FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez! Megértésüket köszönjük: a moderátorok
Nekem volt már olyan,hogy azt hittem mindenki engem néz,de akkor max csak botladoztam. Amúgy mivel táncoltam,és sokszor voltam színpadon,kezdtem megszokni,hogy néznek :))))
Volt már valakinek olyan "élménye", hogy mikor rá tőr a szorongás, és közben gyalogol, elkezd be feszülni aláb és lemerevedik. Ezután ilyen idétlen merev járásod lesz. Nekem akkor szokott lenni, mikor azt képzelem hogy mindenki engem néz. Ez "nyílt terepen" fordul elő. Magyarán akinek a lábába megy, és nem a vállába mega hátába. Valaki?
Reméljük. Biztos nem lesz baj. Én is után már nagyon szerettem járni,ahogy visszaemlékszem. Csak hát ugye oviig a gyerek sokat van az anyjával,és ezt meg is szokja :)) remélem lesz valami klassz kispajtása is majd :)
Voltunk már az oviban ,nagyon tetszett neki!Amikor viszem első nap,ott lehetek vele egy kicsit aztán mennem kell.Azt mondja az óvónő rosszabb ha lát a gyerek és elfogja várni hogy ott legyek én is.Biztosan sírni fog odabenn én meg odakinn! Néhány napig elkísérem ,aztán talán megszokja.:)))))
Igaz ne beszéljünk róla,csak annyit,amennyi Tabitha miatt szükséges,hogy segíthessünk neki.
Örülök,hogy megy a fiad oviba,de nem volt beszoktatás? Mondjuk az én időmben csak fogtak,bevittek,otthagytak és kész. Az első 3 napban lázasra sírtam magam,hogy haza vigyenek,mert nem akartam anya nélkül lenni.aztán rájöttek a turpisságomra:)))
Sajnos én is tapasztaltam,hogy ezek a dolgok annyira megkeményítik az embert,hogy szinte zombi lesz belőle.Nem reagál úgy a dolgokra ahogy kellene.Én ennyire nem merültem bele a dologba,de közel álltam hozzá.Nem érdekelt senki és semmi és kemény volt a lelkem mint egy darab jég!Nem tudott meghatni senki gondja baj.Arra gondoltam kit érdekel ha nekem szar az életem legyen másé is az.Nehogy már nekik jobb legyen.Szerencsére az évek alatt ez azért enyhült.Na nem lett belőlem egy "Kedves Nővér" de most tudok foglalkozni mással is nem csak a nyűgömmel.
Arra ne gondolj,hogy anyukád beteg lesz és mi lesz akkor stb stb....megkeseríti az életed.Mindenki meghal egyszer és nem biztos,hogy jó ebbe előre belegondolni! Nem lehet úgy élni,hogy arra gondolunk egyszer meghal akit szeretünk!Belerokkanna az ember!!!
Beszéljünk másról!!!Ez nem jó dolog!!
Szeptember 6.-án megy pici fiam oviba!Úgy félek tőle,mint ördög a szentelt víztől:))))) Elég anyás tartok tőle,hogy sokat fog sírni!!!Annyira furi lesz,hogy nem lesz itthon!Aztán remélem valami történik már az én sorsommal is és elkezdődik valami új.......
Hát ha nekem kellene holtan találnom valakit,abba én is belehalnék,nem bírnám elviselni.A nagyapám otthon halt meg a mamámnál,de akkor nem éltünk még együtt,én 12 éves voltam.Még jó,hogy nem láttam,csak arra emlékszem,hogy anya felmosott a konyhában,csöngött a telefon,felvette,nagyokat hallgatott,aztán letette,és ment tovább felmosni,de csak zokogott....iszonyú volt.Nah de próbáljuk meg ezeket elfelejteni,és lehet Purcsi férjének igaza van,hogy Cerpe diem! csak hát nekem ezt még tanulnom kell,mert már most arra gondolok,hogy mi lesz ha anyukám lesz beteg,és elveszítem.
Nem okolhatod magad ezért, megindokoltad miért kellett elmenned, és nem tudhattad nagyid mikor hal meg. Második párom is így halt meg kórházban, mondtam neki másnap délben jövök, de nem délben mentem, csak délután 4kor, mert elötte elmentem cicakiállításra. Igaz másnap is megnézhettem volna, de így döntöttem. Mire beértem párom meghalt, én találtam meghalva, ágyszomszédai mondták hogy jé, de még félorája hörgött... Én még örülök is neki hogy így történt, ahogy elmondták már olyan állapotban volt reggel, hogy már ugysem nagyon érzékelte a környezetét, és csak nekem lett volna hatalmas szenvedés haldoklani látni. Így is szörnyü volt hogy én találtam holtan, nem a növérek, orvosok.
