Bárhogy kutakodom, nem találok arra vonatkozólag rendeletet, hogy fotós tevékenység az végzettséghez kötött lenne. A fotócikk kereskedelem igen, de maga a fotózás nem. De szerintem már át kellene szaladni a kocsmába (ha már sportfotó) mert ez a beszélgetés inkább oda illik. Egyébként, ha tévednék, és kell végzettség, homályosítsatok fel, mert vállalkozás alapítás előtt állok, nem árt tudni a tudnivalókat. Az iskolákról nekem más a véleményem, én inkább vennék egy filmes gépet, 100 tekercs filmet, és egy hozzáértő őszinte ismerőst. Aztán uccu neki... a szakma megtanulása meg tényleg érdemes, nem csak azért, mert akkor tudatosabban készül egy kép, hanem mert rendkívül érdekes is :-)
Némelyiket lehetne kisebb méretben publikálni, mert nem fér el a képernyőn.
Az olyan képeket szerintem kukázhatod, ahol háttal van mindenki. Én még azt is dobnám, ahol a labda már nagyon messze jár a fejektől egy szögletnél, de ez ízlés dolga. Beívelés utáni szituációknál érdemes megnézni a képet egy szűkebb vágással, amin csak felsőtestek (és persze a labda meg a fejek:) )látszanak, mert lehet, hogy jobban néz ki.
(A vágást sok képnél lehetne szűkebbre venni, de a weblap felépítése miatt ez nem minden képnél lehetséges.)
szerintem nagyon jól látod, rengeteg a fotós (szinte mindegy, hogy csak önjelölt, vagy tényleg tehetséges) és egyre nehezebb érvényesülni egy ilyen gyorsan telítődő piacon, ahol egyre kevésbé hajlandóak az emberek megfizetni a fotós munkát. nem lehetetlen, de nagyon nehéz.
szerintem akkor is hasznos, ha megtanul fényképezni, ha mégsem fotózásból fog élni, de ha meg tudod győzni, hogy inkább másból éljen, azzal jó eséllyel szívességet teszel neki is meg a fotós szakmának is.
én azt szoktam tanácsolni mindenkinek erre a kérdésre, hogy tanuljon gazdaságtant, pénzügyet és egyéb gazdasági dolgokat, akár jogot is, amikkel a fotózáson kívül is el lehet helyezkedni (és jó eséllyel jobban keresni, még ha nem is élvezi annyira), ha a fotózás mégsem jön be neki, de akár egy fotós vállalkozásban is jól lehet őket hasznosítani. direkt nem a reklámot és marketinget mondtam, mert azok is hasznos területek, de aki nagyon a reklámra koncentrál, az hajlamos lehet azt hinni, hogy elég csak a reklámmal nyomulni és érteni már nem is kell hozzá.
szerintem a legtöbb fotós pont a gazdasági ügyekhez, vállalkozás működtetéséhez (és a reklámhoz) nem ért eléggé, ezért nem tudnak sikeres vállalkozást vezetni (kivételek vannak persze). nem tudnak szerződést kötni, aztán futhatnak a pénzük után, meg vitatkozhatnak rajta, hogy mi is volt a szóbeli megállapodásban. nem tudnak számolni a működési költségeikkel, így olyan áron is bevállalnak munkákat, amiért nem érdemes, aztán vagy szenvednek egy rossz vállalkozással, vagy elmennek bérmunkásnak, ahol szükségszerűen ki vannak szolgáltatva a munkáltató ízlésének, igényességének és anyagi helyzetének. viszont aki máshoz nem ért valaki, csak a fotózáshoz, akkor kitörni sem tud ebből az ördögi körből, mert nincs hova menekülnie - sokan a videózást hiszik menekülési útvonalnak, de minden fotósnak ez a kézenfekvő váltási irány, így a videós szakmában is egyre inkább ugyanaz van/lesz, mint a fotózásban, és egyre inkább ugyanazok okozzák.
ez persze erősen túláltalánosított és határozottan negatív kép a helyzetről, de aki fotózásból akar megéni, az jobb, ha erre készül, mint naivan és nagy reményekkel vág bele, aztán koppan később, vagy csak a szerencsében bízik, hogy műshogy alakul majd a karrierje.
"Először terelsz két postban (7256, 7246), majd nem a saját állításodat bizonyítod, hanem megkéred az ellent, hogy ő az övét. Eddig az volt az érved (két postban is), hogy erről már sokat vitáztál."
Nézd, én azt állítom, hogy valami nincs, (a szuverén művészet szabályai), te pedig állítod, hogy van. Most egy ilyen helyzetben nem következhet más, mint az, hogy Te elmondod, hogy van, és melyek azok. Kicsit olyan, mint az ártatlanság vélelme. És valóban eljátszottam már ezt sokszor, és sajnos tudom, hogy nincsenek szabályok, mert ennél a pontnál mindig elakad a vitapartner. Olyan egyszerű lenne mondani párat. Ha képeket kritizálnak, akkor persze nagyon hamar előkerülnek a szabályok. Ilyenkor meg a vitastruktúrára hivatkozva kikerülik. Miért nem teszel kivételt és miért nem mondod el nekem a szabályokat, vagy csak kettőt vagy hármat?
