Miután a 444 megírta, az ötből 4 cikket gyorsan visszaállítottak, de az ötödiket - Dull Szabolcs angol nyelvű cikkét a veszélyről - csak később, délután 3 órára.
Frissítés: Vasárnap délutánra az Index is in danger című cikket is visszaállították. Hogy miért pont ezek a cikkek váltak átmenetileg elérhetetlenné, arra még nem küldtek választ.
Az a cég nem a későbbi kiadócég. Egyesek még ezt a két céget sem képesek megkülönböztetni egymástól (de azért bőszen írnak a saját tájékozatlanságukról).
Az a cég a testvér cége, a későbbi kiadócéget, a Van Másik Kft-t pedig már a tömeges felmondást követően jegyezték be a cégnyilvántartásba.
Szombat reggelre több cikk is eltűnt az Index angol nyelvű aloldaláról. Mind az öt cikk az azóta felmondott szerkesztőség álláspontját képviselte a lapvezetéssel szemben. Eközben az angol nyelvű aloldal többi anyaga gond nélkül olvasható volt.
A cikkek miatt kérdéssel fordultunk az Index új vezetéséhez. Bár a levélre nem válaszoltak, de nem sokkal később ötből négy cikk újra elérhetővé vált. Ugyanakkor továbbra sem olvasható az Index is in dangercímű cikk, amiben Dull Szabolcs egykori főszerkesztő június 21-én angolul is közölte, hogy az Index függetlensége veszélyben van, mivel külső nyomás alá kerültek. Akkor emiatt állította át a szerkesztőség függetlenségét jelző barométert, aminek az lett a következménye, hogy egy hónappal később őt kirúgták, a szerkesztőség pedig kivétel nélkül felmondott.
Szerintem te nagyon kavarod összevissza a dolgokat. A tájékozatlanság nem érdem.
Július közepén Kárpáti Márton testvérének - tehát nem neki magának - alakult egy PR-cége. Kárpáti Márton a Van Másik Kft-t (amely a Telex kiadócége) július végén alapította meg, amikor már közös megegyezéssel megvált az Indextől.
A testvére soha nem volt Indexes, ő egy PR-szakember.
Egyébként Haász János is azt írta, hogy november vége előtt (amikor lejár a felmondási ideje) nem mehet máshová, de akkor a Telexhez fog menni rögtön. A Telexesek is azt írták, hogy szeretettel várják őt oda.
Remélem, ez így is lesz, miután Haász János jelenleg koronavírussal kórházban van, onnan posztol és verseket ír addig is.
Attól függ, hogy csak a felmondási időt nem kell ledolgozni, vagy a munkaviszony is megszűnik-e. Ha utóbbi eset áll fenn, akkor már lehet új cégnél is dolgozni, igen.
Ha csak a felmondási időt nem kell letölteni, de még mindig állományban van az illető, akkor nem mehet máshová (függetlenül attól, hogy már szabad). Ezt írta magáról SzabóZ, neki november közepén jár le a felmondási ideje, de szeptember utolsó napján "szabadul", majd meglátjuk, hogy rögtön el tud-e helyezkedni, vagy ki kell-e várnia a felmondási idő végét, a november közepét.
Most írta Előd Fruzsina a Facebook-on, hogy napokon belül várható az indulásuk, mivel a szerkesztőség dolgozói már tesztelik az új oldalt (amit mi még nem láttunk).
nagy valószínűséggel akkor csinálták a másik céget a testvérével, talán saját maguknak
Sőt, tök véletlenül. Reggel megbillent a kávéscsésze a kezében, majd ránézett a kiömlött kávéfoltra és felkiáltott: a fenébe is, most már csináljunk egy médiacéget bele a vakvilágba, azt sem tudjuk miért, de ez a kávéfolt alakja azt mutatja, hogy ez már elkerülhetetlen!
És meg is alakult a cég, majd hatalmas mázlival rövidesen lett is egy rakás támogatásuk.