Hát nem egyszerű...sajnos ebből kifolyólag védekezésképp megkeményedtem. Úgy tudtam elvielni ezt a sorozatos veszteséget hogy netes játékfüggö lettem. Összes szabadidőm ott töltöttem, csak azokkal az emberekkel kommunikáltam akik ott játszottak. Nem kérdeztek semmi olyasmit ami emlékeztetett volna a fájdalmakra. Beleéltem magam ebbe a müvilágba, és eltünt a realitás, viszont a fájdalom is. 2 évig nyomtam. Csak a végére annyira megkeményedtem hogy pl egyszer nyaggatott párom hogy menjünk el valahová nem bírja már nézni amit csinálok. Visszafelé autóval elütött egy biciklist, és nekem annyi volt az elsö reakciom hogy lol meg hoppá, meg bakker mekkorát repült...utána elfolytottam a röhögést. Amikor kezdett leesni mi történt akkor sem csak azt éreztem hogy uristen szegény párom ha ez most 'kimurdált' bakker mi lesz a párommal. Szal semmi empátia a biciklis iránt. Nem lett semmi baja szerencsére csak horzsolása, és a bicaj sérült meg. Ekkor kicsit megijedtem magamtól, de szerencsére ahogy abbahagytam a játékot, ez a közöny az igazi emberek iránt elmult.
Nehéz is az ilyesmit feldolgozni!Én 26 éves voltam amikor apám meghalt 47 évesen!A kezemet fogta a szemembe nézett ,mondani már nem tudott semmit,úgy ment el.Ma is fáj és nagyon rossz,hogy nem ismerhette meg az unkáját.Annyira jóban lennének!!! Apu agylágyulást kapott 42 évesen,tolókocsiban élt 5 évet.Megpróbált öngyilkos lenni,mert nem bírta.Amikor megmentették zokogott,hogy olyan nyomorék,hogy még arra sem képes,hogy megölje magát.Borzasztó volt! Az 5 év alatt úgy gondoltam fel vagyok rá készülve,hogy meghal.Amikor meghalt sokkot kaptam,nem emlékszem a temetésre pedig ott voltam.Beállt a kép és nem is tudom mi történt és egyáltalán hogy zajlott a dolog.Erre nem lehet felkészülni és túlélni is nagyon nehéz. Még szép,hogy akarod a mamádat ,hiszen szeretted és talán ezzel tudod megnyugtatni magad,hogy ő egy jobb világban van.Ott nincs fájdalom és bánat.Én is ezzel nyugtatom magam.Hidd el nekik ez megváltás!!! Van egy videó kazettám amin rajt van apukám.Kisfiam lassan négy éves lesz de nem volt erőm megmutatni neki,mert nem bírnám elviselni a fájdalmat ha látnám.Most is összeszorul a torkom ha csak írok róla,pedig eltelt 10 év. Azt mondják az idő mindent megold.A fenét!!!Ami fáj az később is fáj,csak nem jut eszünkbe minden nap!!!
Egyet kell értenem Piglet81-el.Nyilván ezzel a tudattal másképp látja az ember a dolgokat!!!Anyósom mindig azt mondja nem éri meg veszekedni,hiszen nem tudjuk meddig élünk és ha beüt a krakk akkor csak bánjuk az összes rossz szavunkat,rossz gondolatunkat és tettünket.Az én pici fiam ha valami rosszat csinál apósom mindig azt mondja inkább rossz legyen mint az ágya szélén kelljen ülni,mert beteg.Persze ez nem azt jelenti,hogy mindent meg kell engedni,de van ami felett jó szemet hunyni. Nem lehetett könnyű az eddigi életed és ahogy látszik nem is könnyen folytatódik.Én azt látom,hogy mindenki a maga baját látja a legnagyobbnak.Viszont ha körülnézek látom,hogy az én gondom csekélység ilyesmivel szemben! Ha csak köhög a gyerekem parázok mi lehet ,most kiderült szívzöreje van ez is eléggé megviselt.Férjemet januárban vitte el a mentő infarktus gyanúval....azt hittem beleőrülök a tudatba,hogy elveszíthetem!Nem azért mert önző vagyok ,hanem azért mert annyira szeretem!Nekem ő a világ közepe és a gyerkőcöm.Nélkülük nincs élet nekem ezen a bolygón. Bár ha bele gondolok azóta változott meg a férjem is és azóta a jelszava Élj a mának!!!Talán az ő agyában is az van mi lesz ha holnap meghal és nem élt úgy ahogy szeretett volna. Neked nem lehet könnyű ezzel a tudattal élni!Minden elismerésem a tiéd!!!!
