Nnnaja... de engem inkább az ragadott meg, hogy adott egy böszme cég - beütött nekik a bótt -, de a kerályi családból senki nem sündörög körülöttük, a kormányból sem haluzik senki luxusprofitot, nem vegzájják 6óságok, és főleg nem hirdetnek ki éjfél előtt öt perccel visszamenőleges adót megállapító rendeletet - legfőjjeb hehány ország egésségbittosítója morog, hogy túl derágán aggyák a portékát...
Hmmm... a Házon kívűl RTL-es műsorban egy taxis által elkövetett halálos gázolás volt a téma.
Drogos volt, vezetéstől eltiltva, jogsi nélkül. 2 év házi őrizet, majd az ügyvédje kérésére levették a lábáról a cuccost, egyből meg is szökött a németekhez, ahol nemzetközi körözés alapján egy közlekedési balesetnél bukott le. 4 évvel az eset után még mindig nem volt tárgyalás.
A TB felhívta az özvegyet, szerezzen be papírt a zsaruktól, hogy nem ő ölte meg a férjét.
Nincs sok termelékenységi különbség egy kinti mérnök és egy magyar között, ami a különbség az a kinti pragmatizmus és a tőkeerőből adódó versenyképesség és a belső háborúk hiánya.
Ez ami most nagy gond az USA-nak, mert az olcsóbb globalista világban versenyképes ipar tudott kialakulni alacsonyabb költségen üzemelve. A régi fényéből kialakult globális infrastruktúra még tolja előre, de kezd recsegni, ropogni. Dualista világrend jön.
Azért van ebben a cikkben némi szenzációhajhászás. Befizettek 2,3 milliárd dollár adót, a 400 milliárd dolláros GDP-vel rendelkező Dániában. Hogy az árbevételükből -33,7 Mrd USD- mennyi a hozzáadott érték, azt meg kéne nézni, de nyilván nem kevés, De hogy Dánia teljes gazdasága a Novo Nordis teljesítményének lenne kitéve, azért barokkos túlzás.
Soha nem voltam 30 napot megközelítő mennyiségű szabadságon sem.
Az lesz a vicces, amikor a legújabb csodaszerről -hozzuk haza a gyártást!- derül ki, hogy nem lesz, aki el is végezze a munkát. ahogy az is kiderül majd, hogy ugyanaz a technológia, kétszer annyi alkalmazottal, nyolcszor akkora bérköltséggel harmadával kevesebb termelést produkál.
Már most is munkaerőhiány van, a bevándorlók ellenére. Ergo, amikor hazahozzuk a gyártást, akkor villámgyorsan be kell még hozni alsó hangon 10-20 millió vendégmunkást is, bármit hazudozzanak is a politikusok.
Bírom, hogy először ironizálsz, aztán kb. pont azt mondod, amit én. "Ezt ellensúlyozhatnánk - talán - kimagasló innovációval, új, a gyengeségeinket megoldó technológiákkal - de a szétforgácsoltság és a mindent, de mindent átszövő és fojtogató túlszabályozás-bürokratizmus szép lassan leépíti ezen korábban meglévő lépéselőnyünket is."
Kb. ugyanez volt az állításom lényege, csak én konkrét példákat is hoztam, mit lehetne csinálni. Az eleve egy paradoxon, hogy a kerete megváltoztatása nélkül legyen innováció, vagy hogy valaki előre megmondja, hogy egy vegyületből sikeres hatóanyag lesz-e. Ha tudnánk, akkor már létezne.
Dolgozunk egyetemi együttműködéssel K+F-projekten. Van mögötte tudás és vannak sejtések, na de semmi újdonság nem lenne az egészben, ha eleve garantált lenne a végeredmény. Na most, a pályázati rendszer az olyan, hogy gyakorlatilag nincs mozgástered, tehát akkor is teljesíteni fogod a mérföldköveket, ha kiderül, hogy zsákutcába kerültél. Pazarló marhaság, miközben értékes erőforrásokat, értékes kutatói időt dobsz ki az ablakon. Márpedig a jelenlegi merev rendszerben vagy az van, hogy biztosra mész, vagyis nagyjából már létező tudást polírozol, vagy úgy csinálsz, mintha. Nehéz lenne pontos számot mondani, mert ahhoz olyan visszaellenőrzésre és öntanulásra épülő mechanizmus ellene, amely nem lehetetlenítené el a résztvevőket, de nem kell ahhoz különösebb bátorság, hogy kijelentsük, a futó projektek jó része ennek a két kategóriának valamelyikébe esik.
Ez így önbecsapás és önáltatás, ebből nemhogy kimagasló innováció nem lesz -btw a döntéshozók jó része a fogalom tartalmával sincs tisztában-, de az innovációt megalapozó többi folyamat sem. A K+F+I mindhárom eleme pocsékul áll.
