Üdvözlöm az idelátogatót! Ezen a fórumon szeretném azon motorokat bemutatni, melyeket egy helyre fixen letelepítve használtak elődeink. Azért hoztam létre ezt a topikot, hogy kötetlenül beszélgessünk mindazokkal akiket ez a téma érdekel vagy netán gyűjtéssel s restaurálással kívánnak foglalkozni.
Szép tisztán üzemel a motorod. Bejáratódott. De a keverék képzése is tökéletes, nem kormoz! Persze egy modern karburátorral egészen más, mint az eredetivel.
Eltűnt a korom a kipufogóból, most, hogy már ment pár napot, az olaj pedig mondhatni korommentes maradt.
A közös kipufogó-szívó cső pedig elsősorban azért van mert a porlasztót fűteni kell. A párolgás hőelvonással jár, a porlasztó hűvösebb időben pillanatok alatt megderesedik kívülről, és persze belülről is míg a motor hideg. Párás környezetben a keverőtorokban lerakódó jég csökkenti a teljesítményt, ezért Pl. repülőgépeken külön bekapcsolható porlasztófűtést is készítettek. Viszont a meleg motornál már hátrány a fűtés, meleg keverék hajlamosabb az öngyulladásra, ritkább ezért ez is teljesítménycsökkenést okoz ha nem olyan veszélyesen mint a jég, a még több meleg pedig fölforralhatja a benzint a porlasztóban akkor leáll a motor. Ha ez a szélsőség nem is következik be, a szándékos leállítás utáni benzinforrás is gond mert igencsak megnehezíti az újraindítást. Ezért aztán a modernebb motorokon áttértek a vízfűtéses torokra, mert a hűtővíz hőmérséklete nem függ sem a terheléstől sem az időjárástól. A torokfűtés a hengerenkénti befecskendezés megjelenésével megszűnt. A "gázosító" akna minden esőáramú porlasztó alatt helyet kapott megakadályozandó, hogy az el nem porlasztott üzemanyag egyenesen befoljyon a hengerbe, a központi befecskendező megjelenésével ez az akna eltűnt, viszont a központi befecskendezőt még ugyanúgy fűteni kell mint a porlasztót.
S100 Skoda szívócsöve amely rá van ültetve a kipufogóra, a 120-asok kéttorkosa szintén, aztán a 136-tól már vízfűtésesek. :)
Nincs mese, akkor kell egy MIB-t dízelt vennem. :)
Mondjuk a tervem eredetileg is az volt, hogy összehozok egy tartalék aggregátort. A MIA dízel pedig kissé gyenge, bár szerintem a elviszi azt ami nekem kell, majd meglátom, csak a kérdés ha veszek MIB-t akkor mit csinálok a már meglévő MIA dízellel?
Ok. Holnap postára adom a megbeszélteket. Egyébként nekem már nincs szükségem a csapágyra, mert dízel hajtókarral megy, azon meg némileg más a hajtókar kialakítása, gondolom szándékosan, hogy ne lehessen a benzines csapágyát belerakni. :)
Rapid-V8. Köszönöm szépen a felajánlást, de van csapágybronzom megesztergálom abból a csapágyat. Ha esetleg valamiért mégsem jönne össze, akkor majd élnék a lehetőséggel. Meg hát nem akarom minden pótalkatrészedet elkunyerálni! :-)
Hulyeseg, a bronz tokeletes, csak draga, jobbak a tulajdonsagai mint a feherfemnek. A dizel MIA gyarilag bronz mert a dizelhez gyenge a feherfem. A feherfem on-olom otvozet, ha minden kotel szakad a forrasztoon is megteszi, es egy jo kepessegu pakaval is felhordhato. Nekem van jo allapotu feherf. csapagyam 49,5 mm csapmeretre. Majd este teszek fol kepet, ha otthon leszek.
Lki sajnos nem tudok képet felrakni a dugattyúról, mert valamiért nem engedi a fórom oldal. Azt mondja IO hiba..
Majd még próbálkozom...
Más.
Ennek a benzines MIA motornak a hajtókar csapágya öntött fehérfém volt. De nagyon rosszul nézett ki, úgyhogy ezt is fel kéne újítani.
Az a gond, hogy igen húzós árakat kaptam erre. Az egyik helyen a csapágy öntés+megmunkálás+főtengely köszörülés 50ezer! És két hónap.
A másik helyen a csapágyfém felhordás forrasztással, megmunkálás nélkül 25 ezer. Az a kérdés, hogy tud e valaki valami egyéb olcsóbb és használható megoldást erre? Gondoltam, hogy esztergálok bele bronz perselyt, és azt derékszögbe fúrva illesztve a megköszörült főtengely csapra.
De erre azt mondta az egyik szaki, hogy el fogja koptatni a főtengelyt a bronz. Szerintetek mi lenne a megoldás?
Nem. Bejelentkeztem a gmail netes felületén(levelező klienst használok) és a kéretlenben találtam egy másik levelet, pedig az előző levélváltások gond nélkül zajlottak, szóval az már a többedik re volt. De a tiéd még ott sincs. Úgy tűnik a google túl okos.
sebi01@kapulan.hu ez a szolgáltatói címem ez azt csinálja amit mondanak neki, tán ez jobb lesz.
Sikerült szétszednem a szabályzót, a fogaskereket leszámítva minden ép. A fogaskerék vízben álló része megrozsdásodott, és nyomot hagyott a fogakon.
A benzines hüvelyekből hiányzik egy kis darab, de nem nálam törött ki, én készítettem menetes hüvelykihúzót. Viszont szerintem az a kis darab semmi problémát nem okoz mert nagyon hosszú a dugattyú. A dízelé sérülésmentes de eleve rövidebb.
A bal oldali a képen már volt fúrva, a többi alapméret. Ha érdekel valami neked adom.
A vezérmű fogaskerék foghiányos. Pont ott ahol gyújtás fogaskereke kapcsolódik hozzá.
A hüvelyt meg nekem sikerült eltörnöm, illetve letörni belőle egy darabot amikor megpróbáltam kiütni.
Pedig alumínium dornit is használtam hozzá! Valószínűleg a sok vízkő volt az oka, most WD40-ben ázik
Holnap egy hidraulikus préssel megpróbáljuk kinyomni.
Amúgy ez is emelt kompressziójú volt annó. Mert valaki régen kiesztergálta a dugattyú tetejét, tett bele egy alu. betétet, azt hátulról lehegesztette, és elölről pedig csak egy nagyon lapos rádiuszt esztergált bele. Megoldották az öregek régen okosba...!