Felvetődött egy fotós sztorikat, anekdotákat megbeszélgető topik igénye. Mival az úttörő ahol tud segít, megnyitottam ezt a kis kávéházi szegletet.
Lehet kérem, folyvást, folyvást! Halljuk a történeteket!
apca, ha ilyen szűkszavú maradsz, esküszüöm én is elhallgatok :-))
Fél órája értem haza, igyekszem utolérni az eseményeket, de aztután megyek megint el és csak este későn tudok megint a gép elé ülni.
Tegnap hasonlóképp voltam, viszont egy nagy csalódás is ért.
Elmentem Szipál Márton előadására a BMK-ba.
Jó volt, sokat mesélt, anekdótázgatott is a kis öreg.
Viszont mikor egy kicsit beszélgettem vele a szünetben és szóba hoztam Németh Józsi bácsit (hasonlóképp látták a világágítás lényegét) akkor - legnagyobb csodálkozásomra nem tudta, hogy kiről beszélek.
Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki, aki olyan régi fényképész dinasztriából származik mint Martin, maga is ezt műveli, 56-ig itthon a Szövetkezetben, az ne tudja ki volt Németh József, nem ismeri pl. a Gyöngyvirágos akt-ot...
A Mestert megkérdezik, hogy szerinte ki a legjobb fotós?
Az öreg így szól: legjobb fotós az Úristen, utána jövök én, utánam meg a sameszom aki cipeli a cuccomat, aztán ti az osztályom, a többeket meg nem ismerem, és akit én nem ismerek, az nincs is...
Apca! Akkor aki már helyből szereti a nevezett hungarikumot, annak van esélye megtanulni fényképezni? :)
Személyes találkozásaink alkalmával nem figyeltem fel ezen fontos tulajdonságodra, de most már elraktároztam az infót. (Pedig milyen jól jött volna pl. az Európa kilátó alatt is. :))
Néhány képedet látva bizton állíthatom, hogy jó úton jársz! :D
Bár én abszolút amatőr vagyok a szó mindenféle értelmében, koromnál fogva tudom értékelni sztorikat, mivel tökéletesen bele tudom élni magam a korabeli történetekbe. Ráadásul a 80-as, 90-es években, ha más minőségben is, magam is kerültem hasonló hatósági szituációkba néhány mára kicsit megszelidített arab államban. Szóval élvezettel olvasom a topikot.
Apca! Akkor aki már helyből szereti a nevezett hungarikumot, annak van esélye megtanulni fényképezni? :)
Én amatőr vagyok, csak magam és az ismerőseim szórakoztatására fotózgatok, de lehetőleg igyekszem kihozni a maximumot magamból, és a témából.
Élvezettel olvasom a hivatásosak történeteit. Kérlek Titeket, írjatok minél többet!
Egy kis sztori:
2005-ben Erdélyben jártam, egy buszos turnéval. Sok szép helyre eljutottam, és sok képet készítettem - akkor még egy digitális bridge géppel.
Az egyik erődtemplomban jártunk, és akartam egy képet készíteni a bejáratból. megvártam, hogy a csoport a vezetővel eltűnjön egy mellékhajóban, majd egy miniálványra tettem a gépet. Csak a földre tudtam letenni, ezért le kellett térdelni mögé. Épp a képet próbáltam megkomponálni - a földig leborulva, hogy lássam a keresőt - amikor valahonnan előkerült az idegenvető, mögötte a csoporttal. Állítólag nézegette egy darabig a ténykedésemet - én nem vettem észre, hogy mögöttem állnak - aztán megszólalt:
- Nem arra felé van Mekka, és ez különben sem muzulmán templom, hanem keresztény!
A csoport dőlt a röhögéstől, én meg majdnem orra buktam...