Sajnálom a mamádat is. Szegénykém!!! Az én nagymamám már otthonban volt,de onnan is sokat vitték kórházba,de ott elcseszték a cukrát, össze vissza irogattak neki mindenfélét egy hónapon belül. Meg sem várták míg a gyógyszer hatni kezd. Kérvényt kellett írnunk,hogy az eddig bevált gyógyszereket kaphassa,nem kell helyettessítő,úgy is mi fizetjük. Aztán a vége az lett,hogy inzulin kellett. Aztán egyszer megint rosszul lett(szélüts éle) de nem akarták a mentőt kihívni. Tudod mennyit harcoltam én a nővérekkel? sokszor úgy elküldtem őket a p*ba(de komolyan) anyu már a végén csitítgatott,hogy csak a nagyin állnak bosszút. Akkor a kaja is...mikor bekerült,még nagy adagok voltak,de hiába mondtuk,hogy cukros,direktbe nem kapott olyan étrendet. Aztán elkezdték megcsináltatni az épületet,de csak ímmel-ámmal,gondolták abból a pénzből,amit év végén visszaigényelhetnek,de az nem esett le nekik,hogy KHT-k nem igényelhetnek vissza áfát(akkor-most nem tudom hogy van) Tavaly júliusban műtöttek a fogammal,és a nagyit is akkor vitték végleg be a mentők. De már az agyának akkora része károsodott,hogy sem beszélni,sem enni nem tudott. Anyuék nem akarták megmondani,és nem akartak beengedni a kórházba,mondván a frissen műtött foggal ne menjek,mert elkaphatok valami fertőzést. Édes istenem,amikor megláttam csövekkel tele... Anyu elmondta,hogy vele még úgy sem kommunikált,ahogyan velem,amikor 3 napra rá,hogy bevitték,bementem. Kinyitotta a szemét,és megszorította a kezemet. Anyu teljesen ki volt. Aztán kikerült a kórházból,el egy elfekvő részlegre a 10. kerületbe. Jobbat sajnos nem találtunk. Akkor egy kicsit jobban lett,már cső sem kellett,hogy egyen. Aztán elmentem nyaralni,de mikor egy hét múlva jöttem haza,és a határról felhívtam a szüleimet,hogy mindjárt otthon leszek,apu mondta,hogy siessek,mert a nagyinak nem sok van hátra. Magas láza lett és nem ment le.Szombat reggel bementem hozzá,törölgettem a homlokát meg a mellkasát vizes ruhával,beszéltem hozzá,és megfogta a kezem(anyunak semmit nem csinált)Fogtam egy pár percig,de nem sokáig,mert az anyósom vitt el a kórházba,és nem akartam,hogy ő feljőjjön,és azt sem akartam,hogy sokáig várakozzon a kocsiba. Elköszöntem a nagyitól azzal,hogy holnap megyek. Reggel telefonált az apukám,hogy a nagymamám nincs többé.....Engem szeretett a legjobban kicsi korom óta a fenekem is kinyalta,én meg arra nem voltam képes,hogy még vele maradjak!!!!! Egy szemétláda vagyok,pedig ő csak rám számított. Azóta sem tudom ezt a képet kiverni a fejemből. Szegénykém,annyira szerettem őt,én is szinte vele nőttem fel...úgy hívtam: ajama
Szintúgy. Nagyim volt az elsö halottam és imádtam, anyám helyett anyám volt, 14éves korom óta vele éltem. Én föleg azt a szomorúságot nem bírom megemészteni ahogyan meghalt, egyedül segítség nélkül. Az már várható volt hogy elöbb-utóbb meghal hisz már régóta betegeskedett. Én már akkor nem éltem vele 22éves voltam párommal laktam. Édesanyámnál volt a vége felé, Budapesten mert annyira beteg volt már hogy állandóan ki-be járt a kórházból. De anyám nem nagyon hitte el hogy annyira beteg hogy közel a vég, meg sosem jöttek ki egymással hosszutávon. Így anyám elmondása szerint nagyi kérésére hazavitte vidékre. Szegény ott halt meg egyedül 1 hét mulva. Emiatt néha annyira haragszom anyura hogy néha a bosszura gondolok, hogy alig várom hogy ezt visszakapja. Most hogy anyum is rákos, eszemben sincs, söt talán én sajnálom öt a legjobban a családból.
