Keresés

Részletes keresés

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.31 0 0 1108
Szombaton edzőmeccs

Kiprich József a héten az erőnlétre, fektette, fekteti a hangsúlyt, kivéve pénteken, majd szombaton délelőtt 10 órától következik egy edzőmeccs.

Az ellenfél a szlovák második ligában szereplő Licartovce.

- Természetesen elégedetlen vagyok, hiszen még nincs pontunk, de négyből háromszor nem játszottunk rosszul - fogalmazott a szakember, akinek a híresztelések ellenére nincs veszélyben az állása. - Töretlenül hiszek benne, hogy ennek a munkának előbb-utóbb meg lesz az eredménye.

Információink szerint csütörtökön három szlovák futballista érkezhet Miskolcra próbajátékra, egy védő, egy középpályás valamint egy támadó.

MI 

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.31 0 0 1107
Tápiószecsőn a Diósgyőr

Szeptember 22-én, szerdán 15.30-tól Tápiószecsőn lép pályára a Diósgyőr a Magyar Kupa második fordulójában. A Diósgyőr kiemeltként most kezdi a vetélkedést.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.30 0 0 1106
Egy szép Vitelki-gól

Pécsett sem sikerült ponto(ka)t szereznie a Diósgyőr BFC NB I-es labdarúgócsapatának, így a gárda továbbra is az utolsó helyen áll.

Nem hatott a meglepetés erejével, hogy azonnal a pécsiek léptek fel kezdeményezőleg, szorongatott a mecsekaljai együttes, míg a DBFC próbált kontrázgatni. Ezek révén volt is esélye a gólszerzésre, de Sipeki kétszer sem tudott túljárni a hazaiak eszén. A tabella végén található piros-fehér alakulatot hozzávetőlegesen harminc drukker biztatta a baranyai megyeszékhelyen, ahol ezen szombat este jelentős szúnyoginvázó volt, sok-sok kellemetlenséget okozva a "lelátó népének"...

A helyzetekkel a vendéglátó sem maradt adós, akadt jónéhány olyan szituáció, amikor a helyén kellett lennie a diósgyőriek hálóőrének. Az más kérdés, hogy amikor már talán a szünetre gondoltak Mátéék, akkor blokkolt le védőstől, kapusostól a borsodi gárda: pedig jelentős lélektani előny jelenthetett volna a második játékrészre, ha nincs ez a könnyedén elkerülhető potyagól...

Két hét múlva: ZTE

S lám: most is egy "másik" Diósgyőr futott ki a pályára a pihenőt követően, ahogyan korábban, ezúttal is fel lehetett fedezni a bátorság jeleit, de az a kisebbfajta fölény inkább a labdabirtoklásban mutatkozott meg, mintsem a helyzetek kidolgozásában. Kiprich József a félidő derekán pályára küldte a DBFC legújabb szerzeményét, a jobb oldalon ,,hasznosítható" Mogyorósi Józsefet, aki - kívülről - lendületesnek is tűnt.

A játékrész közepén irányított az első bajnoki pontjáért harcoló miskolci csapat, de a pécsi ellenakciók valamennyi alkalommal veszélyt hordoztak magukban. Éppen egy ilyen formás támadás döntötte el a meccs kimenetelét...

Nem sokkal ezután jött Vitelki bődületesen nagy találata, amelyet nyugodtan sorolhatunk a "szépségdíjas" kategóriába (a középpályás talán minden dühét beleadta ebbe a lövésbe...), de ez is csak arra volt elég, hogy szépítsen a Diósgyőr, hogy elmondhassuk: negyedik idei mérkőzésén harmadszor is betalált ellenfele kapujába az "újonc". Ami önmagában a pontszerzéshez megintcsak kevésnek bizonyult.

Most következik két hét szünet, hiszen előbb Horvátországgal, majd Izlanddal játszik vb-selejtezőt a magyar labdarúgó-válogatott. "Kemény napok" (és újabb erősítések?) előtt áll a gárda, amelynek szeptember 11-én meg kellene szorongatnia a még veretlen, s már tíz pontos Zalaegerszeget...

Percek, események

15. perc: Az előretörő Virágh játszott vissza a bal oldalon, az alapvonal közeléből egy piros-fehér támadás során, közepén ott volt Sipeki, aki közelről próbálkozhatott, de a laszti elakadt az előtte lévő Baumgartnerben.
19. perc: Sipeki cselezgetett a pécsiek térfelén, majd amikor már "lőtávolba" ért, egy pontos bombát eresztett meg, ám próbálkozását Németh jó érzékkel tenyerelte ki.
43. perc: A vendégek tizenhatosának előterében, a jobb oldalon szabadrúgáshoz jutott a vendéglátó; a játékszert Kóczián ívelte középre, amely a diósgyőri kaputól mintegy két méterre tartózkodó Horváth Gy. testéről jutott Kövesfalvi hálójába, 1-0.
74. perc: A csereként beállt Papp próbált meg egyenlíteni, 20 méterről, jobbal a bal felső sarkot vette célba, de Németh a helyén volt, s ki tudta tornázni a játékszert.
90. perc: A pécsiek támadója, Horváth Gyula megszerezte második találatát: ezúttal a múlt szezonban még Diósgyőrben játszó középpályás, Szögedi küldte be a labdát a piros-fehérek büntetőterületén belülre, jobbról; Horváth Gy. pedig egyből, 11 méterről a jobb alsó sarokba továbbította a játékszert, 2-0.
92. perc: Szépített a Diósgyőr: Vitelki szánta el magát lövésre körülbelül 30 méterre a pécsiek kapujától, a középpályás nagyon jól eltalálta a labdát, amely az elképedt Németh fölött a kapu jobb felső sarkában kötött ki, 2-1.

MI

Jegyzőkönyv

Labdarúgó NB I. 4. forduló:

Pécsi MFC - Diósgyőr BFC 2-1 (1-0)

Pécs, 2500 néző. V.: Erdős (Gergely, Varga II).
Pécs: Németh (5) - Dienes (5), Szabados (5), Kóczián (6) - Sipos (5), Berdó (5), Lantos (5), Kulcsár (5) - Baumgartner (6) - Horváth Gy. (7), Pest K. (5). Vezetőedző: Nagy Tamás.
Diósgyőr: Kövesfalvi (5) - Horváth T. (5), Hornyák (5), Máté (6), Virágh (5) - Belényesi (5), Müller (4), Vitelki (5), Mogyoródi (4) - Tisza (4), Sipeki (6). Vezetőedző: Kiprich József.

Csere: Pest K. helyett Montvai (6) a 46., Berdó helyett Szögedi (6) az 58., Müller helyett Papp (-) a 62., Virágh helyett Katona (-) a 67., Horváth T. helyett Mogyorósi (-) a 73., Kulcsár helyett Pavicsevics (-) a 75. percben.
Sárga lap: Horváth Gy. a 2., Máté a 40., Hornyák a 42., Kóczián a 71. percben.
Gólszerző: Horváth Gy. (1-0) a 43., Horváth Gy. (2-0) a 90., Vitelki (2-1) a 92. percben

Mestermérleg

Nagy Tamás: - Küszködtünk a mérkőzés folyamán, de sikerült nyerni... Két éve nagyon gyengén kezdünk hazai pályán, ezért pszichológust fogok kérni a csapathoz, hogy előbb megnyugodjanak a játékosok. Úgy gondolom, Kiprich József kollégám jó úton jár a csapatával... Kiprich József: - Az első félidőben elkerülhető gólt kaptunk, de a vereség ellenére ismét láttam biztató jeleket: legalább már egy-két támadást is tudtunk vezetni, de sajnos pontunk továbbra sincs.
Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.27 0 0 1105
"Helyt kell állni Pécsett"

Pécsett lép pályára szombaton a diósgyőri labdarúgócsapat az NB I-es futballbajnokság 4. fordulójában: a 20 órakor kezdődő összecsapás játékvezetője Erdős József lesz.

A Kiprich József által vezetett DBFC már ma déltájban útra kel a baranyai megyeszékhelyre, ahol a szakmai stáb még kora este vezényel egy átmozgató tréninget a csapatnak. A szakembertől megtudtuk, a jövőben - minden valószínűség szerint - valamennyi dunántúli mérkőzés előtt hasonlóképpen fognak cselekedni. Az egykoron vb-résztvevő labdarúgó azon felvetésünkre, hogy együttese a Debrecennel szemben nem nyújtott olyan teljesítményt, mint az azt megelőző két kilencven perc alkalmával, kijelentette:

- A miértre nem tudok százszázalékos feleletet adni, de az biztos, hogy nem voltunk olyan erőszakosak, mint a Pápa és a Ferencváros ellen - fogalmazott Kiprich József.

Otthon is kontrák

A Diósgyőrnél néhány nappal ezelőtt megműtött Takács Tamás előreláthatóan négy-hat hétig nem lesz bevethető, azonban a kocogást optimális esetben a jövő héten elkezdheti. Beszámolhatunk ugyanakkor egy újabb "új ember" érkezéséről: a korábban Tatabányán szereplő 26 esztendős védő, Mogyorósi József akár be is mutatkozhat Pécsett. A hazaiak három eddigi meccsükből egyszer nyertek, a Honvédot verték 3-1-re a Mecsekalján.

- Igaz, nincs még pontunk, de valamennyi mérkőzésre úgy fut ki a csapat, hogy ez megváltozzon. Most is így lesz - mondta határozottan Kiprich József. - A helyzetünk nem könnyebb, mint a korábbiakban, látja ezt a vezetés is, de ha mindenki a maximumra törekszik, akkor... Nem hiszem, hogy egy profi labdarúgónak el kellene veszítenie az önbizalmát három fiaskó után, hiszen sorozatban jönnek a mérkőzések, nincs idő egy elmúlt találkozóval foglalkozni. Helyt kell állni Pécsett is, egy olyan csapat otthonában, amely pályaválasztóként is inkább kontrákra rendezkedik be.