Az MTI fotón belül több rovat volt, többek között az egyik a mezőgazdasági rovat, amit némi cikizéssel csak paraszt rovatként tituláltunk. Történt egyszer, hogy a rovatvezető, (B.Lajos) nagyon ki volt akadva az egyik beosztott fotós kollégájára, F. Ferire. Kigondolta, hogy Ferinek valami jó kicseszős melót ad. Ősz lévén azt a feladatot adta Ferinek, hogy menjen, és készítsen képeket vadkárról. Szép téma mi? Feri érezte ebben a kibaltázást, de közölte, hogy rendben. Ezek után lement a tanszerértékesítő mintaboltjába, és vett egy kitömött vadnyulat, majd komótosan elsétált a avarlepte Tabánba. Elővette a bicskáját, az egyik fa kérgét kicsit felsértette, majd szépen odaillesztette a vadnyulat, mintha az rágta volna meg. Természetesen a fatalpat amire a nyúl rá volt építve gondosan betakargatta avarral. Készített még pár képet a "futó" nyúlról is, meg közelit amint éppen a szájában van a fakéreg. Ezek után felballagott és leadta a filmeket hívásra majd leült a rovatszobába sakkozni. Lajos a rovatvezető amikor meglátta, örjöngeni kezdett, hogy mit képzel Feri, kapott egy munkát, és itt sakkozik ahelyett hogy a munkáját végezné. Feri angyali nyugalommal közölte, hogy már hívják a filmet. A rovatvezető közölte, hogy ez lehetetlen, de Feri erősködött, hogy így van. Lajos kérésére a laborból megerősítették, hogy tényleg már hívják Feri filmjét, hamarosan kontaktolják. 20 perc múlva Feri lette a főnök asztalára a kész anyagot. Ő csak nézegette, nézegette, de nem talált benne hibát, és majd felrobbant a pipától, hogy ki akart szúrni Ferivel és nem sikerült. Egy idő után megszólalt, mondd Feri, hogy a p...csába csaináltad meg ennyi idő alatt és hol. Lajoskám, ezt kérted, elmentem láttam milyen károkat okoznak a vadnyulak, gondoltam ez jó kis téma, hát megcsináltam az anyagot. A végén a rovatvezető könyörgőre fogta, hogy ugyan mesélje már el, hogy elhet ennyi idő alatt egy ilyen anyagot csak úgy mellényzsebből kirázni. Feri természetesen nem árulta el...NEKI! Nekünk elmesélte, így másnap az egész társaság ezen röhögött, persze valaki azért elárulta a főnöknek is, aki csak ennyit mondott: Feri, menj francba.
Mensáros művész urat csak szinpadról ismertem még samesz koromból, de egyoldalúnak éreztem az ismeretséget. Ezzel szemben már "nagykoromban" egyszer Kassán melóztunk, és délben betértünk a főtéren egy vendéglőbe kajálni. Lecuccoltunk leültünk, szétnéztem, és megláttam az egyik asztalnál egy jóképű csávóval kajáltak. Mi is rendeltünk hozták, toltuk befelé, amikor az egyik pincér elémtolt az asztalra egy összehajtott cetlit, amire ez volt írva: Tisztelt fotós kolléga! Ön itt nem látott engem. Köszönöm. M.L.
Riportra kellett mennem az újságíróval az Alkotás Ponthoz a Novotel teraszára.
Ott várt minket a számomra lenyűgőző karakterű és képességű színész Benedek Miklós ( a fiát a vízben bírtam).
Szokásos rohanás volt és az újságíró Shágy Ildi jelezte "Petya nincs idő majomkodni a parkban mint esküvőknél teszed, riport alatt kapd el a figurát és a végén max. kérj itt az asztalnál pár secundum pillantást a lencse felé egy-egy portréért!"
Élveztem az interjút, nagyon kedvelem Benedek Miklóst élvezet hallgatni.
Még a winderem is kikapcsoltam amit másnál nem tettem meg (vísított mint állat, Fecskea tudja XD winder).
Vége is lett a 15-20 perces interjúnak pár képet lőttem közben. És akkor a megbeszéltek szerint Ildikó válla fölött megszólítottam a művészt: "Mensáros művész úr, egy pillantást kérek, Köszönöm!"
Már amikor kimondtam kiszaladt a vér az arcomból, ma sem tudom miért a szintén nagyra becsült kollégája nevén szólítottam! Azt hittem ott elbújok, úgy újságíró kollégám mögé, hogy soha ki nem látszom!
Benedek Miklós nagyon emberien és kedvesen kezelte le kínom hisz látta rögtön kattant agyam, "fiatal ember (24 voltam) látom fáradt a színészi munkánál is nehezebb az riporteri munka, Mensáros Úr az egyik legnagyobb magyar színész, vállalom"!
Azt hiszem ezzel a nagyságáról mindent elmondtam!
Én azóta is leizzadok ha eszembe jut, emlékszem kértem Ildikót ne írják ki nevem a kép aláíráshoz ne tudja Benedek Úr megjegyezni ki volt név szerint ez a BAROM!
