Vágó múlt héten úgy nyilatkozott nekünk a mögöttünk lévő csapatokat kelle megverni. Csak az a gond hogy egy mögöttünk állót sem tudtunk megverni. Így borítékolható a kiesés. És azért mert gyakorlatilag esélyünk sem volt a győzelemre. Tegnap a két kiesőt láthattuk meggyőződésem. A taktika rossz elsősorban és ezért ill. a jelenlegi helyzetért Vágó a felelős. Még mindig deffenzív focit játszat! Ha pedig ezt hadja Ferencz Gábor onnantól már az Ő felelőssége lesz ami történni fog. Pedig már Mari néni is látja a konyhából ez a taktika megbukott. A támadójátékunk elsősorban azért rossz mert védekező a stratégiánk! Vágó nem hajlandó vagy nem látja a problémát ezért meg kell neki köszönni a feljutást és el kell tőle búcsúzni. Még nincs késő,hogy váltsunk,de nincs sok időnk. A nézők fogynak a játék színvonal meredeken zuhan remélem ezt az elnök is látja. Mind a város mind a szurkolók ennél többet érdemelnek minthogy alibi focit lássanak.Nem kéne cserbenhagyni őket egy gyenge edző mellett kiállva!!!! A következő hazai meccsre ki se megyek inkább nézek valami megye 1-es meccset ott legalább küzdenek. SZÉGYEN!!! Vágó még az NB 2-be való lejutást is megmagyarázná. De ilyen összefogás nem fog még egyszer maga mellé állítani a klub üzenem Ferencz Gábornak.
A szoljon.hu hozzászólásai között valaki említette, hogy Vágó nyilatkozta az NS-ben , hogy 30 meccs 30 pontja elég a bent maradáshoz.Nos, ha olvassa Vágó vagy valaki hozzátartozója ezt a topicot jelzem, hogy tavaly 31 pont, az előtt 32 pont kellett az NB1-es csoporttagsághoz, de volt már olyan is pár éve, hogy a PMFC 33 ponttal esett ki!!
A mai újság 1500 nézőt ír, ami ötszáz nézővel kevesebb mint a Honvéd ellen.
A mester nyilatkozata: „igazságosnak érzem a döntetlent.” Kit akarunk itthon legyőzni?
5 forduló alatt 5 pontot szerzett a MÁV , a Haladás ugyan ennyi meccsen 2 pontot, így sajnos nem Vágó alatt inog a szék, hanem Csertőinek. Az más kérdés, hogy ha ilyen produkciót lát a Nagyérdemű lassan el fog fogyni. Hogy ezt "értékelik" e a MÁV vezérek az nagy talány...
Nekünk az elfogadható eredmény csak a győzelem lett volna. Erre mit látok, a Haladás futballozik, mi pedig védekezünk és szenvedünk hazai pályán.
Egyértelműen jobb volt az ellenfél.
Ti, akik több információvak rendelkeztek, bizonyára tudjátok mit-miért csinál Vágó, vagy mi folyik a csapat háza táján?
Mikor mondja valaki, Vágó úr, ez így nem mehet tovább.
Lelátóról nézve rossz volt látni a tanácstalanságot, körülményes lassú játékot, és teljesen veszélytelen támadásokat. Az ellenfél sokszor már félpályánál elvette a labdát tőlünk.
A hazai védők folyamatosan vonalban 4-6 fővel védekeztek, vagy álltak és vártak, kevésbé segítették a támadásokat.
Támadás alig volt, szinte veszélytelenek voltunk az ellenfél kapujára.
A mérkőzés egyértelműen csalódást jelentett, mert úgy láttam, a csapat nem tud, vagy nem mer játszani, vagy egyszerűen ennyire képes?
Több ismerősöm is mondta, ennyi pénzért nem jönnek ki, mivel amit láttak nem labdarúgás, illetve nagyon gyenge labdarúgás.
Nagyon fontos momentum, ha nincs eredmény, lassan csökkeni fog a fizetők száma, kevesebben mennek mérkőzésre.
Most három nehéz mérkőzés jön, Vidi, Győr, Újpest, ha itt nem lesz pontszerzés, akkor utolsó helyre kerültünk, és morálisan szétesik a csapat.
Bemásolom Vágó nyilatkozatát, amit pénteken az edzés előtt mondott. A mester teljesen mást mond, mint amit mi nézők tapasztalunk.
„Olyan tűz, elszántság lobogott a szemükben, úgy dolgoztak egész héten, hogy hiszem, ennek meg lesz az eredménye.
Ez lesz az a meccs, amelyen függetlenül attól, hogy újoncok vagyunk az első osztályban, csak a győzelem az elfogadható.
Ahhoz hogy a három pontot itthon tartsuk, jól is kell játszanunk.”
Ne szépítsük, ez NBII volt mind a 2 csapattól!!Alexet továbbra sem értem miért favorizálja Vágó, egy értelmes megmozdulása volt. Mikor lecserélték és elöl is földön tartottuk a labdát (az utolsó 15 perc) benne volt a gólszerzés a csapatban.Pesszimista vagyok a folytatást tekintve.
