/Weöres Sándor/
A csókod festi kékre az eget,
Szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret,
És világtalan az egész világ.
Jó érezni, hogy szeretlek.
Nagyon és egyre jobban.
Ott bujkálni két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
Szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép veled szép.
És csak veled teljes az élet.
Egy magányos kép akarok lenni. Vagy kezeden egy bogár? Vagy éjszaka sóhajod? Vagy egy félig ivott pohár?
Nem tudom. De légy Te is valami más! Mindegy mi! CSAK NE EMBER!
Hiába fürösztöd önmagadban ,csak másban moshatod meg arcodat,
A boldogság azokra talál rá akik egymást boldogítják.
Valakit szeretni azt jelenti, Egy másik számára csódát látni
Szeretni semi, Ha szeretnek az már valami.
Szívek szabadsága
/ vers vége/
Elnyugszik csendben, az én háborgó lelkem végre, Tekintetem emelem lassan, a már kékké lett égre. Nagyot sóhajtok a néma reggelben Előttem áll, kit vágyok az életben. A várakozásnak immár most vége szakad, Tiszta érzés az, mi elébem, szalad, Egymásra találtunk egy új nap hajnalán, Ilyen páros, még soha nem is volt talán.
Hozzá lépek, elé állok s nyújtom felé kezem. Ahogy hozzáérek, törékeny testét remegni érzem. Ősi tűzzel égő teste, kezemben végre megpihen, Lelkéből adja mindazt nekem, amiben hittem. Most túllépek gyarló mivoltomon, egyszer s mindenkorra, S kezemben pihen boldogan, egy gyönyörű szép rózsa ...
Szívek szabadsága
Várom a percet, hogy a hajnal hasadva, A napot lökje a horizonton magasra. Szárnyaljon odafenn, járjon felettem, Hogy hátralévő életem, újra elkezdjem.
Takaros kis kertben, néma csendben állok, Az éji magány után, találkozásra várok. Hátam mögé settenkedik, csendben az éj, Szemközt érkezik lopva, a hajnali fény. A sötétlő éji seregeket, lassan megfutamítja, S a gyönyörű gyöngyös harmatot, felszárítja. Tündérek könnyeként illannak a cseppek, Szemem megakad valamin, tétován lépek. Tekintetem megfogja, lelkem rabul ejti. Hogy lehet, íly tündöklőn szép, éteri? Mitől érzem úgy, hogy titok öleli, S létezése szinte érezhetően isteni?
Varázs van benne, szépséges lelkében, Ahogy nézem, remegés kél az enyémben. De már lassan a testem is megborzong, Szívem kalapál s a mellkasom, szinte dong. Remegő ujjakkal nyúlok, félve most felé Mohó ujjaim, az Ő törékeny testét tépné ...
Megállok, mielőtt elragadna valami, mi nem én vagyok. Olyat tennék, amitől gyarló emberré, kevesebbé válok. Visszahúzódom, szinte lefogom a kezem. Hogy helyesen teszem, legbelül érzem. Csak szívem s szemem engedem szabadon, Hogy testén a lelkem, buja táncot járjon.
József Attila sorai
Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e szívemhez szívvel keveredsz-e, látlak, hallak és énekellek, istennek tégedet felellek
(József Attila: Áldalak búval, vigalommal)
Óda
1
Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz.
Nézem a hegyek sörényét - homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, senki, látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél. És a törékeny lombok alatt látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet és - amint elfut a Szinva-patak - ím újra látom, hogy fakad a kerek fehér köveken, fogaidon a tündér nevetés.
2
Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget.