MI

 

A várható kezdőcsapatok

Pécsi MFC: Németh - Sipos, Dienes, Szekeres, Bajusz - Baumgartner, Szabados, Kulcsár, Lantos - Pest K., Horváth Gy.
Diósgyőr BFC: Kövesfalvi - Horváth T., Hornyák, Máté, Virágh - Belényesi, Vitelki, Müller, Mogyoródi - Tisza, Sipeki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A forduló további programja

Szombat:
Pápa - Kaposvár 17.30,
Zalaegerszeg - Győr 20.00,
Sopron - Vasas 20.00,
Debrecen - Videoton 20.00.
Vasárnap:
Ferencváros - MTK 11.30,
Újpest - Nyíregyháza 18.00,
Budapest Honvéd - Békéscsaba 20.00.

 
Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.24 0 0 1104
Diósgyõrben folyik a munka Írta: HAP, 2004. Aug. 24 16:02-kor. Elkészült a Diósgyõr csapatának heti edzésterve. A fiúk szerdán és csütörtökön délelõtt és délután is a kisfüvesen fognak tréningezni, míg pénteken az utazásé lesz a fõszerep. A csapat egyébként fél tízkor indul Pécsre.
Szintén a pénteki naphoz kapcsolódik, hogy e napon az ifistáink is megmérkõznek, õk a Nyíregyháza vendégei lesznek.
Szombaton a Pécs - Diósgyõr meccsen szurkolhatnak este 8 órától a drukkerek, míg vasárnap a pihenésé lesz a fõszerep.

Lehet, hogy más kluboknál megmosolyognák a csapatunkat, de az újjáalakult DBFC-nek hamarosan újra lesz telefonos elérhetõsége, így nem kell igénybe venni a stadion telefonvonalait. A klub egyik szponzora a Xero Shop ugyanis egy készüléket biztosított a Kft-nek, illetve további egyéb iroda-felszereléseket, köztük nagy értékû számítógép konfigurációt is.

A csapat várja további támogatók jelentkezését is, akik úgy érzik, hogy fontos számukra a Diósgyõri labdarúgás, a DVTK hagyományok. Zárásként álljon itt a klub jelenlegi támogatói köre:
Miskolc Önkormányzata, Bástya Wellness Hotel, Mivíz Rt, RWE Umwelt, Szinvapark Bevásárlóközpont, Siegel Hús, Hun-Travel, Xero Shop, Rosvig, Szász és Társai Nyomda.
Szintén ebbe a körbe tartozhat információink szerint az Észak-Magyarország napilap, ugyanis az újság tulajdonosai médiapartneri minõségben szeretnék segíteni csapatunkat.

(Zárójelben jegyezzük meg csak szurkolóink, olvasóink tájékoztatására, hogy a korábban beígért új dvtk.hu honlap felfrissített arculata elkészült, bár az ismert herce-hurca miatt kicsit megkésve. Jelenleg a programozási munkák folynak, melyet a tartalommal feltöltés fog követni, így már csak néhány nap kérdése az új, NB1-hez méltóbb weboldal megjelenése.)  
Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.24 0 0 1103
Gólzáporos győzelem

Ligabajnoki (junior) mérkőzést játszott hétfőn későn délután a Diósgyőri BFC együttese, amely hat góllal verte a Debrecent hazai pályán.

Diósgyőr BFC - Debreceni VSC 8-2 (3-1)

Diósgyőr, 100 néző. V.: Telek.
DBFC: Szalma (Bukta) - Fodor, Hompoth, Tóth A. (Miskolci) - Villás (Lindák), Papp, Vasas (Kassai), Orlóczki (Lipusz), Krajncz (Roszkos) - Varga (Orliczki), Polyák. Edző: Orlóczki Tibor.

Gólszerző: Varga (3), Polyák (2), Miskolci, Hompoth, Krajncz, ill. Szabó, Jámbor.
Jók: Hompoth, Tóth A., Papp, Krajncz, Varga, ill. Arnóczki, Bartuska.
Kiállítva: Arnóczki (40., Debrecen).

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.23 0 0 1102
"Erősíteni kell - a napnál is világosabb"

Három mérkőzés után nincs még pontja a NB I-es diósgyőri labdarúgócsapatnak, s annak érdekében, hogy a gárda ne kerüljön "idő előtt" nehéz helyzetbe, erősíteni kellene.

Természetesen tudja ezt Kuti István, a gárdát működtető gazdasági társaság tulajdonosa is, aki a Debrecen elleni találkozóval kapcsolatban kijelentette:
- A vasárnapi összecsapás mindenki számára világossá tette, hogy céljaink elérése érdekében szükséges lesz bővíteni a keretet. Ez a teljesítmény néhány elemében már emlékeztetett a vezetőedző által kért taktikára, az azonban hogy néhány poszton mindenképpen erősíteni kell, a napnál is világosabb.
A hogyannal kapcsolatban megkerestük Ebedli Ferenc klubigazgatót, aki a dolgok állásáról nem tudott többet mondani, mint néhány nappal ezelőtt: ,,Mi megtettük a magunkét, de nem egyszerű a helyzet, mert minden másoktól függ. Roppant nehéz most tapasztalt, nem öreg, futballozni tudó és bizonyítani akaró játékosokra szert tenni..."

A megjelölt célra

Kuti István beszélt arról is, hogy a miskolci, megyei vállalkozók részéről meglehetősen nagy a bizalmatlanság a diósgyőri futballal szemben...
- Ez érthető, de ahhoz, hogy eredményes csapatunk legyen, szükség van a segítségükre - fogalmazott röviden. - Mivel az a célunk, hogy minden befolyt forint a labdarúgásra fordítódjék, felajánljuk, hogy a kötendő reklámszerződések egy pontjában célzottan meghatározzuk a szerződésből eredő pénzek felhasználását. Azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy a reklámbevételek ne kerüljenek közvetlenül a klubhoz, hanem például a stadiont működtető kht-n keresztül számla ellenében fordítódjék a megjelölt célra (fizetés, utazás, stb). Ezzel azt szeretnénk jelezni, hogy komolyan gondoljuk: egy új, tiszta viszonyok között működő diósgyőri foci a célunk.

MI

Jobb színvonalon

A tulajdonos örül neki, hogy a biztonsági szolgálat vasárnap délelőtt már olyan színvonalon működött, mint amilyen az elvárható.
- A fizető nézők száma 1800 volt, amihez ha hozzáadjuk a meghívottakat, a 70 év felettieket és a 10 éven aluliakat, akkor az újságokban is megjelent 2000-es nézőszám óriási javulásnak tűnik a két héttel korábbi arányhoz képest - zárta gondolatait Kuti István.
Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.23 0 0 1101
Ami a szegény embert húzza

Idei harmadik meccsén - ország-világ előtt - is pont nélkül maradt a Diósgyőr a vasárnap déltájban lejátszott NB I-es bajnokin, a Debrecen ellenfeleként.

Valószínűleg a közvéleménykutatók is zavarba jönnének, ha arról kellene statisztikát készíteniük, hogy ki, miért nem jött el a Diósgyőri BFC második hazai bajnokijára azok közül, akik két hete kinn voltak. Hogy milyen lenne a százalékos megosztás azt nem tudni, de a lehetséges válaszok szinte biztos, hogy ezek lennének: esett az eső; ebédidőben rendezték a meccset; olimpia van; a tv élőben közvetítette; ez a Diósgyőr nem ér ennyit.

Az ág

Tény, hogy nagyon kevesen voltak, de akik ezúttal is eljöttek a látottak ellenére sem fordultak szembe csapatukkal. Pedig már az első negyedóra végén hátrányba került a DBFC, ami a két csapat közötti erőviszonyokat tekintve nem meglepő, de ahogy kapta a gólt az meglehetősen "ághúzós".

A szegény ember csapatának egyik játékosa röviden passzolt és utolsóként veszítette el a labdát, majd egy sprint után visszaszerezte, hogy lelopja a lábáról az ellenfél egy másik játékosa, akit gólhelyzetben csak szabálytalanul tudott megállítani egy besegítő. A veszélyes helyről járó szabi után már-már reménykednénk, hogy felszabadul a kapu előtere, de az elhalónak tűnő, az alapvonalról visszafejelt labda a szegény ember csapatának egyik tagjáról a kapuba pattan... Innentől kezdve a DVSC türelmesen játszhat, különösen annak fényében, hogy a DBFC előrejátéka esetleges, mert a középpályások munkája szinte csak a védekezésre összpontosul. A második vendég gól után - túl azon az "apróságon", hogy a játékvezető elfelejtett megadni egy büntetőt a Diósgyőr javára - a féldiő utolsó momentumaként megszületik a hazaiak első kapuralövése.

Kezdeményezőbbek

A fordulás után a három csatáros játékra átálló debreceniek ellen már a hazaiak voltak a kezdeményezőbbek, de tudatos támadásépítést ekkor sem igazán lehetett felfedezni, bár kétségtelen, hogy - immár nem először - a szünetben minőségi javuláson ment keresztül a csapat. De ezen a napon egy közepeset nyújtó Loki ellen ez csak néhány helyzet kidolgozására volt elég, a hazafelé úton az összegzés pedig így szól: háromból semmi.

De ne felejtsük el: ez a DBFC egyetlen tagjának (vezetők, edzők, játékosok) sem róható fel - nem elfeledve a nyári "uborkaszezonban" történteket.

BCs

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.23 0 0 1100
Diósgyőri (futball)szilánkok

Pajkos János -, aki korábban mindkét csapatnál edzősködött - is feltűnt a lelátón vasárnap ebédidőben megrendezett Diósgyőr - Debrecen mérkőzésen.