(ott még nem tartunk, csak ott, hogy ködszurkálás megy a lehetséges okokat tekintve: természetesen mindenki hibás, ők nem.. az erősödő forint is ebbe az irányba fog hatni: többen váltanak, illetve jobban megéri a kijárás...okosak na.. most már tényleg kellene valaki, aki egy öszödi 2.0 után tényleg elkezd kormányozni (is)..)
"Ritkán fordul elő, hogy egy teljes ország gazdasága egyetlen cég teljesítményének legyen kitéve – márpedig túlzás nélkül ez most a helyzet Dániában, a Novo Nordisk hazájában. A gyógyszeripari cég erős időszakon van túl: az aktuális piaci kapitalizációja jelenleg 2,88 billió dán korona, azaz nagyobb, mint a teljes tavalyi dán GDP (2,78 billió), ezzel a Novo Nordisk szeptember óta Európa legértékesebb cége."
Val'szeg má' a szabadalmaztatáskó' elbukna, mer' amíg a havatal kekecel, addig a nercsicskák ellopnák, ha nem menne simán, akkó' gyönne egy gyors revízió a K+F kőccségek környékén, munkaidőelszámolás/repi/útnyilvántartásban pár huba, ebből a zalkalomból adóbecslés, hulladékkezelés/környezésvédelem ugrik nehánytíz/százmilliárdos bírság/foglalás/zárolás, majd 102%-os különadó a veszélyhelyzetre tekintettel, ugyanakkó' katonai törzs szállja meg, később pár visszautasíthatatlan ajállat a Nemzetth Veje részéről, majd stratégiai felszámoló, mire végül az Opus Globál kebelén belül megalakul a Nemzetthy Inzulin Zrt, 35 évre koncesszióba kapják.
Kisvártatva kiderúl, hogy a gyárban véletlenül fordítva nézték a képletet és még az is a duplájára hízik, aki csak futólag rápillantott a gyóccer dobozára, a kártérítés alig halaggya meg a zország GDP-jének 15-szörösét, amit Kína átvállal azzal a feltétellel, hogy 99 évre önkéntes tartomány leszünk, és minden felnőtt állampóggár legalább 20 éven át, heti 100 órát kell dolgozzon a Sovány Patkány gyóccergyárban... Kihagytam valamit?
Verseny van már a világban, vannak akik elhúznak, vannak akik lemaradnak, de a kocka fordulhat.
Mindenhol a helyi elit dönti el, merre.
Le a szarba, szétlopva az országot, csak nekik legyen mit harácsolni, vagy rosszul felmért migránshullámmal mennek a lecsóba, ha nem tesznek semmit, esetleg próbálják a szarrá dolgoztatott és ezért nem szaporodó populációt valahogy növelni, mert elfogynak.
A baj, a harácsolás, kapzsiság végtelensége. Nincs olyan, hogy ELÉG. És nem számít, hogy közben milyen rombolás megy a SZENT CÉLÉRT.
Környezetrombolás, egészségkárosítás, halálozások növekedése, születések csökkenése ( mert a stressztől, 3 műszakos hajtástól sansztalan a teherbe esés/ejtés, mert előbb a karrier aztán a gyerek, mert elvetél, mert nem talál párt, mert nem is akar, stb).
Mintha a nagyok fent a lombokon ülve, leszaktva a terméseket nem akarnák észrevenni, hogy egyre kevesebb éltető gyökere van a fának.
Én az AI-tól remélem, hogy elveszi az embertől a munkát, hogy megoldja az örök áramot, feltalálja a sci-fikből ismert replikátort, amivel ételek , ruhák, tárgyak replikálhatóak a "semmiből".
Ekkor fog véget érni az emberiség egyik "fejlődése" és kezdődik egy másik.
Egy másik, amikor már nem az energiáink és életünk legnagyobb részét a javak megszerzésére, elfogyasztásásra kell fordítani.
A grafikonhoz nem fűztem magyarázatot, így érthetetlen: ez a világ autógyártását mutatja. Szépen látszik, hogy miközben 1960 körül is még a világ autógyártásnak 9x%-át az euroatlanti-civilizáció országai (a "Nyugat") produkálta - addig mára ez 30% alá esett be, és a folyamat halad tovább. Kína már most nagyobb autógyártó, mint akár az USA, akár az EU, és nemsokára nagyobb lesz, mint ketten együtt.
Látom itt vagy, sokáig hezitáltam, és érdemben szándékosan nem válaszolok. Amúgy már rég nem fanyalgok, az az első három tüntetés korszaka volt. Megjegyzem, szerintem el fogja okoskodni a nagy lehetőségét. De mindegy is, a szekta tudatáig nem hatol, benneteket meg már elvakított a fehér lova. (Advonak is írtam.)
Jó. Szóval szerinted megoldódik a kontinens előtt álló problémahalmaz attól, hogy egyszerűsítjük a közbeszerzési eljárásokat?
Mivel szerintem alapvetően mentalitásbéli problémák a fő okok, így a mentalitásunk változtatása nélkül, csak a szabályok hangolgatásával maximum időt húzni tudunk (persze az is eredmény).
