Keresés

Részletes keresés

Aszpirin Creative Commons License 2007.07.31 0 0 1402
Sziasztok. Visszafelé olvasgattam és ezen akadtz meg a szemem:

"A bevándoroltaknak 2002 előtt kék borítójú papír személyi igazolványt állítottak ki."

Ez nem helyes, én 2001 nyarán kaptam bevándorlási engedélyt (igen, ez még bevándorlási engedély volt, nem letelepedési), és hozzá zöldes plasztik személyi igazolványt kaptam.
Eredetileg ezt a zöldes személyit a bevándorlási engedéllyel rendelkezőknek adták. Aztán megszűnt a bevándorlási engedély, helyette lett letelepedési engedély, kevesebb jogosultsággal, és a letelepedetteknek először "letelepedési engedély" feliratú laminált lapot adtak (olyasmit mint a lakcímkártya, csak nagyobb).
Csak kb 2004-től adnak személyit a letelepedetteknek, akkor viszont visszamenőlegesen is kiválthatta az, aki korábban letelepedésit kapott. A bevándoroltaknak pedig maradt... így nekem is.

Én egyébként 17 éve élek Magyarországon, és még nem vagyok magyar állampolgár. Eleinte azért nem kértem az állampolgárságot, hogy ne vigyenek itt el katonának. Aztén amikor betöltöttem a 30-at, már volt bevándorlási engedélyem, és egyáltalán nem tűnt már fontosnak az állampolgárságért is egy csomó pénzt kiadni meg egy csomó megaláztatást elszenvedni. Aki átélte a 90.es évek második felének hivatalos megaláztatásait, amikoris úgy bántak az itt élő határon túli magyarokkal az idegenrendészeti hivatalokban, mint bocskoros paraszt a koszos kapcájával, szóval aki átélte és tudja mekkora kálvária volt egy-egy tartózkodási engedély is, nemhogy a bevándorlási megszerzése, szóval az tudja miről beszélek.

Manapság pedig, ahogy Románia is az EU tagja, már végképp nincs sok hozadéka egy bevándoroltnak megszerezni az állampolgárságot. Tehát nem is kapálózok érte. Mostanában viszont úgy hallottam már sokkal kevesebb pénzről vn szó, mint korábban, na meg egyszerűbb is a dolog, szóval lehet hogy eljött az idő, hogy én is beadjam az állampolgársági kérvényt.

Ezzel kapcsolatbanlenne is egy konkrét kérdésem.
Az állandó lakcímem Fejér megyében van, de jelenleg Budapesten élek és dolgozom, és a lakcímkártyámon szerepel is a budapesti címem mint ideiglenes lakcím (tartüzkodási hely, egyébként valami 2011-ig érvényes, szóval...).
A kérdés hogy szerintetek beadhatnám Budapesten az állampolgársági kérelmet, vagy utazgatnom kell miatta Székesfehérvárra? (ha utóbbi, akkor mégsem leszek még egy darabig magyar állampolgár...)
Előzmény: marosi.pal (1298)
Green Army Creative Commons License 2007.07.25 0 0 1401

A regisztrációs igazolás tesztelve. Valóban aznap kiadják, ha minden feltéltel meg van.Lakcímkártyát postán fogják küldeni. Már nézik komolyan az egészségbiztosítás meglétét is. ( e miatt hiánypótlásra lettünk kötelezve:(

Milyen lehetőségek vannak az állami egészségbiztosításon (minimálbér 9%-a) kivül?

Én egy egészségpénztár tagja vagyok, ha beirom hozzátartozómat kedvezményezettnek, az elég?

 

marosi.pal Creative Commons License 2007.07.24 0 0 1400
Bocs, de nem tudom mi az aktuális szabályozás. Ennek majd én is utánna kell nézzek, mert érint.
Előzmény: viennatrader (1397)
marosi.pal Creative Commons License 2007.07.24 0 0 1399

Románia és Magyarország között viszonossági gyakorlat van ebben a témában, tehát nem kérik a diplomáciai felülhitelesítést.

Viszont egy kínaitól kérik.

 

Más:

Annyira vágyodtam egy két útlevélre és erre fel mit kaptam? Egy bordó útlevelet. Chip is van benne a fényképpel.

