ha nagyon odafigyelek a mondataimra, meg a helyes levegővételre, egyáltalán, határozott vagyok, akkor általában gond nélkül tudok beszélni. Ha nem, akkor vannak bajok
Én is így vagyok vele. A problémát nekem az jelenti, hogy hamar elfelejtkezem az odafigyelésről, vagy egyáltalán eszembe sem jut.
Bár azt vettem észre, hogy az utóbbi egy-másfél évben már rettenetesen nem tud izgatni. Ha elakadok, hát elakadok. Ki nem szarja le. (Már elnézést.)
22 éves vagyok ez a legszebb kor, ilyenkor menni kellene nőzni, bulizni stb én meg itthon ülök szinte mindig. Változtatni kellene rajta még nem késő.
Sohasem késő, 22 évesen meg különösen nem. Jól mondod, a legszebb éveidet fogod elpocsékolni, ha nem teszel valamit most. Gondold át mi okozza a legnagyobb problémát számodra és kezdd azzal. Ha pl. a telefonálás egyáltalán nem megy, akkor tudok néhány tippet adni, hogyan állj neki a dolognak.
ha nagyon odafigyelek a mondataimra, meg a helyes levegővételre, egyáltalán, határozott vagyok, akkor általában gond nélkül tudok beszélni. Ha nem, akkor vannak bajok. Bár azt vettem észre, hogy az utóbbi egy-másfél évben már rettenetesen nem tud izgatni. Ha elakadok, hát elakadok. Ki nem szarja le. (Már elnézést.)
Akkor változtass. Tudom, hogy könnyű ilyet mondani és annál nehezebb ilyet tenni, de akkor is, el kell kezdeni. Ha nem kezded el, akkor még esélyt se adsz a változásra.
Vagy 10-15 éve nekem is gondjaim voltak a telefonálással, aztán azt gondolta: "A francba, csak nem fogom hagyni, hogy a telefon megkeserítse az életemet, vagy hogy valamiről lemaradjok miatta". Úgyhogy nagy levegőt vettem és elkezdtem telefonálni. Most pedig a munkahelyemen sokszor csöng a telefon, egyszerűen nem tehetem meg, hogy nem vehetem föl.
Egyébként ha valamilyen fontos telefonra készülsz, megteheted, hogy előtte fölhívsz olyasvalakit, aki jól ismer, és akivel talán könnyebben beszélsz. Ez nagyban oldja a feszültséget.
De a dadogás miatt otthon ülni, az Magad ellen való vétek. Ez az a bizonyos logofóbia, a félelem a beszédtől, amely minden dadogót megkísért, de ez ellen lehet küzdeni. Akaraterő, önbizalom, pozitív gondolkodás...
Sajnos a telefonálás sem megy. De egyébként ez a repülőgép-vezetés olyan, hogy akik nem dadognak nekik is sok erőfeszítés, küzdelem, sok pénz és sok szerencse kell hogy összejöjjön. Most a hivatásos pilótákra gondoltam akik ebből élnek. De van hobbi szinten a vitorlázórepülés ami anyagilag még nem olyan súlyos, de ehhez sincs merszem elkezdeni.
22 éves vagyok ez a legszebb kor, ilyenkor menni kellene nőzni, bulizni stb én meg itthon ülök szinte mindig. Változtatni kellene rajta még nem késő.
Én is inkább csöndbe maradok, ha úgy érzem hogy dadogni fogok, társaságba se járok és még párkapcsolatom se volt.
Zsákutca. Ezt sok év tapasztalata után mondom. Beszélni kell, még akkor is, ha tudod, hogy dadogni fogsz. Tudom, hogy nagyon nehéz. Nekem is az, de próbálkozni kell.
És minden évvel nehezebb lesz. Ha nem csinálsz semmit és továbbra is kerülöd a beszédhelyzeteket, akkor később (mondjuk 5 év múlva) a fejed fogod a falba verni, hogy miért nem csináltál valamit 5 évvel ezelőtt. Legalábbis nálam ez a helyzet.
Legszomorúbb, hogy nagyon érdekel a repülés és szerettem volna/szeretnék pilóta lenni, de mivel repülés közben rádiózni is kell így alkalmatlan lennék rá.
Ha hagyod elhatalmasodni a problémát, akkor még számtalan ilyen dolog lesz az életedben, amit ki fogsz hagyni és nyomorúságos érzés lesz.