A tréner arra a kérdésre, hogy melyik csapat kedvéért jött ki a meccsre azt válaszolta, hogy annak a négy játékosnak a teljesítményére kíváncsi elsősorban, akiknek korábban éveken edzőjük volt. Hogy kik ők? Müller, Máté, Virágh, Tisza.

Németh Balázs végezte el a meccs előtt a kezdőrúgást. A 7 éves kisfiú ezt a lehetőséget a születésnapjára kapta ajándékba szeretteitől.

Két hete még csak két darab reklámtábla árválkodott a pályát körülvevő futópályán, ám ezek száma a mostani meccsre megtizszereződött.

Szieben László csakúgy, mint két hete ezúttal is jelen volt a Diósgyőri BFC hazai bajnokiján. A Magyar Labdarúgó Liga elnöke arra a kérdésre, hogy a rendszeres látogatás annak köszönhető-e, hogy bérlete van a DBFC meccseire, azt válaszolta: kíváncsi arra, hogy rendben mennek-e a dolgok az új klub háza táján, és tapasztalatai szerint már megvannak azok az alapok, amire el lehet kezdeni építkezni.

Nosztalgia mérkőzést rendeznek október 9-én abból az akalomból, hogy DVTK NB I-es labdarúgócsapata 25 évvel ezelőtt érte el eddigi legnagyobb sikerét a bajnokságban, amikor bronzérmet szerzett. A tervek szerint a jubileumi meccsen a DVTK aranycsapata az FTC öregfiúk együttesével mérkőzik meg.

A diósgyőri ultrák erre a mérkőzésre is készítettek egy feliratott, amelyen az állt: Szélhámosok jönnek-mennek, de egy örök: a DVTK. A leghangosabbak a meccs kezdetén egy szektornyi nagyságú koreográfiát is bemutattak: a fejük fölé húztak egy óriás drapit, amelyen a DVTK 1910 felirat volt olvasható.

Négy év után ismét életet leheltek a villanyújságba, amely legutóbb 2000 májusában, a Dunaferr elleni élvonalbeli meccsen működött. Azonban a szerkezet csak arra volt képes, hogy az időt mutassa.

"Új" eredményjelző mutatkozott be a mérkőzésen, amelyet a létesítmény fenntartójának munkatársai készítettek el - kézimunkában. A DBFC - Vendég feliratú tábla egészen - az esetlegesen előforduló - 9-9-es eredményig képes követni a pályán történteket.

Ismét volt Gólöröm. A korábbi években a Diósgyőr hazai meccseire megjelentetett 16 oldalas színes füzetet a szokásoknak megfelelően ezúttal is ingyen kapták meg azok, akik jegyet - vagy bérletet - vásároltak a pénztáraknál.

BCs

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.23 0 0 1099
Arany ászok liga, 3. forduló: Diósgyőri BFC-DVSC-Megaforce. Egy balszerencsés öngól és egy látványos találat döntött az esőben a Loki javára Még nincs pontja az újoncnak DOROS LÁSZLÓ, PIETSCH TIBOR NS, 2004-08-23 Minden jel arra mutat, hogy Diósgyőrött valóban új időszámítás kezdődött: tíz esztendő után ismét működésbe lépett az eredményjelző táblába beépített óra.

 

 

 

 

A jó memóriával megáldott szurkolók szinte percre pontosan megmondták, mikor operált legutóbb a szerkezet: nos, 2000 nyarán, az akkor már bajnokként Miskolcra érkező Dunaferr vendégjátéka alkalmából. Igaz, akkor még fél órán át sem fogyasztotta az áramot, tudniillik a meccs harmada sem telt el, amikor a pályára betóduló drukkerek miatt félbeszakadt a találkozó…
Hasonló jelenetsortól ezúttal természetesen nem kellett tartani, már csak azért sem, mert a fanatikusok közül gyaníthatóan senki sem kockáztatta volna meg, hogy az eső áztatta, csúszós gyepre szalad. Megjegyzendő: a zápornak más okból kifolyólag is örültek a helyiek: mivel szegényeknek arra sincs pénzük, hogy a kánikulában kiszáradt füvet locsolják, felettébb széles mosollyal fogadták az "ingyenes" égi áldást.
Hogy a kezdés előtt micsoda jókedv uralkodott az Avasalján, az jelzi továbbá: vastaps zúgott fel, midőn bejelentették, hogy Salamon József, a siralmasan rossz állapotban lévő stadiont üzemeltető közhasznú társaság munkatársa addig-addig szorgoskodott, amíg egy, a falusi pályákon megszokott műanyag eredményjelzőt fel nem szereltetett az egyik kapu mögé. Mindez - ismerve a diósgyőriek helyzetét - persze dicsérendő, ugyanakkor a DVTK-tábor egykori kedvence elárulta: imádkozik azért, nehogy valamelyik gárda kilencnél többet lőjön, mert a két számjegyű eredmény már nem férne ki a régi idők fociját idéző "találatjelzőre"…
Speciel a 12-28-as végeredménytől nem kellett tartani, még akkor sem, ha a Debrecen hamarjában kapujához szögezte vetélytársát. Az utolsó "szöget" mégsem egy vendégfutballista ütötte be, hanem egy hazai: Vitelki Zoltán balszerencsés megmozdulása nyomán került előnybe a DVSC. És a Loki robogott tovább, egymás után alakította ki a helyzeteit - más kérdés, hogy azokat rendre el is puskázta. Jól játszott a hajdúsági társulat, holott tartalékosan buszozott el a 110 kilométerre lévő Miskolcra. Olyannyira, hogy a kispadján mindössze három mezőnyjátékos várt bevetésre. Cserére persze nem volt oka Szentes Lázárnak, hiszen egy perccel az első félidő vége előtt Kiss Zoltán nagy gólt lőtt, így - látva a hajtós, ám egyelőre nem túl acélos DVTK-t - nem volt meglepő, hogy a pihenő alatt a többség már elkönyvelte a "fix kettest".
A kisebbséget a kezdőcsapatában öt debreceni kölcsönjátékost szerepeltető házigazda képezte: Kiprich József társulata úgy jött ki a folytatásra, hogy a tudásbeli különbséget lelkesedéssel és alázattal pótolva megkísérli ledolgozni a hátrányát. Sipeki István ziccerbe is került, de a lövés pillanatában az eredményjelző kezelője hiába matatott az 1-es után, a 0 maradt a helyén. Ami az egyik oldalon szomorkodásra, az a másik oldalon örömtüzek gyújtására adott okot: a derék kolléga a hátralévő majd’ háromnegyed órában munka nélkül szemlélte az eseményeket. Így - miután a szurkolói rigmusokból rádöbbentünk, sem Diósgyőrött, sem Debrecenben nem rajonganak a Nyíregyházáért, illetve a Ferencvárosért - a lefújást követően csupán annyi feladatunk maradt, hogy rögzítsük a kisebb nyelvtörővel is felérő végeredményt: DBFC-DVSC 0-2. Ami azt is jelenti, hogy az újoncnak még mindig nincs pontja…

 

6. perc: A diósgyőri 16-oson ide-oda pattogott a labda, végül Hornyákról Sitku elé került. A csatár két lépés után 14 méterről lőtt, de pontosan a remek ütemben kimozduló Kövesfalvit találta telibe.
14. perc: Müller a 16-os vonalánál (kívülről úgy tűnt, hogy akár büntetőt is lehetett volna ítélni) buktatta Nikolovot. A szabadrúgásból átívelt labdát Bogdanovics a jobb oldalról visszafejelte, és a debreceni játékos szerencséjére a gólvonal előtt ácsorgó Vitelki bal lábáról a labda a Diósgyőr kapujába perdült. Öngól
0-1
20. perc: Nikolov húzott el a jobb oldalon. Pontosan adott középre, Bogdanovics az öt és feles bal oldali sarkától, teljesen tiszta helyzetből fejelhetett, de a labda a jobb kapufa és a léc találkozásánál csattant.
28. perc: Tisza mellel vette át a labdát a debreceni 16-oson belül. Egy csellel kapura fordult, tíz méterről lőtt, azonban Éger belelépett a labda útjába, elhárítva ezzel a veszélyt.
36. perc: Bernáth 22 méterről vette tűz alá a diósgyőri kaput. A labda irányt változtatott Sitku lábán, a dermedten figyelő hazai védők csak imádkozhattak, hogy a labda elkerülje a kapu bal oldalát.
44. perc: Halmosi a balösszekötő helyén indította a felfutó Kiss Zoltánt, aki 14 méterről, ballal, Hornyák szorításában úgy lőtt a hálóba, hogy a labda a léc alsó lapjáról vágódott a kapuba.
0-2
47. perc: Sipeki szépíthetett volna, de nyolc méterről fölé lőtt. Igaz, a labda az egyik debreceni védőről felperdült, és úgy landolt az alapvonalon túl.
75. perc: Kerekes csatázott a labdáért Horváth Tiborral. A debreceni cserecsatár fordulásból, nyolc méterről, a balösszekötő helyéről megcélozta a kaput, ám a kimozduló Kövesfalvi melléről szögletre vágódott a labda.