Még van egy pár ország ahová román állampolgároknak kell viszont magyar állampolgároknak nem kell vízum (például Dél-Afrika megköveteli a vízumot a román állampolgároktól). Úgyhogy mégiscsak hasznos lehet.

 

Biometrikus útlevél

Előzmény: Green Army (1398)
Green Army Creative Commons License 2007.07.23 0 0 1398

kedves marosi.pal!

 

tudom már egyszer irtad, hogy nem kell diplomáciai felülhitelesítés (amit nem is tudom hogy történne), de most ezt találtam:

 

Ápt.14. §.

 

 

5) Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése vagy viszonossági gyakorlat hiányában az idegen nyelvű okiratot
a) hiteles magyar nyelvű fordítással, és
b) ha ennek elháríthatatlan akadálya nincs, diplomáciai felülhitelesítéssel ellátva kell az állampolgársági kérelemhez csatolni.

Előzmény: marosi.pal (1395)
viennatrader Creative Commons License 2007.07.19 0 0 1397

Szia marosi.pal!

 

Meg tudnad mondani esetleg, hogy a roman szabalyok alapjan adobevallast be kell-e adnod ott is, ha nem jelented be hogy kulfoldre koltozol? Magyarorszagon nekem tovabbra is kotelezo az eves szja-bevallasomat leadni, mivel nem adtam vissza az adoszamomat. Viszont a felesegem, aki erdelyi nem adott mar evek ota le szja-bevallast romaniaban, holott a roman szemelyije megvan meg. Lehet-e ebbol barmi gubanc, vagy ott csak akkor kell bevallast leadni ha belfoldi jovedelmed van?

 

Udv,

 

ViennaTrader

Előzmény: marosi.pal (1394)
pmanp Creative Commons License 2007.07.18 0 0 1396
Igaz, nem kellett volna a konzulátuson csináltatni at útlvelet, de ki tudja hogy előre milyen buta törvényeket léptetnek hatályba. Nem tudod mennyibe kerül most romániában személyit csináltatni? Meg lehet e azt is gyorsítva készitettni?
Előzmény: marosi.pal (1394)
marosi.pal Creative Commons License 2007.07.17 0 0 1395

"Azt mar tudom, hogy [...] az erettsegi diplomat kell leforditani."

Ez biztos?

Nem akarok senkit összezavarni, de szerintem érdemes megkérdezni mégegyszer, hogy kell-e az éretteségi diploma fordítása vagy elég az iskola igazolása?

Ugyanis júl 1-től egy pár dolog változott:

 

[Az Ápt. 4. §-ának (1)-(4) bekezdésére alapozott honosítási kérelemhez mellékelni kell az alkotmányos alapismeretekből tett sikeres vizsgáról szóló igazolást, vagy az Ápt. 4/A. §-ának (2) bekezdésében meghatározott ok fennállásának igazolására]
„b) a nevelési-oktatási vagy felsőoktatási intézményben szerzett végzettséget tanúsító bizonyítványt, oklevelet vagy az intézmény által kiadott igazolást.”

 

Már csak az a kérdés hogyan kell értelmezni a fenti módosítást.

Előzmény: bukkk (1390)
marosi.pal Creative Commons License 2007.07.17 0 0 1394

Ügyelni kell arra, hogy még lejárat előtt új útlevelet csináltasson. Mondjuk úgy 3 hnappal a lejárat előtt, hogy bőven beleférjen. Legalábbis szerintem.

 

Ami a román lakcím kártyát illeti, ilyneről én még nem hallottam. Éppen most nézegetem a román személyi igazolványom - ezen van feltüntetve a lakcím is.

Igaz ez 5 évvel ezelőtt volt kiadva.

 

Ami engem illet, nem fogom leadni a román személyimet és ha új útlevelet csináltatok, nem fogom az orrukra kötni, hogy külföldön lakom vagy külföldön vagyok letelepedve. És nem itt (a román konzulátuson) csináltatom az új útlevelet, mert itt méregdrága.

 

Csak azt nem értem, hogy miért nem Romániában csináltattátok az útlevelet? Ott olcsóbb és gyorsabb mint a konzulátuson.