A mentalitás megváltoztatása viszont lassú és igen keserves folyamat - és nem biztos, hogy erre lesz elég időnk.
Valójában az van, hogy a történelem úgy hozta, hogy a vén Európa és az ifjú USA szó szerint szarrá nyerte magát, és egy időre gazdaságilag-politikailag-pénzügyileg saját demográfiai súlyához képest sokszoros jelentőségre tett szert. Most pedig egy olyan történelmi fázisban vagyunk, amiben ez az inga szépen kezd visszalendülni. Voltaképpen ez így igazságos, ám ettől mi még nagyon nagy vesztesek lehetünk. Európa különösen - mert erőforráshiányos. Nincsenek elégséges számban már itt nyersanyagok, főleg nincsenek energiahordozók - az USA ezen a téren még mindig százszor kényelmesebb helyzetben van.
Ezt ellensúlyozhatnánk - talán - kimagasló innovációval, új, a gyengeségeinket megoldó technológiákkal - de a szétforgácsoltság és a mindent, de mindent átszövő és fojtogató túlszabályozás-bürokratizmus szép lassan leépíti ezen korábban meglévő lépéselőnyünket is. Nézd meg az alábbi grafikont:
Pont így, csak ilyesmiről nem divat beszélni, miközben azt a 34 napot is fizetni kell valamiből. És amikor bérköltségről beszélünk, akkor nagyon nem mindegy, hogy mennyi ténylegesen elvégzett munka van mögötte.
Na de: Az USA minden, csak nem egységes. Mégis sikeres. Ergo, mi is lehetnénk azok, nem gondolom, hogy az egyetlen létező megoldás a szorosabbra fűzött EU lenne.
A szükséges de nem elégséges lépés az USE létrehozása lenne.
De az USA nem ettől sikeresebb, hanem a könyörtelen versenyszellemtől, a valódi kapitalizmustól.
Csak egy példa, az USA-ban nincs az ottani munka tv könyve szerinti fizetett szabadsága a munkavállalóknak, de szokásjog alapján általában 10 nap jár. Nekem itthon most 34.
Ez az amiben nyilvánvalóan nem értünk egyet, szerintem ebben az esetben az USE csak az egyik lehetséges megoldás. És a jelek szerint a tagok összessége még nem érett meg a létrehozására.
Ennek megfelelően a realitásokból indulnék ki, márpedig most is van egy csomó lehetőség. Bár az olvtársak nem elhanyagolható részének is vannak naponta ötletei újabb szabályok meghozatalára, szerintem pont az a helyzet, hogy túlszabályzás van. Lehessen új szabályokat hozni, ha annak az a feltétele, hogy 2 létező szabályt el kell törölni.
Az USA-ban -leegyszerűsítve- az helyzet, hogy a donorok adókedvezmények miatt támogatnak intézményeket és kutatásokat, és feltételezik róluk, hogy ha abban a környezetben meg tudtak gazdagodni, akkor nem hülyék, majd ők eldöntik, hogy mire adnak pénzt. Aztán, ha nem jönnek az eredmények, vagy egyszerűen csak nem tudod azokat megfelelően prezentálni, akkor legközelebb nem kapsz pénzt. Kemény rendszer, nem is bírja mindenki. Itt elvileg az adófizetők védelmének érdekében viszont annyi mérföldkő, publikációs kötelezettség, konferencia megtartása és egyéb előírás van, ami miatt valódi és lényeges projektek is elmennek a látszattevékenység irányába, mert különben ugrik a pénz.
Új versenyzők esetében indokolt a bizalmatlanság, a többieknél ez felesleges és kifejezetten kontraproduktív metódus. A totális kockázatkerülés világa ez így, és a végén még csak az eredti szándék sem valósul meg, legfeljebb papíron. Ennek a megváltoztatásához nem USE-re van szükség, hanem annak a belátására, hogy jószándékú elképzeléseken is változtatni kell, ha nem hozzák a kívánt eredményt. Egyszerűsíteni és gyorsítani kéne a közbeszerzéseket, sokkal rugalmasabbá tenni azokat, megváltoztatni a bizonyos esetekben vicces értékhatárokat, tűzzel-vassal irtani a felesleges adminisztrációt. Sorolhatnám még hosszan.
A foci többek közt azért a világ legnépszerűbb sportága, mert faék egyszerűségűek a szabályai. Egy néhány éves srác is be tud állni játszani úgy, hogy nem kell előtte hetekig tanulnia a szabálykönyvet. Egyáltalán nem kell tudnia, hogy mekkora a pálya és a kapu szabványos mérete, meg pontosan milyennek kell lennie a labdának. Aztán mégis tudják ugyanúgy játszani bárhol a világon. Mi meg Európán belül próbálkozunk valami olyan szabályrendszerrel, amit élő ember csak néhány ismer a maga teljességében. Rossz irány.