A telefonálás is problémát jelent? Ha az menne, akkor szerinted a rádiózás sem lenne probléma? Mert a telefonálást lehet ám gyakorolni.
A repüléshez egészséges test és lélek is szükséges, én meg úgy gondolom hogy torzult már a személyiségem a dadogásom miatt.
Pszichológussal próbálkoztál? Nagyon hasznos arra, hogy az ember jobban tisztába jöjjön önmagával és leszámoljon néhány tévképzettel. (Saját tapasztalat.)
Velem is ugyanez a helyzet mint Veled. :) Én is inkább csöndbe maradok, ha úgy érzem hogy dadogni fogok, társaságba se járok és még párkapcsolatom se volt. Bár utóbbi szerelmi kudarc miatt is lehet. Legszomorúbb, hogy nagyon érdekel a repülés és szerettem volna/szeretnék pilóta lenni, de mivel repülés közben rádiózni is kell így alkalmatlan lennék rá. A repüléshez egészséges test és lélek is szükséges, én meg úgy gondolom hogy torzult már a személyiségem a dadogásom miatt.
Egy filmben láttam, hogy a srác valami előadást tartott és közben elkezdett dadogni. Erre azt képzelte hogy a hallgatoság meztelen és elmúlt a dadogása. :))
És akinek attól jön elő, hogy tök semleges, stresszmentes témákról beszélünk???
Attól, hogy a téma, amiről beszéltek stresszmentes, az esetleges megakadás miatt szorongás továbbra is ott lehet a háttérben. Ez annak függvénye, hogy mennyire tudja elfogadni önmagát dadogóként, mennyire tart a másik fél esetleges negatív reakciójától, mennyire találja kínosnak, ha esetleg 10-20 másodpercet kell küzdenie, amíg túl nem jut a blokkon, stb.
Másrészt a stressz csak az egyik kiváltó ok. Lehet, hogy ha éppen nem szorong, akkor pl. a rossz, hibásan berögződőtt légzés váltja ki a problémát.
Sajnos én se tudom hogy mivel lehetnr megtörni ezt az ördögi kört. Egyedül annyival kisérleteztem, hogy mikor dadogok akkor másra próbáltam gondolni nem pedig a mondandóra, de nem sikerült.
Általában stressz és idegesség hatására jön elő, vagy pedig akkor ha előra tudom hogy majd mondani kell valamit és elkezdem magam rajta idegesíteni ami a dadogáshoz vezet, szóval ördögi kör.
Hát igen, az ördögi kör... kutya nehéz megtörni, nekem sok-sok éve nem sikerül, de azért még nem adtam fel. Mondják, olvasom, hogy gondolkozz pozitívan, vizualizáld a sikert, stb., amit könnyű mondani, de ha az ember szembekerül a szituációval, akkor hirtelen mindent elfelejt és csak a szorongás marad, hogy "mi lesz, ha megakadok"", ami nem jó jel a továbbiakra nézve. Legalábbis nálam ez szokott lenni...
Próbálkoztál valahogy megtörni a kört? Hátha eszedbe jutott valami, amit én még nem próbáltam.
Én azt tapasztaltam, hogy a legfontosabb a pozitív visszacsatolás megerősítése (a legapróbb sikereket is átélni, tudatosítani kell) és nem szabad hagyni, hogy a negatív élmények letörjenek. Persze elméletben könnyű... :)
Én is abba a maradék 20%-ba tartozok akinek felnőtt korra sem múlt el a dadogása. Sajnos elég sokat szenvedtem már miatta. Általában stressz és idegesség hatására jön elő, vagy pedig akkor ha előra tudom hogy majd mondani kell valamit és elkezdem magam rajta idegesíteni ami a dadogáshoz vezet, szóval ördögi kör.
Jó lenne, ha minél több nem dadogó elolvasná az írásodat, hogy legyen valami fogalmuk arról, milyen nehézségeket jelent ezzel a problémával együtt élni.
Dzseff: egy-két ilyen praktikát nem osztanál meg a többiekkel, lehetséges, hogy vannak itt, akik okulhatnának ezekből...
