A Stadler-eseket is nagy divat leszólni.
Pedig amíg volt pénze az öregnek addig mindig bentmaradtak.
És volt köztük egy két olyan légiós is, akik a saját ex-szovjet kisországuk válogatottjába i befértek.
Dragó, és szegény Nagy Norbi is Stadleros volt, meg persze Nincsengól is.
Ezeugót egyébként '94-ben leigazolta a Depor, de amikor Spanyolországból hazaindult a válogatott edzőtáborba eltűnt, úgyhogy felbontották a szerződését. Később kiderült, hogy az úton karambolozott, és teljesen összetörte magát, két évig tartott mire felépült, de az egyik lába rövidebb maradt.
Szerencsére az indiai Churchill Brothersnek pont ilyen játékosra volt szüksége.
(Később még visszaverekdte magát a perui élvonalba, szóval küzdő típus lehetett)
Niederbacher???????
A Ricsi??????
Láttad őt játszani? Olyan technikája volt, hogy ihaj!! Ha a tizenhatosaon belül megkapta a labdát, az szinte tutti gól volt!!! Idejött egy szezonra levezetni és kis híján gólkirály lett!
Akkor inkább a másik ex-pécsi, majd fradista, bár kétségtelen, hogy olimpiai bajnok(i címmel rendelkező) Fatusi Babatunde. Összetörte a labdát is néha:-))))
Vjacseszlav Medvid (DVSC)
Adrian Negrau (KHFC, Haladás, ...)
Vjacseszlav Jeremejev(Stadler)
Sergei Hleba (Stadler)
Niederbacher (PMSC)
Dragan Puskas (KHFC)
Toati (Tiszakécske)
Milinkovics (KHFC)
Philippe Tarlue (KHFC)
Jean-CLAUDE Mbemba (VASAS)
Alexander Bondarenko (BVSC)
Joel Cantona (UTE)
Roland Praj (UTE)
Dragan Crnmarkovics(Nagykanizsa, FTC)
Dejan Milovanovics (FTC)
+Borzasztó magyar játékosok:
Kecskés Zoltán (UTE, FTC)
Kondás Elemér (DVSC)
Fonnyadt Zsolt (FTC)
Nagy Zsolt (FTC)
Olajos, Bimbó (Siófok)
Brakszatórisz (Siófok)
Farkasházy László (MTK, VASAS)
Balla Mihály (Tiszakécske)
Tiefenbach Tamás (UTE)
Ivanics László (ETO)
Lehota István (Stadler)
Klausz László (ETO)
VASZIL GYULA (FTC)
KUCSELATA JÁNOS (Parmalat, Videoton)
PÁLING ZSOLT (FTC)
DESZATNIK PÉTER (FTC, DVTK?)
SZÍN IMRE (BVSC)
TOATI (Tiszakécske, FTC)
HORNYÁK VENDEL (Tatabánya, Győr)
JURIJ USMAJEV (Békéscsaba)
VÁCZI DÉNES (Csepel)
TYUKODI ZOLTÁN (Csepel)
MACZÓ MIKLÓS (VASAS)
ROLAND PRAJ (UTE)
JOEL CANTONA (UTE)
TALAPA JÁNOS (MTK)
RÉPÁSI LÁSZLÓ (Vác FC Samsung)
PUGLITS GÁBOR (Vác)
KRISKA GÁBOR (Vác)
NIEDERBACHER (Pécs)
Hát Forrai sem volt semmi, de abból a Kispestből szerintem fölé nőtt egy két gyöngyszem. Mondjuk: Milinkovics, Emmy Emeka Ezeugo(1994-ben VB résztvevő Kispestiként, egyetlen meccsen láttam ott az volt az egyetlen megmozdulása hogy ütközött Koszta Janival és Koszta lepattant róla/bár ez azért nem semmi:-)))), Tarlue, Moses is nagy sztár volt. A magyarok közül abban a csapatban Csertői, Hahn és Bánfi volt a topszar, meg Borgulya. Elfelejtettem Gheorge Pena-t és Dragan Puskast
Nem tudom miért lett elhanyagolva ez a topic pedig ez az egyik legjobb. Mindenki írjon rettenetesen rossz futballistát a 90-es évekből. Minél többet annál jobb
Király Ernő!!! Könnyeket csalsz a szemembe. Ha még jobban körülnézek a háztájiban, arra is vissza tudok emlékezni, hogy a legendás Deszatnik-Schneider ékpár egyik tagja Szombathelyen is csillogtatta félelmetes tudását. Ej azok a régi szép idők. Miért nem hozták mind a kettőt, bajnokok lettünk volna.
Most, hogy mondod a Lovász feri! Hát annál rosszabb nem is létezhetett! Olyan rossz, hogy a játékáról semmi nem maradt meg, de, hogy bemutatott egyszer az újpest közönségnek az megbocsájthatatlan!
Egy jót tett életében. Az ő góljával vertük a pécset 1-0-ra és ha az nincs akkor osztályozó sincs!
1. Alapelvem, hogy ha valaki felveszi a lila mezt, azt szeretni kell. Ez alól az elsőszámú kivétel egy bizonyos
Lovász Feri
nevezetű jobbszélső volt. Ő és a küzdenitudás két teljesen különálló dolog volt. Ilyen értelemben ő volt a király. Lilák emlékeztek rá? Nem a góljai miatt.
2. Az Újpest leggyengébb idegenlégiósát azt hiszem Varga Jánosnak hívták. Ő onnan emlékezetes, hogy meglopta saját társait az öltözőben.
3.A leggyengébb kapus egyértelmű, hogy Praj volt. A Honvéd elleni Megyeri úti bemutatkozása kitörölhetetlen emlék marad. Bár egy UTE-Fradi volt egy jó meccse. Utána következik Gróf Attila. Hát ő sem volt egy Kahn.
4. Valamelyik hozzászóló Sebőköt tartja a legroszabbnak. Ez biztos, hogy nincs így, Ő egy jó játékos. De az biztos, hogy az utóbbi évek legunszimpatikusabb, legellenszenvesebb focistája, az biztos.
5. Örömmel olvastam, hogy valaki emlékezik a 80-as évek legprimitívebb Fradi focistájára Belesre. Mellette Jancsika egy Bozsik József volt.Bár valószínű, ma már válogatott lenne.
Rostás Sanyi egy jó játékos volt, nagyon szimpatikus, csak egy baja volt, hogy nagyon-nagyon lassú volt. Azért elég sok gólt rúgott lilában. Úgy emlékszem, hogy ha ősszel rúgott pl 12 gólt, akkor tuti, hogy tavasszal jó ha egyet.
Egy Újpest - Hali meccsen rúgott vagy 40-ről egy hatalmas gól. A szabadokat is jól rúgta.