"hogy az állításod csak részben védhető (ha erre hajlandó lennél)" Nem vagyok már hajlandó.
"Örömmel venném, ha tudnám, melyik a blogod, mert szívesen olvasok az enyémtől eltérő véleményeket is!"
Az én blogom az, ahonnan valaki ideidézte a DSLR fotóscsoportokról való bejegyzésemet. A blogom egyébként nem fotós témáju, hanem általában társadalomkritika, vagy vicces, szatírikus dolgok, bármi.
Nagyon egyszerű a válasz: nem csak érdemes, hanem kell is. Papír nélkül nem nyújthat fotós szolgáltatást. Márpedig a papírt iskolákban adják. Nem mellesleg még megtanítják a szakmára is, ami persze további előny.
Á, nem megy ez így. Ismert kommunikációs technika a fórumokon. Először terelsz két postban (7256, 7246), majd nem a saját állításodat bizonyítod, hanem megkéred az ellent, hogy ő az övét. Eddig az volt az érved (két postban is), hogy erről már sokat vitáztál.
Nem fogunk vitatkozni, voltaképp nem is az volt a szándékom, csak annyi, hogy fölhívjam a többiek figyelmét (mert arra számítok, hogy vannak olyanok, akik ilyen kérdésekkel még nem foglalkoztak), hogy az állításod csak részben védhető (ha erre hajlandó lennél), így jobban járnak az olvtársak, ha hallanak ellenvéleményt. De a legfontosabb, hogy saját maguk járjanak utána, nézzenek meg erről írásokat, és alakítsák ki a saját álláspontjukat. És így akkor nem volt talán haszontalan pár gondolatomat megosztani, és természetesen a te álláspontodat is megismerni. Örömmel venném, ha tudnám, melyik a blogod, mert szívesen olvasok az enyémtől eltérő véleményeket is!
Köszi a választ, a fiam szeretne erre a pályára lépni, de én azt tanácsoltam neki, hogy mivel ennyi önjelölt fotós van, hogy nem bírna érvényesülni, és nem lenne értelme ezen a pályán elindulni. Tudsz adni valami tanácsot ezen a téren?
Én nem beszéltem egy szóval sem a sportfotózásról, hanem a szabad és kreatív fotózás (vagy akár művészfotózásnak is hívhatjuk) létező, vagy nem létező szabályiról beszéltem. És, amint állítom, a művészfotózásnak (vagy bármilyen más művészi alkotó folyamatnak) is vannak szabályai.
A sportfotózás egy alkalmazott fotózás, még akkor is, ha az ember nem adja el a képeket. Az alap funkciója a dokumentálás, és annak már vannak szabályai.
"Azon remélem, hogy nem fogunk vitatkozni, hogy a nyelveknek vannak szabályai, ha már egyszer ezekről nyelvtani szabálygyűjteményeket adnak ki."
Az a baj, hogy nem lehet úgy vitatkozni, ha nem egy nyelvet beszélünk. A nyelvtannak azért vannak szabályai, mert akár a közlekedés, az is egy közösségi szabályrendszer, egy olyan rendszer, ami nem csak az egyéné, hanem a közösség érdekében, a hatékony kommunikáció érdekében szabták meg őket, egységesítés céljából. A fotóm azonban nem közösségi érdek, nem kell beillesztenem semmiféle közösségi szabályrendszerbe. Csak az én dolgom. Ezért a közösség egy másik tagja nem kérheti számon, hogy nem tartottam be valami szabályt, ugyanis semmi köze hozzá. A fotóim nem egy egységes társadalmi szabályrendszer mentén készülnek (mint a közlekedés és a nyelv), hanem csak az én saját ízlésem szerint. Ez a társadlom és az egyén közti különbség. Éppen ma voltam egy kiállításmegnyitón, ahol egy idős festő kortárs munkái voltak kiállítva. Absztrakt munkák, nincs szabályuk. A tetszik és nem tetsziken lehet vitázni, de hogy szabályt szegett volna, arról nem. Azt csinál, amit akar, azt fest, amit akar. Nem jöhet egy másik festő, hogy "a sárga folt túl középen van". Illetve jöhet, csak akkor hülye.
Nem tudom más kategóriába helyezni a fotóművészetet, mint a képzőművészetek közé. Ennek is megvannak a technikai kereti, korlátai. Mint ahogy az összes képzőművészetnek.
A legjobb történet a tudatos fotózásra annak a sportfotósnak a története (szégyenlem, de nem jegyeztem meg a nevét, holott megérdemelte volna), aki a filmes gépről digire váltott, mert kénytelen volt. Ezt követelte meg már a szakma. Szóval. Fotózott a digi gépével és a mellette lévő fiatal kollégája megkérdezte, hogy miért nem nézi vissza a felvételeket. A válasz: minek, tudom, hogy mit fotóztam.
