Tudom, hogy ez itt többszörösen OFF, de gyerekkori (és máig) kedvencem, Dieter Bohlen egyebek mellett az alábbi álnéveken írt zenét különféle "védenceinek", Bonnie Tylertől a Touché nevű fiúzenekarig: - Dieter Bohlen - Steve Benson - Jennifer Blake (ennyit Lutz Mariról :)) - Howard Houston - Joseph Cooley - Fabrizio Bastino - Dee Bass
Megjegyzem, karrierje kezdetén olyan óvatos volt, hogy a "You're My Heart, You're My Soul" című számot is Steve Benson néven merte csak kiadni. Ma már felvállalja :)))
MÁS
Valaki itt bántotta a Lacit, hogy rossz a stílusa (és ezért nem jár a Szalonba). Hát én ezt itt és most cáfolom. Én remekül kijövök vele, kb. 5 perc vásárlást rendszerint 20-25 perc beszélgetés, anekdotázás követ. Igenis jó fej :)
záp: a dolog egyszerű. derekbellnek nem úgy forog az agya mint álltalában a veteránosoknak főleg a gyakorló veteránosoknak. Ez egy elég "magának való" kör. A gyakorló restaurátorok (ebből él nem ebből él mindegy azokra gondoltam akik ezért élnek) kapcsolatrendszerét nem az határozza meg, hogy emberileg milyen viszonyban vannak egymással. Ez szerintem abszolút másodlagos. Itt egymásra vagyunk utalva. Ha a szegedi ikaruszos minősítő felhívna hogy második éjszaka görnyednek egy 911 motor felett és nem boldogulnak a vezérlés beállításával biztos segítenék valószínűleg ő is ha nekem lenne valami "faros" gondom. Pedig ha az utcán találkoznánk (és felismernénk egymást :-)) elfordítanánk a fejünket.
...ha derekbellnek a sértődöttségénél erősebb lenne az autózhatnékja már rég lenne rendszám az roverjén.
Ebben a témában nincsenek ellendrukkerek akár szimpatikusak vagyunk egymásnak akár nem!
DE MIÉRT KÉNE BÁRKINEK IS BÉKÁKAT NYELNI??? Na neeem, ez megint a mellébeszéd, lehet, hogy Derekbellnek kicsit túlfejlett az igazságérzete, és túlreagálta a dolgot, de az egész mégiscsak onnan indult, hogy a drágalátós bizottság le akarta nyomni azt a békát a torkán! Ember, szerinted az normális, hogy bárkinek békát kelljen nyelnie? Szerinted normális, hogy ha valakinek akár csak egy mákszemnyi hatalma is van, az azonnal fitogtatni kezdje? Szerinted az normális, hogy az egyik veterános megakadályozza, hogy a másik veterános forgalomba helyezhesse a veteránját? Sportszerű ez olyan emberek között, akiknek éppen hogy közös zászló alatt kellene felvonulniuk a népnyúzó despota használtautóellenes rendeletek ellen? Szerintem ebben a történetben semmi sem stimmel, de egy dolog bizonyos: kvára nem Derekbell kezdte.
Ezer oka lehet. Nálam az volt a helyzet, hogy annak idején az Autó Motor (vagy kedves "barátaim lapja? Már nem is emlékszem...) "ragaszkodott hozzá", hogy az eredeti nevemen ott írjak, de nem kifogásolták, hogy más újságoknak is hébe-hóba... Mert akkor már kezdtek éppen megjelenni a többiek is...
Akkoriban Dr. Nádasi Antal az Auto Bild mostani elődjének, az Autó Extrának volt a főszereksztője és vele beszélgettünk erről. Ő javasolta, hogy hát üsse kő, akkor válasszak magamnak egy másik nevet. Erre mondtam, hogy OK, de akkor már legyen egy női név. Ekkor toppant be a titkárnő a szobába és vigyorogva kibökte, hogy akkor legyek Lutz Gizi... De ennek a névnek inkább erős negatív mellékzöngéje van bizonyos hozzá kapcsolható személy miatt, erre válaszoltam, hogy jó, de inkább Lutz Mari.
