Kedves Nikon és nem Nikon felhasználók! Itt lehet sörösüveget törni egymás fején, ha valaki nem ért egyet a másik véleményével fotózás ügyében. Értelmes megbeszéldének indul, kérem, értelmes emberek értelmes hozzászólásaival emeljék a Korcsma színvonalát... Sértődni lehet, de nem érdemes.
Kérem a tisztelt italozókat, hozzászólásban megjelenő, később látható képet csak indokolt esetben illesszetek be nagy méretben.
A Korcsmalakóknak fenntartott galéria itt érhető el.
Ide tölthetőek fel, nézhetőek meg a tagok képei.
Ez pótlólagos adó nálunk félig-meddig megvalósult, mert a kereskedőknek a műtárgy későbbi lánc eladása után adózniuk kell. Ez az dórész elvileg azért van, hogy az alkotókhoz is visszajusson valami. Persze amikor egy szervezethez jut a pénz, a pénz elosztása kétséges.
Mindezeket tekintsétek kétkedéssel, mert most nincs kedvem a jogszabályoknak pontosan utána keresgélni. Szóval adó van, de pontosan az érdekelt alkotóhoz nem jut vissza a beszedett pénz.
Még valami. Az egész ledarálás ennek a rendszernek a képmutató voltára próbált rávilágítani. Most persze mindenki a legtöbbet akarja kihozni a fiaskóból.
150 aláírt és 600 aláíratlan példány készült. A 150 aláírt 150 fontba került darabonként, 2004-ben. Ma ezek hat számjegyért mennek. Szóval egy eladás több hasznot generál, mint amannyiért eredetileg a 150 darab elkelt. Persze ki tudja, mennyi van a készítő tulajdonában. Viszont ekkora összegek egy ekkora kiadási számú alkotásért hatalmasak. Nem lenne érvágás, ha a készítő a haszonból 1-2 százalekpontot napna. Persze álmodozok.
Mindenki azt csinál, amit akar. Úgy ad el, ahogy akar. Mindennek megvan a maga helye. Az egész beszélgetés onnan indul, hogy egy harmadik személy belép, mesterséges helyzetet teremt és kaszál. Nincs vele gond. Kaszáljon. A gond ott van, hogy akin az egész nyugszik áll a partvonalon egy szatyor csirkefarháttal. Ha a kép valóban az alkotó szellemi tulajdona, akkor az újraértékesítésnél ennek tükröződnie kell(ene). A készítés pillanatában nehéz előrelátni az alkotás sikerességét. Egy példa. Adok képeket egy esküvőre. Fizetnek. Adom a jogot a korlátlan magán használatra. Eladnak egy képet egy magazinnak. A jog szerint jár a részesedés nekem, mint készítőnek. Mennyivel másabb ez, mint egy példányos mű újra értékesítése. A szellemi tulajdon az enyém. Ugye? Nem? Mi van? Ha a világ meg tudja oldani, hogy ha egy használt alsónadrágot eladnak az ebayen tízszer egymás után akkor a forgalmi adó is be legyen szedve minden alkalommal, akkor ez sem lenne nagy akadály. Nem a garázsvásárlásokról beszélek, hanem az aukciókról. Megemlítődött a tv-produkciók jogai. Vannak színészek, akik csak az újravetítésekből szépen megélnek. Szóval akarat kérdése.
Senki sem tiltja, tilthatja meg egy fotósnak, hogy korlátlan számú nagyítást készítsen a legjobb munkáiból. Ennyi. Én azt javaslom mindenkinek aki komolyan gondolja a fotót mint művészetet, hogy ,,remekműveiből"l saját magának készítsen legalább egy tucat nagyítást.
Szerencsére a papírkép kis helyen elfér. Ja és olcsó is, egy 30x45cm méretű kép kijön 1000 forintból Profi minőségben, nem nyomat, igazi fotó.
www.dfl.hu
Szóval ha van egy igazán jó képed, és bízol benne hogy 20 év múlva is remekműnek fogod tartani, készíttess róla egy tucat nagyítást. Ha pedig az alkotónak sem ér meg egy tízest a saját alkotása, akkor nincs miről beszélni. Persze ez akkor működik ha a fotós tudja, melyik a húsz legjobb képe.
No persze megeshet hogy így a ,,művész" még a halála után is érdektelen lesz a spekulánsok és a sznobok számára. Én azt mondom hogy ez nem baj.
