Meg tudnátok mondani, hogy a Radnótiban milyen távol vannak a sorok egymástól? El lehet férni kényelmesen a székeken, vagy csak összehajtogatva, mint pl. a Vígszínházban? Kösz előre is.
E.
Jó, hogy felpörögtek itt a hozzászólások. Az említett darabokat én is láttam.
Hajlam - Szerintem is baromi jó volt és elgondolkodtató, én speciel hazáig szóhoz se tudtam jutni, és tényleg nagy bátorság volt az Alfölditől, hogy színadra vitte.
Vihar - Megint egy merész Alföldi rendezés, ami először engem is felháborított egy kicsit. Aztán megnéztem a Katonában is, és végül a Robiét sokkal ötletesebbnek és emészthetőbbnek tartottam.
Haramiák - Kétszer is láttam, mert szeritem nagyon jó. Eleve a sztori is tetszett, hogy az egyik ember gyűlölködése, hogy tudja rossz útra vinni a másikat. Másrészt a színészek - a megszokott Alföldi gárda - baromi jól játszottak. Egyébként az Alföldi darabok szerintem összességükben nagyon jók. Láttam kb. 8 rendezését és ezek közül mind tetszett, egyedül a Makrancos Katával nem vagyok kibékülve, illetve azzal a mondanivalóval amit a Robi kihozott belőle.
Lear király - Már írtam róla, és azóta se változott a véleményem. Hallottam nyilatkozni a rendezőt, meg a színészeket, de sajnos azok az érzelmek és mondanivalók nem látszottak a színpadon, amit bele szerettek volna vinni.
Szecsuáni - Még nem láttam, de kiváncsi vagyok rá, kéne már egy jó új darab a Vígben, a Börcsökben bízok.
A II. világháborúban játszódik - nagyrészt egy lágerben - ahova nemcsak a zsidókat, cigányokat, hanem a melegeket is deportálták. Itt szövődik szerelem a két főszereplő között. Nem a cselekményen van a hangsúly - a fő színhely egy kőbánya/kőfejtő - hanem az, hogy ki-ki hogyan próbálja feldolgozni, hogyan próbál rációt csepegtetni a helyzetbe. Kicsit megrázó, és nagyon elgondolkodtató darab, pont ezért tetszett, és ezért örülök annak hogy az Alföldi vállalta hogy színpadra viszi.
Az, bár inkább a témaválasztásával semmint a rendezésével - illetve a mai világban álszent dolognak tartom azt hogy hüledeznek(tek) emiatt. Egyébként meg a Rátóti Zoltán és a Kamarás Iván fantasztikusat nyújtott benne.
Erről most hirtelen a Hajlam nyitó jelenete jut eszembe - nem tudom hogy láttad-e - és az első sorban velünk szemben egy család ült a tizenvalahány éves unokától egészen a hetvenen túli nagymamáig. Voltak ott tátott szájak:)))
Akkor lehet hogy összefutunk?:))
Egyébként - nem tudom hogy szereted-e - a Németh Kristóf nyújtotta számomra a "legmeglepőbb" alakítást. Persze a többiek is fantasztikusak, ritka az olyan darab amiben mindenki remekel, de ezen lehet érezni hogy Ők is nagyon szeret(het)ik játszani.
Ez mondjuk igaz. Én is élőben szeretem nézni a színházat, de azért jó, ha valahogy megörökítik, mert egy előadás sem örökéletű. Egyébként voltak részek, amikor elég uncsi volt, de nem jutott eszünkbe, hogy otthagyjuk a szünetben. Leginkább csak idős néniket láttunk elmenni, valszeg Ferdinánd meztelen jelenete miatt. :-))
A tvben láttam belőle egy-két részletet, de ennek is mint minden színházi előadásnak más az íze, kicsit letompul - nem jön úgy át mint amikor az ember ott ül a nézőtéren. Egyébként úgy én sem találtam annyira vészesnek.
