Különösen az ókorral-középkorral foglalkozók számára elengedhetetlen fontosságú az egykori földrajzi viszonyok, a vizsgált történelmi eseményekkel egykorú természeti adottságok ismerete, de a közelmúlt történései szempontjából sem közömbös olykor, gondoljunk csak a Tisza szabályozását megelőző helyzetre...
Az óegyházi szláv írásbeliség megszületése Nagymorávia egyházi és politikai függetlenségre való törekvésével függött össze. Német Lajos 846 augusztusában hadjáratot indított a moráviabéli szlávok ellen, s korábbi fejedelmüket, I. Mojmírt leváltotta, helyébe Rasztyiszlavot, a Margus menti szlávok fejedelmét tette. Német Lajos várakozásával ellentétben Rasztyiszlav (847-870) Mojmír nyomdokain haladt: erőssé és függetlenné akarta tenni fejedelemségét. A Fuldai és a Xanteni Évkönyvek tanúsága szerint 855 és 872 között Német Lajos többször hadat viselt Rasztyiszlav ellen; Rasztyiszlav így arra a megállapításra jutott, hogy egyedül Bizánc nyújthat segítséget fejedelemsége egyházi és politikai függetlenségéhez. Küldöttséget menesztett III. Mihály bizánci császárhoz, szlávul tudó hittérítőket kérve az akkor pogány (!) Morvaországba. Ezzel a hittérítői munkával III. Mihály nyugati befolyását erősítendő a Szalonikiből származó görög születésű, de óbolgárul jól tudó Konsztantyint (közvetlenül halála előtt fogadalmat tett szerzetesi nevén Cirillt) és annak bátyját, Metódot bízta meg. 863 nyarán érkeztek meg Morvaországba, hol 40 hónapig tartó működésük során (a források szerint) a két testvér a szlávoknak a saját nyelvükön prédikált óbolgárul, azaz déli szláv nyelven. Morvaország frissen megszerzett politikai és egyházi függetlenségének letörésére a német klérus eretnekséggel vádolta be őket I. Miklós pápánál. Hogy ezt tisztázzák, Rómába utaztak, hol Miklós utódja, II. Adorján pápa jóváhagyta a szláv liturgikus nyelvet, és Metódot érsekké szentelte. Metód testvére halála miatt egyedül tért vissza Moráviába, előző működésük helyére: Nesztor Krónikája szerint (1120-as évek) Pannóniába, Szent Andronikosnak a hetven apostol-tanítvány egyikének székhelyére. Ez pedig nem más, mint a Dráva-Száva közi Pannónia Savia fővárosa, Sirmium. Vagyis az a Morávia, hol Szent Cirill és Metód térített, a Duna-Tisza közében az egykori Bács, Bodrog és Csongrád megye, valamint a Dráva és a Száva közében Valkó és Szerémség, továbbá a szerbiai Drina és a Morava folyók alsó folyásának közében, a Macsói Bánság vidékén terült el. Ezt támasztja alá az óegyházi szláv egyértelmű déli jellege szemben a keleti cseh nyelvvel. Ez a nézet igen éles ellentétben áll a "hagyományos" szemlélettel, melynek eredete az Első Cseh Verses Krónikára nyúlik vissza (1314 táján). Ebben Dalimil krónikaíró a területileg kicsiny Morva őrgrófságot és Nagymoráviát azonosnak tekinti: szerinte Metód Velehradon (Uherské Hradiste közelében) székelt. A Premysl-ház 1306-os kihalása, majd a négyéves zűrzavaros interregnum után Luxemburgi János került a trónra, kinek hódító terveihez ideológiára volt szükség így jött létre a Cseh-korona országainak fogalma, Nagymorávia utódállamaként.
Ezek a legrégibb marhanagymorva nyelvemlékek annyira nem illenek bele sem földrajzilag, sem nyelvileg a hivatalos nagymorva történelemkoncepcióba, hogy nincs is róluk szlovák vagy cseh nyelvű wiki oldal.
A német nyelv Luther bibliája után kezdett kialakulni, de nem beszélhetünk új nyelv kialakulásról, csupán átalakulásról, nagy különbség!
a különféle délszláv nyelvek pedig éppen Ciril és Metod egyházi szövegeinek hatására. Naiv feltételezés, hogy két muki miatt, aki eldugva a kolostor rejtekén szövegeket bütyköl, attól az egész nép ezen a nyelven kezd beszélni. Ciril és Metód szövegeit egyébként is a 14. század elején gyártották a csehországi százavai kolostor szerzetesei 400 évvel a haláluk után. Metódot utólag még Olmüc püspökének is odahamisították.
