A görögök mentek a levesbe azután az EB után (is), míg a spanyolok úgy nyertek, hogy a 3 csatárból 2 formán kívüliségét is el tudták viselni (Fabregas & Torres)
Brazília Egy igazi karmester kellett volna középre, meg néhány minőségi csereember, és akkor mindent letarolnak. Biztosan sok brazil felsóhajt mostanában, hogy hej, ha a Ronaldinho agyában rendben lennének a dolgok...
Elanoval sokkal stabilabb, és támadásban is pontosabb volt a brazil támadójáték, mint Dani Alvessel. Csak jöttek az elefántok... Semmilyen formában nem hiányzott ebből a brazil csapatból Ronaldinho és otthon hagyott tsai.
A másik, hogy rendben, az Inter idén mindent megnyert kapusa volt Julio Cesar, de benne van a játékában a bénázás. A hollandok ellen nem fért bele az első gól előtti "kijövetele".
Ott sajnos fejben nem tudták feldolgozni az első félidőt, hogy nem sikerült a második gólt is berúgni a játék uralása mellett, plusz a bírói felfogást, amely végig aszisztált a holland színész/favágó egyesületnek.
Az az igazság, hogy a hollandok labdakezelése sehol sincs például a spanyolokéhoz képest. Ezt rajtad és néhány itt őrjöngő másikon kívül mindenki látja. Szoros emberfogásban is olyan szépen játszották meg egymást, és fordultak le a védőikről, hogy öröm volt nézni. Helyzetkihasználás terén van mit javulniuk, elismerem, de a vb-cím elnyeréséhez most ennyi is elég volt. A hollandusok totális "focija" meg a totális brutalitásban merült ki, úgyhogy örüljenek, hogy egyáltalán eljutottak idáig. Uruguaynak lett volna helye a döntőben, nem nekik. A 3. legjobb pedig talán Brazília volt.
Na alakul itt a hangulat... A spanyolok győzelme megérdemelt, de a helyzeteket vétek ilyen gyatra százalékban értékesíteni. Most ez nem bosszulta meg magát, csak Svájc ellen. A későbbiekben azonban ebből rengeteg gondjuk lehet. Mind a német meccsen (Kroos), mind a hollandok ellen (Robben) ziccert rontott az ellenfelük, Paraguay pedig 11-es hibázott. Ha bármelyik bemegy, akkor most nem a hispánok ünnepelnek. Webb gyengén vezette, már az elején ki kellett volna küldeni Van Bommelt, vagy de Jongot és nem kellett volna foglalkoznia azzal, hogy ő dönti el a meccset vagy sem.
"URUGUAY volt számomra magasan a legszimpatikusabb csapat. Le a kalappal: se' durvaság, se' hiszti, csak latin foci - ahhoz képest ahogy ők tudnak 130%-on"
Talált gólokkal ejtették ki őket, de a tegnapi este a labdarúgás kedvelőit mindenért kárpótolta. Iniesta bevarrta a primitív akasztásokból és Van Bommel odataposásaiból élő gépfocistáknak. Látni kellett volna, ahogy a pesti belváros sétálóutcáján felugrottak az emberek (több helyen is néztem a meccset, mindenhol háborogtak az aprításon, amit a narancsosok műveltek - egyébként várható volt néhány holland "kipontozódása", bár az angol csak egy esetet mert bevállalni). Szóval ¡Viva Uruguay! ¡Viva España! :))
Illetve tegye már meg valaki, hogy összefoglalja végül kiket, mikortól és meddig nyomott a fifa és azt is, hogy a sorozatos csalások nélkül ki lett volna a világbajnok. Nehogy már csak ez a szar hivatalos végeredmény maradjon meg az emlékekben.
vicces amit irsz az olaszokrol. pont h totti meg delpiero hianyzott ebbol a csapatbol, akik tudnak focizni. evvel a juventusos hulladekkal vagy joisten tudja kik jatszottak boritekolhato volt h eddig jutnak.
Spanyolország Nem voltam elájulva tőlük, de azért érdemtelennek se tartom a győzelmüket. Általában a hivatalban lévő Európa-bajnokok mindig nagy nyomás alatt játszanak a Vb-n, és többségük ezt nem bírja el. A spanyoloknak mindez sikerült.
Hollandia A döntőig semmi bajom nem volt velük, de tegnap este iszonyúan ellenszenvesek voltak. Amúgy soha nem értem meg, hogy miért nem Guus Hiddink a holland kapitány.
Németország Velük szemben elfogult vagyok. Szerintem a Vb legszimpatikusabb, legsportszerűbb és legszerethetőbb csapata volt. Ha hagyják Lőwöt dolgozni, ő lehet az új Helmuth Schön.
Uruguay Nem vagyok biztos benne, hogy egy nehezebb ágról bejutnak a legjobb négy közé, de hát ez van. Amúgy egy rendkívül szimpatikus csapat volt.
Brazília Egy igazi karmester kellett volna középre, meg néhány minőségi csereember, és akkor mindent letarolnak. Biztosan sok brazil felsóhajt mostanában, hogy hej, ha a Ronaldinho agyában rendben lennének a dolgok...
Argentína Csatlakozom azokhoz, akik szerint Maradona kúrta el ezt a Vb-t. Fegyelmezettebb védekezéssel nyerhettek volna.
Paraguay Mázlisták gyülekezete. Ezzel együtt az akarásuk dicséretes.
Ghána Kb. azt érték el, amit érdemeltek.
Olaszország Már rég hagyni kellett volna a világbajnok öregfiúkat, és egy olyasféle hajtós csapatot építeni, amilyen a németek 2002-es gárdája volt. A negyeddöntőig bőven elmehettek volna.
Franciaország Elméletileg a keretük legalább olyan erős, mint a hollandoké. Amennyiben viszont nincs rend a fejekben, akkor nem csoda, hogy így szerepelnek.
Anglia A premier ligás divatsztároknak csak füstjük volt, de lángjuk nem. Mennyivel jobb csapatot tudott csinálni egy Bobby Robson vagy egy Terry Venables.
Ja, emlékszem, ahogy a görögök ellen is beálltak a franciák, csehek meg a portugálok a tizenhatosukra bekkelni, mint ahogy most például a németek tették.
... ezért idegeli a többieket pl. folyamatosan Hellmuth .. (de ez OFF)
Ami viszont ON: hogy a holland csapat sem hülye: pont az idegelés, hergelés miatt kezdtek el brutálisak lenni (szerintem már-már előre megbeszélt, sőt LEOSZTOTT taktika volt !) És ami a legaljadékabb: tudták (pontosabban azt remélték), hogy a spanyolok FÉLTENI fogják a millió-Eurós lábaikat... Ne feledjük: itt klubtulajdonban lévő, de a VB-n majdhogynem ingyen* játszó, milliárdokat érő játékosokról van szó.
*ingyen= a klubjuknak hasznot csak esetlegesen és áttételesen hozó játékos sérülése esetén pl. a klub bukja a számlát. Ez is benne volt sok sztár "gyengébb szereplésében".