"Kóthay László megemlítette azt is, hogy a DEKE Egyesület a nyáron létrehozta a DEKE Basket Kft-t, amely gazdasági társaságként működteti A csoportos együttesünket – a szabályokhoz igazodva. Itt ügyvezető igazgatóként Becsky István, a nyáron az aktív kosárlabdával felhagyó korábbi kosarasunk fog tevékenykedni, Rácz László pedig cégvezetői minőségben dolgozik vele együtt. "
Jó kis támadási felület a Dekének, bár lehet így akarnak önkormányzati pénzeket szerezni, ha már a srác nem fér be a Dekébe, akkor is legyen ott valami...
Megvan az új Metallica, de még csak az első számokat hallottam. Az annyira nem adta. Eléggé hasonlít a St. Anger-hez, reszelős, nincs benne olyan szóló mint pl. ONE-ban.
Al Di Meola meg gáz volt. Összegyűlt egy rakás nép, mert nagyon nyomta a média is, aztán meg a kultúra elkezdte szedni áldozatait. Szivárogtak hazafelé a 2. szám után.
Ha nem lettek volna sokan én is felvagdostam volna hosszában az ereimet.
Nem adta. Nekem túl művészi volt. A számok nagy része hígfos, aztán az ucsó 10 másodpercben nyom egy iszonyat riffet. Majd a taps közben bólogat, hogy "igen, fasza vagyok"