 

Mestermérleg, játékvezető értékelés, fény és árnyék

Megérdemelten nyert a Debrecen. Az történt a pályán, amit a vendégek akartak. Számomra érthetetlen, hogy az első félidőben miért játszunk gyengén, a másodikban pedig lényegesen jobban. Sajnos erőnlétileg is vannak még hiányosságaink.
Kiprich józsef a Diósgyőr vezetőedzője

Az első negyvenöt percben elfogadhatóan futballoztunk, gólokat szereztünk, és jó néhány helyzetet dolgoztunk ki, de ezeket sajnos kihagytuk. A szünet után visszaestünk, gyenge teljesítményt nyújtottunk, de ezúttal ez is elegendőnek bizonyult a győzelemhez.
Szentes Lázár a Debrecen vezetőedzője


Játékvezető értékelés

Játékvezető: Megyebíró János (8). A bíró végig kézben tartotta a sportszerű találkozót, a csúszós talajon mindössze néhány apróbb tévedést követett el. Dolgát könnyítette, hogy a játékosok parnerek voltak.
Asszisztensek: Medovarszki, Szpisják


Fény és árnyék

Ha nem esőkabát van rajtunk, Kövesfalvi István előtt bizonyosan kalapot emelünk. De ehelyütt megtesszük ezt képletesen: a kapus egy súlyos, az életét veszélyeztető kórt leküzdve tért vissza a pályára - és most Takács Tamás sérülése után a vele csütörtökön szerződést kötő Diósgyőr 35-ös számú játékosaként az élvonalba. Ha csapata ki is kapott, ő mindenféleképpen győzött.

"Szélhámosok jönnek-mennek, de egy örök: DVTK" - festették fel egy hatalmas fehér lepedőre a diósgyőri szurkolók, akik, hiába az idei első osztályú szereplés, a mai napig nem tudják elfelejteni, hogy kedvenc csapatuk milyen kínokat élt át az elmúlt évek során. A drukkerek ezt javarészt az előbb hirtelen fel-, aztán gyorsan eltűnő elöljáróknak tulajdonítják, nem csoda, hogy közülük néhányan nem kívánatos személyek Miskolcon.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.23 0 0 1098
Gólképtelen maradt az újonc a bajnokesélyes ellen Debreceni pontok SZEMENKEI BALÁZS NSO, 2004-08-22 14:59 A Sipeki, Máté páros ma kevésnek bizonyult a Debrecen ellen, de ha Kiprich József és Vincze István össze tudja rakni a csapatot, örömteli évadnak nézhetnek elébe Diósgyőrött.

 

Szakadó esőben és ennek megfelelően - miskolci mércével mérve feltűnően - mérsékelt érdeklődés mellett kezdődött el az Arany Ászok Liga egyetlen vasárnapi mérkőzése, ahol az újonc Diósgyőr és az előző bajnokság bronzérmese, a Debrecen állt szemben egymással. Kiprich József csapatában kezdőként kapott helyet az a Máté Péter, aki éppen az ellenféltől került Diósgyőrbe, a Debrecenben viszont csak a kispadon ücsörgött az a Kerekes Zsombor, aki kis kitérő és egy sikertelen brightoni próbajáték után tért vissza legnagyobb sikerei helyszínére. (A korábbi kétszeres házi gólkirály aztán szóhoz jutott a mérkőzés során.)

Az első félidőben még szinte be sem melegedtek a csapatok, amikor Sitku veszélyeztetett egy emberes lövéssel, Kövesfalvi azonban a helyén volt. Némi további tapogatózás után már látszott, hogy a hazaiaknál Sipeki igen aktív, ezt bizonyítandó a csatár is megeresztett egy löketet, de ez elkerülte a kaput. Már megnyugodhattunk volna, hogy most jön a mezőnyjáték, amikor a Debrecen teljesen váratlanul és igen szerencsésen, a menteni igyekvő Vitelki segítségével megszerezte a vezetést egy szabadrúgás-kombináció után az első negyedóra végén. A gól jót tett a meccsnek, a Diósgyőr kénytelen volt támadni, a Debrecen pedig kihasználhatta játékosai gyorsaságát a kontráknál - írhatnánk, ha a csapatok követték volna a sablont.

Az igazság azonban az, hogy továbbra is a vendégek birtokolták többet a labdát és léptek fel támadóbban, a Diósgyőr kissé vérszegényen szövögette támadásait. Sipeki volt az egyetlen, akin érezhető volt az akarás, de egyedül ő sem bírt a tapasztalt debreceni védőkkel, Komlósival és Égerrel. Felváltva, de elég ritkán jöttek a helyzetek, amikor a 37. percben Sipeki villant egyet, lerántották a tizenhatoson belül, de a síp néma maradt, az egyenlítési lehetőség pedig elúszott. Természetesen szinte azonnal büntetett a vendégcsapat, Kiss lépett ki a védők közül és lőtt védhetetlenül Kövesfalvi fölött a léc alá. Egy Hornyák-lövéssel próbáltak riadalmat okozni Égerékben a hazaiak, de a szünetig megmaradt a kétgólos vendégelőny.

Ez az előny aztán biztosította azt, hogy a Debrecen továbbra is nyugodtan, tudatosan, stílusosan futballozott, a Diósgyőr pedig leginkább futott az eredmény után. Sipeki változatlanul sokat küzdött, rögtön a félidő elején volt is egy ígéretes helyzete, de szöglet lett belőle, ezután pedig inkább a vendégek akarata érvényesült a pályán. Sorozatos, de eredménytelen helyzeteikre csak ritkán volt válasz, akkor viszont Máté veszélyes fejese mellészállt. Jellemző egyébként, hogy Sipeki mellett a volt debreceni hátvéd volt a legaktívabb, kis túlzással ő volt csapata legjobb védője és legjobb támadója. Az időközben beállt Kerekes vezérletével azonban továbbra is a Loki tartotta kézben a mérkőzést, és támadott szinte folyamatosan, Kövesfalvinak vagy a védőknek többször is nagy helyzetben kellett tisztázniuk.

A hazaiak cserék révén próbáltak frissíteni, de már csak két helyzetre futotta erejükből. Krajncz távoli bombája még csemege volt Csernyánszkinak, Tisza félfordulatból leadott sistergős lövésének védéséhez viszont bravúrra volt szüksége a kapusnak. Miután azonban bemutatta, maradt a 0-2, győzelemmel távozhattak a vendégek. A Diósgyőrön látszott, hogy ambiciózus edzők kezében van a csapat, az akarással nem volt gond, de ezen a délutánon a Debrecen volt a jobban összerakott, összeszokottabb társaság, így megérdemelte a 3 pontot.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.21 0 0 1097
Minden fillérre szükség van
Diósgyőrött az első hazai mérkőzésen óvatos becslés szerint is legalább nyolcezren kísérték figyelemmel az eseményeket. Éppen ezért jelentett nagy meglepetést, hogy Kuti István tulajdonos szerint mindössze 3600-an váltottak belépőt. A futballvállalkozás tulajdonosa egyelőre bizalmat szavaz a rendezőknek, ám egy másik városból tíz fővel megerősíti a gárdát. A DVTK-nak minden forintra szüksége van, talán ez a lépés is hozzájárulhat a kassza gyarapításához.

Diósgyőr-Borsodi FC

Takács T.
Horváth T.
Hornyák
Máté
Virágh A.
Belényesi
Müller
Vitelki
Mogyoródi
Tisza
Sipeki

Vezetőedző: Kiprich József
Kispad: Szalma (cserekapus), Fodor, Papp G., Krajnc, Hompoth, Katona
Sérült: -
Eltiltva: -

DVSC-MegaForce

Csernyánszki
Nikolov
Éger
Komlósi
Szatmári
Dombi
Kiss Z.
Habi
Halmosi
Bogdanovics
Sitku

Vezetőedző: Szentes Lázár
Kispad: Tomic (cserekapus), Hegedűs, Andorka, Kerekes Zs., Flavio Pim, Leonardo, Bernáth
Sérült: Böőr (térdműtét után), László (gerincműtét után), Sándor T. (vádlisérülés)
Eltiltva: -
 
Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.20 0 0 1096
Takácsot megműtik

A bajnoki címre esélyes Debrecen látogat vasárnap délelőtt Diósgyőrbe, ahol a tabella végén található házigazdákkal csapnak össze 11.30-tól.

Egy fordulóval ezelőtt az aranyérmes és kupagyőztes Ferencváros otthonában egy góllal kapott ki a miskolci gárda, s ezt a "kisarányú" fiaskót is tapssal köszönte meg az a mintegy 250 diósgyőri szimpatizáns, aki ellátogatott az Üllői útra.

- Lehet azt a mérkőzésünket sikerként értékelni, s lehet úgy is, hogy nem volt az, mivel kikaptunk, de: ha ez a helytállás sem ad önbizalmat a játékosoknak, akkor nem tudom, hogy mi... - fogalmazott Kiprich József, a DBFC vezetőedzője. - Ezúton is köszönjük a szurkolóknak a biztatást, végig mellettünk voltak, úgy, ahogy korábban is, s ahogy - remélhetően - vasárnap is.

Ugyanazok lesznek

Vajon zavarhatja-e a csapatot a délelőtti kezdés, a várható hőség, illetve a televíziós szereplés? A Feyenoordot is megjárt tréner szerint mindezeknek a dolgoknak nem lenne szabad szerepet játszaniuk.

- A profi futballistának mindegy, hogy délelőtt 10 órakor kezdődik egy meccs, vagy este 9-kor - tette hozzá Kiprich József. - Egyébként is: a Debrecen számára is ugyanazok lesznek a feltételek... A melegben azért jobban be kell osztani az erejét az embernek, okosan kell játszani, a labdát kell futtatni... A televízió egy óriási motivációs tényező, akit ez negatívan befolyásol, az hagyja abba a labdarúgást... Annak, akinek megadatik, hogy egy ország előtt bizonyítson, azt fel kell hogy dobja egy élő közvetítés. Úgyhogy ezek az úgynevezett külső körülmények nem szolgálhatnak majd mentségként az esetlegesen gyengébb teljesítményre.

Kicsit jobban

A borsodi vezetőedző gárdájában több olyan játékos is van, aki éppen a cívisvárosból érkezett kölcsönbe, s akik ez alkalommal is bizonyíthatnák, hogy helyük lenne az elsőosztályú DVSC-ben.