Ki mint vízesés önön robajától, elválsz tőlem és halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében, zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek, te édes mostoha! 3Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat! Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak.Minden mosolyod, mozdulatod, szavad őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt. A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben. Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben. Ízed, miként a barlangban a csend, számban kihűlve leng s a vizes poháron kezed, rajta a finom erezet, föl-földereng. 4Óh, hát miféle anyag vagyok én, hogy pillantásod metsz és alakít? Miféle lélek és miféle fény s ámulatra méltó tünemény, hogy bejárhatom a semmiség ködén termékeny tested lankás tájait?S mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok rejtelmeibe!... Vérköreid, miként a rózsabokrok, reszketnek szüntelen. Viszik az örök áramot, hogy orcádon nyíljon ki a szerelem s méhednek áldott gyümölcse legyen.Gyomrod érzékeny talaját a sok gyökerecske át meg át hímezi, finom fonalát csomóba szőve, bontja bogját - hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját s lombos tüdőd szép cserjéi saját dicsőségüket susogják! Az örök anyag boldogan halad benned a belek alagútjain és gazdag életet nyer a salak a buzgó vesék forró kútjain!Hullámzó dombok emelkednek, csillagképek rezegnek benned, tavak mozdulnak, munkálnak gyárak, sürög millió élő állat, bogár, hinár, a kegyetlenség és a jóság; nap süt, homályló északi fény borong - tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság. 5Mint alvadt vérdarabok, úgy hullnak eléd ezek a szavak. A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd. De szorgos szerveim, kik újjászülnek napról napra, már fölkészülnek, hogy elnémuljanak.De addig mind kiált - Kit kétezer millió embernek sokaságából kiszemelnek, te egyetlen, te lágy bölcső, erős sír, eleven ágy, fogadj magadba!... (Milyen magas e hajnali ég! Seregek csillognak érceiben. Bántja szemem a nagy fényesség. El vagyok veszve, azt hiszem. Hallom, amint fölöttem csattog, ver a szivem.) 6 (Mellékdal)(Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak, talán kihűl e lángoló arc, talán csendesen meg is szólalsz:Csobog a langyos víz, fürödj meg! Íme a kendő, törülközz meg! Sül a hús, enyhítse étvágyad! Ahol én fekszem, az az ágyad.)
:egy madár élete
Egy fájdalom sikoly az éjszakában
sötét szemû sirályok keresik a fényt A halk szavú szél eltévedt Ma este Nem sikerült elrejtõznie Mondd, hogy lehet?
Sötétségben vérzik el a hold Újszülöttek készülnek a küzdelemre Minden csillag elvesztette fényét Ezen az éjszakán Ó, mondd, hogy lehet?
Elvesztette a hitét Nem kaphatott elég fényt Elvették tõle mit látott pedig Õ senkinek sem ártott
Hogyan történhetett ?
Nézd õt! Kér! Hadd maradjon még! Figyeld a rémült lelki színeket - hadd maradjon még! Adnod kell neki egy esélyt Tõled függ az élete
Ne öld meg! Hadd maradjon még Ne kínozd! Védd, hogy velünk lehessen még Tudom, létezik más lehetõség Joga van neki is maradni még ..talán
hadd csodálkozhassunk ,még a boldogság kék madarán. mhi
Mire jó az Mire jó az, ha az ember vígan él Ha folyton csak nevetgél Ha mindig a másnak él Ha õ mások helyett fél Ha csak ad, de sose kér Ha reggelente ugyanúgy kél És ha sohasem kérdezi: Miért? Nyisd ki a szemed - amit látsz: Az biztosan nem a valóság Tárd ki a szíved, amire vágysz- Ha azt hiszed, tied, hisz becsaphat a világElveszi majd az idõ tetõled Amiért szerinted érdemes élned Magától mutat utat tenéked Legbensõbb önpusztító éned.Menekülhetsz elõre, futhatsz a semmibe Várhatsz a nem jövõre, de ne bízz meg senkibe' Szerethetsz bárkit, csak ne várd majd el tõle Hogy szeressen ,higgyen bízzon - örökre Rád kúsznak szúrós, dühödt napsugarak Öklelnek gyanús, kiégett vad agyarak De ha idõben vízbe fúlsz Akkor tán megszabadulsz -A tényektõl A messzeségtõl A félelmedtõl S mindentõl-Mi tárt karokkal vár S halálodért sem kár..........s mi van velem már?Nem lehet engem szeretni , és nekem nem jó a közöny börtönében sem lenni Jó-e a háttérbe szorítanod önmagam? Nem tudom de hinnem kell, hogy létezik másikvéglet, el nem szabad hogy feledjem hisz barátként mident elmondott már nekem !mhi
Sok emberrel találkozol életed folyamán, de csak a barátaid azok,
akik örömmel töltik el szívedet. Ha magaddal törődsz használd a fejed, ha másokkal törődsz
gondolkozz a szíveddel. Az okos emberek megbeszélik a gondolataikat. Az átlagemberek megbeszélik az eseményeket. A rossz emberek kibeszélik az
embereket. Aki pénzt veszít, sokat veszít. Aki elveszt egy barátot, még többet
veszt. De aki elveszti a hitét, mindenét veszti el. Tanulj mások hibáiból! Nem élsz olyan sokáig, hogy mindent saját hibáidból tanulhass meg. A tegnap történelem, a holnap meglepetés lesz. A mai nap ajándék!