 

--------------------------------------------------

 

Az oláhok előszeretettel veszik el a román személyit, nehogy szavazzunk a helyhatósági választásokon.

 

Nekem valamikor ideiglenes lakcímem volt Marosvásárhelyen. Akkoriban még "flotant"-al (ideiglenes lakcímmel) is lehetett szavazni. A román rendőr elvette a személyimet és lecserélte egy újra amiben már nem volt benne az ideiglenes lakcím. És mindezt azért hogy ne tudjak szavazni.

 

---------------------------------------------------

Előzmény: pmanp (1389)
viennatrader Creative Commons License 2007.07.17 0 0 1393

Udv mindenkinek!

 

Az EU-n belul abban az orszagban kell az autot regisztralni, ahol eletvitelszeruen el valaki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha allando lakcimmel rendelkezel egy adott orszagban, akkor az autodat regisztralhatod ott. Egyvalamire erdemes figyelni, megpedig arra, hogy ha Erdelyben es Magyarorszagon is rendelkezel allando lakcimmel, akkor mindig erdemes azt az allando lakcimet igazolo igazolvanyt magadnal tartani, ahol az auto regisztralva van. Kozuti ellenorzesnel a rendor az esetek tobbsegeben utanna fog nezni, hogy miert kozlekedsz mas orszagban regisztralt autoval, ha az allando lakcimed belfoldi.

 

Regisztracios ado mind Mo-on, mind Erdelyben van tudomasom szerint. Amit meg erdemes osszehasonlitani az, hogy az egyeb koltsegek, mint biztositas, ado, atirasi koltseg es egyebek hogyan alakulnak.

Előzmény: Chipie (1380)
Green Army Creative Commons License 2007.07.17 0 0 1392
Előzmény: bukkk (1390)
Green Army Creative Commons License 2007.07.17 0 0 1391
Önkormányzatnál kell beadni, a felmenőket vissza kell vezetni a nagypapádig, legjobb szerintem az egyházi igazolás, azt magyarul adják.
Előzmény: bukkk (1390)
bukkk Creative Commons License 2007.07.16 0 0 1390
Sziasztok!

Van egy kerdesem. En ugyanis most probalom osszeszedni a dolgokat, hogy beadjam a papirokat az allampolgarsag megszerzesehez.
Azt mar tudom, hogy a szuletesi bizonyitvanyt es az erettsegi diplomat kell leforditani, de hogy emellett meg melyen papirok kellenek azt nem tudom.En a nagytatamra visszavezetve szeretnem kerelmezni a magyar allampolgarsagot.
Meg tudna valaki mondani mit kell meg beszereznem es , hogy valoban nem kell otthonrol a "cazier"?
Es az mennyire igaz, hogy az onkormanyzathoz kell beadni a kerelmet?

Elore is koszonom nektek.
pmanp Creative Commons License 2007.07.16 0 0 1389
Igen az útlevélbe be van írva hogy itt lakik,(Titularul are domiciliul in Ungaria).
Csak azt nem tudom hogy ha lejár az útlevél és nincs személyi igazolványa akkor
ha haza megy hogy tud új útlevlet készittetni. Elég a régi bemutatni? A másik az hogy tőle csak a személyi kártyát vették el a lakcimkártyát azt nem.
marosi.pal Creative Commons License 2007.07.15 0 0 1388

Ettől kezdve csak úgy kaphat román személyit ha hazatelepedik (románul "repatriere"). Viszont ha hazatelepedik Romániába, elveszik a magyar személyi igazolványt, szóval mindenképpen csak egy lehet.

 

(De ez így van a magyar állampolgárokkal is, ha Magyarországot kitelepedés céljából hagyják el, elméletileg le kell adják a magyar személyi igazolványukat. Gyakorlatilag kevesen adják le.)

marosi.pal Creative Commons License 2007.07.15 0 0 1387

Ja, az Európai Unión belül csak egy személyi igazolvány és egy állndó lakcím lehet. Ez a törvény az idén léphetett érvénybe az unióba való belépés miatt. Kösz, hogy felhívtad a figyelmet rá.

 

Az útlevélbe gondolm beleírták, hogy "Cetăţean român cu domiciliul în străinătate".