- Így van. Biztos vagyok benne, dolgozik bennük ez a fajta vágy - mondta a felvetésre Kiprich József. - Korábban együtt játszottak, kicsit jobban össze tudnak dolgozni, de ettől függetlenül a kilencven perc esélyese a Debrecen, mert képesek bárhol nyerni... Mi még mindig nem vagyunk "csapat", de nagyon szeretnénk már megszerezni az első pontot...

Hír Diósgyőrből, hogy kapussal, a 36 esztendős Kövesfalvi Istvánnal bővült a DBFC kerete, akire máris szükség lesz, ugyanis Takács Tamást porcleválással megműtik a hét végén.

A DBFC várható kezdőcsapata
Kövesfalvi - Horváth T., Hornyák, Máté, Virágh - Belényesi, Vitelki, Müller, Mogyoródi - Tisza, Sipeki.

A további párosítások
Szombat: Nyíregyháza - Sopron (17.30), Kaposvár - Újpest (20.00), MTK - Pápa (20.00), Videoton - Ferencváros (20.00), Győr - Pécs (20.00), Honvéd - Zalaegerszeg (20.00), Békéscsaba - Vasas (20.00).

M.I.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.20 0 0 1095
Új reklámtáblák, helikopter és eredményjelzõ Írta: HAP, 2004. Aug. 20 03:25-kor. Aki két hete ott volt a stadionban a Pápa elleni nyitófordulóban, az láthatta, illetve nem láthatott hirdetéseket a stadionban, csupán egy-két kosza tábla volt a pálya szélén.
Ez a helyzet hamarosan megváltozik, ugyanis megérkeztek Siófokról a tavaly még ott szolgáló mozgó reklámtáblák. Ezeken a felületeken jelenleg még a tavalyi Balaton FC szponzorai találhatóak meg, azonban a jövõben már a miskolci vállalkozók vehetik át a fõszerepet. Ehhez várjuk a leendõ támogatók jelentkezését.

A vasárnap délelõtti mérkõzést élõben közvetíti az RTL Klub televízió, így kisebb fennakadásra számíthatnak a szurkolók. A tribünön több kamerát is el fognak helyezni, ami zavarhatja egyes drukkereket a megszokott helyükrõl történõ meccsnézésben. Szintén kérik a szervezõk a mérkõzésre kilátogatókat, hogy kerüljék el a maratoni kapu mögötti területet, ugyanis ott a DSM Kht emberei a tévé stáb helikopterének jelöltek ki leszállópályát.

Információink szerint ismét mûködhet egy színes óriás kivetítõ a stadionban, mivel a tavaly, a Kecskemét elleni meccsen látott szerkezetet szeretnék egy alkalomra kibérelni a stadion üzemeltetõi. Az hogy találkozhatnak e a szurkolók az új eredményjelzõvel csak a meccs napján derülhet ki, így az mindenki számára meglepetés lesz. 
Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.17 0 0 1094
"Csak télen járható az út"

Bár Ebedli Ferencnek, a DVTK-BFC klubigazgatójának volt egy ötlete pár napja - s folytatott is tárgyalásokat -, kiderült: az az "út" a jogszabályok miatt nem járható.

Ebedli Ferenc úgy fogalmazott mai, műtéte után első "igazi" munkanapján, hogy: Annyit leszek majd Miskolcon, amennyit a teendőim megkívánnak, de szeretnék maximálisan megfelelni a környezetemnek és saját magamnak is. Most például azon dolgozunk Kuti Istvánnal, hogy meghívókat készítsünk azok számára, akik a diósgyőri labdarúgásért szeretnének és akarnak is tenni, s akiket valamennyi hazai mérkőzésen vendégül látnánk.

El kellene gondolkodni

A klubigazgató pár nappal ezelőtt azt nyilatkozta lapunkban, hogy ezen a héten előrelépés várható az igazolások terén - ami rá is férne az együttesre, lévén Kiprich József vezetőedzőnek meglehetősen szűk a kerete.
- Körbejártuk a "dolgot", folytak tárgyalások, de az az út, amire gondoltam, csupán télen járható a jogszabályok miatt - mondta Ebedli Ferenc. - Az átigazolási időszak lejárta után nem egyszerű feladat csapatot építeni és játékosokat igazolni, még akkor sem, ha van egy listám, amelyen szabadon igazolható futballisták nevei szerepelnek. Merthogy az úgynevezett "minőségi" embereknek már van klubja. Hozzáteszem, néhány játékosnak, akik ebbe a körbe tartoznak, el kellenne gondolkodniuk, vajon miért nem keltek el ezidáig, le kellene "szállniuk" a földre... Nálunk vannak normák, amiket be akarunk tartani.

Ha kétszer jobb

Ebedli Ferenc megjegyezte: Külföldi labdarúgókban nem igazán gondolkodunk. Csak abban az esetben lenne ennek értelme, ha valaki kétszer többet tud(na), mint egy magyar játékos... Mindent az alapoktól kezdtünk, télig "talpon kell" maradnunk, s akkor "kipróbáltabb" focisták is érkezhetnek Diósgyőrbe. Akad tennivalónk kondicionálisan és taktikailag is, nem irigylem magunkat...

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.17 0 0 1093
Őszi bérletárak

A Diósgyőr BFC-t működtető gazdasági társaság vezetői közlik a szurkolókkal, hogy szombaton 12 órától kaphatóak lesznek a stadionban az őszre érvényes bérletek.

(amelyek természetesen a DVSC elleni, vasárnap délelőtti összecsapásra már érvényesek).

Az árak:

Diák, nyugdíjas: 3000 Ft.
Álló: 4000 Ft.
Korzó: 4500 Ft.
Tribün: 5000 Ft.
Páholy: 6000 Ft.
 

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.16 0 0 1092

Arany Ászok Liga, 2. forduló: Ferencváros-Diósgyőr. A vendégek kitartóan védekeztek, de még így is sikerrel jártak a Fradi kapujánál

 

Tőzsér Dániel nagy bombája

 

A mérkőzésről tudósított: VARGA T. RÓBERT, ZOMBORI ANDRÁS   NS, 2004-08-15

 

Az Üllői úton 2000 tavaszán találkozott legutóbb a két együttes, és bármilyen hihetetlen, a hazaiak akkori kezdő tizenegyéből egyedül Szűcs Lajos volt szombat este is ott a játéktéren.

 

 

 

A Diósgyőr eddig sosem látott összeállításban kezdte a mérkőzést - a héten például három futballista csatlakozott Kiprich József keretéhez -, de nem ezért gondolta majd’ mindenki úgy az Üllői úton, hogy a DBSC gárdájára ezúttal az áldozati bárány szerepe vár. A bajnokcsapat az elmúlt héten egy félidő alatt négy gólt rúgott az ETO stadionjában, legyőzte a Bajnokok Ligájában a főtáblán állandó résztvevőnek számító Sparta Praha együttesét. Ezután aligha lepődött meg bárki is azon, hogy a házigazda a saját térfelére kényszerítette ellenfelét. A mezőnyfölény tíz percig nem eredményezett gólhelyzetet, és bár utána rövid idő alatt kétszer is betalálhatott volna a Ferencváros, mindkét alkalommal átlövésből alakult ki veszély Takács Tamás kapuja előtt. Noha a vendégek játékosai csak elvétve lépték át a felezővonalat, a védekezésük sokáig remekül működött. A két támadó, Tisza Tibor és Sipeki István már a kezdőkörnél megtámadta a labdával érkező ferencvárosi védőt, a középső harmadban és a védősorban lévők pedig nem adtak teret a hazai játékosoknak.
Aztán a mérkőzés 32. percében Horváth Tibor hatalmas helyezkedési hibát követett el a diósgyőri védelem jobb oldalán, és noha a labda némi szerencsével jutott el Robert Vagnerhez, a cseh légiós könyörtelenül büntetett. A Cottbusból érkezett támadó harmadik ferencvárosi mérkőzésén már a negyedik találatát szerezte.
A folytatásban a koreográfia ugyanaz maradt, mint amit az első negyvenöt percben láthattunk. Támadott, mezőnyfölényben játszott a házigazda, de kevés volt a sprint, kevés a ritmusváltás, váratlant szinte senki sem tudott "húzni" a pályán lévők közül, így a DBSC védelmének nem kellett emberfelettit produkálnia. Mondhatnánk azt, is, hogy nem könnyű olyan alakulat ellen futballozni, amelyik tulajdonképpen tizenegy emberrel védekezik, ám az ilyen feladatot is meg kell oldania egy olyan csapatnak, amely a Bajnokok Ligájának a főtábláját célozta meg. Aztán amire talán csak az igazán optimista diósgyőriek számítottak, az bekövetkezett: a második játékrészben is statisztaszerepre kényszerített vendégek másodszor vizitáltak Szűcs Lajos kapujánál, és a támadást góllal fejezték be.
Érett a meglepetés, hiszen már csak bő negyedóra volt hátra az összecsapásból, ám Tőzsér Dániel ezen a meccsen is megmutatta, hogy egészen kivételes a rúgótechnikája. Bal lábas bombájánál Takács Tamásnak, a vendégek kapusának esélye sem volt a hárítása, a Diósgyőr futballjában pedig nem volt annyi, hogy még egy gólt szerezzen. Nehéz győzelmet aratott tehát a Ferencváros, de a hazaiak aligha bánkódnak ezen. Csapatuk újabb mérkőzést vett sikerrel és ez minden bizonnyal használ a Sparta elleni létfontosságú BL-találkozó előtt. A diósgyőriek pedig becsülettel tették a dolgukat - ennyire futotta…

 

