Egy ma már nem létező országban, annak is a fővárosában született.
Három különböző válogatottban szerepelt anélkül, hogy "hazát váltott" volna.
Szülővárosának négy csapatában is megfordult, majd Angliába igazolt, ahol kupadöntőig, KEK elődöntőig jutott. Sérülései miatt ezután kiszorult.
Egy skót nagy csapatban, és egy londoni amatőrcsapatban "szerepelt" visszavonulása előtt. A londoni kiscsapatnál a bemutatkozómeccsén kiállították. Ma Angliában kapusedző.
Pont a napokban nézegettem, hogy a korábbi U20-as vb-ken jól teljesítők közül ki mire vitte később, ezért emlékeztem a nevére.
--
Ha már U20.
Emberünk eredményes gólvadászként kezdte U20-as korában, volt egy igen jól sikerült tornája neki is, ami után rekordösszegért váltott klubot. Nagyon fiatalon bekerült a nagy válogatottba is, ahol 50-nél több fellépést számlál, részt vett 2 kontinenstornán és egy világbajnokságon. Az, hogy klubszinten nem futott be igazán eredményes karriert, az átlagnál jóval erősebb klubkötődésének köszönhető, 15 éve szolgálja szeretett klubját, ahol természetesen csapatkapitány. Klubszeretét bizonyítja, hogy tavaly év végén felbontotta jól fizető szerződését, és az idei szezont a csapat anyagi gondja miatt már ingyen vállalta. Klubszinten a legnagyobb sikere egy bajnoki ezüstérem, illetve egy elveszített kupadöntő. Még aktív, bár már jobbára csak a cserepadon kap helyet, ennek ellenére idén már lőtt gólt a nemzetközi porondon. Év végén valószínűleg visszavonul. Ki ő?
Az egyik U20-as VB sztárja volt, aki azonban a felnőtteknél nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Három ország bajnokságaiban szerepelt. (Hazája, Spanyolország, Mexikó) Egy felnőtt világbajnokságon szerepelt volna, ha pályára is küldték volna. Több mint 20-szoros válogatott játékos. Futballistához képest erősen apró termetű. Kiváló technikájú irányító/támadó középpályás. Jelenleg is aktív.
Emberem futballista család sarja, testvére is labdarúgó, ő a nevesebb játékos. Nem szülőhazájában lett elismert, hanem egy másik országban ahol már 3-szor behívták a válogatottba. Eddig 4 bajnokságban szerepelt (felvett hazája, Anglia, Hollandia és Németország)kisebb klubokban játszott mindenütt, posztja támadó. Első angol klubjával az élvonalban szerepelhetett volna, ha lehetőséget adnak neki. Volt egy honfitársa is ennél a klubnál.
Emberünk legszebb éveit légiósként töltötte, több kisebb csapat mellett 3 különböző ország 3 topklubjában is sikeresen szerepelt. Mindhárom jelentős klubjával legalább egy európai kupa elődöntőt elért, két klubjával a döntőbe is bekerült, összesen 3 alkalommal. 3 döntője közül kétszer a győztes oldalon szerepelt.
A válogatottal már nem volt ilyen sikeres, egyetlen nagy tornára sem tudta magát kvalifikálni. De ez sem szegte kedvét, hogy jóval 100 fölött szerepeljen hazája válogatottjában, ahol a mai napig is számítanak rá. Manapság veterán játékosként hazájában vezet le.
A következő feladvány egy világbajnok középhátvéd, aki egész karrierjét egyetlen klubnál játszotta végig. Szénbányászként dolgozott, mielőtt megkapta profi szerződését. Érdekes módon nem a születési keresztnevét használta karrierje során családneve mellett. Szerepelt foci VB-n edzőként is, de nem saját hazája válogatottját irányította. Igaz a válogatott, amit irányított olyan jól szerepelt, hogy legendává vált az adott országban, sőt tiszteletbeli állampolgárságot is kapott szolgálataiért. Válogatott edzői karrierje előtt 3 klubnál volt edző. Több mint 25-szörös válogatott.