Persze Ildikó kírta :-) (kedves) A TAPS eme havi számát azóta is őrzöm :-)
Na, a tojásokról nekem is eszembe jutott valami: '82-ben Moszkvában voltunk többen és az akkori Inturiszt szállóban laktunk a Vörös tér mellett. Hihetetlen jó ellátást kaptunk, annyi kaja és .... volt, hogy csak na.
Reggelenként 4 tojás volt a sok egyéb mellett, de én akkor már túl voltam egy ázsiában összeszedett tojás mérgezésen, így nem akartam egyet sem megenni. A többiek azt mondták, hogy nem sérthetem meg a vendéglátókat, nem maradhatnak meg a tojások.
Összeszedtem őket. Aztán fent a szobában először a szekrényben őrizgettem, majd az utolsó napon beágyaztam az egész kupacot! Már nem emlékszem, hogy hány darab volt, de jó néhány napon keresztül gyűlt a napi 4.
Hazafelé elmondtam a többieknek, hogy a gyezsurnaja (az emelet szobáiért felelős másenyka) kb most találja meg a paplan alatt a fészekalja tojást, ami delegásió után maradt ....
apca, köszönöm, hogy fogadóképes voltál a topic létrehozásában.
Nagyon bíztam és bízok benne, hogy egy jó kis virtuális kocsma lesz, ahol bárki bármiről beszélhet. Lehet történet, szakmai kérdés, tapasztalat.... szóval így jó ez. Ha a valóságban leülünk egy pohár ital mellé, ott is szóba kerülnek a legkülönbözőbb féle témák, miért lenne itt más. Örülök, hogy a fiatalok is veszik a lapot, és csak meséljenek, hiszen mi is tanulunk tőlük, nem igaz "vazze"? :-)) apca, viszont azt már el is felejtettem, (mert vén fasz vagyok) hogy én fotóztam az esküvődet, de örülök, hogy megemlítetted. Természetesen feloldozlak a titoktartási kötelezettség alól, és mesélhetsz a közös történeteinkből is, van pár. :-)
Köszönöm a fiataloknak, hogy bejöttek hozzánk. Neketek jövőtök van, nekünk már csak múltunk, igaz eléggé színes. :-)
apca! Éppen a minap beszélgettem P. Csucsu volt kollégánkkal, és modom neki, te figyu, gondolj bele, milyen jó életünk volt. Áthobóztuk az egész életünket, nem volt blokkoló óra, rengeteg olyan helyen voltunk, ahova civil soha nem juthat be, csajoztunk ezerrel, és mellesleg meg is éltünk a szakmánkból. És ami nem lényegtelen, van mire emlékeznünk! :-)))
A hetvenes években egy vidéki kis faluban valamellik képes újságba egy tanár bácsit kellett fotóznom, akinek irdatlan nagy tojásgyűjteménye volt. Festett, karcolt, patkolt meg amit még el lehet képzelni. Ha jól emlékszem Fábián Gyula barátom írta a képekhezvalót, és az egész stáb borzasztóan el volt mélyedve a tojáshalmazban. Mert hogy volt ott a világ minden tájékáról tojás bőven, csak éppen hely nem volt, és az újságcikknek épp az lett volna a célja, hogy felhívjuk a tanácsi hivatal figgyelmét erre a páratlan gyűjkteményre.
Szóval hely nem volt, kínlódtam a beállítással (ami azért csak-csak sikerült), de mindíg magamon éreztem Pista bácsi (ő volt a tanító) nyugtalan tekintetét, nehogy valami kárt tegyek, mint valami elefánt az ő porcelánosboltjában.
Persze nem véletlenül. A kis szobában zsúfolásig megtelt tálcákon szépen felcímkézett tojások sorakoztak (pedáns volt az öregúr), de az a baj, hogy mindenütt, így a rekamién is, ahová a megfelelő gépállás végett llerogytam....
(Mán akkor sem voltam pehelysúlyú(
No egy tálca tojásnak annyi... gondoltam, szólok neki, hogy kimegyek a közértbe tojásért, de aztán mégse...
Az öregúr meg sem rezzent, csak odanézett, és vékony szájaszögletéből annyit mondtam: Tudtam.
A múltjkor volt éppen kezemben ez a régi újság, és akkor jutott eszembe a fotós esete a tojással...