Nem egészen értem, hogy miért lovagolsz ennyire a szabály kifejezésen, mikor te magad jelentetted ki a saját blogodon, hogy a nyelvtani szabályok betartását sem tekinted kötelezőnek, csak irányadónak, amiket bizonyos helyzetekben mellőzhetőnek tartasz. Azon remélem, hogy nem fogunk vitatkozni, hogy a nyelveknek vannak szabályai, ha már egyszer ezekről nyelvtani szabálygyűjteményeket adnak ki.
Azt meg pláne nem mondta itt senki, hogy a szabályoknak kötelezően betartandóaknak kellene lenniük. Ahogy a mondás tartja, a szbaályok azért vannak, hogy megszegjék őket. De már csak az elbírálás miatt sem mindegy, hogy hogyan és miért szeged meg a szabályokat. Szerintem mindegy, hogy ezekezt szabályoknak, szabályosságoknak, irányelveknek, útmutatásoknak, szakmai trükköknek, fogásoknak, technikáknak, módszernek, metódusnak, vagy épp hókusz-pókusznak hívjuk. A lényeg, hogy segítenek értelmezni az alkotásokat és segítenek értelmezhető alkotásokat készíteni és az ezektől való eltérés érdemesebb az általános ajánlás ismeretében, nem csak úgy találomra.
Az akadémizmus után a legtöbb "izmus" úgy jött létre, hogy felrúgta az addig elfogadott szabályokat. Nem mindig mindet, de azért sokat (az eszközök, és az alapanyagok általában maradtak). És olyannyira érthetetlenek voltak, épp azért, mert merőben különböztek a megszokottól, hogy az akkori közönség döntő többsége nem is értette. Művelőinek döntő többsége meg éhezett. Így megy ez.
A technikai alapú művészeteket azonban nem kellene összemosni a képzőművészettel. Míg az ecset+festék+vászon kombónál hatalmas lehetőségek rejlenek az emberi képzelet, és annak visszaadásának szabadságában, a technika, ebben az esetben a fényképezőgép, annak a keresője, a fényérzékelő felület, annak mérete, az objektív, annak fényereje, egy rakás korlátot állít, amikkel meg kell próbálni együttműködni. Ha nem igyekszünk erre, akkor is fotó készül, a szó klasszikus értelmében, de véletlennek, a kiszámíthatatlan esetlegességnek művészi értéket tulajdonítani túlzás. (Erre is van példa, de az nem jó) Azt gondolom, hogy onnan számítható tudatos képalkotásnak a képalkotás, amikor megismételhető. ha reprodukálni tudjuk a stílust, a kifejezési módot. Különben csak szélfútta homok, folyton változik, és értéke legalábbis megkérdőjelezhető.
Amit mondani akartam, hogy a legfontosabb, minden alkotó tevékenységben, a tudatosság. Az, hogy előre tudjuk, el tudjuk képzelni, hogy mit szeretnénk megvalósítani. Így elkerülhetjük az utólagos magyarázkodás kellemetlen élményét, és még elégedettségünk is teljesebb, mintha meglepődünk magunk is az eredményen. Amikor a fényképezőgépen megnyomjuk a exponálógombot, kell, hogy tudjuk azt, hogy nagyjából mi az amit viszont szeretnénk látni. Ehhez sok ismeret szükséges, ezeket meg kell tanulni, tankönyv, tapasztaltabbak meghallgatása, sok-sok gyakorlás, és rengeteg elrontott fotó, az azokból levont következtetésekkel együtt. Nem azok a szabályok a fontosak, amiket a közönség állít fel, hanem azok a fizikai, fénytani, komponálási szabályok amiket úgysem rúghatunk fel, mert ezek nélkül nem működik a fényképészet (főleg egy alkalmazott terület, mint pl. a sportfotózás). De ez már nagyon OFF, abba is hagyom.
"Azt ugye nehezen lehetne állítani, hogy az akadémizmusnak, impresszionizmusnak,"
Elképzelem, mikor az egyik kubista beszól a másiknak egy "Festők csoportja" fórumon vagy facebook csoportban, hogy "én szögletesebbre festettem volna".
Azért, mert ezt már sokszor megvitattad, az nem azt jelenti, hogy igazad is van. Mert nem igazad van, hanem felfogásod. Amit mondasz az csak felfogásoddal korrelál, de nem az igazságot fejezi ki. Ezt a két dolgot is gyakran összekeverik az emberek és ebből is sok vita szokott lenni. Elég, ha a különböző művészeti irányzatokra gondolunk egy pillanatra. Azt ugye nehezen lehetne állítani, hogy az akadémizmusnak, impresszionizmusnak, dadaizmusnak, kubizmusnak (amik most véletlenül eszembe jutottak) ne lennének szabályaik és emiatt a szabályok miatt nem születtek szabad és szuverén művészeti alkotások.
