előtt, az ének miatt kicsit hiányérzetem van, de így is sima továbbjutónak kell ma lennie.
Kellemes meglepetés volt Portugália, úgy tűnik, ők akkor működnek jól, ha kicsit klasszikusabb stílusokhoz nyúlnak.
A finnek elütöttek rendesen a mezőnytől, de legalább volt valami élet bennük.
A svájci és az albán előadó legalább akart még valamit (a svájci dal amúgy nem is rossz), a görögök és a szerbek meg a színpadképet tették oda.
A többiek...
San Marino erőltetett busójárás, a dánok és a lengyelek rémes Modern Talking-utánérzetet hoztak (pedig a dán srácnak jó hangja volt), a moldáv csajszi tuti a keddi ciprusitól kérte kölcsön a ruháját, az izlandiak meg gagyik voltak, mint a litvánok, csak még gagyibbak. Az észt, cseh, osztrák, grúz dal maga a nagybetűs lufihámozás (és miért nem olyan hangnemben énekeltek, ahol legalább megszólalt volna az énekes hangja?).
A lett dalban meg a hangnemet kerestem, mert a zenei alap, a vokál és az énekesnő három teljesen összeegyeztethetetlen világban járt.
Elég furcsa helyzet. Én már a közmédiától sokat nem várok (a többitől sem mondjuk), de a híresen másként gondolkodásáról ismert kereskedelmi országos csatorna igazán betehette volna a programjába, már ha hitelesen képviselné azt a bizonyos gondolkodást.
Magyarország nem vesz részt az idei Eurovízión, de még ebben a helyzetben is lehet nézni az élő adást itthonról, csak nem a szokásos módon. Nos, akik az osztrák, a szlovén, a horvát, a szerb vagy a román határ közelében élnek, és be tudják hangolni a tévéjükön azt a külföldi nemzeti adót, vagy ilyen csatornák megtalálhatóak a kábeltévéjükön vagy műholdvevőjükön, ők tudják tévén keresztül is nézni. A legbiztosabb az, hogy ha az Eurovízió hivatalos csatornáján követik az eseményeket az érdeklődők, eredeti hanggal, kommentár nélkül. Akinek okostévéje van, az pedig át tudja küldeni telefonról az adást a tévé képernyőjére, bár az okostévék mindegyike fel van szerelve YouTube alkalmazással is.
Szóval annyira megsértődtünk, hogy már nem is közvetíti egyik adó sem?
A román csaj brutál hamis volt (állítólag izgult:))), a próbák alatt is gyengén muzsikált. A belga dal nekem kifejezetten tetszik, lehet azért mert korban hozzám közelebb áll. A többi szerintem rendben van, bár az ír is túlizgulta az egészet.
Nálam legyen Ausztrália, Írország, Ukrajna, Málta, Azerbajdzsán, Izrael... és itt kifújtam. Beteszem akkor még Svédországot, Macedóniát, Norvégiát és... mondjuk Romániát.
Ausztráliát kiemeltem, és igazából Írország társaságában nálam vitték az elődöntőt. Az ír dal szerintem nagyon szerethető, jó hangulatú volt, ötletes a vizuál - egy picit jobb énekesnőt érdemelt volna.
Következő két kiemeltem Ukrajna és Málta. Előbbi hozta a helyi NOX-ot (néhol tempóproblémákkal), utóbbi meg egy kis charleston-beütésű, de jó tempójú számot, amiből ráadásul kiváló énekhang bukkant elő!
Őket mindenképpen továbbjuttatnám.
Aztán: egy részben minden második szám aligruhás női énekes volt, akinél elég erős utánérzés volt. A ciprusi lány dala nagyon csúnya Lady Gaga-nyúlás (egyébként hihetetlen, hogy a Fuego - nekem teljesen megmagyarázhatatlan - sikere óta Ciprus erre az egy kaptafára dolgozva küldi a produkciókat). A horvát lánynál egy konkrét énekest nem tudnék mondani, de a dal minden eleme össze volt gyúrva egyfajta recept alapján. Az izraeli lány a helyi Ariana Grandénak tűnt nekem, az azeri pedig a helyi népies Ariana Grandénak :) Viszont e két utóbbi azért zeneileg elég rendesen össze volt rakva.
Voltak olyanok, akik erősen beleragadtak a múltba. A macedón dal a látványos színpadkép és a kimunkált (ám elég maníros és semleges) énekhang mellett kimondottan ódivatú volt, a szlovén semmilyen, a norvég is bennmaradt a '90-es évek fiúcsapatának hangulatában (a kinézet pedig a legrosszabb eurovíziós giccset testesítette meg). A svédek ennyire régi időszakba nem nyúltak vissza, tőlük egy profi iparosmunkát láthattunk.
És akik elütőek voltak:
Litvánia - szerintem ők továbbjutnak, de ez csak a tavalyi számuk hype-jának lesz köszönhető, az idei nagyon gyenge lett, és az idétlen tánc sem segít rajta.
Oroszország - ők ennyire leejtették volna idén a műsort? Ezt engedte Putyin? :) Tényleg a mélypont volt ez ma este.
Románia - ők meg átestek a ló túloldalára, egy túlgondolt, túlcsinált produkciót mutattak mind a dalban, mind a színpadképben. Az énekesnő nem is tudta rendesen elénekelni.
Belgium - hát a sok csilivili mellett őket nagyon kellett volna értékelnem, kb. egyetlenként csak magával a zenéjükkel akartak érvényesülni. Csak hát ez a szám nem lett jó. És kölcsönvették Völgyesi Gabit :)
Két észrevétel még:
- nem volt egy igazán jó ballada sem ma, pedig azért már csak a nagy számok törvénye alapján is be szokott csúszni egy-egy
- így, hogy a vokál is mehetett felvételről, gondoltam, hogy mindenki rágyúr a látványra és a show-ra. Ezt kicsit sajnálom, hogy itt összességében a mezőny elvetette a sulykot.
Egyetértek. Eddig Ausztrália mozdított meg valamit, az se egyértelműen jó, de legalább valami innovatív, és összeszedett produkció volt. (Vajon ők is csak egyszer adhatták elő, és azt adták itt be? Mert ugye ők otthonról versenyeznek.)