"Viszont totálisan más, mint, ahogyan eddig tudtuk."
Nem igaz. Te is láttad: Jyn a kazettát bedugta a torony tetején levő radartányér alatt egy konzolba. A bolygó feletti pajzs megsemmisült, így az infót át tudta sugározni az űrben levő felkelőknek. Azok sürgősen lementették egy lemezre, és némi emberáldozat árán feljuttatták a Tantive IV fedélzetére, hogy átadhassák Leiának.
Tehát igenis volt átsugárzás, még ha nem is közvetlenül a Tantive IV-re, hanem arra a nagyobb hajóra, amiben éppen dokkolt.
Nekem az nem volt tiszta, hogy miért kellett megvárni, míg megsemmisül a pajzs. Ez a pajzs nem csak az X-szárnyúakat, hanem a rádióadásokat is szűrte? Akkor viszont Bodhi sem tudott volna üzenetet küldeni fentre, hiába cseszekedett azzal a hosszú kábellel. Vagy már összekeverednek az emlékeim? Ideje lenne megint megnéznem a filmet. :)
tudod mit ? lehet ezek a tiek a már légkörbe merült SD-ből jöttek ki, és visszamentek bele mielőtt az SD kilépett a bolygó gravitácuójából. Vasárnap nézem újra a filmet, majd csekkolom. Akkor marad az hogy az SD mi francnak ment le a bolygóra.....
ma meg már jobbak vannak mint amivel az SW univerzum dolgozik
de ez nem panasz, úgy van ahogy valamelyik indexes kritika írta, nem felejtették el hogy ez az OT előtt van és sikerült modernebb eszközökkel nem OT-n túlra tolt technológiát mutatni a filmben
értem én, hogy így van ez, csak lehet magyarázni, igen, ezek nem pont ugyanolyanok voltak :D
ahogy a lépegetőt, úgy a tie vadászt is
halkan jegyzem meg, a CSH filmben fehér tie vadászok vannak, egészen konkrétan azok a kenobi által emlegetett gépek
a jedi filmben már szürkéket használnak és a rogue one-ban is szürkéket látunk (a TFA-ban feketéket és nagyobbaka), vagyis én tényleg nem zárom ki annak lehetőségét, hogy ezek nem ugyanazok
a Tie-k nem tudtak légkörbe menni az OT-ben, de előtte és utána igen ? vagy pont azok voltak másmilyenek ? na neeeee... úgy van ahogy Bate mondja, ez csak az új filmgyárnak tetsző látványelem amivel odakúrtak nekünk akik szerettük ezekkel a vadászokkal harcolni a 15-20 évvel ezelőtti szimulátorokkal és egyértelmű volt, ezek "rövid hatótávolságú vadászok" (by Kenobi) akik az alapsorozatban csak az SD-k vagy űrállomások körül repkedtek
a nagy lépegetőkön meg nem én vitázom, nekem rendben voltak az összes filmben, leszámítva hogy senki nem építene ekkor barom nagy támadószerkezetet (jó szállító, de támadnak vele) meg nem síkterepen kurwa bénák lehetnek de ez az SW, vannak és kész
az cikibb hogy a kicsik mire jók, ha kőkorszaki kismackók is szétkapják őket
talán azzal lehet valahogy magyarázni a dolgot, hogy közvetlenül előtte Jyn valóban "sugározta" (transmissions) a cuccot, amit később a felkelők "vettek" (intercepted), csak utána még szaladtak is azzal a pendrive-al néhányan :)
Ezt értjük, de igazán sok időt azzal nyertek volna, ha 4 x wing tett volna a lépegetők felé egy kanyart és lepuffantja őket. Utána SOKKAL TÖBB idejük maradt volna folytatni a evakuálást, a felesleges emberáldozatról nem is beszélve.
akkor egy kis részletesebb elemzés. SPOILERS alább!:))
Kezdés: mivel ez nem fősodor film érthető, hogy szerkezetileg is le kell választani. nekem kicsit TV sori ízű volt, de nem zavart. Nem jött nagy cirkáló, ami keresztül szeli a képet, jött helyette más. Mivel az eleje amúgy más idősíkban játszódik, ezért még kevésbé zavaró, hogy ezután jött a főcím.