Akkoriban a bolgár még nem volt szláv nyelv (hun nyelv volt), és a szlovén, horvát, szerb alig különbözött egymástól. Mese habbal, hogy egy nép csak úgy nyelvet válthat. Legfeljebb a hun vezető réteg asszimilálódott, és ezen a nyelven hallatta tovább a hangját.
Sok sok év múlva kezdtek elválni egymástól, és az ószláv nyelvet óbolgárnak nevezték el, amely szinte semmiben nem különbözött a makedóntól. A makedón tulajdonképpen ma sem önálló nyelv, hanem bolgár nyelvjárás. Művileg gyártották az elvtársak sok évtized szorgos munkával. A korra vonatkoztatva a makedón és a bolgár legfeljebb földrajzi értelemben értelmezhető. Én is így értettem.
A horvát és a szlovén nyelv azért kapott gellert, mert a nyugati egyházhoz csatolták őket, és a glagolita írást egyszerűen elfelejtették. A glagolita írást mára mindenki elfelejtette, hiszen a keleti szláv egyház cirill betűkkel ír. Horvát szerzetesek viszont egész középkorban használták, sőt Csehországban és Lengyelországban is terjesztették, ugyancsak a 14. század táján, meg még azután is. Inkább az a furcsa, hogy egyáltalán volt két szláv írás. Ez már eleve elkülönülésre épült. Ez azok véleményét erősíti, akik szerint a glagolita írás nem is olyan régi, mint a cirill betűs, és az egyházszakadás kapcsán kellett létrejönnie, Cirillnek és Metódnak pedig ugyanúgy nincs köze ehhez az íráshoz, mint a nekik tulajdonított egyházi szövegekhez. A legrégibb hiteles glagolita emlék is 11. század elejére van datálva ha jól tudom.
Én a magyar-szláv keveréknyelvet inkább úgy értettem, hogy etnikailag, nyelvileg vegyes vidék, ahol megy az asszimilációs pinpong, és épp a szlávok kezdenek nyerésre állni. Ide érkeztek a szláv apostolok (akik görögök voltak, szlávul pedig a macedóniai szlávot beszélhették valamennyire, esetleg valamilyen bolgár nyelvjárást). Nem csoda, ha esetleg nem tudták elkülöníteni egymástól a két nyelv szavait, amelyek egyébként is nagyban különbözhettek attól a szlávtól, amelyet esetleg ismerhettek.
Idézlek: Véleményem szerint ez valamilyen magyar-szláv keveréknyelv lehetett.
Ha így gondolod, akkor azt hiszem, nem állsz messze az én felfogásomtól. Az ö és az ü tulajdonképpen felhangzik pl. az oroszban, de a héberben is, csak betűje nincs. E hangok eredetét, szerintem, a TOROKmagánhangzók lelágyulási folyamatában lehet fellelni.
***
Lacus pelso (a Balaton latin neve) az én "olvasatomban": lyuk (tó)-beözönlő.
Plattensee (német): síma-tenger. Arról, hogy a Baál kultuszhoz volna kapcsolható a Balaton neve, a Balti tenger és még azt hiszem, a Balkán - már volt szó korábban égy másik tpoikban. Már nem emlékszem, milyen közeli község nevét említették bizonyítékul, hogy az utalna a Baál kultuszra - de nem értettem egyet azzal, hogy M.o.-on ilyen kultusz lehetett volna. Szerintem ehhez nem egy valamiképp rokonszónak képzelhető helységnév, hanem valódi, a kultuszra utaló bizonyítékok kellenének.
A "gyökfordulások": köp-pök, tér-rét, ír-ró(???) eredetét én másképpen, az emberréválás folyamán a "kétkezességből" jobb- és balkezességgé válás eltérő agyműködésével magyarázom. Mindig figyelmeztetni is szoktam arra, hogy a gyökfordulás (azonos értelemmel) csak egy lehetőség, de egyáltalán nem általános jelenség. (Gyógyszervegyész kutató voltam, tehát a biológia áll hozzám legközelebb).
A fentiekből az is következik, hogy én a gyökfordulással kapott hasonló értelmeket az ÍRÁST megelőző jelenségnek tartom.
Köszönöm a hozzászólásodat, tartalmas volt.
Az egyáltalán nem baj, ha nem mindenben értünk egyet - de mindketten gondolkozunk:-).
Igen, kétségkívül temérdek közös gyökere van a magyar és a szláv nyelveknek, de véleményem szerint nem eredhetnek egy tőről, úgy ahogy írod. Viszont a közös gyökerekhez adnék két érdekes adalékot.