Ami Könnyen elérhetö, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, a szemnek sokszor nem látható és a
mélyre Kell ásni érte! Amiben a
sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörüséget Kínál. Amiröl én
beszélek, az a felszínröl nem látható,
és bensödben lakozik legbelül.
Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt, Jóllehet minden útja nehéz és meredek. És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át neki magatokat, Jóllehet a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok. És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának, Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél
pusztává sepri a kertet. Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is. Amiként növekedéseket segíti elő, azonképpen
yeseget is. Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja
leggyengébb ágaitokat, Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a
földhöz való kapaszkodásban. Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának. Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok. Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától. Fehérre őröl benneteket. Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek; És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré
legyetek Isten szent lakomáján. Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait,
s e tudás által az Élet szívének egy darabjává váljatok. Hanem ha félelmetekben a szeretetben csak a békét és az örömöt keresitek, Akkor jobb, ha elföditek mezítelenségteket, és elmentek a szeretet szérüjéről Az évszakok nélküli világba, ahol nevethettek, de nem teljes szívből,
és sírhattok is, de minden könnyet nem sírhattok el. A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit,
csupán önmagából. A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható. Mert a szeretetnek elég a szeretet. Amikor szerettek, ne mondjátok: "Isten a szívemben lakik";
mondjátok azt: "Isten szívében lakom". És ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a
szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat. A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát. De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok: Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak,
mely az éjszakában zengi dalát. Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját. Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok; És hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok. Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát
adjatok az új napért, mely szeretetre virrad; Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek; Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza; S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok őt dicsérje
„Kinek lelkét
mintegy őrültség
ragadá meg,
ki egyszerre
boldognak érzé magát,
vagy elkárhozottnak,
mintha éltét
egy átok, vagy áldás
hatotta volna át
egyszerre;
ki nem keres tökélyt,
nem ismer hibákat,
nem tud, nem akar
semmit, hanem
csak érez,
s egyszerre veti oda
mindenét eldob
barátságot s nem remél
semmit, s nem fél
gyermekkorából az eget s hogy mindig mindig béke lett Barangolva mezőkön át bokrok nyújtottak kezet ki-ki játékban megtalálta a maga szelíd madarát Ki őrzi meg majd legtovább a füvek s a fák jelbeszédét Ki lesz ki arcán muzsikát hordoz, mint lombjuk közt a fák Ki lesz akiben béke lesz ha a lélek fényességét roppant sötét öleli át
Dr. Gyökössy Endre BOLDOGSÁGMONDÁSOK AZ ISTENI BOLDOGSÁGMONDÁSOK MARGÓJÁN (Máté evangéliuma 5. rész 1-12 verseihez)
BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd,
hogyan éljenek. BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen
azt tenniük, amit mindenki tesz. BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert öröm lesz
az életük. BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz
körülöttük. BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert
sok zavartól kímélik meg magukat. BOLDOGOK, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót,
és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csendjük,