Satinia: azt már meg tudtad fogalmazni, hogy pontosan mi is a célod? Ahogy olvasom itt a fórumot fél évvel ezelőtt is ugyanitt tartottál, és nem látszik, hogy mit vársz tőlünk? Néhány hónapja elég hosszú levelet írtam neked, melyre aztán nem válaszoltál. Vakon találgatjuk, hogy pontosan mi a problémád, és hogy milyen fajta segítséget vársz. Érdekes, nekem pont az a fórummal a problémám, hogy nagyon személytelennek érzem, nem hiszem, hogy az index fórumán, a dadogos topicban egy kitalált nick név mögül félned kéne, hogy ezután ki fognak majd beszélni. De mivel látszik az írásaidból, hogy szeretnéd, ha segítenénk ezért én továbbra is állok rendelkezésre emailen is, csak annyit tegyél meg, hogy fogalmazd meg először magadnak, hogy mit vársz, és utána megpróbálunk abban segíteni.
Mumu: nem nagyon vagyok fórumozó típus, de néha-néha megjelenek itt is. :) És igyekszem figyelemmel kísérni az itt leírtakat! Meg reklámozni hol a klubot, hol a mozgásos kísérletet. :)
"Egyébként láttam már olyat is hogy valaki beszéd közben erősen dadogott,és éneklés közben pedig nem...hihetetlen de igaz!"
Ez az én esetemben is elmondható, de sok más dadogónál is (pl. Papp Szabi) igaz. Általános-, és középiskolás koromban számomra is az éneklés volt az egyetlen olyan "kommunikációs" forma, amit minden hezitálás nélkül be mertem vállalni akár nagyobb közönség előtt is (az énekórai feleletektől kezdve a szalagavatón át, a kisebb-nagyobb fellépésekig). Soha nem volt gondom az énekléssel, valahogy annyira magától értetődően jön belőlem, hogy ha szándékosan dadogni akarnék éneklés közben, akkor sem tudnék. :-) Bár azóta már nem énekelek (max. tábortűznél :-)), mert hiányzik belőlem az ehhez elengedhetetlen exhibicionizmus, de a zenélés megmaradt.
A dadogásomat mára sikerült szinte észrevétlenné tenni, bár, ha egy idegennel beszélgetek, biztos furcsának tűnök neki a különféle praktikákkal kialakított, érdekes beszédstílus miatt. :-)
Nem sértegettelek sem mással, sem azzal hogy "nem hasonlítgatlak össze vele".
Ez úgy néz ki, hogy akkor mégse az nálad a probléma, mint amire gondoltam, ebből indult ki a nem-összehasonlítás.
Nekem úgy tűnt, elzárkózol a levelezés elől, mivel esetlegesen helyezted kilátásba, hogy "ha esetleg ezekután még mindig-akkor." ... nem így van?
Nem mondtad, hogy persze, nyugodtan írj, megbeszéljük.
Nekem ez úgy jött át, hogy nem szeretnéd, úgy éreztem, hogy nem vágod, hogy elég gáz dologról van szó.
Akkor minek erőltessem?
Talán te is tanulhattál volna belőle, én is, de elzárkózás esetén szomorúan tudomásul veszem, hogy akkor ez itt így.
De ha nem érted, hogy súlyos magánéleti problémáimat nem akarom mindenki szeme láttára tárgyalni, mert esetleg annyira intim...ugyan mit tanulhatna abból bárki is, a baj itt a dadogós ember viselkedésével van.
Nem fog egy dadogós sem abból tanulni.
De hát mindegy, én próbáltam normálisan rendezni ezt.
Ezek után sem zárkózok el semmi jótól, de ez nem egyoldalú volt természetesen.
Segítséget kértem, ha nem tűnt volna fel, semmi köze hozzá senkinek, mert nem mindenkinek akarom kitálalni. Sem itt, sem máshol.
A legtöbb ember aki az SOS fórumokba ír segítséget kér és nagyon sokan csak olvassák a fórumokat. Nekik szerettem volna segíteni azzal, hogy itt a fórumon beszélünk a dadogással kapcsolatos problémáról, hátha más is tudja hasznosítani az olvasottakat. Felajánlottam a lehetőséget, hogy ha te nem így gondolod, akkor levelezhetünk is.
Úgy láttam, tudnál segíteni, mert hasonló a bajod mint a kedvesemnek. De inkább nem hasonlítalak vele össze.