Az ötlet kedves volt kollégámé, az esküvői fotóimat is készítő rollex -é.
Nagy hálával gondolok arra az időre, amikor a samesza voltam és együtt bóklásztuk be szép hazánk hegyes-völgyes vidékeit, szénbányáit és vaskohóit.
Gyakran eszembe jut, már csak azért is mert ő szerettette meg velem a Zwack család világhírű nedüjét. Én (balga) eleinte ki nem állhattam, de Ő fárasztó és kitartó munkával, az igaz mester példamutatásával meggyőzött álláspontom tarthatatlanságáról :)
Én középkorúként csak a 80-as évekig tudok vissza nyúlni!
Örülök a virtuális oldott légkörű kocsma létrejöttének!
Hozzáteszem én Apca irányába lojális vagyok messzemenőkig!
Muszáj itt is lennem. Én is unom a technokratizmust a fotográfiában napjaink vizén!
Dr Szimán Oszi bácsi tanított analóg labór technikát 1988 körül a TIT-en emlékeim szerint a Belgrád rakparton valami padlástérben. Még Baricz Kati adott órákat felvételezés kapcsán.
Oszi bácsi óriási személyiség volt, külön könyvet érdemelne.
Az első órák után kérdeztük, honnan ez az elképesztő azonosulás a tanítói gyakorlattal.
"Gyermekeim a valós pedagódus azzal tiszteli meg dijákjait, hogy a leadandó órák előtt 2x annyi időt tölt az anyag összeállítására és a felkészülésre és ezt szívből tálalja"
Egyik nap Gábor barátommal korábban érkeztünka fotós esti szabad egytem (ma már nincs iylen) újabb labór kurzusára, mikor megbökött cimborám.
"Petya nézd az öreg felkészül!"
Már a sziluettje is karakter volt 1000 ember tömegében is. Követve zöldfülű társam mutató újját, láttam meg Oszi bácsit aki símléderes sapkáját szétpaszírozza egy párás üvegű kocsma ablakon, kémlelve a benti vágyott életet. 1 perc merengés, szégyenkezve körbenézés (abszolút nem fogta 10 méterre figyeljük), majd nagy lendülettel be az ajtón a 22sz. vendéglátó ipari jellegzetes objektumba.
Ilyen karakteres kocsmába lépést azóta sem láttam!
:-) tisztelettel és szeretettel mosolyogtuk meg. Fél óra múlva kipirult arcal egy elképesztően jó előadást tartott a fénymérésről és kimondottan a Gossen fénymérőkről! Szerelme volt.
Ez lett a másik Oszi bácsis kulcs mondatunk:
"Ugye már maguk is jártak úgy, hogy minden össze állt, de nem volt maguknál egy Gossen" :-)
Elnézést ha untátok!
Még van pár Taps újságbeli színházfotós sztorim 87-91 idejéből!
A beavatásról egy apró. A Wesselényi u-ban kezdtem anno dolgozni, egy munkavédelmi oktatóanyagokat készítő Fotoelektronik-os AV stúdióban ( most az Erzsébet TV van ott ), Mácsady Sanyi keze alatt. Már két éve ott voltam, és - többek közt - szorgosan kereteztem a diákat a jó sz@r üveges magyar keretbe, mikor kézbesítő kislány került hozzánk ( a központ küldte, mert akkor még mindeniknek kellett vhol dolgozni...) Andinka drága annyira egyszerú lélek volt...szóval átküldtük a raktárba azzal, hogy a két csomag diakerethez hozzon 100 db newton gyűrűt is. A raktárból visszajött egy kérdéssel: lila vagy sárga szélű kell-e....
Ui: értelmes topikokban azért reklámozom ezt az oldalt... Jó ötlet, üdv mindenkinek!
Ehhez eléggé hasonló történt velem is, bár nem jutottunk el addig, mint ti.
Történt, hogy a '70-es évek elején épült a Budaörsi úton a Petőfi laktanya szomszédságában az MTA (ha minen igaz) irodaháza. Erről kellett nekem fotókat készíteni. Mivel a laktanya szomszédságában volt, engedélyt kértünk a HM-ből. XY őrnagy aláírásával meg is érkezett - annak rendje, s módja szerint - az engedély megadott napra, a világosítóm (sameszom) és az én nevemre.