A TFA-szel ellentétetben it semmit sem magyaráznak túl. Ömlik az info, kapkodjuk a fejünket, de csak a történet szempontjából lényeges részeket fejtik ki jobban. Ez a régi trilógiában is így volt.. Ettől tudtunk évtizedeken arról elmélkedni egymást közt a haverokkal, hogy a Klón háború vajon mitől klón és mi történhetett ott? Itt sem magyaráznak rengeteg dolgot, Mitől ősi város Jeddha? Gerrera valójában ki is, miért vált le a lázadókról stb.
Garreth láthatóan hatalmas szenvedéllyel készítette a filmet. Látszólag nem is 2 és fél, hanem 4 órás filmet adott volna nekünk. Ez nagyon látszik bizonyos részleteken. Ő amúgy is egy olyan rendező, aki a lassú dramaturgiában, a hpsszú,mélázó képekben lubickol. Én ezt imádom, de sokszor öncélú nála ez a felállás, szerencsére csak a korábbi filmjeinál. Itt vágnia kellett. Emiatt Galen Erso karaktere tényleg lóg a levegőben, hiszen Garreth nem picit alapozta meg őt a film elején, ehhez képest értelmetlenül gyorsan háttérbe szorult. Én láttam volna jeleneteket az ő ténykedéséből a birodalmi szerevezetn belül. Biztos leforgatták, de aztán a véglegesbe nem került bele, mint szerintem nagyon sok egyén anyag.
Az EP4 előtti világ tökéletesre sikerült. Minden a helyén van, nem lóg ki, nincs túllőve. A cgi tökéletes, van súlya az eszközöknek, űrhajóknak. K-2SO brutálisan jó. ízik vérik sw robot, de mégis új, friss ebben az egészben, nem egy századik átszínezett C3-PO. A klasszikus trilógiából cameo szinten megjelenő karakterek nekem nem hiányoztak, de jó kis fan service dolgok:)
Vannak azért dolgok, amelyek kicsit zavaróak, a majdnem jedi Chirrut mantrázása kicsit túltolt és elég fura, hogy a Jedi templom őrzője ne tudná, hogy az erővel "szótérteni" rohadtul nem ezúton kell:) A légkörben balettozó TIE vadászokkal és szintén itt tanyázó rombolókkal soha sem fogok kiegyezni. Ezt kár volt a Disney-nek behoznia a frencsájzba, nagyon hülyén néznek ki. A cgi karaktereket értem, nagyon jól néztek ki, de én még egy évet dolgoztam volna rajtuk. Voltak pillanatok, amikor azt hittem valamelyik SW rajzfilmet nézem, de legalább nem ölték meg a filmet teljesen ezért megbocsájtható.Viszont volt egy nagyon súlyos hiba, amit nem lehet szőnyeg alá söpörni. A tervrajzok film végi Tantive 4-re juttatása egy rohadt erős befejezés. Marokltam a széket és élveztem, hogy végre láthatom ezt az egészet:) Viszont totálisan más, mint, ahogyan eddig tudtuk. Itt ugyanis a tervrajz fizikálisan kerül Leia kezében, míg a The New Hope-ban ez átsugárzással kerül oda. Így szól az eredeti script:
The evil Darth Vader stands amid the broken and twisted bodies of his foes. He grabs a wounded Rebel Officer by the neck as an Imperial Officer rushes up to the Dark Lord.
IMPERIAL OFFICER
The Death Star plans are not in the main computer. Vader squeezes the neck of the Rebel Officer, who struggles in vain.
VADER
Where are those transmissions you intercepted?
Ennek megfelelően belenyúltak az eredeti történetbe, ami már nehezen megbocsájtható és érthető:(
A film végi csatajelenetek és Vader beindulása egyszerűen fenomenális. Nem is részletezem, mert ebben a részben minden a helyén van! Már alig várom, hogy újranézhessem. Talán a levezetés nélküli filmvég furán tűnt elsőre, de azért a következő gondolatom az volt, hogy milyen jó lenne most egyből az EPIV-nek nekiülni:) Ezt is megcsinálom, amint tölthető lesz a film!
meg hát itt meg oda tértünk vissza, hogy miért léptek ki a hipertérből a Tatuinnál, ilyen hogy valakit kikényszerítenek onnan a filmekben soha nem volt, Leia mintha direkt vitte volna Obinak, ebben a filmben erről is volt szó, szóval itt tényleg keverc van
"Vader hajója az Ep5-től az Executor, ez ütközik a Halálcsillagnak. Az Ep4-ben a Devastator-on utazik, ez fogja el Leia hajóját, de a filmben nem mondják a nevét. A TIE Fighter játékban pedig Isten tudja, miért, Garreth névre hallgat a csillagrombolója."