Percről percre

4. perc: Rósa Dénes végezte el a szabadrúgást a 16-os jobb oldalának közeléből, beívelése után a hosszú oldalon Vagner fejelte kapura a labdát, ám - a vert helyzetben lévő diósgyőri kapus helyett - Máté térddel szögletre tisztázott.
11. perc: Parádés akciót vezetett a Ferencváros, amikor Lipcsei jó ötvenméteres átadással indította a jobb oldalon Balog Zoltánt, aki kapásból centerezett, a 16-os vonalán Penksa egy pattanás után látványos mozdulattal laposan lőtt, Takács Tamás vetődve hárította a jobb alsó sarokba tartó labdát.
25. perc: Gyepes csatárokat megszégyenítő cselsorozattal elment három diósgyőri játékos mellett a bal oldalon, és amikor már csak Takács Tamással állt szemben, nem tudta megjátszani a középen érkező társakat, mert a kapusnak sikerült szögletre ütnie a labdát.
32. perc: Gyepes, Penksa, Kapic összjáték után a szlovén középpályás kísérletét Hornyák még blokkolta, a kavarodásban a vendégvédők egyike röviden szabadított fel, így került a labda a balösszekötő helyén helyezkedő Vagnerhez, és a csatár a nyolc méterről ballal biztosan lőtte a labdát a kapu jobb oldalába.
1-0
38. perc: Vagner kis híján duplázott: Rósa Dénes bal oldali szöglete után Tőzsér csúsztatta meg a labdát, amely ígyVagnerhez került, a cseh légiós egyből lőtt, Takács Tamás pedig - második kísérletre… - lábbal védett nagyot.
44. perc: Sápi játékvezető bakizott az ítéletével: Rósa Dénes indítása után Vagner előbb mellel maga elé tette a labdát, majd betört a 16-oson belülre, már csak Takács Tamás volt vele szemben, ám a ferencvárosi csatár mégsem tudott lőni, Hornyák ugyanis összekoccantotta a bokáját…
46. perc: Tizenegyesgyanús szituációval ért véget az első, és azzal kezdődött a második félidő: Bajevszki esett el a büntetőterületen belül, amikor Hornyák becsúszva elválasztotta a labdától. A hazai drukkerek büntetőt követeltek, ám ezúttal jogosan intett továbbot Sápi játékvezető.
73. perc: Na, a diósgyőri drukkerek örömükben majd’ széttépték a szektorukat, mivel Tisza Tibor révén egyenlített a DBFC. Történt, hogy Müller lövése levágódott Rósáról, Tisza begyűjtötte a labdát, egy csellel elment Lipcsei mellett, aztán nyolc méterről, kissé jobbra sodródva laposan a kapu közepébe lőtte jobb lábbal a labdát.
1-1
80. perc: Tőzsér újfent megmutatta kivételes rúgótechnikáját, és valami hihetetlen erővel bombázott a kapuba! A 16-os vonalától pár centire a Marius Sasu ellen elkövetett szabálytalanság után állt a labda mögé a Galatasarayt is megjárt játékos, és ballal úgy bombázott félmagasan a kapu jobb oldalába, hogy Takács ott állt, mégis képtelen volt bármit tenni.
2-1

Mestermérleg, játékvezető értékelés

László Csaba, a Ferencváros vezetőedzője: - Gond volt, hogy nem rúgtuk be helyzeteinket, pedig agresszívan játszottunk. Jól védekezett a Diósgyőr. Ha tizenegyes, azt be kell fújni, noha egyébként rosszat nem mondhatok a játékvezetőre.

Kiprich József, a Diósgyőr vezetőedzője: - Az első félidőben félve kezdtük a játékot, ám a második játékrészben, amikor már elkezdtünk futballozni, akkor eljutottunk a kapuig és szép gólt rúgtunk. Nem mondhatok mást, gratulálok a csapatomnak.

Játékvezető: Sápi Csaba (7). A játékvezető a 22. percben nem adott sárga lapot Rósa Dénesnek, amikor fekve megrúgta Mogyoródi Ádámot, a 44. percben nem ítélt büntetőt a Robert Vagner ellen elkövetett szabálytalanságnál, ám - megítélésünk szerint - a 49. percben jól döntött, amikor továbbot intett Alekszandr Bajevszki szintén 11-es-gyanús elesésénél.

Asszisztensek: Szabó Z., Szabó II. J.

Fény és árnyék

+++ Nem igazán jellemző, hogy a Ferencváros stadionjába vendégként érkező csapatokat hatalmas szurkolótábor kíséri el, ám a diósgyőri futballisták nem maratak buzdítás nélkül. A piros-fehér szimpatizánsok megtöltöttek egy szektort, már a bemelegítéskor éltették saját csapatukat, kivonuláskor remek koreográfiát mutattak be, és csakis azzal foglalkoztak, hogy a DVTK-nak minden segítséget megadjanak - a hangjukkal.

--- A találkozó kezdete előtt hatalmas tumultus volt az Üllői úti stadion beléptetőkapuinál, és ez annak volt "köszönhető", hogy a rendszer elektromos hiba miatt jóval lassabban dolgozott, így sokáig csak álldogálni lehetett előtte. A tömeg csak egyre gyűlt és gyűlt… Elképzelhetjük, mi lesz, ha a Ferencváros a Sparta Praha ellenében bekerül a Bajnokok Ligája-főtáblára és az egyik sztárcsapat vendégjátékánál történik hasonló eset, akkor milyen morcos emberekkel lehet majd találkozni.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.14 0 0 1091
Kiprich bátor játékot kér a csapattól

A hazai bemutatkozás után idegenben szerepel szombat este 20 órakor a Diósgyőr NB I-es labdarúgócsapata: a bajnok és kupagyőztes Ferencváros otthonában, az Üllői úton.

Az első fordulóban 3-1-es vereséget szenvedett a DBFC hazai pályán a Pápától, úgy, hogy a 81. percben Müller találata után még döntetlen volt az állás. Aztán két perc múlva 11-esből ismét előnyhöz jutottak a vendégek, majd a lefújás előtt nem sokkal harmadszor is betaláltak Takács kapujába.

- Persze, sajnáljuk, hogy nem tudtunk legalább egy pontot szerezni, de az előmények ismeretében ez nem is biztos, hogy benne volt a mérkőzésben - tért vissza egy mondat erejéig a múltkori találkozóra Kiprich József, a diósgyőriek vezetőedzője.

Egy, a tizenötből

Ezen a héten már - végre - csak a munkával kellett foglalkoznia a szakmai stábnak, s ehhez jött még, hogy három "régi" diósgyőri focista, Vitelki, Horváth T. és Mogyoródi elkötelezte magát a Diósgyőrhöz.

- Mindkettőnek örülök, utóbbinak azért, mert ez a három labdarúgó tud segíteni és ami főbb, akar is - folytatta a szakember. - Erősebbek leszünk az Üllői úton, jobban megszervezzük a dolgokat, mint egy héttel ezelőtt, s remélem, hogy ennek meg is lesz az eredménye. A Ferencváros jó, bár még alakulóban lévő együttes, jó játékosokkal, de: ez is csupán egy a tizenöt idegenbeli meccsből, s én inkább a saját csapatommal foglalkozom, nem szeretném, ha csak a tisztes helytállás lenne a cél, bátor focit akarok látni a fiúktól.

MI

A Diósgyőr várható kezdőcsapata

Takács - Hornyák, Horváth T., Máté Virágh - Belényesi, Vitelki, Müller, Mogyoródi - Tisza, Sipeki.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.14 0 0 1090
Veszélyes a "sebzett vad"

A ferencvárosiak a hétközi győztes kupameccs után fogadják a Diósgyőrt szombaton este.

László Csaba, a zöld-fehérek mestere így fogalmazott lapunknak ma délelőtt az esélyeket illetően:
- Nem vár ránk könnyű mérkőzés... Szerdán játszottunk, s most újra pályára kell lépnünk, de hazai közönség előtt szeretnénk a Sparta elleni, vagy a győri első félidei teljesítményünket megismételni és itthon tartani a három pontot. A Ferencváros ellen minden csapat jól akar teljesíteni, ezért ugyanolyan komolysággal készülünk, a felkészülésen nem változtatok, szombaton délelőtt is lesz edzés... Ismerjük a DBFC helyzetét, hogy problémák voltak és vannak, de a sebzett vad veszélyesebb, mint amelyik nem... Diósgyőr a magyar labdarúgás fellegvára, ezért örülnék, ha ennek érdekében nyugalom lenne Miskolcon, s biztos vagyok benne: ez sikerülni is fog azoknak, akik irányítják.

Az FTC-nél Huszti eltiltott, így ő nem lép pályára szombaton este, mintahogy Leandro sem, aki sérült.

A Ferencváros várható kezdőcsapata:
Ferencváros: Szűcs - Balog, Lipcsei, Gyepes - Vukmir, Rósa, Kapic, Tőzsér, Zavadszky - Vagner, Sasu.

További párosítások

Szombat
Debrecen - Győr (20.00),
Békéscsaba - Zalaegerszeg (20.00),
Sopron - Kaposvár (20.00),
Vasas - Nyíregyháza (20.00).

Vasárnap
Pápa - Videoton (11.30),
Pécs - Bp. Honvéd (20.00).

Az Újpest - MTK találkozót később rendezik meg.

BCs

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.12 0 0 1089
Jegyek csak Miskolcon

A Diósgyőri BFC soron következő bajnoki mérkőzését a Ferencváros ellen vívja Budapesten az Üllői úton szombaton 20 órától.

Fontos tudnivaló a borsodi drukkerek számára, hogy a találkozóra a vendégszurkolók csak Miskolcon válthatnak jegyet, a helyszínen nem.

A bilétákat a Diósgyőri Stadion főkapujának jegypénztárában pénteken 16 és 18 óra, míg szombaton 9 és 11 óra között lehet megvenni.

PA

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.12 0 0 1088
Vitelkiék aláírtak

Három játékossal gyarapodott csütörtökön a Diósgyőri BFC kerete.

