Egy kis nosztalgia: :)
Természetesen ünnepéllyel kezdődött az újesztendő első mérkőzése: a csapat vezetői köszöntötték a világbajnokságon ezüstérmet szerzett dunaújvárosi játékosokat, sőt még azoknak is jutott az elismerésből, akik nem utazhattak ki a vébére, de végignyomták a felkészülést a válogatott kerettel. A telt házas, ünnepi hangulatot Kindl gólja fokozta tovább, s ez jó előjelnek számított, hiszen a Dunaferr tizenhármasa szerezte az első gólt a Cornexi ellen is, s azon a meccsen végül simán nyertünk. Ez volt a cél a Lokival szemben, ám a bátran harcoló vendégek csak nem akartak leszakadni a mieinktől - az 5. perc végén még vezettek is egy találattal (2-3). Először és utoljára, mert Lovász egyből kiegyenlített, majd remek védekezésüknek köszönhetően egymás után ötször találtak be gyors indításból Ferlingék, így a 10. percben már öt fával meglógtak a debreceniektől (8-3). Balogh Zoltán a 15. percben kérte ki idejét, de ez csak arra volt elég, hogy Tóth Mária és Ariton góljaival háromra csökkentsék hátrányukat a vendégek (10-7). Ám ezt követően újra a mieink percei következtek: Lovász, Radulovics, Kindl és Pigniczki is betalált Szamozvanova kapujába, így a 22. percben már a legvérmesebb Debrecen-drukkerekben is felködlött egy kiütéses vereség rémképe (ez úton elemünk kalapot a Szoboszlói Lokisták alakulata előtt: a félmaroknyi tábor dicséretesen végigdrukkolta a találkozót a Red Alert árnyékában): nyolc gól volt az előnyünk, s ezzel a mérkőzés tulajdonképpen el is dőlt (16-8). A hajrá ennek ellenére a vendégeknek sikerült jobban, akik két gólt ugyan ledolgoztak hátrányukból a félidőig, de a mieink vezetését nem fenyegette veszély (21-15). A második játékrészben aztán pillanatok alatt a debreceniek tudtára adta Kiss Szilárd együttese, hogy nagyobb feltámadásban ne is reménykedjenek (a szoboszlói drukkergárda szomorú tónusban követelte Erdély visszacsatolását). Ezúttal Bulath Anita nyitotta a gólok sorát, de a kulcsot ismét a védekezésünk jelentette. Sok mozgással, erőszakosan, de nem durván védekeztek Pigniczkiék, ami nagy segítséget nyújtott az addig haloványan teljesítő Cracanának is. A Dunaferr román hálóőre - akár csak a többiek - szárnyakat kapott, több bravúrt is bemutatott, így öt perc elteltével már megvolt a "tíz közte" (25-15). A fölényes vezetés sem kényelmesítette el lányainkat, s bár a végül tíz gólig jutó Orbán Annamáriának köszönhetően egy ideig tartotta a "mócsingot" a Loki, az utolsó negyed óra már dunaújvárosi örömjátékot hozott. Pedig ekkor már a kezdőcsapatának nagy részét lecserélte Kiss Szilárd, ám a különbség csak nőtt a két gárda között. Az 50. percre tizenhárom, újabb öt minuta múltán már tizenhét gól volt a Dunaferr előnye, s bár Orbán és Kereki még szépített valamit az álláson, de hogy végül teljes legyen az újvárosi öröm arról Kindl Gabriella gondoskodott, miután időntúli büntetőből beállította a 39-23-as végeredményt. K. O. lett tehát a vége, s csak reménykedni tudunk, hogy együttesünk hagyott azért még gólokat a Trier elleni keddi BL-meccsre is. Online drukkerek, figyelem: bár időközben kiderült, hogy a televízió is közvetíti a németországi összecsapást, nem tettünk le arról, hogy több helyszíni bejelentkezéssel körítve a DO is közvetítsen. A találkozó minden előzetes híresztelés és hivatalos közlés ellenére este fél hétkor kezdődik - figyelmes olvasóink bizonyára emlékeznek, lapunk korábban emlegette az időtényezővel kapcsolatos rejtelmeket -, várhatóan hat óra körül lesz az első bejelentkezésünk. Hajrá lányok, hajrá Dunaferr!
|