Az első a magánhangzók nélküli írás, nevezzük rovásírásnak. Ennek az írásnak az iránya általában jobbról balra haladt, így kellett olvasni. Viszont ez korántsem volt aranyszabály. Aki ismerte a nyelvet, az könnyen megtalálta a helyes olvasatot, és a helyes magángangzókat is hozzá tudta rendelni. Viszont aki csak a betűket ismerte, esetleg a latin olvasat irányához szokott, az könnyen visszafelé olvasta el, akár téves magánhangzókkal. Ha összehasonlítjuk a magyar szavakat és a szlávot, rengeteg ilyen oda-vissza tévesztett kifejezéssel találkozunk. Erre most nem hoznék fel példákat, mert akár a magyar nyelvben belül is megvan ez a kettősség pl. ír-ró. Szerintem ez akár kiindulópontja is lehet a szláv nyelvnek mint olyannak. Hogy melyik az eredeti és melyik a tévesztett szó, azt általában könnyű eldönteni, hisz a magyar szavaknak jelentés tekintetében levezethető szóbokrai vannak, míg a szláv a rokon jelentésű kifejezésekre is ad-hoc jelleggel használja a szavakat.
A második dolog, az a szláv írás kérdése. Ennek legkorábbi formája a glagolita írás. Az egyetlen furcsa benne, hogy vannak a glagolita ábécében olyan hangzók, amelyeket a szlávok sosem használtak (ö,ü) Tekintettel arra, hogy a glagolita írás megalkotói, a szlávok apostolai Ciril és Metód valahol a mai Szerbia területén lévő Morava folyóhoz köthető területen térítettek (Metód Sirmium püspöke volt), a glagolita írást is itt alkothatták meg, ...de milyen nyelvhez? Véleményem szerint ez valamilyen magyar-szláv keveréknyelv lehetett.
ami a Balaton eredetét illeti, szerintem már a római elnevezés is a magyarnak egy elírt változata. Ha azt vesszük, hogy az elnevezés Baál nevéből ered (és ezt a környékbeli települések elnevezései is alátámasztani látszanak), akkor már a kereszténység előtti időkben is így hívták.
Látom, hogy a Balaton mindenkinek a "szive csücske":-). A Te hozzászólásodból (sem, a Wikiből sem) derül ki az, hogy mióta használjuk ezt a szót. Természetesen mi, magyarok, mióta használjuk.
Ettől én még nem fogom feladni a gyökelemzésemet a Balaton szóra sem. S azt a feltételezésemet sem ingatja meg, hogy a szláv ne lett volna ugyanannak a kárpátnyelvnek a része, mint a magyar és a kelta.
Tehát én a szláv "jövevényszavak" létezését egészében elutasítom: szerintem a magyar és a szláv nyelvek szavai közös eredetűek.
S akkor miért nem egy szláv nyelvhez (oroszul még eléggé tudok is) hasonlítottam ELSŐKÉNT a magyart? (De másodikként, napjainkban, pont azt teszem.)
Azért nem elsőként, mert a "szlávok" már nem gyöknyelvek.
A héber viszont nagyon hangsúlyosan az - ráadásul sokezer éve csaknem változatlan szókinccsel és nyelvtannal maradt fenn.
KETNI: Te más felfogásban keresed e szavak eredetét, mint én... ehhez nem tudok hozzászólni.
A Balaton nevének szláv eredetével hasonló a probléma, mint a "Mor ho" szláv csatakiáltással. Ezeket az eredeztetéseket teljesen dilettáns módon, alkoholproblémával küszködő műkedvelő délibábos álmodozó áltudósok (többnyire szlovák evangélikus papok) találták ki nem is olyan régen, jellemzően a 19. század középső harmadában. Aztán a dolog úgy maradt. A lényeg csupán az volt, hogy az eredeti szóalak hasonlítson valamilyen aktuális szláv kifejezésre. A Balaton esetében ez a "blato", ami sarat jelent. Persze mivel a tó, amit a "blato" már egyébként is tartalmaz, szlávul nem jelent semmit, ezért szlávul csak úgy tudják mondani, hogy "Blatenské jazero". Ezt viszont már nem is lehet "Sáros tó"-nak fordítani, mert a "blatno" az már nem "blato". ("blatno" szlávul igazából nem is jelent semmit). Ebből lett a "Blatnograd", amit szerintem hibásan "Sárvár"-nak szokás fordítani. Erre alapozva lett továbbá Zalavárból Blatnograd, annak ellenére is, hogy földrajzilag nem illeszthető a történelmi források által leírt tájba.
1. NINCS Balaton nevű helység Izraelben. A BLT mássalhangzó váznak azonban nagy szóbokra van a héberben, amelynek közös jelentése: kiemelkedő, kiálló, szembetűnő.