Én őszintén szerettem volna segíteni és eszem ágában sem volt bárkit megbántani, de ezek után, hogy ismeretlenül sértegetsz nekem is elment a kedvem a dologtól.
És akkor bocsi hogy zavarni mertem.
Amint láthattad az előző hozzászólásomban nem két sorban válaszoltam neked. Megkerestem hol írtál a témáról, és igyekeztem párhuzamokat keresni a saját tapasztalataimból. Nem ráztalak le egy egysoros válasszal. Ezek után nem tudom mire vélni ezt a "bocs, hogy zavarni mertem" kifakadást.
Én igazán tudom, hogy a dadogás mennyire megkeserítheti az ember életét. Ha nem is az én segítségemmel, de remélem találtok megoldást a problémára.
Szia Positivethinking, az előző bejegyzésemet nagyon ajánlom Neked! Először is azért mert, szerintem ez a "kihívás" nagyon jó első lépés lenne. Képzelj el egy olyan szituációt, ahol ha másfél óráig nem szólalsz meg, akkor senki, de senki nem fog rád rossz szemmel nézni. Egyszerűen, ha bepánikolsz közben, akkor sem történhet semmi probléma. De álljunk hozzá optimálisan, és nem fogsz bepánikolni! 5 és 10 fős közötti "tömeg" szerintem nagyon jó gyakorlási lehetőség. Akár kis mértékben, akár súlyosan dadogsz, akkor is csupa olyan emberekkel leszel körülvéve, akik tudják, miről van szó. Olyan atrocitások, melyek a nagybetűs életben várnak rád, itt nem érhetnek. Sőt, egyáltalán nem biztos, hogy abban a körben a Te beszédhibád mértéke lesz a legsúlyosabb. Ha most ez elől a "kihívás" elől is elmenekülsz, akkor későbbiekben sokkal nehezebben fogod magad rávenni nehezebb feladatokra. Másodszor még azért is ajánlom, mert ahhoz, hogy a felnőtt beszédhiba javítás kilépjen ebből az állóvízből, nekünk is kell nyitni. Nyitni az új irányok felé, mint például a mozgásterápia! Harmadszor meg azért, mert szerintem egy kellemes másfél óra lesz ez az egész. Szerintem bátran vágjál bele!!! További infó itt!
jó volna ha írhatnék neked emailt, abban könnyebb lenne. (Már írtam is volna, de hát nincs meg az emailcímed itt fent, merthogy "nem publikus".)
Én annak a híve vagyok, hogy a fórumon beszéljük meg a dolgokat azért, hogy ha valaki, aki ilyen problémákkal küzd idetéved, akkor okulhasson abból, amit ide írunk.
A fórum névtelen, ezért úgysem lehet azonosítani senkit, ha nem akarja, viszont a leírtak nagy segítség lehetnek valakinek, aki hasonló problémákkal küzd, mint a kedvesed. Ha ezek után is úgy gondolod, hogy inkább mail-ben akarod megbeszélni a dolgokat, akkor adok egy címet.
Mesélj erről.
Inkább kérdezz te. Pl. ha arra vagy kíváncsi, hogy egy bizonyos szituációban miért reagál úgy, ahogy, akkor annyit tudok tenni, hogy leírom, hogy hasonló szituácíóban én hogyan látom a dolgokat.
milyen fajta a dadogásod? mennyire erős?
Kicsit visszaolvastam, hogy mit írtál erről:
A probélma lényege, hogy egy nagyon erős, görcsös dadogása van, nem a szótagismétlős (me-me-meleg) hanem az amikor az egész felsőteste belerándul, és mégsem jut tovább az első betűnél, többször neki kell állnia egy szónak.
Én is hasonló típus vagyok. Nálam ez elsősorban abból adódik, hogy nem igazán tudtam elfogadni beszédhibásnak, nem tudom felvállalni mások előtt. Nem tudom ő hogy van ezzel.
Az én esetemben a szóismétlés hiánya abból adódik, hogy ha érzem belül a görcsöt, hogy most előjön a beszédhibám, akkor úgymond kivárok, vagyis nem is indulok neki a szavaknak, mint a szóísmétlők (ke-ke-ke-...), hanem "belül" próbálom megoldani a dolgokat (ezzel próbálom elkerülni, hogy mások felfigyeljenek a dologra) és valószínűleg ebből adódnak a rándulások, amit te is megfigyeltél.