Úgy adódott azonban, hogy egy nappal a jeles dátum előtt elmaradt egy betervezett munkám, és megbeszéltük Hugóval hogy megcsináljuk ma az MTA-t, legalább annyival is előrébb leszünk. Le is ballagtunk a Naphegyről, elkészültünk a melóval és visszamentünk. Senki hozzánk nem szólt, nem volt egy fikarcnyi gond sem.
Másnap kiderült, hogy az egyik felvétel (ami a Budaörsi út túlodaláról készült, tulajdonképpen az épület totálja) anyaghibás, így - ismétlés a tudás anyja elvének alapján - megcsinálom mégegyszer. Ehhez már nem kellett segítség, Hugónak volt valami elintéznivalója - én elengedtem - és egyedül mentem elkészíteni a pótlást.
Megérkezvén a helyszínre kipakoltam, felállítottam az állványt és mikor feltekertem a jó öreg Linhofot is, megjelent egy kiskatona - szakszvezető - és mondja, hogy ki vagyok, mit keresek és csinálok itt? Mondom, hogy az MTI munkatársa vagyok és fényképezek.
Igen, de itt nem lehet fényképezni - mondja -, mert hogy itt van egy laktanya. Én: tudom, hogy van itt laktanya, de van engedélyünk XY őrnagy elvtársól a HM - már a fene tudja milyen - osztályáról. (a papír sajna nem volt nálam)
-Rendben van, bocsánat a zavarásért - modja a kiskatona és visszaballag a laktanyába.
Én beállítgatom a gépet, bebújok a fekete kendő alá, teszek, veszek matatok. Mikor kibújok a kendő alól, látom ám, hogy két katona - egy zászlós és az előbbi sz.vez. jön libasorban felém.
Az elől jövö zászlós mondja, hogy itt nem lehet fényképezni, azonnal fejezzem be és pakoljak el.
Én mutatom az igazolványomat, mondom a magamét: HM, XY őrnagy, engedély meg minden...
Mondja erre a zászlós, hogy elnézést a zavarásért, dolgozzak csak nyugodtan és hátra arc, mennek vissza a laktanyába.
Folytatom a dolgom, el is készülök már éppen pakolok el, mikor látom ám, hogy immár hárman jönnek libasorban elöl egy százados (mint kiderült ő volt az ÜTi) a zászlós és a sz.vez.
A százados már keményebben kezdett, közölte hogy le vagyok tartóztatva és azonnal menjek velük be a laktanyába minden cuccommal egyetemben.
Bár próbálkoztam az értelmére hatni, de nem sok sikert arattam, így nehéz szívvel pakoltam tovább. Közben sok minden az eszembe jutott.
Ekkor nagy fékcsikorgással meg áll a járda mellett egy szürke HA-s rendszámu Warsó, kipattan belőle egy 25-30 év körüli öltönyös fiatalember és odamegy a katonákhoz, akik pár lépéssel mellettem áltak - várva hogy összeszedjem a cuccaim.
Csak annyit láttam, hogy mutat valami igazolványt a civil, erre hirtelen nagy hapták, bokacsattogás, meg minden. Valamit igen határozottan mond a civil a századosnak. Érdekes látvány volt, mert amilyen tempóban annak kezdett vörösödni a feje, a kiskatona ábrázatán olyan ütemben terült el a diszkrét mosoly. Néhány mondat után a különítmény tiszteleg a civilnek, hátra arc és bevonulnak a laktanyába.
Odajön hozzám a fiatalember és mondja, hogy nyugodtan dolgozzak csak tovább, már nem fognak zaklatni.
Feletem neki, hogy már épp befejeztem és megyek is, de árulja már el, hogy kicsoda, és miért változott meg ily gyökeresen a honvédek hozzámállása.
-Tudja az elvtárs, én vagyok XY őrnagy, aki az engedélyt adta. Mikor az első találkozásuk után a szakaszvezető elvtárs felhívott a HM-ben, éppen nem voltam a szobámban. Mikor pár perc múlva visszaértem, jelentették, hogy a Petőfi laktanyából keresték valami fényképezés miatt. Gondoltam megnézem személyesen mi a helyzet.
Gyorsan hívta a sofőrjét, bevágódott a Warsóba és kijött...
Az ilyen történetek azok, amikre sok év után jóleső érzéssel gondol vissza egy ilyen öreg fa...i.
Igaz volt még egy alkalom, nem is sokkal később, amikor eszembe jutott ez a kaland.