Aztán egyszer az olvasószerkesztő áthúzta és kijavította Máriára, mondván, hogy Mari nincs. Erre én tiltakoztam, hogy ha a Töröcsik is lehet Mari, akkor én miért nem...
Azóta vagyok ez is, az is. Hol itt, hol ott.
Volt egy német barátom, annak állítólag még a "művésznevére" is volt útlevele.. Sokáig én is folyton kevertem az igazi nevét és a Rallye Racing-ban megjelent nevét, hiszen én onnan ismertem őt. Neki is ugyanezen okból kellett ehhez a "cselhez" folyamodnia. Egy kis városi lapnál dolgozott, de nem tiltották neki, hogy teljesen más, nem konkurrens újságoknak is írjon, csak ne a saját neve alatt...
Van akit ki lehet "sajátítani", de az egészen Nagyokat nem, azok mindenhol írhatnak a saját nevükön. Sőt, megtiszteltetés egy lapnak, ha tőle hozhatnak valamit.
Hát, már ezek szerint sem: én nem tartozom a Nagyok közé, láthatjátok...
Tényleg, már nekem is szöget ütött a fejembe, hogy miért is jó az, ha valaki álnéven ír? Szakmai berkekben nagy divat, de az igazi ok mi? Azt hiszi az író, hogy a stílusáról nem lehet megismerni? Mi ebben a jó?
Jól tetted, gyere máskor is, szívesen látunk, szinte minden héten érkezik valami újdonság, meg olyan, ami Neked is bizotsan tetszene...
Sajnos akkora nagy Ikarus egyelőre nincs...
De ettől még mindíg nem tudom, hogy mi bajod van velem, illetve ezekből a sorokból is sejtem, de ez nem éppen hízelgő. Rád nézve.
És hogy miért lovagolsz minden egyes alkalommel szerencsétlen Lutz Marikán, hát az végképp felfoghatatlan. Ennyire büszke vagy rá, hogy ismered? Nem olyan jó csaj, hogy ennyit emlegesd...
A Rovert nem kell feléleszteni, él az rendesen. Egy-két apróságot kellett megcsinálni rajta és kutya baja. SAjnos a fényezése olyan, amilyen, én sem örülök neki, de most ezért nem tudok rá milliókat költeni. Ugyanezzel az erővel jó is lehetett volna a fényezése. Kedves klubelnökünk több kocsit is vett ugyanazon az úton-módon, látatlanba, ahogy én, és elvileg egy cuppanós polírozással fel lehet őket dobni, vagy még azt sem kell... Neki sorozatos mázlija volt.
Én meg rábasztam. Hát istenem. Ettől még vidáman lehetne használni és boldogan pöfögtem volna vele ide meg oda, hogy majd télire elég erőt és pénzt gyüjtsek az operációhoz...
Eddig sem az volt az egyetlen életcélom, hogy találkozókon hurcoljam körbe-körbe, mint egy véres kardot, ahogy ezt jópáran teszik a hazai veterános társadalomban, most meg pláne kerülöm az ilyen alkalmakat és embereket. De ők ettől vidáman csinálják csak, ami nekik örömöt okoz és kész...
Az esetről azért KELLETT VOLNA cikkeket írni, mert ennek kapcsán felfeslett az egész rendszer bornírtsága, felépítésének slendriánsága, a totális káosz és ellentmondások tömege, ami hemzseg benne... Magának az én esetemnek diktatorikus túlkapásairól nem is beszélve... Mert azért Neked is megismétlem: eza kocsi NEM bukott meg a szépséghibái dacára sem, hanem hazugságokkal szándékosan megbuktatták.
Ma már nem erőlködök, hogy Veled cukrászdázzak és megmutassam a hazugságokat, olvashattad itt TE is eleget és tapasztalhattad, hogy hozzáértők sem voltak hajlandók megmagyarázni, hogy mi miért.... Mert egyszerűen nem lehet megmagyarázni korrekten azokat a pontokat, amiket kapott...
Bizotsan lettek volna, akik ezt is szívesen elolvasták volna. De nem mindenki. Na és?