Persze a többség inkább a bejövő pénzt szeretné maximalizálni. Ez is egy út. Valaki másnak az útja.
Ennek van módja, hogy limitálják a mennyiséget. Pl összetörik a nyomólemezt/öntőmintát. Vagy pl fényképészetben az ősi technikákat alkalmazzák, vagy megsemmisítik a negatívot.
Banksy isten éltesse, úgy tudom, még él. De felkapott festő, érdekes témákat feszeget, meg a falfestés, mint média vagány dolog. Ez a féligdara képe azért érdekes, mert ez az alap, amiről a számozott nyomatok készültek. Ilyen többet nem lesz.
Szállóige, hogy sok művész, amíg élt, nyomorgott, a kutyának sem kellettek az alkotásai.
Milyest meghalt, elkezdett felértékelődni.
Érthető, míg élt, elméletileg, végtelen számú, megszámlálhatatlan alkotást hozhatott létre. Amint meghalt, a munkái száma fixálódott, így már tétje van, ki mennyit mondhat magáénak a halmazból.
Az a helyzet, hogy a komoly aukciós házaknak történelmi hátterük van. Aki ott vásárol, elmondhatja, hogy kérem, ezt teszem azt "a Shotebysnél vettem". Ez némi védelmet nyújt a hamisítvány vagy lopott áru cimke ellen, mert elméletileg az aukciós ház utánajár, hogy mit is árul.
Ne értsetek félre, nem védeni akarom őket, csak próbálom értelmezni a lenyúlást...
Hasonlítanak a bankokhoz bizonyos értelemben. Középkorban nem mindenki kereskedhetett a pénzzel.
A nagyobb felhajtás. A példaként felhozott Banksy kép limitált kiadásban készült. Talán 100 példányban és 35 font körül adták. A ledarált volt az “eredeti” ami alapján a nyomatokat készítettek. Nem tudom mennyiért adta el, de tuti nem millió felett. :) A z aukciós ház összeszedi a sznobokat és feltolja az árakat. Igye magában valószínűleg nem menne el egy milláért. Csak egy példa. Van egy szitanyomatom, ami 100 példányban készült 1971-ben. Az enyémen kívül két másik példányról tudok, melyek aukciós házban keltek el kicsit kevesebb, mint $5000-ért. Mindkettőt muzeum vette meg. Ugyanakkor ettől az alkotótól magánkézből 1500 körül mennek a nyomatok.
Nem a maszek kereskedelemről beszélwk elsősorban. Az aukciós házakról. Maradjunk Banksy-nál. Eladják a képét mondjuk egy milláért fontban, mert ugye angol. Az nem az ár, amit a vevő fizet!!! A vevő fizet az aukciós háznak 30%-ot a vételár felett. Sokszor, ha nem az aukciós ház a tulaj az eladó IS FIZET jutalékot a vételárból. Az előbbit Buyer’s premium-nak hívják. Az utóbbit Seller’s comission-nak. Az elő fix, a másodikat kialkudják. Szóval az aukciós ház keres mindkettőn, ami alap hangon 30%, de lehet akár a leütési érték 50%-a is. Ugye egyetértünk, hogy ebből a művész nyugodtan részesülhetne. Mert ugye h megint eladják a képet, akkor megint csörög a kassza.
Vállalom, hogy én kormányoztam az eredeti felvetést, mégpedig a folytatólagos jutalék hívó szóra.
Szvsz nem csak az alkotó játszik szerepet az ár növekedésében. Sőt, az alkotás maga sem. Inkább az, hogy fel lehet fújni a keresletet, a birtoklási vágyat.
Sznobéria. Egy tárgy birtoklása kifejezi, hogy a birtokos megengedheti magának.
Egy 15milliós karóra ugyanazt az idő múlást mutatja, mint egy ezer forintos.
Hát a virtuális műtárgyak birtoklása... -Nóóómális, Margit?-
Ha kikötik, hogy mondj le, akkor a másik megoldás is lehetséges. A felvetésem a másodlagos műkereskedelmre vonatkozott. Ott szabad a rablás. Banksy csinál mindent, erre mások ráugranak és százezreket, milliókat keresnek dollárban. Az eredeti ár több, mint ezerszereséért, igaz ez a megalkotása után 40+évvel. Igen ám, de ebben. 40 évben benne van Banksy PR munkája, ami másnak dolgozik.