Az előző szezonban is Diósgyőrben futballozott Vitelki Zoltán, Horváth Tibor és Mogyoródi Gábor is megállapodott az NB I-es labdarúgócsapat tulajdonosával, Kuti Istvánnal, amely után aláírták a szerződést. Ez egyben azt is jelenti, hogy Kiprich József, a piros-fehérek szakvezetője mindhárom játékosra számíthat a Ferencváros elleni bajnokin.

Ami a keretnél történt további változásokat illeti: Csopaki Istvánnak csupán egynaposra sikeredett a miskolci kirándulása, ugyanis a szerdán érkezett középpályás ma már el is köszönt Diósgyőrből. Megérkezett viszont a volt szlovák válogatott Jozef Gaspar, aki már a délelőtti edzésen is részt vett.

A ma délutáni tréning után - a szombati bajnoki előtt - pénteken 17 órától tart még egy edzést a diósgyőriek vezetőedzője.

BCS

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.12 0 0 1087
VIP chat Kuti Istvánnal

Kuti István, a diósgyőri labdarúgócsapat tulajdonosa volt portálunk VIP-Chat sorozatának mai vendége. A chat teljes szövege [DOC 76 KB]

Ezt követően szerkesztőségünkben beszélgetett a sportrovat munkatársaival.

Kuti István egy évvel ezelőtt vásárolta meg a focicsapatot működtető gazdasági társaságot egy építőipari vállalkozótól Siófokon, s - elmondása szerint - inkább az üzleti szempontok vezérelték, mintsem maga a labdarúgás.

- A Balaton-parton kitaláltam egy projektet, melynek a futball lett volna a zászlós hajója. Voltak elképzeléseim, például egy olyan kupa, amelyre meghívtunk volna nívós csapatokat, s ezáltal újabb lendületet kaphatott volna az idegenforgalom. A másik: egy-egy települést meginvitáltam az adott mérkőzésre, amelyen bemutatkoztak a vállalkozók, stb. Anyagi támogatást nem kértem cserébe az önkormányzatoktól, csupán területet óriásplakátoknak, száznak, százötvennek, s azokat értékesítettem volna. Ezáltal meg lehetett volna teremteni a saját forrást a magunk részére... Ígéretből akadt sok, de ezek nem teljesültek, ezért álltam fel Siófokon. Hogy erre egy év nem lehetett elég? Türelmem lett volna, de pénz, ennek finanszírozására, kevés.

Nagy a várakozás

A tavalyi szezont követően egyébként úgy tervezte Kuti István, hogy kiszáll a magyar fociból, elengedett mindenkit, a szponzorokat, a játékosait... Aztán az ismert okokból maradt. Hogy kell-e a diósgyőri csapat Kuti Istvánnak, s eladná-e ha jelentkezne egy olyan befektető, aki pénzt tenne az "asztalra"?
- Nekem a futballból eddig csupán bonyodalmam származott, de most már csinálni szeretném. Viszont: csupán addig tudom, ameddig nem tesznek majd elém akadályokat... Számomra idegen város Miskolc, senkit sem ismerek, ezért mindenkiben meg kell bíznom, akik körülvesznek. Az elmúlt napokban sokat ingáztam, éjféltájt indultam Siófokra, hajnal négyre hazaértem, aludtam pár órát, aztán mentem az irodába, délután pedig jöttem vissza. Azért biztosan könnyebb lesz a munkám, ha Ebedli Ferenc egészségileg rendbe jön. Nagy a várakozás a városban, ez benne van az emberek szemében, látják, hogy egy olyan személy került ide, aki tudja kezelni a helyzetet, aki átlát a káoszon.

Nem a létszámot

Mégis mi a véleménye a tulajdonosnak saját együtteséről?
- Máshol már régóta kialakult a keret, egyhónapos kemény felkészülés van a klubok mögött, ezek a srácok pedig életükben először szombaton játszottak együtt.... A kapcsolataim révén megpróbálunk még olyanokat Diósgyőrbe hozni, akik ténylegesen segíteni tudnak, s nem a létszámot növelik... Ennek a csapatnak időre van szüksége; s ebben az esztendőben az elsődleges cél, hogy ne essünk ki. Siófokon nem adtam aláírási pénzt, se a pályára lépésért, de amit ígértem, azt mindig, pontosan megkapták a játékosok. Az, hogy végül negyedikek lettünk, talán ennek is köszönhető...

Csopaki és Gáspár

Szerdán egy tréninget vezényelt a DBFC szakmai stábja - méghozzá délelőtt -, amelyen egy új játékos is feltűnt: a 21 esztendős középpályásról, Csopaki Istvánról van szó, aki tagja a Róth Antal által vezetett utánpótlás válogatottnak. Kiprich József vezetőedzőtől megtudtuk: az együttesből mintegy tíz labdarúgó lesz ott a holnap 10 órakor kezdődő első foglalkozáson (a "fiatalok"); a délutáni edzés 17 órakor rajtol, nagy valószínűséggel azzal a Jozef Gasparral (is), aki pár héttel ezelőtt már járt Diósgyőrben. A 27 esztendős szlovák védő korábban megfordult az FC Licartovce, a Humenne, az Inter Bratislava és a japán Vegalta Sendai együttesében.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.10 0 0 1086
"Mindenki kapja meg rendesen a jövedelmét"

Nagy az esélye annak, hogy az Üllői úton a szombatitól erősebb keretből gazdálkodik majd Kiprich József.

 

Sőt: a Debrecen elleni mérkőzésen már talán attól is nagyobb lesz a választási lehetősége.

A ma délelőtti foglalkozáson huszonhárom mezőnyjátékos és négy kapus gyakorolt, a tréninget követően a hat "régi" diósgyőri labdarúgó közül Horváth Tibornál érdeklődtünk arról, vajon lesz-e megállapodás közte, köztük és Kuti István tulajdonos között:

- Néhány "helyről" azt hallottuk vissza, hogy a pénz miatt huzakodunk, de ez nem igaz, mert korrekt összeget kértünk, kérünk - jelentette ki a védő. - Mindössze arról van szó, hogy az elmúlt két év bizonytalanná tett bennünket, ha nem Diósgyőrben szeretnénk focizni, akkor nem lennénk itt... Egy ügyvéddel megnézettük a szerződéstervezetet, s csupán egy-két korrekciót kérünk... A hozzáállásunkkal sohasem volt probléma, ezt a drukkerek is tudják, s a jövőben sem lesz.

Szögedi és Kenesei

Kuti István hétfőn úgy fogalmazott, a játékosokkal való tárgyalás már Ebedli Ferenc "asztala"; a klubigazgatót - aki műtéte után pillanatnyilag "lábadozik", vagyis egészségi állapota nem engedi még meg azt, hogy egész nap Diósgyőrben dolgozzon - erről (is) faggattuk a mai nap folyamán.

- Úgy gondolom, Vitelkiék Diógyőrben maradnak... - mondta. - Az elmúlt hetekben szárnyra keltek különböző hírek, álhírek, nagy volt a bizonytalanság, megváltozott a Sporttörvény, néhány dolgot nem teljesen értenek; mindkét "oldal" keresi a számára legjobb megoldást. Én természetesen azt az álláspontot képviselem, amiben a tulajdonossal megállapodtunk, s az tudni kell: a DBFC-nél, nincsenek, nem lesznek több százezer forintos fizetések, a szándékunk az, hogy "induljunk el", mindenki kapja meg rendesen a jövedelmét, alakuljon ki egy kölcsönös bizalmi viszony.

Ebedli Ferenctől megtudtuk, ajánlatot tett Szögedi Szilárdnak, de a középpályás megegyezett a pécsiekkel, s szóba került Kenesei Zoltán "visszaigazolása", akinek azonban vannak máshonnan is ajánlatai. A klubigazgató hangsúlyozta az összefogást, a város szerepvállalását, ugyanakkor a további lehetséges erősítések kapcsán megjegyezte:
- Nehéz támadókat szerezni, hiszen mindenki igyekezett lekötni magát. Szeretném, ha a sportiskolával mélyülne a kapcsolatunk, hiszen ügyes gyermekeik vannak, illetve foglalkoznánk a helybeli, fiatal megyei tehetségekkel. Remélem, tizenhatodika körül lesz elmozdulás ezen a téren... - nyilatkozta kissé sejtelmesen Ebedli Ferenc.

MI

 

VIP Chat Szerdán 11.30-tól egy órán keresztül a Borsod Online vendége lesz Kuti István, a diósgyőri focicsapat új tulajdonosa, aki válaszol az Önök kérdéseire.
Aki a chat idején nem tud internet-közelbe kerülni, az előre is elküldheti kérdését a boon@inform.hu címre. Ebben az esetben kérjük, a tárgy mezőbe azt írják: Kuti-chat.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.10 0 0 1085
"Bonyolult" hazaérkezés

Információink szerint mintegy 2-300 Diósgyőr-szurkoló tervezi, hogy a szombaton az Üllői úti stadionban izgulja végig Ferencváros - Diósgyőr találkozót.

Úgy tájékoztattak a drukkerek képviselői, hogy a Tiszai pályaudvarról menetrendszerint 15.15-kor induló vonattal "vágnak útnak", a visszaérkezés azonban kicsit bonyolultabb a 20 órakor kezdődő mérkőzésről, mert: a Budapest Keleti pályaudvarról 22.35-kor induló szerelvény "csak" Füzesabonyig közlekedik.

A klub képviselői felvették a MÁV területi illetékeseivel a kapcsolatot ez ügyben (márminthogy ne kelljen a szimpatizánsoknak 03.50-ig, a legelső Miskolcig közlekedő vonat indulásáig Füzesabonyban ülniük), ám választ még nem kaptak.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.09 0 0 1084
Nyert a vendég

A Diósgyőri BFC juniorcsapata hétfőn játszotta le bajnokiját a Pápa ellen, melyen vendégsiker született.