és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé. BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert
mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra. BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak
ajándékba és nem lesznek magányosak. BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat, mert környezetük
megbecsüli őket. BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására, anélkül, hogy nélkülözhetetlennek
hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői. BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy
eseményeket, mert messzire jutnak az életben. BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk
napfényes lesz. BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak t
artják őket, mert ez a szeretet ára. BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak,
mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket. BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják
őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak. BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb
Váci Mihály Emlékszel? Engem elfeledhetsz. De a percekre emlékezzél, mikor odabújtál szívemhez és magadról megfeledkeztél. Hogyha megtehetném, Mindig Benned élnék Beléd ölelném a bánatom, És Beléd csókolnám mi fáj És csak Belőled ennék És Benned repülnék el És Tőled kapnék párnát Ha Benned érne a sötét
Mert csak így lehet, csak így szabad Ha Rád talál az a pillanat, Mert csak így lehet, csak így szabad Ezek után! Mert csak így lehet, csak így szabad Ha megérint az a gondolat Mert csak így lehet, csak így szabad Ezek után! Benned lennék gyermek, És Benned nőnék fel És Benned érne a halál Minden álmatlan éjszakán És Benned lennék újra Az aki régen voltam És Te adnál menedéket, Ha elszöknék valahonnan!
Mert csak így lehet, csak így szabad Ha Rád talál az a pillanat, Mert csak így lehet, csak így szabad Ezek után! Mert csak így lehet, csak így szabad Ha megérint az a gondolat Mert csak így lehet, csak így szabad Ezek után!
"Ha barát kell,a legjobb barátod leszek Ha magányra vágysz , én a csönded leszek ,és ember leszek , mert emberre vágyszki szeret , ki elfogad s kit igaznak látsz ."/ Dickens/
A Kék Madarat nem kell távoli országban keresni. A Kék Madár mindig velünk
van, ha szeretjük egymást és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is.
De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét.
Mert a Kék Madár maga a boldogság, és kalitkája az emberi szív. ( Maurice Maeterlinck)
SZÉL HOZOTT, SZÉL VISZ EL
Köd előttem, köd mögöttem, isten tudja, honnan jöttem, szél hozott, szél visz el, minek kérdjem: mért visz el?
Sose néztem, merre jártam, a felhőknek kiabáltam, erdő jött: jaj, be szép! - megcibáltam üstökét.
Jött az erdő: nekivágtam, a bozótban őzet láttam, kergettem, ott maradt, cirógattam, elszaladt.
Ha elszaladt, hadd szaladjon, csak szeretőm megmaradjon, szeretőm: a titok, ő se tudja, ki vagyok.
Isten tudja, honnan jöttem, köd előttem, köd mögöttem, szél hozott, szél visz el, bolond kérdi, mért visz el?
Szabó Lőrinc
AZ ÉN AJÁNDÉKOM
A szívem hoztam el. Csinálj vele Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi, Csak a karom, mert nem öleltelek.
Oly fényes az még, mint uj lakkcipő És lábod biggyedt vonalára szabták, De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák És mint a spongya, mely tengerbe' nő.
Két fájó karral nyujtom mostan néked És fáradt barna szóval arra kérlek: Ha eltiporsz is füvet, harmatost,
Ha elkopott a lakktopánka egyszer S ki megfoltozza, nem terem oly mester, Az uccasárba akkor se taposd.
József Attila
Reményik Sándor
Száraz levél
Egy lány hajába hullt, A véletlen, a szél Hozta. Gyűrött kis múmia-levél, A sötét fürtök közt pihen: Vándor, különös, oda nem való, Szomorú idegen, Egy lány hajába hullt, most ott pihen.
A lelkem is, ha lány hajára száll, Ott úgy pihen, Mint ez a vándor, Ez a szomorú, száraz idegen. Hogy megpihent: tán maga sem hiszi, Egy pillanat - s a szél tovább viszi, Tovább, tovább...
Reményik Sándor
Homokba írtam...