Haladás-Szolnok. Az NB I-es történelem 62 év után folytatódik
Tétmérkőzésen 74 éve találkozott először a két vasutascsapat, az NB I-ben legutóbb 62 esztendeje. Legutoljára a 2004/2005-ös, NB I/B-s bajnokságban látogattunk a Tisza partjára.
1935/36-ban a vasiak a Nyugati Alszövetség I. osztályában szerepeltek. A Soproni FAC együttesét megelőzve az élen végeztek a zöld-fehérek, így a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt "amatőr bajnoki döntő" kuparendszerű lebonyolításában vehettünk részt. Először a Diósgyőrön sikerült keresztül verekedni magunkat (1-0, félbeszakadt; 3-2 hosszabbítás után), majd jött a "Vidéki amatőr döntő", amire 1936. július 5-én, Szombathelyen került sor. Ötezren látták a Haladás VSE - Szolnoki MÁV találkozót, ahol a zöld-fehérek a Körmendi (Baumann) - Iván, Borsodi - Bujtor I, Kiss, Klopfer - Szabó, Nagy, Bujtor II, Páhr, Boda összeállításban szerepeltek és Nagy 7., valamint Boda 65. percben szerzett találataival 2–0-ra győztek.
A II. világháború előtt
Amíg a Haladás az első NB I-es szezonjában vitézkedett, addig a Szolnoki MÁV maradt a második vonalban. A szombathelyi együttes kipottyant, így az 1937/38-as NB B-ben találkozott a két gárda. A szezon a Tisza-partiaknak sikerült jobban: megnyerték a bajnokságot, a Hali pedig csak ötödik lett. Kilenc pont volt a differencia a két együttes között. Az 1939/40-es bajnokságban már az NB I-ben futhatott össze a két csapat: egy-egy győzelem a mérleg (2-1, ill. 2-3). Egy évre rá a Szolnok nyerte nagyon simán mindkét meccset (0-4 és 0-3), a Haladás ki is esett. 1942/43-ban megint egy-egy győzelem lett a mérleg (2-5, ill. 3-2). Az utolsó hat első osztályú meccs
Az első pontosztozkodásokat a háború utáni első bajnoki év hozta, mindkét találkozó 1-1-re végződött. A következő évben jött a szokásos egy-egy győzelem (2-0, ill. 0-1), majd a szolnokiak mindezidáig utolsó NB I-es esztendejében a mieink nyertek 2-1-re és 5-2-re. A Haladás ekkor addigi történelme csúcsára jutott, hiszen a bajnokságban a "Vidék legjobb együttese"-ként a hetedik lett.
A második vonalban
1972/73-ban egy esztendőre az NB I/B-be tettünk látogatást, és a már-már szokásosnak mondható egy győzelem-egy vereség mérleggel zártuk a Szolnok elleni esztendőt (2-0, 1-2). 2002/2003-ban a Lombardos időszakban itthon 1-1 lett az eredmény, Szolnokon a Balogh - Farkas V., Lőrincz, Farkas A. - Kaj, Tüske, Árki, Nagy N. - Preisinger, Nagy S., Németh T. összetételű Glázer-csapat 2-1-re kikapott. 2004/2005-ben hazai pályán nem született gól, míg idegenben 2-0-ra kikaptunk.
Szombaton jáccotok a Halival? Pedig asszittem, hogy nem lesz meccs a válogatott meccs miatt. Na kíváncsi leszek, mert 11-én hozzánk jön a Csertői társulat.
A mérkőzés után: „Soha nem fog kiderülni, mi lett volna, ha Hegedűs Gyula nem sérül meg, és pályán van a Honvéd támadásnál.”
A játékosoknak és edzőnek ilyen szinten tudni kell, egy ember kiesik akkor azon az oldalon mindenki egy sorral hátrébb megy, míg nem jön csere.
Nem beszélve a gól előtt, amikor kettő játékosunk összefutott, elbotlott.
Nem hinném, hogy ekkora okosságokkal kellene itt "debütálnod" a mi topicunkban !
Annak a " paraszt vén bicikliseknek" több esze van mint neked, wazze !!!
Ő legalább a "kerítésen kívül" maradt ... :-)
Egyébként elárulhatom, hogy miért is voltak kinn ilyen kevesen. A szurkerek zöme ugyanis most épp' kannás borra spórol ! Valszeg' szőlőérzékenyek lehetnek ....
A mester a mérkőzés előtt így nyilatkozott: „A Honvéd és a Haladás elleni két összecsapáson minimum négy pontot kell szereznünk, hogy nyugodtan készülhessünk a szeptemberi, Videoton, Győr, Újpest hármas elleni találkozóra.”
Nem játszik jól a csapat, nem jó a taktika. Úgy látszik kívülről, hogy nem kész csapat, pedig variálni ennyi mérkőzés után már nem szabad.
Honvéd meccsen kétezren voltunk, ami nem rossz.
Szombathely ellen már kötelező győzni.
Ejha voltatok max 2 ezren a honvéd ellen.62 év után viszajutott a csapatotok és ennyien vagytok rá kiváncsiak?pfffffffffff vagy tartalékoljátok a pénzeteket a nagyobb csapatok érkezésére.?de bezzeg a paraszt vén bicikliseknek arra volt esze hogy 10 méterre egy dombról nézze a meccset.