Az utolsó mondatod volt a lényeg. Sokat segít az ilyen hozzá állás,én pl nem ilyen vagyok. Nagyon eltudok keseredni,még a nagymamám halálát sem tudtam igazán feldolgozni. Pedig mindig mondogatom magamnak,hogy neki már jó. Ez igazából csak önzőség,mert hiányzik,és azt szeretném,ha velem lenne....
Fiatal hisz 44 éves. Föleg ahoz viszonyítva hogy ez a rák nagyjából 60 év felettiek betegsége. 39 éves kora óta küszködik a rákkal. 30 éve erős dohányos, nem egyszerü leszoknia, sokszor a betegség miatti stresszt is könnyebb bagózással elviselnie. Meg tudod néha megmakacsolja magát és ugy gondolja ha abbahagyja már az sem segit...és néha nem akarja elhinni hogy a cigi miat van, ráfogja arra hogy ma már minden rákot okoz. De sikerült meggyöznöm és az orvosoknak is hogy az ö rákja szinte kizárólag a dohányzástól van. Rengeteg cikket elolvastam neki erröl, és hogy a gyógyulási, kiujulási esély is csökken ha abbahagyja a dohányzást. Az elsö párom nekem is nagyon fiatalon, 25 évesen lett öngyilkos. Hát igen azóta megváltozott az életem, mindig van valami parám és nem bízom a jövöben, aztán semmi nincs ami alátámasztaná hogy nincs igazam. Gyermekvállalásra nem is gondolok, általában napról napra élek, nem tervezek elöre. Azon gondolkodom csak mi lesz ha megint beüt a ménkü, és mennyi idöm van még addig. De azért addig szeretném jól érezni magam:)
Igazán nagyon sajnálom. Akkor már érthető milyért vagy ilyen nagyon megértő. De ha rákkal küszködik ő is,akkor miért dohányzik? Erről próbáld meg leszoktatni.Akkor már értem mi a baj...ezzel igazán nagyon nehéz lehet együtt élni...de amint látom,a másik két esetben valahogy csak túljutottál a dolgon,felálltál,ezért minden tiszteletem a tiéd. Úgy látszik te tényleg vonzod ezeket. És azt is nagyon remélem,hogy nem fiatal,mert még egy idősnek is nehéz a rák,de ha egy fiatal ember...az szörnyű. Én eddig csak egy barátomat vesztettem el. Én 17 voltam,ő 20,de igazából akkor szerintem csak játszott velem,de én nagyon szerettem őt...
Hát baj az sajnos mindig van. Nem tudom olvastad-e az összes hszem, abban emlitettem hogy 2 párom már meghalt, nehezen de tüléltem, viszont nagy nyomot hagytak bennem. Ez a mostani párom is a rákkal küszködik, nem a legveszélyesebb fajta de már 3x mütütték mert mindig visszajön. Életem fele azzal telik mellette azon gondolkodom milesz ha öis meghal, hogyan tovább vagy akarom-e tovább egyáltalán. Tudod kezdek hinni abban hogy ez a karmám:P
No, semmi megalázás ilyenről nem volt szó. De mivel a legtöbb férfinek megvan aza szokása hogy széthagy valamit, emiatt én nem idegelném magam. Megszoktam elfogadtam, megszeretem ez van. Számomra ez hozzátartozik az együttéléshez. Amugy a nöknek is van pár olyan számukra rossz szokása amit ugyanugy el kell fogadniuk. Én megpróbálok mindenben szépet látni és szemet hunyni az apróságok miatt. Érted?
