Én azért olvasok főképp regényeket, és nézek a tvben történeteket, mert az olyan mint egy kis halál.
Kilépek a tényleges életemből, és valaki máséban találom magamat. Olykor ez sok szenvedéssel jár, mert a főhős is rossz helyzetben van, de ebben a szerelmi történetben nincsenek nagy drámák, és van boldog végkifejlet.
Tegnap egy kiskutyáról szóló filmet láttam, csodák csodája reklám sem volt benne. Kész ajándék a szolgáltatótól:) Ebül szerzett jószág volt a címe.
Én is próbálkoztam már, de számomra van különbség az öngyilkosság és másfajta halál között. Most erre a "másfajtára" gondoltam. Az öngyilkosság olyan, mintha elhajítanál egy követ, a többi olyan, mintha a kő kiesne a kezedből. Az öngyilkos pont azért lesz öngyilkos, mert nem fogadja el a halált annak enyhébb megjelenési formáiban, a mindennapi veszteségek megélését.
Nekem csak az esett le, hogy mennyire eltolódott a fókusz a munka irányába, most tudatosodott bennem, hogy régebben azért ez nem így volt. Ki tudtam kapcsolódni. Igaz, más élethelyzetben is voltam. És ez az átpattintás egy könnyítő módszer nekem, mintha egy fényképet váltogatnék pozitívból negatívba, teljesen más "emelődik ki". Munkaórák vs. minden, ami azon túl van.
Én elővettem egy Poppert, az a címe, hogy Válság és megújulás. Az ilyen "Szerelem és szívfájdalom" jellegű könyvek csapdájába szerencsére eleve nem szoktam beleesni. Azért is szeretem jobban pl. Poppert Müller Péternél, mert MP nekem valahogy az a túl érzelgős, csöpögős kategória. (ha már bulvárpszichológiánál tartunk)
De azt hiszem, megint az segítene rajtam, ha elkezdenék máshogy tekinteni erre a dologra. Pl. nem arra koncentrálnék, mikor nem pihenhetek, hanem arra, hogy mikor igen. Vagy ma még vasárnap legyen, és ne gondoljak túl sokszor olyan dolgokra, amelyek nem a pihenéshez tartoznak. Hogy amikor végignézek a hetemen, ne munkaórákat lássak, és azon kívül a nagy nihilt, hanem azokat az órákat, amelyek ezen kívül vannak, hétvégén és hétközben is.
Igen, ez a dal tényleg ide illik. :) Először azt hittem, nem ismerem, de a refrénnél beugrott.
Kezdek én is rájönni, hogy ha nem is a hurráoptimista irodalmat, de valami nyugisabbat kéne elővennem most, amitől inkább reményt érzek, és nem deprimáltságot.
Nem is kiszámolni. Mert vannak az embernek pontok az életében, ahogy idősödik, egyre tisztábban látja és szinte a csontjaiban érzi, hogy nem lehet megmenekülni. Akármilyen diagnózist kap, úgyis meg fog halni. Egyszer. Csak jó lenne azt a folyamatot ismerni, ami a jelenig történt, a jövő megjósolása nélkül. Akár mint érdekességet, kicsit jobban érteni.
Sajnos több könyvbe belekezdtem, de félbemaradtak. Biztos az utóbbi idők eseményei miatt is. Nem szívesen írok itt többet a panaszaimról, de biztos a stressz is rátett, teljesen kimerült a szervezetem. Most is imádkozom, hogy minden napot sikeresen éljek túl, a kimerültségérzés ellenére. Mert ha újabb betegállomány, akkor újra kevesebb fizu, ez egy ördögi kör. Jó lenne legalább egy hónapot pihenni, de erre nyilván nincs lehetőség. Az orvos nem mondott semmi érdemlegeset, egyik sem. Tényleg csak a csendes szenvedés marad. Vagy maszekot keresni, csak az is sok pénz. Egyelőre önkúrálgatás megy, hátha annak is lesz eredménye.
Vakság. Egy alkoholista, dependens pszichológusnőről szól. Félbehagytam, mert jelen állapotomban csak rosszul lettem tőle. De lassan újra megpróbálhatnám, hátha már kibírom a nyomasztóságát. :) A Csányi Vilmos, amit befotóztam, azt is csak elkezdtem, meg vettem egy Stephen Kinget is, ezeket mind Karácsony előtt... :(
Nem akarom tudni ha beteg vagyok, ezért nem járok orvoshoz.
Nem ismerek jó háziorvost .
Mióta ismerem a rokkant fizikus életét, és tudom, hogy 55 évvel élte túl azt amit jósoltak neki, de nagyon sérült magatehetetlen gyerekek is sokévig szenvednek, annak ellenére , hogy néha csak kis időt adtak nekik a dokik.
Nem hiszek benne, hogy pontosan ki lehet számolni előre.
Megkérdezném milyen panaszod van, de a múltkor nagyon megróttál.
Ha orvoshoz mész, jobban szereted, ha egyenesen, részletesen kifejtve megmondják, mi bajod, vagy inkább nem akarsz tudni róla? Engem most ez foglalkoztat. Ahogy jobban belegondoltam, mindkettőnek vannak előnyei, nem annyira egyértelmű. (először az egyenességre szavaztam, jobb mindent tudni) Attól is függ, milyen betegségről beszélünk, milyen stádiumban. Esetleg van egy olyan elváltozás, ami komolyabb betegség irányába is továbbmehet, de magától is megoldódhat pl. megfelelő életmód hatására. Ilyenkor a rosszabbik út, egy kimutatható károsodás tudata fölöslegesen stresszeli a beteget, vagy ez motiváció lehet? De még így is azt mondom, hogy jobb lenne, ha inkább tudnám... asszem. Bár ezek köré meg olyan misztikus lelki gyötrelmeket lehet építeni, amire hajlamos vagyok, szóval nem tudom. Nálad pl. ez hogy' van?