Azonban már az is kiderült, hogy a távozó indexesek nem teljesen tudtak együtt maradni. Több szerkesztőség is igyekezett „levadászni” magához a legjobb indexesek közül néhányat, és többekkel már megegyezés is létrejött. Van, aki máris elhelyezkedett (néhányan nem a saját nevük alatt írnak most, amíg a versenytilalmi korlátozásuk le nem jár), és vannak olyan távozó indexesek is, akik ősszel kezdenek olyan lapoknál mint például a HVG. Akad olyan távozó indexes is, aki az újságírással is felhagy most, mert annyira elege lett a magyarországi médiahelyzetből.
A felmondási idő alatt is el lehet helyezkedni, ha a munkáltató felmenti a dolgozót a munkavégzés alól. Mint látható, a versenytilalmi korlátozás sem probléma...Ettől tehát nyugodtan írhattak volna cikkeket, indulhatott volna tesztüzemben a lap stb. A gátló tényező részben az anyagi problémák, infrastruktúra hiánya, részben a felelős kiadó személye lehetett.
Sőőőt, Kárpáti Márton (volt főszerkesztőhelyettes, jelenleg a Van Másik kiadócég egyelőre egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője) még július közepén (!), tehát az újságírók tömeges felmondása előtt távozott az Indextől. Ahogy ő elmondta, egyrészt családi okból (nagy valószínűséggel akkor csinálták a másik céget a testvérével, talán saját maguknak), másrészt azért, mert nagyon nem tetszett neki, ami akkoriban ott folyt.
Ehhez képest 2 hét múlva elengedték közös megegyezéssel, így hozta létre július 31-én a Van Másik Kft-t.
Még nincs szó "gépezetről". Szeptember hónapban naponta írtak egy cikket a FB-oldalukra, ilyesmit bárki bárhonnan bármikor megtehet a Facebook szabályai szerint.
Miután azonban szeptember 23-án közzétették a munkatársak névsorát, így most már nagyon hamarosan portálnak is kell lennie, és egy portál esetében már valóban van jelentősége a "kapitánynak".
Munk Veronika is augusztus végén (talán egy-két nappal augusztus 31. előtt) távozott az Indextől, nyilvánvalóan közös megegyezéssel, mert 18 évi munkaviszonya után jóval hosszabb felmondási idejének kellett volna lennie.
Mármint ha van egyáltalán második (vagy többedik) munkáltató. Persze, akkor így van.
A Van Másik Kft. mint kiadócég szeptember vége óta foglalkoztat alkalmazottakat, és szépen megvárták, míg a korábbi indexes munkatársak zömének lejár a felmondási ideje (de még mindig nem mindenkinek, ők nincsenek is a névsorban egyelőre), ahogy ez a nagykönyvben meg van írva.
Ez igaz, de azért a főszerkesztő mérhetetlenül fontos része a gépezetnek, és voltak/vannak médiák, ahol a személye gyakorlatilag meghatározza az egész terméket és annak sikerét/kudarcát.
Rengeteg újság vagy műsor történetét kifejezetten a főszerkesztői szakaszok szerint lehet leírni, és lehet látni a változásokat is, amelyek bekövetkeztek, amikor csere történt ebben a pozícióban.
Talán a kapitány vagy a kormányos szerepébe lehet őket képzelni, akik nélkül tud menni a gőzös, csak nem tudni, hogy hová.
Már a Kádár-korban is lehetett 2 vagy akár több munkaviszonyt egyidőben létesíteni és ellátni, és sokan meg is tették. Így természetesen újságírók is.
Másodállás, mellékfoglalkozás, részmunkaidő, hétvégi munkavállalás, sőt, az utolsó évtizedben már magánvállalkozások is léteztek (GMK, kft.).
'90 óta még szabadabb lett a munkaerőpiac. A törvény az alaphelyzetet írja le, mint minimális feltételt, de attól nagyon sokféle módon és okkal, egyedi megállapodásokkal eltérhetnek a szerződő felek, és igen gyakran el is térnek. Ugyanis kapitalizmus van, és a munkaszerződés nem hatósági ügy, hanem piaci megegyezés.
Az államot ebből csak annyi érdekli, hogy az adókat, járulékokat a munkavégzés és az így szerzett jövedelmek után rendesen fizessék be, aztán bárki dolgozhat annyit és ott, ahol tud és akar.