Unicum, avagy hogyan ússzunk meg egy olyan fotózást amit a hátunk közepére sem kívánunk. Ajánlással Kondenzornak!
Egykori munkahelyemen, az ügyféldiszpécser, mindenki Vica mamája kiírt nekem egy bányafotózást. Voltam párszor bányában, szóval nem voltam nagyon lelkes. Vica mama közölte, hogy holnap reggel 6 órára itt a megrendelő, kocsival jön értünk, és megyünk valahova Pécs környékére. Másnap reggel a világosító kollégámmal (V. Péter) találkozunk még jóval az indulás előtt, és összeraktuk a felszerelést. Mondom Péternek, te figyu nekem kurvára nincs kedvem ma bányában mászkálni, és beugrott a mentőötlet. Azonnal leugrottunk a közértbe és vettünk egy két decis Unicumot, majd a közért elött azonnal meghúztuk. Majd utána gyorsan megismételtük. 6 órára pontosan megérkezett a megrendelő. Hát, majd beszartunk a röhögéstől, de persze viselkedtünk. Egy 50-55év körüli csokornyakkendős faszi szált ki a Trabantból, bemutatkozott és mondta, hogy máris indulhatunk. A vezetéstechnikáját most nem ecsetelném, a csokornyakkendő már sok mindenről árulkodik. Még induilás elött megbeszéltük a kollégámmal, hogy a célállomás elött úgy harminc kilóméterrel előrenyújtja nekem az Unicumos üveget, hogy igyunk. Ez pontosan így is történt. Én gyorsan meghúztam és persze hozzátettem, Péter isten éltessen a születésnapodon. Az öreg szivar nem tudott sem köpni sem nyelni. Mintha atomtámadás érte volna. Nem akart hinni a szemének, de azért megkérdezte. Kis cimboráim, maguk ittak? Mondom persze, hiszen a kollégám születésnapja van. Ez volt a kegyelemdöfés, ugyanis azt tudtam, hogy ha valaki iszik, nem mehet le a bányába. (már ahol ezt komolyan veszik) Nos ezt a tényt megerősítette az öreg, teljesen maga alá zuhanva. Elkezdtem amúgy hátulról mellbe vígasztalni, hogy ugyan már, nem ittunk annyit, semmi gond. Erre az öreg: kis cimboráim én betartom a szabályokat, nem vihetem le magukat a bányába. Hát mit mondjak, mi eljátszottuk Péterrel az elkeseredettet, hogy milyen éltménytől foszt most meg minket. :-)) Mivel a bánya úgy 10-15 kilóméterre volt, közölte, hogy azért elmegyünk a bányáig, mert ha már fotózni nem tudunk, ő megbeszél ott egy kész szakmai dolgot. Gyorsan végzett, aztán amikor beült a kocsiba, megittuk a maradékot az üvegből némi szomorúságot magunkra erőltetve, most már minden mindegy alapon. Hazafelé jövet még beoltottulk az öreget, hogy erről az Unicumozásról talán nem kellene az ügyféldiszpécsrünknek szólni, hiszen tudatlanok voltunk, különben sem szoktunk inni, csak hát ez a születésnap ugye..:-) a Munkát természetesen el kellett végezni, de azt már egy másik kollágámnak írta ki Vica mama, mert nekem közben bejött valami más. Később elmeséltük Péterrel annak a kollégának a történetet aki végül helyettünk megcsinálta a munkát... hát mit mondjak, imába foglalta a nevünket.
Nagyon érdekelnek a sztorik, a vicces-komoly anekdoták, hiszen öröm kicsit visszapillantani a múltba, abba, amit én sosem éltem meg.
Idén negyedik éve,hogy nyúzom a fényképezőgépeket, szóval sok sztorim nem igazán van még, de örömmel elhallgatom a fotózás doyenjeinek eszmecseréit, vicces kis történeteit.
Hátha majd 40 év múlva én is mesélhetek az akkor 20 éveseknek, milyen volt fotózni 201x-ben.
Csak majd kiröhögnek, hogy "Tata, te akkor még 50 éves rf-ekkel rohangáltál és kétaknás gépre lőtted a fotókat?" :)
Szóval rajta Uraim, szeretnék még sok ilyen sztorit hallani.
Az építkezés és a modellfotózás fehér bugyival eddig abszolúte kedvencek :)))))))))
