Jól mondod Dnash: a tudatalattin a lényeg! Olyan infók és emlékek vannak oda elraktározva, amiket nagyon nehéz módosítani!
Persze... az is igaz, hogy nem a dadogás a legnagyobb probléma a földön... de annak, akinek ezzel együtt kell élnie annak egyértelműen egy jelentős probléma... mint ahogy nekem is! :-(
"Rám ez a diagnózis totál stimmel. Elég problémás gyerekkorom volt... és habár tisztában vagyok azzal, hogy ez a "győzzük meg magunkat, hogy értékesek vagyunk" dolog működne, nagyon nehéz ezt "beprogramozni", amikor kicsi kora óta azt hallja az ember, hogy semmire nem jó, vagy semmit nem csinál jól."
Ez a rész rám is teljes mértékben illik, és egyet értek vele.
Csináltam én is régen légzőgyakorlatokat, de attól méginkább úgyéreztem, hogy másképp nem felelek meg másoknak. Ezért nem is volt nagy hatása rám. És bár mostmár tudom, hogy sokmindenre jóvagyok, és egész jól csinálom a dolgaimat, de a tudatalattimban ez még nem jelent meg. Ezekszerint ott még mindig "félek".
Én is úgy gondolom, hogy nem a dadogás a legnagyobb probléma a világon, de az is igaz, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje.
Új vagyok itt, habár már egy ideje olvasgatom a fórumot. Én szentül meg vagyok győződve arról, hogy minden dadogás pszichés eredetű... hiszen minden az agyban dől el! Az enyém az tuti az...
Van egy könyvem, az a címe, hogy "A lélek nyelve a betegség" és abban azt írják, hogy a dadogó gyerek (mert legtöbbünknek ott kezdődik) attól fél, hogy beléfojtják a szót, nem lesz elég ideje elmondani amit akar (mert senkit nem érdekel), ezért elkezd gyorsabban beszélni, ami megzavarja és dadogni kezd... és ahogy hallja magát dadogni, még idegesebb lesz aminek a vége, hogy jobban dadog. A gyógyulás útjához az van írva, hogy meg kell magát győznie arról, hogy nem értéktelen, és hogy igen is kíváncsiak rá az emberek.
Rám ez a diagnózis totál stimmel. Elég problémás gyerekkorom volt... és habár tisztában vagyok azzal, hogy ez a "győzzük meg magunkat, hogy értékesek vagyunk" dolog működne, nagyon nehéz ezt "beprogramozni", amikor kicsi kora óta azt hallja az ember, hogy semmire nem jó, vagy semmit nem csinál jól.
Nem tudom, hogy mennyien ismeritek a Horthy Miklós fia (Horthy István) özvegyének az önéletrajzi regényét... hirtelen nem ugrik be a címe, de nagy siker volt. Azt hiszem, hogy "Becsület és tisztesség"... vagy valami ilyesmi. Megrőkönyödve olvastam, hogy a Horthy Ilona (aki a könyvet írta) gyerekkorában erősen dadogott... és az ő bevallása szerint a speciális légzőgyakorlatok "gyógyították ki" a dadogásból. Neki ugye nagyon fontos volt, hogy ne dadogjon, mert mint ismert személy sok beszédet mondott tömeg előtt, rádióban, stb.
Lehet, hogy hülyén hangzik, de én csak nemrég jöttem rá arra, hogy ha tud az ember normálisan beszélni, ha nem, ez nem akadályozhatja a karrierje vagy csak a normális jövője kialakításában (meló, új emberek megismerése, stb.) mert abból nagyon nagy baj lehet! Én túl vagyok a nagyon nagy bajon (rák) és már tudom, hogy nem a dadogás számít... habár ez nem jelenti azt, hogy szívesen élek ezzel együtt... de ha nagyon elegem lenne belőle, akkor biztos vagyok benne, hogy tennék ellene valamit... mert ott vannak a speciális légzőgyakorlatok, az agykontroll, a meditálás... és mindenek előtt az ÖNSZERETET!!!
Na... jó nagy bölcsességeket hordtam itt össze... de azért remélem, hogy nem estek nekem, hogy "ugyan már, miket beszélsz..."
Ez azt jelenti, hogy pszichésen rögzült a dadogásod. Tudat alatt félsz a megszólalástól, a beszédtől mások előtt. Ezt kellene legyőzni. Nehéz ügy... egyébként szinte mindenki így van vele: magányosan úgy beszél, mint a vízfolyás, aztán társaságban...