A korlátozások általában olyan személyekre és/vagy munkakörökre szoktak kiterjedni, akik különleges képzettség, szakismeret, tapasztalat vagy akár népszerűség, ismertség birtokában vannak, és a munkaadó nem kívánja, hogy gyorsan át tudjanak áramlani máshová, főként a konkurenciához.
Volt olyan tévés celeb, aki felmondása után egy teljes évig nem jelenhetett meg más csatornán, és ez nagyon sokba került az eredeti munkáltatójának, de nyilván kiszámolták, hogy még így is megéri nekik. Például azért, mert az illető ismertsége az egy év alatt megkopott, és nézettsége az új csatornán a felét sem éri el a korábbinak.
De lehet ilyen korlát a cég ügyeinek, know how-jánk, kutatási eredményeinek az ismerete is, vagy titokvédelem, és számtalan további ok.
Ez egyénenként lehet más és más. A munkaadó részéről a korlátozás terhe az, hogy ezt meg is kell fizetnie. Nem lehet senkit akarata nélkül és juttatás nélkül ott tartani, mert az csak a középkorban volt divat.
Nem. Nem tudom, honnan veszed az infókat, az újságírók nagy része augusztus végén szabadult.
Már csak azért is, mert a minimum felmondási idő 30 nap, de mivel itt több évtizedes munkaerők voltak, már az augusztus vége is azt jelentette, hogy felmentették őket a felmondási idő letöltése alól, munkáltatói intézkedéssel.
Nem léptek ki. A többségnek (akiket elengedtek közös megegyezéssel, vagy a felmondási idő letöltése nélkül, esetleg rövid ideig dolgoztak az Indexnél ) augusztus végén járt le a felmondási ideje.
Szerinted lehet egyszerre két munkaviszonyban állni?
Nagyon is normálisan, tisztességesen és jogszerűen jártak el.
Vajon miért számolják egyesek az időt a felmondás időpontjától, amikor még munkaviszonyban voltak és másutt nem helyezkedhettek el?
Mert akkor léptek i, egységfrontban, ideológiai alapon, és akkor már meg is volt a cég amibe mentek. Annak nincs jelentősége, hogy formálisan elhelyezkedhettek-e, az Indexnél csak alibi munkát végeztek. De mindenesetre szeptember 1-től már mehetne a pravdájuk, és valahogy csak nem akar elindulni...
Most már ott tart a dolog, hogy pár tízezer elvakult orbángyűlölő emlékszik csak a vircsaftjukra és még mindig nincs semmi...
A felmondási idők nem különbözők, azokat a Munka Törvénykönyve írja elő. Az különböző, hogy a munkáltató hogyan egyezik meg az illetőkkel, van, akit elenged még az előtt, hogy a felmondási ideje letelne (felmenti a felmondási idő letöltése alól), van, akivel közös megegyzést köt a kilépés időpontjáról, és van, akinek nem enged el semmit a felmondási időből, tehát le kell töltenie.
Azért kiváncsi lennék, hogy ha ez valamiféle költségvetésből finanszírozott szervezet lenne, hány hónapnak (!) kellene eltelnie, hogy beszerezzék a számítógépeket és más vasakat, meg a szoftvereket.
Vajon miért számolják egyesek az időt a felmondás időpontjától, amikor még munkaviszonyban voltak és másutt nem helyezkedhettek el?
Sőt, még mindig van, aki munkaviszonyban áll, mert nem mindenkit engedtek el a felmondási idő teljes letöltése nélkül (ez valószínűleg pofára ment), pl. ott van a jelenleg beteg Haász János, akinek november 30-ával jár le a felmondási ideje.
De Szabó Zoltánnak is november közepén.
Nyilván függ attól, hogy ki mennyi ideig volt az Indexnél, és milyen beosztásban volt (meg mástól is, ki tudja, mitől, pl. Munk Veronika is 18 évig dolgozott ott, mégis elengedték a felmondási idő teljes letöltése nélkül).
Tehát 3 hét és ha indulnak pl. szeptember 30-án, akkor ez egy kifejezett rekord lenne, mert ilyen gyorsan portált kialakítani és beüzemelni nem szokás sehol sem.