Igen, pontosan ilyesmi indítékkragyanakszom én is. Főleg mióta látom, hogy Nyugat Európában ez mikppen, menniyre szolidárisabban és toleránsabban zajlik.... Azokhoz képest ez itt egy igazi vad-Balkán.... Szellemileg, hozzáállásilag...
Ja, azért odanéztem. Kösz a szakszerű "védelmet"....
Hát igen, ez a Gabamano egy"jó" fej.... Otthon ül, nten árul és egyfillér költsége sincs. De még "olyan" se, egy fillér sem. Így könnyű "korekten" 40%-ot rászámolni.....
Ez is Rover szindróma, normális ember kevés van ebben a lüke országban....
Szerintem az elutasítás oka szimpla irigység, semmi egyéb. Nem a rovert irigylik tőled (azt ők is vehetnek, ha akarnak), hanem a sima út lehetőségét, azt, hogy ne kelljen megalázkodnod, és felvaxolnod az alvázat is, hanem csak úgy használd a kocsidat, ahogy az isten megteremtette. Szánalmas... de ez van.
Amúgy, a többi kategória pszichológiailag nem érdekes. Itt a hipernegativ elutasítás az érdekes, hiszen elvben azonos oldalon kéne állnuk és mégis jópáran szinte egy kanál vizben folytanának meg, ahelyett, hogy mellettem állnának.... Hiszen ebbe a csapdába bármikor bárki más is belepottyanhat egy ilyen 3-as állapotú kocsival....
Az ötödik csoportba tartozik MazdaGazda, aki szerint annak is joga van "veteránozni" (mert hiszen ez egy hobbi), akinek nincs meg az anyagi lehetősége arra, hogy extra színvonalon újítson fel (építsen újjá) egy öreg autót.
A hatodik csoportba tartozik Zápkörte (bocsánat, zaapkoerte), aki szerint csak az általam fent leírt hobbiveterános az igazi veterános, a csúcsfelújító egyszerű burzsuj, akinek ebül szerzett jószága ebül fog elveszni vagy micsoda :)))
Én mindkét kategóriát tisztelem, bár kétségtelenül magam is fenntartásokkal fogadom (talán tömény irigységből???), amikor médiasztárok és egyéb állatfajták gizdáskodnak a negyvenéves kabriómercikben, amit félórai fizetésükből vettek valamelyik csúcsrestauráló luxusprofitcégtől :)))
Igyekszem a mobiltelefonos kommunikációt a minimálisra csökkenteni, mert anélkül is 12-13 órát dolgozom egy nap, hogy bárki el tudna érni. Szóval ez nem Neked szól, hanem általában mindenkinek, aki telefonon keres.
Ettől függetlenül néha előfordul, hogy felveszem :))) de inkább az e-mailt javasolom, mert azt munkaidő után, 23:00 körül meg tudom válaszolni :)))
Eddig sem merültem nyakig a hazai veterános életbe, ezután meg pláne nem fogok.
De miképpen ütöttem volna ki magamat annyira nagyon innen? És mivel és miképpen? Ki tud róla egyáltlaán? A "másik" topic idegbolond lakói? Az a féltucat ember? Még azok sem tudják igazán, hogymi és miért történt... És jó részük nem is látta az autót, csak hajtogatja a magáét...
A pszichológiai tanulmány igen sokrétű lehetne, ez benne az érdekes. Az egyik külön elemzendő szál éppen Te lennél, aki látta a kocsit, ismeri a történetet, de semmiféle konkrét szakmai kérdésre nem hajlandó érdemi választ adni (Na jó, tudjuk miért, a rendszer felesküdött katonája vagy, hadbíróság elé állítana az ezredes és 10 évi zárkára itélne, ha ki mernéd mondani az igazságot)
A másik csoport a "nemkéne" és "Merciw115" kategóriájú figurák, akik nem is látták a gépet, csak egyszerűen kiütést kapnak a dologtól. Elképesztő reakció, jó lenne tudni, ismerni az indokot...
A harmadik csoport a Richie, aki ott volt, látta és okádik rá, mint gyakorló nem is kispályás veterános, aki lendületből lenézi azokat, akik nem úgy gondolkodnak, mint ő és néhány társa...