Bocsánat,hogy bele szólok,a gyermek fürdetése nálunk eddig fontos volt.Nekem is a gyermeknek is és a páromnak is!Szerettünk együtt fürödni nevetni bohóckodni szakállat csinálni a fürdőhabból stb....A gyerkőc ezt nem érti,hogy eddig apa ebben részt vett és most hova lett?Mi fontosabb neki??Én nem mondhatom neki,hogy egy másik nő!Vannak kérdések amikor az apja elmegy ami nagyon szíven üt,de nehéz mosolyogva válaszolni. Az én férjem nem dobálja el a zoknikat:)))Viszont az asztalt mindig úgy hagyja maga után!Soha nem törli le!Ezt mondjuk már én is megszoktam és ha úgy gondolom ahogy te leírtad és ha nem lenne a férjem valami ok miatt,nagyon hiányozna még ez is! Viszont nekem a te hozzáállásod kicsit úgy jön le,hogy a nő legyen alárendelve a férfinak!!!Bocs ha tévedek.Azért én szeretném néha ha én is lennék valaki a kapcsolatunkban,nem csak egy cseléd!Az igaz az én férjem olyan mint egy gyerek,neki kell a babusgatás,ha valami baja van őt nagyon kell sajnálni,félteni szeretni!Viszont ez elvárható visszafelé is.Nem azért mert önző vagyok de ha ő ezt elvárja és jól esik neki a gondoskodás akkor visszafelé is adni kellene valamennyit és működne a kapcsolat!Így is működik,csak ennek én iszom meg a levét na meg a gyermek!Tudod ha már egy kisgyerek is van más a dörgés!Ha nekünk most nem lenne én már eltűntem volna a férjem életéből!Az tuti!
Igy is igaz, de én akkor is rajongok a szétdobott zoknikért.:) párom miután leveszi, van egy üveglapu dohányzóasztal a kanapé mellett, 2 delfin tartja a lapot, na a delfinekre szokta dobni XD A cipőjét állandóan a kanapé elött veszi le és ott hagyja, nem az elöszobában. Párszor majd átestem rajta de megtanultam idövel hogy arrafelé hogy lépjek mert akadály várható:) ágyban cigizik tiszta hamu a padlo az ágy mellett, morzsák is mindig ott viritanak a tálcán ahol kenyeret vágott...de valahogy én elfogadtam ezeket. Az igaz hogy nincs gyerekünk nem kell utána is takaritani... wááá és a hajvágó ollómmal vagdosta le a tücskök lábát amivel a gyikját eteti:D de erröl leszoktattam Amugy akkor a helyzeted nem is annyira rossz mint elsöre tünt, ennek örülök.
Vicces....Hát baromira nem tudna átjönni.Ugyanis ahhoz két repülőre kell szállnia,meg kb egy órás autóút. És a párom rohadtul nem lófrál. Az egész részlegnek Németországba kellett mennie,mert azt a szivattyút,amit többek között ő is tervez ott fogják gyártani. Amúgy a szexuális életemet nézve...hm....nagyon is rendben van.
Amúgy nem azt írtam,hogy egy pasi legyen tisztaság-mániás,mert nekem is van ilyen ismerősöm,hanem,hogy tartsa tiszteletben más munkáját,mert ha már mondjuk gyereked van,és még minden apróságra is neked kell odafigyelned,akkor egyszer már nem fogod bírni. Tisztelet a kivételnek. És amikor hulla fáradtan haza mész a munkából,és még mindig csak mosogatnod meg takarítanod kell,akkor egy idő után elfáradsz. Ez nem hárklisság. Ez csak tisztelet a másik iránt...
Ha így fogod fel akkor igen, depressziós leszel és megalázottnak érzed magad. Hát azt nem akarnám megkérdezni hogy szexuálisan összeilletek-e, kinek mi a vágya amit a másik nem ad meg neki stb mert ez másik téma topikja lenne sztem, ne is válaszolj erre, csak gondold át. Szétdobált zoknik:) Én külön imádtam ezt a pasimban mert ez olyan pasis, és 2 zoknit összeszedni, morzsát letörölni csak pár pillanat. Tudod mennyire hiányzott a szétdobált zoknijai is mikor meghalt? Amugyis utálom a háklis tisztaságmániás, piprköc pasikat olyanom is volt, falra másztam töle:) Apukák nem nagyon vannak oda sokáig a baba fürdetéstöl, inkább az asszonyka fürdését lesnék ki:) Szerintem egyszer nyakon kellene csipned, totál öszintén elbeszélgetni vele nyugodtan mit gondol a kapcsolatotokról, a szexröl, veled stb. De csak magadról kérdezd, rólatok, másik nöröl ne mert akkor lehet visszavonulot fuj és nem válaszol. És tessék többet huncutkodni, mosolyogni, hülyéskedni, kedveskedni, mert ez tesz vonzóvá nem pedig az idegeskedés:( Azzal a másik növel lehet azért van többet mert neki nincs oka keseregni, szórakoztatja öt, kedves vele, többet beszélgetnek, nem tom... lényeg az hogy próbálj vele többet beszélgetni, hátha választ találsz a problémákra.