Jegyzőkönyv Diósgyőri BFC - Lombard Pápa TFC 0-5 (0-1)
Diósgyőr, 200 néző. V.: Vida II.
DBFC: Sikur - Roszkos, Kiss, Papp (Burai), Kavajecz - Villás (Vasas), Henrich (Kassai), Krajncz (Lindák), Orlóczki (Orosz) - Lipusz (Orliczki) - Varga. Edző: Orlóczki Tibor.
Gólszerző: Szabó (2), Oravecz (2), Kincses.
Jók: Kiss, Orlóczki, ill. Szabó, Deli, Oravecz, Juhász.

PA 

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.09 0 0 1083
VIP chat Kuti Istvánnal

Rendszeres olvasóink már tapasztalhatták, hogy Kuti István többször is írt a fórumunkba. Látogatónk most "élőben" kérdezhetik a Diósgyőr új tulajdonosát.

Szerdán a déli órákban (pontos időpont később) a Borsod Online vendége lesz Kuti István, a diósgyőri focicsapat új tulajdonosa, aki válaszol az Önök kérdéseire.

Aki a chat idején nem tud internet-közelbe kerülni, az előre is elküldheti kérdését a boon@inform.hu címre. Ebben az esetben kérjük, a tárgy mezőbe azt írják: Kuti-chat.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.09 0 0 1082
Már nem ugyanolyan feltétellel

A Vitelki Zoltánnal, Horváth Tiborral és Mogyoródi Gáborral való megegyezés (?) kapcsán megkérdeztük Kuti István tulajdonost is, aki a következőket jelentette ki.

- Ezt a dolgot már Ebedli Ferenc klubigazgató intézi, de azt el kell mondjam: korábban egy nagyon tisztességes ajánlatot tettem Vitelkiéknek, amit ők nem fogadtak el, így most már ezek a feltételek részemről nem állnak. - fogalmazott Kuti István.

- Nem vagyok hozzászokva, hogy engem rángatnak a játékosok, ez az egyik, a másik pedig: nincs, nem lesz kivételezés senkivel, amennyiben megegyezünk, nekik is be kell majd állniuk abba a bizonyos sorba. De nem csupán nekik, bárki, aki még hozzánk igazol. Ezen elvárásaimat ismeri Ebedli Ferenc is, s aki nem olyan felfogásban fog küzdeni, mint azok, akik szombaton este, azért a klubigazgató lesz a felelős, aki ebbe bele is egyezett.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.09 0 0 1081
Vitelki, Horváth és Mogyoródi edz

Nagy élmény volt ennyi ember előtt játszani, és az is jól esett, hogy a szurkolók a kétgólos vereség ellenére is megtapsoltak bennünket - mondta Müller Zsolt.

A pápaiaktól elszenvedett 3-1-es vereség ellenére taps közepette vonult az öltözőbe szombaton este a Diósgyőr BFC csapata. A piros-fehérek gólját a 81. percben Müller Zsolt szerezte, a középpályás ma délelőtt eképpen értékelt:
- Az első félidőben megilletődöttek voltunk és a gól is megfogott bennünket - mondta. - A második negyvenöt percben elkaptuk a fonalat, sikerült is egyenlíteni, de nagyon rosszkor jött a 11-es... A gól előtt szóltam Máté Petinek, hogy jövök, ő visszatette nekem a labdát, én pedig jól eltaláltam.

Nagyon nagy élmény volt ennyi ember előtt játszani, ezt a társaim nevében is mondhatom, ahogyan azt is: rettentően jól esett az, hogy a szurkolók a kétgólos vereség ellenére is megtapsoltak bennünket a sípszót követően. Azt hiszem, az előttünk álló mérkőzéseken is ez a mentalitás, ez az akarat lehet a tisztes helytállás záloga.

A csapat ma délután fél 5-től edz a "kisfüvesen" - a stadionban utánpótlás-bajnokit rendeznek 17.30-tól -, a foglalkozáson ott lesz Vitelki Zoltán, Horváth Tibor és Mogyoródi Gábor is a "régi" DVTK-ból. Vitelki Zoltán néhány perccel ezelőtt így fogalmazott:
- Szeretnénk Diósgyőrben madarni, itt játszani, s ismét beszélni fogunk Kuti István tulajdonossal. Ígérjük, hogy a megállapodás rajtunk nem fog múlni...

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.09 0 0 1080
Nyílt levél a Diósgyőr szurkolókhoz

Kuti István, a Diósgyőr tulajdonosa nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben a DVTK - Pápa mérkőzés kapcsán felvetődött gondolatait tolmácsolja.

Tisztelt szurkolók. Kedves, csodálatos miskolci közönség!

Engedjék meg hogy hálás szívvel megköszönjem Önöknek azt a hihetetlen lelkes, odaadó és fergeteges bíztatást, amit csapatunk első hazai mérkőzésén tanúsítottak.

Bevallom, hogy a mérkőzés végén felzúduló vastaps mélyen meghatott és megerősített abban, hogy a lehető legjobb döntést hoztam, mikor úgy döntöttem Miskolcra költözöm. Szombaton diósgyőri lettem. Köszönet érte.

Van azonban egy olyan szegmense a találkozónak, amely némileg elgondolkodtatott.

Mindenek előtt, az interneten megjelent találgatásokra szeretnék reagálni.

A mérkőzésre szóló belépők szigorú számadású nyomtatványnak minősülnek. Mivel minden jegy regisztrálva van már a nyomdából való kikerüléskor ezért senkinek nem áll módjában és szándékában sem a visszaélés, hiszen lehetetlen. A mérkőzésen óvatos becslés szerint is 7000 néző volt, ami fantasztikus. A problémát az jelentette, hogy mindössze 3600-an rendelkeztek jeggyel. Ez minősíti a rendező gárda ténykedését, de magukat, a helyzetet nem kellően átérző szurkolókat is. Azok, akik nem vettek jegyet valószínűleg ugyanolyan csodálatos biztatásban részesítették a csapatot, mint a jegyet vásárlók, ám mégis azt kell mondjuk, hogy tőlük vették el a kenyeret. Többször nyilatkoztam már, hogy minden nézőktől befolyt forintot a diósgyőri futballra kívánok fordítani. Nekem és a családomnak biztos egzisztenciát jelentenek jól működő vállalkozásaim. Segíteni szeretnék, nem pénzt keresni. Ezért arra kérem Önöket, hogy aki teheti, vegye meg a jegyet a mérkőzésekre, hiszen jelenleg az önkormányzati támogatáson kívül ez az egyetlen biztos bevételi forrásunk, valamint az-az összeg, amit én magam tudok biztosítani a csapat működéséhez. A város és a segítségüket felajánló vállalkozók egyaránt azon dolgoznak, hogy biztonságos hátteret teremtsenek, de ehhez elsősorban Önökre van szükség. Kérem, érezzék át a helyzet komolyságát és a belépőjegy megvásárlásával "vegyenek egy részt” a diósgyőri fociból.

HAJRÁ DIÓSGYŐR!!!

Tisztelettel: Kuti István
 

Huggy Bear Creative Commons License 2004.08.09 0 0 1079

A tulajdonos gesztusa

 

Kuti István segíti a DVTK-szurkoló gyógyulását

 

D. L. NS, 2004-08-09

 

Kevés magyar pályán fordul elő manapság, hogy a vereséget szenvedő hazai együttes tagjai a szurkolók elismerő vastapsa mellett vonulhatnak az öltözőbe.

 

Nos, Diósgyőrött szombaton emelt fővel hagyhatták el a futballisták a játékteret, mert mindent megtettek, ami erejükből telt - igaz, 3-1-re kikaptak a Lombard-Pápától. Ahhoz képest, hogy Kiprich József vezetőedző legénysége pénteken edzett először közösen, jó ideig képes volt megnehezíteni a tapasztalt játékosok egész sorát felvonultató pápaiak dolgát.
"Igyekeztem levenni játékosaim válláról a terhet, azt szuggerálni, hogy nekünk nincs veszítenivalónk - mondta a Diósgyőr edzője, Kiprich József. - Az első félidőben görcsösen, kapkodva és idegesen játszottunk, ami érthető, hiszen ilyen sok néző előtt még szinte sem sem szerepelt a csapatunkból. Sajnos az egyenlítést követően túlságosan hamar jött a második pápai találat, amely döntőnek bizonyult."
Hogy nem minden szép és jó, azt egy, a magyar szurkolói kultúrát jellemző eset nyomatékosítja: a meccs befejezése előtt a 9-es, illetve a 10-es szektor környékéről, a nézőtérről valaki egy üveget dobott a biztonsági emberek felé, mire egyikük amúgy "viszonzásképpen" a nézőket kezdte célozgatni, s igyekezett verekedést provokálni.
Ennél nemesebb tett fűződik a Miskolcra költöző balatoni futball-kft. tulajdonosának, Kuti Istvánnak a nevéhez. A vállakozó kezdi magát belopni a helyi szurkolók szívébe. Az egyik internetes fórumon amolyan bemutatkozó anyagot jelentetett meg magáról - mondani sem kell, Diósgyőrött az elmúlt években egészen máshoz szokhattak a drukkerek… A futballvállalkozás tulajdonosa továbbá a napokban értesült arról, hogy a csapat egyik törzsszurkolója, Szántai Ákos 2001-ben súlyos balesetet szenvedett (ő volt az, aki az egyik válogatott mérkőzésre utazott társaival, közben túlságosan kihajolt a vonat ablakán, s egy vasoszlopba ütötte a fejét, majd pedig a hónapokig tartó kóma és kezelés után sokat javult az állapota). Kuti István tudomást szerzett a család anyagi segítség kéréséről, és bár a vállalkozót ez ügyben senki nem kereste meg, mégis úgy érezte, hogy segíthet, és néhány tízezer forintot átutaltat a szerencsétlenül járt szurkoló rehabilitációs kezelésére.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!