Immár másodszor a héten fejezem ki a gratulációmat fiúk!
Nem lett meg a közte 5 , de nyertünk és ez a lényeg!
Aztán lehet az nem is fog számítani ,de persze majd a végén kiderül.
Még 4 meccsünk lesz alapszakaszból ,ebböl kettőt minimum hozni kell ( Vak Baglyok , Játéksarok ) A másik kettőből (Alibi , BB Kings) ,meg jó lenne egyet behúzni még legalább ,de persze csak reálisan(de furcsa ezt a szót leírni... :D ) nézve a dolgokat :)
Street Boys: Kern (22/3), Szegi (13), Lukács G. (11/9), Babik (8/6), Zsidi (4),
Lukács P. (1), Fricz (-)
A héten második meccsét játszotta a Street Boys, és talán a keddi találkozó lendületéből merítve, egy 6-0-s rohammal nyitottak. Ekkor még senki nem gondolhatta, hogy ma ez lesz a legnagyobb különbség a felek közt. Pedig így lett…
A negyed felénél felébredt a Space Jam is, és beérte riválisát, és ettől kezdve hatalmas csata alakult ki a pályán. A kiélezett küzdelemben, egyik csapat sem tudott elhúzni a másiktól, egészen a 3. negyed végéig, amikor úgy látszott kritikus ponthoz ért a mérkőzés. Először a „Boys”-nak sikerült nagyobb – 5 pontos – előnyhöz jutnia, ám a „Jam” válaszolni tudott, és egy 10-0-al, immár ők vezettek 5-el. Természetesen nem lehetett ilyen egyszerűen vége a találkozónak. A narancsmezeseknél, most Szegi fújt riadót, és zsinórban dobott 8 pontjával újra partiba hozta csapatát. Az utolsó perc kezdetén – döntetlen állásnál –, Morgen vesztette el a fejét, és egy ellene ítélt szabálytalanság után a labdába rúgott, amiért technikait kapott. A vendégek büntetőzhettek, és az ekkor szerzett kettő pont már kitartott a lefújásig, így a Space Jam sem tudta megállítani a sorozatban 7. győzelmét szerző Street Boyst!
Szép volt fiúk! :-) Csütörtökön, ha nagyon sietek akkor pont csiszre beesek majd kezdésre! Remélem meglesz nélkülem is addig az öt fő, amíg nem érkezem! :-) Na csak ennyit akartam!
Street Boys: Zsidi (13), Lukács P. (9/6), Szegi (8/3), Kern (7), Babik (4),
Lukács G. (3/3), Fricz (2)
A Street Boys, rosszabbik énjét hozta a találkozón, így igencsak meg kellett szenvednie a sikerért.
Az első félidő jó védekezése megnyugtató előnyt hozott a „vendégeknek”, azonban a Neu-Komm gárdája a fordulást követően rákapcsolt, és felzárkózott riválisa mellé. Mivel a túloldalon mindig akadt valaki, aki a kritikus pillanatokban kosarat tudott szerezni, így a fordítás elmaradt, és ismét - immár hatodszor - a Street Boys örülhetett a győzelemnek!