Ok, mostmár tényleg elegem van a dadogásomból. Aki tudja azt, hogy amikor magam vagyok, akkor miért nem dadogok, és amikor emberek közt, akkor miért igen, az kérem jelezze! Mert már sokmindenre rájöttem, de erre nem. Köszönöm
üdv én nem tartom magam dadogosnak tudok folyamatosan beszélni dadogás nélkül de nemrég észrevettem magamon hogy ha nagyon izgatottan és gyorsan mondok valamit akkor bedadogok egy picit :O
Köszönöm a tanácsokat. Nekem általában akkor fordul elő a dadogás mikor valamit kérdezni vagy mondani akarok és tudom, hogy dadogni fogok. Akkor egyszerűen leblokkolok. Észrevettem hogy a levegő vétellel is vannak gondok. Nem próbáltam még de lehet,hogy szótagolva, elnyújtott szótagokban kellene elkezdeni beszélni ilyen helyzetekben. Pl: Meeee-nyiiiiiii-ééééért veeeeeee-teeeeeeed eeeeeezt?
Telefonos tipp: nekem bevállt, hogy telefonálás közben volt valami háttérzaj. Akár zene, akár a tévé. Akár úgy is, hogy az egyik fülemen a telefonkagyló, a másikon a fülhallgató. Így nem a saját hangomra és beszédemre figyeltem.
Több leküzdési módszer létezik, én két irányba tapogatózom, egymással párhuzamosan:
1. Afféle pozitív gondolkodás. Azaz nem félni a beszédtől, hanem merni megszólalni. Mert különben is, ha megszólalsz és dadogsz, az olyan nagy baj? Nem fognak kivégezni, hasba szúrni stb. Jó, lehet, hogy valaki kinevet. De az őt minősíti. Úgyhogy tessék nyugodtan, bátran megszólalni.
2. Lassú beszéd. Ez a nehezebb. Oda kell figyelni, hogy az ember lassan, ritmusosan beszéljen. Ha kell, nagyon lassan. Persze, ha a folyamatok rosszul fixálódtak, akkor néha baromi nehéz arra figyelni, hogy lassan és ritmusosan beszéljen az ember, de akkor is meg kell próbálni. Ha úgy jobban megy, akkor esetleg a combon a tenyérrel verni a tamtamot. A nem dadogók sokkal kevésbé lepődnek meg a lassú beszéden, mint egy váratlan dadogási rohamon.
ha nagyon odafigyelek a mondataimra, meg a helyes levegővételre, egyáltalán, határozott vagyok, akkor általában gond nélkül tudok beszélni. Ha nem, akkor vannak bajok
Én is így vagyok vele. A problémát nekem az jelenti, hogy hamar elfelejtkezem az odafigyelésről, vagy egyáltalán eszembe sem jut.
Bár azt vettem észre, hogy az utóbbi egy-másfél évben már rettenetesen nem tud izgatni. Ha elakadok, hát elakadok. Ki nem szarja le. (Már elnézést.)
22 éves vagyok ez a legszebb kor, ilyenkor menni kellene nőzni, bulizni stb én meg itthon ülök szinte mindig. Változtatni kellene rajta még nem késő.
Sohasem késő, 22 évesen meg különösen nem. Jól mondod, a legszebb éveidet fogod elpocsékolni, ha nem teszel valamit most. Gondold át mi okozza a legnagyobb problémát számodra és kezdd azzal. Ha pl. a telefonálás egyáltalán nem megy, akkor tudok néhány tippet adni, hogyan állj neki a dolognak.
ha nagyon odafigyelek a mondataimra, meg a helyes levegővételre, egyáltalán, határozott vagyok, akkor általában gond nélkül tudok beszélni. Ha nem, akkor vannak bajok. Bár azt vettem észre, hogy az utóbbi egy-másfél évben már rettenetesen nem tud izgatni. Ha elakadok, hát elakadok. Ki nem szarja le. (Már elnézést.)
Akkor változtass. Tudom, hogy könnyű ilyet mondani és annál nehezebb ilyet tenni, de akkor is, el kell kezdeni. Ha nem kezded el, akkor még esélyt se adsz a változásra.
Vagy 10-15 éve nekem is gondjaim voltak a telefonálással, aztán azt gondolta: "A francba, csak nem fogom hagyni, hogy a telefon megkeserítse az életemet, vagy hogy valamiről lemaradjok miatta". Úgyhogy nagy levegőt vettem és elkezdtem telefonálni. Most pedig a munkahelyemen sokszor csöng a telefon, egyszerűen nem tehetem meg, hogy nem vehetem föl.
Egyébként ha valamilyen fontos telefonra készülsz, megteheted, hogy előtte fölhívsz olyasvalakit, aki jól ismer, és akivel talán könnyebben beszélsz. Ez nagyban oldja a feszültséget.
De a dadogás miatt otthon ülni, az Magad ellen való vétek. Ez az a bizonyos logofóbia, a félelem a beszédtől, amely minden dadogót megkísért, de ez ellen lehet küzdeni. Akaraterő, önbizalom, pozitív gondolkodás...
Sajnos a telefonálás sem megy. De egyébként ez a repülőgép-vezetés olyan, hogy akik nem dadognak nekik is sok erőfeszítés, küzdelem, sok pénz és sok szerencse kell hogy összejöjjön. Most a hivatásos pilótákra gondoltam akik ebből élnek. De van hobbi szinten a vitorlázórepülés ami anyagilag még nem olyan súlyos, de ehhez sincs merszem elkezdeni.