A negyedik csoportba tartozhatnak azok a számomra ismeretlenek, akinél én állítólag teljesen "kiírtam" magam. De kik ezek? És ezek tudják egyáltlaán, hogy mi történt? Honnan?
Vagy olyanok, mint akik manapság pl. a Kosuth téren gyülekeznek és ordítoznak, hogy "monnyonle" és "hazudott" és azt sem tudják miről van szó???!!!
Egyszer láttam, nem volt rám nagy hatással. Viszont olvastam a könyvet, meg még néhány egyéb könyvet is, és meg kell mondjam, hogy nem egy "elmebeteg gyilkos" sorai azok, hanem egy szociálisan érzékeny, elkeseredett ifjú orvosé. Kicsit talán túlságosan elkeseredett, talán túlságosan radikális volt néha, de általában véve nem volt baj Ernesto Guevaraval. Legalább nem volt egy érzéketlen jégcsap. Megtehette volna, hiszen tehetős családba született, nagy társadalmi megbecsülésnek örvendő hivatása volt, de ő mindezt odahagyta hogy idealista nézeteit üldözhesse, és ez riszpekt.
Che gyakorlati ember volt, amolyan romantikus hős, aki nem érezte jól magát a miniszteri iroda ingerszegény környezetében. Ő fel akarta szabadítani az összes dél-amerikai népet, um. "exportálni a forradalmat", Fidel éppen hogy pozícióból pozícióba tette, mert szerette volna, ha osztozik a hatalmában, de Che nem bírt a vérével, és végül jól kiontották neki. Úgy kellett, úgy kellett, káposztába hús kellett.
Még jó, hogy idejében leesett a repülőjével (esetleg Fidel így tette el láb alól?) és eltűnt a tengerben, mert nem hiszem, hogy örülne annak, amit ma Kubában látna. Érdekes különben, hogy Guevara is lelépett Fideltől, és elment Bolíviába gerillának.
Miért nem veszel egy 20e Ft-s Skodát, kötnél rá a MÁV ÁBE-nél biztosítást, aztán ha legközelebb elég kanyarodik az a taunus, akkor hát c'est la vite, kap egy bejelentőt, és majd buszozik, amíg a MÁV-ból ki nem hegedülte a zsuzskát. :-)
Persze hogy nem lázadnak, hiszen reménybeli haszonélvezői a kialakult állapotoknak, és nulla szolidaritást vállalnak veled. Ezért működik a kapitalizmus is: mindenki arról ábrándozik, hogy majd tőkés lesz, és jól kizsákmányol másokat, és gondtalanul éldegél. Persze ez csak nagyon keveseknek sikerül, de a lehetőség illúziója elég ahhoz, hogy a szolidaritás szikráit is kiölje amúgy is széthúzásra és rosszindulatra hajlamos népünkből. Pedig José Martí is megmondta: "Az igaz ember nem a könnyű életet, hanem a kötelességet keresi. Csak az lehet igaz ember, akinek ábrándja holnap valósággá válik, mert aki a mindenség mélyére tekintett, s meglátta ott a századok műhelyében kovácsolódó, égő és vérző népeket, tudja, hogy a jövő minden esetben kötelesség."
És ezt nem lehet leírni egyik magyar veterános szaklapban sem, mert mindkét főszerkesztőt megzsarolta a főtitkár, hogy ha fel merészelik kavarni ezt a minősítési kulimászt, akkor ez meg az fog történni.....
És a birkák vigyorogva tűrik. Így van ez rendjén....
le vagy maradva egy brosúrával. A Szabolcs utcából költöztek el és a Spirált fogják lebontani. Most pár száz méterrel odébb ésa túloldalon a Honvéd SE felségterületén egyiszonyatosan lepukkant épületbe nrezidálnak. Éppen ma kanyarodott előttem csikorgó gumikkal Taunusával balra nagyívben a főtitkár. Kishija, hogy belé nem csúsztam... Meg is ütött volna a guta, ha a szép Toyotám éppen miatta sérül meg....