Magyar megfelelői természetesen értelemben is rokonszavak: balta, bolt-boltoz, Balaton. Nem magyar a Balti-tenger. Idetartozik még a bölts (bölcs), és a Bultsú személynév is - szintén "kiemelkedők".
(TEgnap 9kor hangzott el a Kossuthon Ráday Mihálytól, hogy András hosszas szentföldi tartózkodásakor Balaton nevű települést alapított nem messze Jeruzsálemtől, amit ma is így hívnak, és lakói magyar származásúnak vallják magukat.)
András vezette 1217-1218-ban az V. keresztes hadjáratot (lásd: keresztes háborúk) a Szentföldre. Ezt a hadjáratot 1215-ben III. Ince pápa hirdette meg, és II. András 1217-ben kelt útra VI. Lipót osztrák herceg társaságában, akikhez Cipruson csatlakozott I. Hugó ciprusi király is. Akkóig (ma Acre, Izrael Állam) el is jutottak, de a király nem akart sokáig távol maradni az országtól, így 1218-ban hazaindult Magyarországra. Bár nem vette beJeruzsálemet, ennek ellenére II. András címei között szerepelt a Jeruzsálem királya cím is.
Nemcsak kristóék, Petőfi szerint is "ügyefogyott király volt ez a II. Endre, papucs alatt szuszogott stb", de azért a mozlim védők "puskalövés nélkül", fehér lovon engedték bevonulni Jeruzsálembe és így joggal vette föl a mindenkori magyar uralkodók címsorába a "JERUZSÁLEMI KIRÁLY" megnevezést.
...Talán mégsincs olyan messzire Makó Jeruzsálemtől...
A Makó vitézről szóló wikipediás szócikkben olvasom, hogy a szentföldi hadjárat "sokkal inkább turistautat jelentett" II. Endrének, mintsem katonai akciók sorát :DD
Ehhez hasonló nézettel Kristónál találkoztam, ő "ötletszerű" lépéseket látott említett királyunk hadjáratában és ahhoz kapcsolódó diplomáciai ténykedésében.
-----------------------------
OFF
Ha már azon az alföldi vidéken járunk, és szereted az ilyeneket:
Makó első említése 1247-ből Vlnuk alakban maradt fönn. Ez a történészek véleménye szerint révet, folyami átkelőt jelölt, de mint tulajdonnév, nyolcszáz év után Szegeden mint Vőneki családnév fennmaradt. A település hosszan húzódott a Maros jobb partján, egy része bizonyára átesett a folyó másik oldalára is. 1256-ban már Alvelnök (Oluelnuk) és Felvelnök (Feluelnuk) néven említik a két részt. 1299-ből maradt fenn az az oklevél, ami már megjelöli a település új nevét: Felvelnök, amelyet új néven Makófalvának hívnak (Felvelnuk que moderno vocabulo Makofalua vocaretur — Szakály Ferenc: Adalékok Gyöngyös XVI. századi kereskedelmi kapcsolatainak történetéhez; in: Archívum XII, 1990, 124—6.) A „falva” utótag a 15. század végén és a 16. század elején tűnt el végleg, ekkorra a település vámot szedett és piacot tartott. Jogilag falu maradt, de mezővárosi szerepkört töltött be, a közvetlen vidék gazdasági centruma lett. Lakosai kiemelkedtek a jobbágyi sorból, engedményeket kaptak a földesuruktól. A Maros nagyobb áradásai helyenként 2—3 m-es vízborítást is eredményeztek, s az erekkel, fokokkal átszőtt mocsárvilág még a 18. század elején is víziútként szolgált Makó és Szeged között ... Alvölnek, Felvölnek és egyéb periférikus telepek — Malomszög, Szentlőrinc, Vaffalaka, Szentlászló, Szentmargita — egybeépülésével jött létre a mai Makó. (Vertics József: Makó város belső legelője; Makói monográfia 1, Térképtár: 28.).
OK, OK. Szlovákiában ugyanez a mondás valahogy úgy van, hogy messze van, mint Malacky Madagaszkártól. A városról annyit kell tudni, hogy a Benyovszky család birtokközpontja volt. Van-é köze Makónak Jeruzsálemhez? Ez a beivós sztori meg..... qrvára tudomámos ám!!
Sok személynévből lett helységnév. Van forrás egyáltalán arról, hogy is hítták a települést és mikortól meddig?
"Az a nagy baj, hogy a mai kaukázusi nyelveket nem vizsgálta olyan kutató, aki ért a magyar nyelvhez"
Azért utazgattak ott egy páran, akik végeztek ilyen irányú nyelvhasonlítást, pl. ógyallai Besse János, szentkatolnai Bálint Gábor... Az előbbi naiv etimologizálásai közt valószínűleg te is találnál kedvedre valót.