Puszták homokján különös betűk. Fénylik a rajzuk, a vonaluk él, Puszták homokján különös rovás; Tán harci dal, tán baráti levél, Talán imádság. Olyan egyre megy, Elmossa zápor, letörli a szél. Puszták homokján különös rovás.
Homokba írtam minden mondatom, Zápor elmossa: ne fájjon nagyon, Letörli a szél: ne fájjon nagyon, Homokba írtam minden mondatom.
Reményik Sándor
Mi mindíg búcsuzunk
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk. Az éjtől reggel, a nappaltól este, A színektől, ha szürke por belepte, A csöndtől, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el, Minden szótól, amit kimond a szánk, Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, Minden sebtől, mely fájt és égetett, Minden képtől, mely belénk mélyedett, Az álmainktól, mik nem teljesültek, A lángjainktól, mik lassan kihűltek, A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk, A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz, Elfut a perc, az örök Idő várja, Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána, Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj. Hidegen hagy az elhagyott táj, - Hogy eltemettük: róla nem tudunk. És mégis mondom néktek: Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
Reményik Sándor
Márványtömb
Áll formátlanul, faragatlanul: Nyers, puszta kőtömb, szikla-hatalom, A művésszel áll szemközt zordonul, Ki tépelődik már az Alakon.
A felszikrázó márványereken Sivár, kietlen dac vonaglik át, A kő, s a lélek perbeszállni kész: Vajjon ki nyeri meg ezt a csatát?
A művész büszke homloka mögött Bontakozik fénylőn egy istenarc, A természet, az ős márvány tagad: Ember, minek az egetvívó harc?
A véső cseng és döng a kalapács, A márvány tűr és konokul kacag, Egy elhibázott mozdulat csupán, S a formán újra úr az ősanyag.
A véső cseng és döng a kalapács, Tán - évekig - míg elkészül vele, Talán a márvány istenarcot ölt, Talán a művész elpusztul bele.
Reményik Sándor Egy virág úszik...
Egy virág úszik végtelen vizen, Ringatja szelíden az ár, Ősszel fogant, ugaron termett, Nem tudja, mi a nyár, Egy álom úszik végtelen vizen, Ringatja szelíden az ár.
Valaki állt egy kőhíd magasán, És a kezében volt egy kis virág, Ősszel termett, ugaron nőtt virág, És a szívében volt egy álom, S a vándor szólt: "Mit érek véle, ha valóra váltom?
Ez álomnak itt nincs otthona, háza - És ez a virág túlon-túl fehér: Az élet neki rút, s törékeny váza.
Ez az álom Se másnak, se nekem ne fájjon, Ne hulljon erre senki könnye És hervadó szirmához mi sem érjen, Még egy imakönyv se!
A virágot a folyóra bocsátom, A szent, örök folyóra, A tengerhez hadd vigye közelebb Minden hullám és minden óra, Lehullatom a szent, örök folyóra.
Tartsa meg öröknek az örök víz, És viruljon a tenger közepén, Mint őszi pompa, s mint tavaszi dísz!"
S úgy lőn. A vándor ott maradt, a hídon állva, És a virág - elment - az óceánba.
Reményik Sándor Tavon
Hány fodra van a tónak, Ha rajta ring a csónak? Szívemnek hány redője: Hány fodra rossznak-jónak? Hány álomgyűrű tágul, Vesz végbúcsút a mátul, Oszlik és alakul meg újra, Viharszárnytól hány örvény támad Tölcsérit a fenékbe fúrva?
Az én tavam most tükörsíma, Oly csendes, mintha halni hína, Nem zúg a nádas, áll a szél, A véghetetlen magasságból, Valami égi rózsafáról A holt tükörre libben egy levél.
Reményik Sándor Csak így...
Hogy mért csak így: Ne kérdezzétek; Én így álmodom, Én így érzek. Ilyen messziről, Ilyen halkan, Ily komoran, Ily ködbehaltan, Ily ragyogón, Ily fényes vérttel; Űzött az élet, S mégsem ért el. Menedékem: A nagy hegyek, Az élet fölött Elmegyek; S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen: Én, örök vándor, s örök idegen.