A Vihart én láttam, alapjában véve nem lett volna rossz, csak végig olyan érzésem volt nekem is, meg azoknak is, akikkel voltam, hogy moziban ülünk és egy nagyon költséges hollywoodi szuperfilmet nézünk, ahol a látvány teljesen elnyomja a mondanivalót. (Ez mondjuk így hülyeség, mert a szuperfilmeknek nincs mondanivalójuk, na mindegy.) Szóval kétségkívül nagyon látványos és ötletes volt, de a szereplőkkel nem mindig voltam megelégedve. Kútvölgyi, Hegedűs D. és Kaszás nagyon jók voltak, a többi szereplő meg vagy nagyon rossz volt (főként Balázsovits E.), vagy eltűnt a tömegben. Pár hónapja egyébként adta a Duna Tv.
Csak nem a 30-i előadásra mész? Arra megyünk mi is. Hidd el nem fogsz csalódni, én már láttam (kétszer is), mindig másvalakit viszek el és eddig még mindenkinek tetszett, én még nem tudtam megunni.
Sajnos vagy szerencsére lebetegedtem amikor a Viharra volt jegyünk, de a többiek (és még jókora tömeg) menekült a színházból az első felvonás után, állítólag annyira rossz volt.
alföldi-rendezések: nekem a többség tetszett, de volt ami nem (hirtelen csak a haramiák jut eszembe ebbe a kategóriába) + hónap végén nézem meg a figaró házasságát, remélem oké lesz.
Érdekes módon eddig nem nagyon találkoztam olyanokkal, akiknek úgy, ahogy tetszett volna a Szecsuáni. Ugyanez vonatkozik bármelyik Alföldi-darabra.
Lear királyt láttátok?
Én anno a bemutató környékén láttam, úgyhogy konkrétumokat nem tudok mondani, de egy "látni kell" darab, bár mintha egy kicsit el lett volna húzva itt-ott. Ennek ellenére tényleg nagyon jó.
nekem nem tetszett a haramiák, de a szecsuáni sem, tehát ha követjük a logikát, akkor neked be fog jönni a haramiák :-))) (különben már nem emlékszem, hogy konkrétan miért nem, nem most láttam, arra emlékszem csak, hogy eléggé szenvedtem)
Már van jegyem a Bp-i Kamarába a Haramiákra, ha valaki látta, írja meg, hogy milyen. Eddig jókat hallottam róla, de semmi konkrétat.
A Szecsuáni pedig szerintem az évad egyik legjobb előadása, igaz, hogy kicsit nehezen emészthető, de mindenképpen elgondolkodtató. Ja, és Börcsök Enikő fantasztikus!
Sziasztok!
Most értem haza a Tivoliból a Machbeth-ről, és hát mit mondjak elég vegyes érzelmekkel jöttem (pontosabban nagyon sokan jöttünk) ki a színházból. Látta-e már valaki, és leírná mit gondol róla? Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok.
még egy vélemény a szecsuáni-ról:
rossz. a darab uncsi és hosszú, talán brecht egy kicsit már elavult, bár ki vagyok én, hogy ilyet mondjak. de az egy dolog, hogy rossz a darab, ami viszont kifejezetten idegesítő az az, hogy nem lehet a színészeket hallani (kivétel: börcsök, kamarás, oberfrank és az a szörnyű vízárus) a többi érthetetlenül motyog, gondolni kéne az erkélyen ülőkre is :-(( a díszlet ötletes, bár kissé nehézkesen mozgatható, de legalább jól kihasználják. hát kb ennyi, én nem ajánlanám senkinek.
Hát most értem haza szegény Szecsuániról, és ez csak úgy volt lehetséges, hogy - vessetek meg - elmenekültem a szünetben. A fél nézőtérrel együtt. Pedig ilyet még sosem csináltam.
nekem tetszett, de általában mindenki fanyalog tőle.
már a kritikák sem voltak túl jók, akikkel voltam azoknak sem tetszett. de ők magát a darabot sem ismerték és hosszúnak, unalmasnak találták.
én azt mondom, hogy Zsótér mindent kihozott belőle, amit lehetett.
Börcsök Enikő fantasztikus. a kisebb szerepeket alakítók nem voltak túl jók.
Nem állítom, hogy nem tetszett, de nekem nagyon steril volt az egész. Pontos, kiszámított ütemek, minden milliméterre a helyén. Tananyag lehet a hogyan rendezzünk szakon, de nekem végig valami kényelmetlen érzést okozott.