Jobban kéne tanulmányoznom az "elnökasszony" munkásságát, hogy árnyaltabb véleményt tudjak formálni. XD Lehet, hogy van benne legalább annyi önirónia, mint amennyire komolyan is veszi magát, pl. könyvajánló.
Az a vicc, hogy bár mindig volt valami kapaszkodó pl. ismerősök oldalain, valahogy figyelmen kívül hagytam a macsek létezését, valszleg túl balosnak tűnt. "Érzelmi politizálásnak" nevezhetném? De jópofa, ettől függetlenül. :)
Az eredmény "mindent megváltoztathat". Holott csak attól, hogy láthatóvá válik valami, ami addig esetleg.rejtve volt, attól még ugyanaz marad. Mégis arra kényszeríti az embert, hogy foglalkozzon vele. Rendesen egyen, napi háromszor, nem sokat, nem keveset, megfelelő vitaminokat is, korán lefeküdjön, ne fogyasszon kávét, alkoholt, cigarettát. Mert ha nem így tesz, rosszul lesz. Ahogy mentem a metró felé, éreztem, hogy leizzadok. Úgy gondoltam, hogy bármi lesz, én öngyilkos leszek. De én hajlamos vagyok az öngyilkosságra gondolni egyébként is. Aztán utána élveztem a napfényt, nem számoltam meg a Mikó utca akármilyen fáit.
Vagy gyerekes női karakterek, sablonszerű vágyakkal, mert azokkal olyan serdülőkori, egymás seggében levős barátnőséget lehet átélni, ahol a rózsaszín csillámporos szivecskék mind ki vannak tárva, nincsenek titkok. Nekem gyerekkoromban is furcsa volt ez a viselkedés, nem tudom, ki az, aki szerint én ilyen vagyok, de nagyon benézte. Jobb lett volna, ha inkább leszbikus pornót néz írogatás helyett.
Ugye az is világos, hogy egyfajta utánzó majom berögződésre építettetek részben, ami tény és való, létezik, így fejlődtünk evolúciósan, a túléléshez kellett. De azért vagyunk emberek, hogy felülbíráljuk ezt a mechanizmust, ha szükséges. Tehát nyilvánvaló ellentétek esetén nem fog működni, ha az egyik kis nikk nagyon akar írni rizsának, ja, ezt asszem kétszer, háromszor is eljátszották, hátha bekapcsol az utánozó majom viselkedés. Vagy ostobácska srác ír és ostobácska lány rögtön rácuppan... az email fiókjára, nahát! Mennyire irigylésre méltó! Haha! És mennyire unalmasan klisészerű.
Azért írsz le bármit ezen az oldalon, mert a reakciókat figyeled. Nem tudom, ki vagy, mit akarsz elérni. Mégis megpróbálsz rólam megtudni dolgokat, mennyire vagyok érzékeny például.
Csak én fogom úgy érezni a "beszélgetés" végén, mintha kifosztottak volna. Már csak azért is, mert ennek az információ feszegetésnek valamiért a nyilvános térben kell zajlania. Vajon miért?
Azt gondolom, hogy egy embert tönkretehet az, ha csak kísérletezni akarnak vele, de nem szeretik, és ő ezt nem ismeri fel. Kit érdekel, hogy milyen szándékból? Ha valaki azt mondja, jó szándékból szúrt le x embert, ja, vagy "mert ilyen a stílusa", akkor az meg sem történt? Bármikor megtörténhet újra. Az ilyen ember akkor fog elárulni "jószándékból", meg az "utánozhatatlan stílusával", amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Kuka.
Sajnos nagyonis sokszor van olyan, hogy szinte egész nap elrágódok azon, amit hallok, és rosszul esik, még ,ha esetleg aki mondta nem is rossz szándékkal , csak mert ilyen a stílusa.
Én inkább olyan vagyok aki megsértődik és nem aki visszavág. Vagy későn ugrik be , hogy mit is kellett volna, vagy nem vagyok hozzá elég bátor.
Persze a gyakorlat hiány is. Kevés alkalmam van beszélgetni.
:))) Szerintem még csak nem is tudatos, csak zajlanak az események, és az elme úgy mellékesen megjegyez dolgokat, arckifejezést, gesztust, tárgyat, hangszínt. Velem is van, biztos veled is, hogy alig figyelek oda, vagy másra figyelek, és kvázi utólag dolgozódik fel egy esemény. Mondjuk amikor megyek hazafelé valakitől, és eszembe jut, hogy amikor ezt meg azt mondtam neki, akkor megváltozott a hangszíne vagy összébb húzta a szemét, hirtelen tétova mozdulatot tett és hasonlók. Nem törvényszerűen, de előfordul, hogy ilyen kis elemző gépezetke beindul.
Ez olyan "közepes" boltnak számít, mondjuk. :) Nem hiszem, hogy nyílt megbámulásra van szükség bárkinek a megfigyeléséhez.
Igen, azért van összehasonlítási alapom, valamennyire hasonló, mondjuk a folyamatos ügyféláradatot tekintve. De ez még mindig jobb, azt hiszem, amit én csinálok. Csak néha megterhelő...eddig kétszer akartak feljelenteni, amire emlékszem. XD Legutóbb egy hónapja. És önhibámon kívül, tehát nem azért, mert annyira leszarnám a munkámat, vagy olyan súlyos hibát ejtettem volna. Meg néha a kollegiális viszonyok megterhelőek. Biztos ezért is érdekelt, hogy máshol ez hogyan működik.