Ettől kezdve csak úgy kaphat román személyit ha hazatelepedik (románul "repatriere").

 

Természetesen a román személyi elvétele miatt elveszik egy csomó jog. Például nem szavazhat a romániai helyhatósági választásokon. Többek között ezért is igyekeznek elvenni a román személyi igazolványt, hogy keveseb erdélyi magyar szavazat legyen a romániai helyhatósági választásokon.

Előzmény: pmanp (1386)
pmanp Creative Commons License 2007.07.13 0 0 1386
Sziasztok


Tudna valaki abban segíteni hogy most csináltattunk útlevelet a konzulátuson a feleségemnek, aki magyarországon letelepedettként él, de amikor kiadták az új útlevelet akkor elvették a román személyi igazolványát mondván hogy most jött egy olyan törvény hogy egy személyi igazolványa lehet csak. De nem csak neki másnak is. Mondtuk hogy adják vissza mert otthonra kellhet neki még, de az volt a válasz hogy ott az útlevél.

Ha tud valaki segíteni az irjon már, köszönöm.


Chipie Creative Commons License 2007.07.05 0 0 1385

köszönöm a válaszokat, továbbítottam, ha ki tudjuk valahogy nyomozni, hogy mennyi a regisztrációs díj Romániában, akkor majd tud dönteni az ismerősöm, lehet hpgy tényleg jobban járna így.....na majd jól kiderül.

 

köszi mégegyszer!

Előzmény: Ilyés (1383)
Green Army Creative Commons License 2007.07.05 0 0 1384
Szlovákiában regisztrációs adó nincs, s ezért főleg uj autóknál több tiz-százezer forintot lehet spórolni.
Előzmény: Ilyés (1383)
Ilyés Creative Commons License 2007.07.05 0 0 1383
Nem ismerem részletesen a szabályokat, de jár joban az ismerősöd, ha Romániában veszi meg a kocsit? EU-tagok vagyunk, pl. már most is rengeteg szlovák rendszámú kocsi fut Magyarországon, mert így kevesebb az adó.
Előzmény: Chipie (1380)
Green Army Creative Commons License 2007.07.04 0 0 1381
Szerintem semmi akadálya, főleg hogy már vám sincs, csak az ottani regisztrációs adót, vagy annak megfelelőjét kell megfizetni.
(ird be Jártál már Erdélyben is topikba is, ott többet tudnak segiteni:)
Előzmény: Chipie (1380)
Chipie Creative Commons License 2007.07.04 0 0 1380

Sziasztok!

 

Egy ismerősömnek lenne tanácsra szüksége, autót akar venni, és az a kérdés, hogy román állampolgárként Magyarországon milyen feltételekkel vehet autót, illetve, hogy ha a megvásárolt autóval később visszatelepül Erdélybe, akkor mi a módja a kocsi kivitelének (mennyit kell fizetni, mennyire bonyolult, meg ilyenek.)

 

Ha valaki tud esetetleg segíteni, azt előre is köszönöm

 

sziasztok

Chipie

Green Army Creative Commons License 2007.07.04 0 0 1379
az ország hívószám: 0040 (+40)
szerintem a telefonszámod elé tegyél még egy 4-est és 00-t vagy + jelet.
Előzmény: anori (1378)
anori Creative Commons License 2007.07.03 0 0 1378
Van egy erdélyi mobilszámom 0742-vel kezdődik. Azt szeretném kérdezni, hogyan küldjek sms-t rá innen magyar mobilszámról?
eleri Creative Commons License 2007.07.03 0 0 1377

Sziasztok!

 

A párom erdélyi származású, több mint 6 héttel ezelőtt volt az állampolgársági eskütétele, a személyi igazolványát már meg is kapta, de az anyakönyvi kivonat honosítása azonban késik (anno az anyakönyvvezető 3-4 hetet ígért - jelenleg a Bevándorlási Hivatalnál áll az ügy, azóta úgy tűnik, hogy semmit nem csináltak vele).

 

Nincs véletlenül valaki, akinek tapasztalata van abban, hogy ezt kb. mennyi idő alatt szokták kiadni, vagy van-e valamilyen lehetőség az ügy meggyorsítására?