22 éves vagyok ez a legszebb kor, ilyenkor menni kellene nőzni, bulizni stb én meg itthon ülök szinte mindig. Változtatni kellene rajta még nem késő.
Én is inkább csöndbe maradok, ha úgy érzem hogy dadogni fogok, társaságba se járok és még párkapcsolatom se volt.
Zsákutca. Ezt sok év tapasztalata után mondom. Beszélni kell, még akkor is, ha tudod, hogy dadogni fogsz. Tudom, hogy nagyon nehéz. Nekem is az, de próbálkozni kell.
És minden évvel nehezebb lesz. Ha nem csinálsz semmit és továbbra is kerülöd a beszédhelyzeteket, akkor később (mondjuk 5 év múlva) a fejed fogod a falba verni, hogy miért nem csináltál valamit 5 évvel ezelőtt. Legalábbis nálam ez a helyzet.
Legszomorúbb, hogy nagyon érdekel a repülés és szerettem volna/szeretnék pilóta lenni, de mivel repülés közben rádiózni is kell így alkalmatlan lennék rá.
Ha hagyod elhatalmasodni a problémát, akkor még számtalan ilyen dolog lesz az életedben, amit ki fogsz hagyni és nyomorúságos érzés lesz.
A telefonálás is problémát jelent? Ha az menne, akkor szerinted a rádiózás sem lenne probléma? Mert a telefonálást lehet ám gyakorolni.
A repüléshez egészséges test és lélek is szükséges, én meg úgy gondolom hogy torzult már a személyiségem a dadogásom miatt.
Pszichológussal próbálkoztál? Nagyon hasznos arra, hogy az ember jobban tisztába jöjjön önmagával és leszámoljon néhány tévképzettel. (Saját tapasztalat.)
Velem is ugyanez a helyzet mint Veled. :) Én is inkább csöndbe maradok, ha úgy érzem hogy dadogni fogok, társaságba se járok és még párkapcsolatom se volt. Bár utóbbi szerelmi kudarc miatt is lehet. Legszomorúbb, hogy nagyon érdekel a repülés és szerettem volna/szeretnék pilóta lenni, de mivel repülés közben rádiózni is kell így alkalmatlan lennék rá. A repüléshez egészséges test és lélek is szükséges, én meg úgy gondolom hogy torzult már a személyiségem a dadogásom miatt.
Egy filmben láttam, hogy a srác valami előadást tartott és közben elkezdett dadogni. Erre azt képzelte hogy a hallgatoság meztelen és elmúlt a dadogása. :))
És akinek attól jön elő, hogy tök semleges, stresszmentes témákról beszélünk???
Attól, hogy a téma, amiről beszéltek stresszmentes, az esetleges megakadás miatt szorongás továbbra is ott lehet a háttérben. Ez annak függvénye, hogy mennyire tudja elfogadni önmagát dadogóként, mennyire tart a másik fél esetleges negatív reakciójától, mennyire találja kínosnak, ha esetleg 10-20 másodpercet kell küzdenie, amíg túl nem jut a blokkon, stb.
Másrészt a stressz csak az egyik kiváltó ok. Lehet, hogy ha éppen nem szorong, akkor pl. a rossz, hibásan berögződőtt légzés váltja ki a problémát.
Sajnos én se tudom hogy mivel lehetnr megtörni ezt az ördögi kört. Egyedül annyival kisérleteztem, hogy mikor dadogok akkor másra próbáltam gondolni nem pedig a mondandóra, de nem sikerült.
Általában stressz és idegesség hatására jön elő, vagy pedig akkor ha előra tudom hogy majd mondani kell valamit és elkezdem magam rajta idegesíteni ami a dadogáshoz vezet, szóval ördögi kör.
Hát igen, az ördögi kör... kutya nehéz megtörni, nekem sok-sok éve nem sikerül, de azért még nem adtam fel. Mondják, olvasom, hogy gondolkozz pozitívan, vizualizáld a sikert, stb., amit könnyű mondani, de ha az ember szembekerül a szituációval, akkor hirtelen mindent elfelejt és csak a szorongás marad, hogy "mi lesz, ha megakadok"", ami nem jó jel a továbbiakra nézve. Legalábbis nálam ez szokott lenni...
Próbálkoztál valahogy megtörni a kört? Hátha eszedbe jutott valami, amit én még nem próbáltam.
Én azt tapasztaltam, hogy a legfontosabb a pozitív visszacsatolás megerősítése (a legapróbb sikereket is átélni, tudatosítani kell) és nem szabad hagyni, hogy a negatív élmények letörjenek. Persze elméletben könnyű... :)
Én is abba a maradék 20%-ba tartozok akinek felnőtt korra sem múlt el a dadogása. Sajnos elég sokat szenvedtem már miatta. Általában stressz és idegesség hatására jön elő, vagy pedig akkor ha előra tudom hogy majd mondani kell valamit és elkezdem magam rajta idegesíteni ami a dadogáshoz vezet, szóval ördögi kör.