 

Esküvőre készülünk és már csak erre várunk, hogy magyar állampolgárként házasodhassunk össze. Ezér lenne sürgős!

 

Előre is köszönöm a válaszokat.

 

Üdv.

eleri

zsolt.tomai Creative Commons License 2007.07.02 0 0 1376
Felkerült a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapjára a regisztációs igazolás valamint az állandó tartózkódási kártyával kapcsolatos eljárásrend tájékoztató:


<a href="http://www.bmbah.hu/ugyintezes_eljarasrend.php?id=73" target="_blank">T Á J É K O Z T AT Ó Az Európai Gazdasági Térség állampolgára magyarországi beutazásáról és tartózkodásáról</a>

http://www.bmbah.hu/ugyintezes_eljarasrend.php?id=73
Green Army Creative Commons License 2007.06.27 0 0 1375

Ezek szerint igen...

 

más..

Tv. 7. §

(1) A keresőtevékenységet folytató magyar állampolgárnak a családtagja jogosult a három hónapot meghaladó tartózkodásra.

ez uj...

Tv. 92. §

 (1) A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény (a továbbiakban: Ápt.) 14. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése vagy viszonossági gyakorlat hiányában az idegen nyelvű okiratot

a) hiteles magyar nyelvű fordítással és

b) ha ennek elháríthatatlan akadálya nincs, diplomáciai felülhitelesítéssel

ellátva kell az állampolgársági kérelemhez csatolni.”

Magyarország és Románia között van ez a viszonosság?

a múltkor irtad, hogy nem szokták kérni a diplomáciai felülhitelesítést...

...

regisztráció lakcímmel is jár:

 

(2) Az Ápt. 23. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

... „(1) E törvény alkalmazásában – a lakcímbejelentés napjától – Magyarországon lakik az ac) aki a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát Magyarországon gyakorolja, és bejelentési kötelezettségének eleget tett.”    
Előzmény: marosi.pal (1374)
marosi.pal Creative Commons License 2007.06.26 0 0 1374

Már csak egy pár nap van hátra és ki fog derülni. Szerintem be lehet majd adni regisztrációs igazolás birtokában is  a honosítási kérelmet.

 

Én egyéb dologra figyeltem fel:

 

[Az Ápt. 4. §-ának (1)-(4) bekezdésére alapozott honosítási kérelemhez mellékelni kell az alkotmányos alapismeretekből tett sikeres vizsgáról szóló igazolást, vagy az Ápt. 4/A. §-ának (2) bekezdésében meghatározott ok fennállásának igazolására]
„b) a nevelési-oktatási vagy felsőoktatási intézményben szerzett végzettséget tanúsító bizonyítványt, oklevelet vagy az intézmény által kiadott igazolást.”

 

Ezek szerint elég az igazolás, nem kell a bizonyítvány is júl. 1 után ?!

Előzmény: Green Army (1373)
Green Army Creative Commons License 2007.06.26 0 0 1373
Marosi.pal!

http://www.irm.hu/?mi=1&katid=201&id=227&cikkid=3799

még tervezet:

(1) A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.)

[A központi szerv első fokú hatósági jogkörében]
„(5) A lakóhely szerint illetékes körzetközponti jegyző
„f) a központi idegenrendészeti szerv értesítése alapján felveszi a nyilvántartásba a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek személyi- és lakcímadatait, és átvezeti a nyilvántartáson külföldön bekövetkezett elhalálozásuk és névváltozásuk adatait.”


(10) A Vhr. 29. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy első lakóhelyét az idegenrendészeti hatóságnál a regisztrációs igazolás, illetve a tartózkodási kártya kiállításával kapcsolatos eljárásban jelenti be.”
.................
tehát ha jól értem a regisztráltak lakcímmel fognak rendelkezni, ergo egyéb feltételekkel benyujthatják állampolgársági kérelmüket?
wers Creative Commons License 2007.06.24 0 0 1372
Tudja valaki, hogy mi a módja a Magyar Tudományos Akadémia szakvéleménynek kikérésére, amikor állampolgársági kérelemhez névváltoztatási kérelem is csatolásra kerül? Hol kell a szakvéleményt kérni, mennyi ideig tart annak kiállítása, mennyibe kerül?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!