Idén vetettem jukka magokat, én is hasonló képen jártam el, így nem a gyommagok keltek ki, a kis jukkáknak nem volt versenytársuk, ki fogom próbálni növény dugványozásnál is :-)
Volt egy évfolyamtársam, nála aztán mindig minen szaporodott sikerrel. Ő azt csinálta, hogy a palántázásra szánt földet egy tepsiben átsütötte. Gondolom ezzel sokféle fertőzést meg lehet előzni.
Valahol hallottam, hogy ki lehet rakni a babért a kertbe, csak a nevelésnél kell arra figyelni, hogy ne fát neveljél belőle, hanem bokrot, amit gyakori drasztikus metszéssel lehet elérni, ha így vissza is fagy egy-egy keményebb télen, gyökér közelből könnyen újul a tavasszal.
A tűző napot sem nagyon szereti, egyik évben napos helyre tettem, hogy jobban és szebben nőjön, gondoltam a babér mediterrán növény, kapjon teljes napfényt, abban az évben alig nőtt valamit.
A kertben van egy hatalmas sárgabarack fa, annak a közelébe, déli fekvésbe kerül minden évben kiültetésre, így nem egésznap éri a tűző nap, itt szépen kielégítően fejlődik.
A nylon tasak egyenletes párás meleg környezetett teremtett, 20-22 c° nappali hőmérséklet, de lehet, hogy a fűtőtest közelsége ennél jobban is felmelegítette. Az ablakok nem szigeteltek, ha nem ment a fűtés akkor 10 c°-ra is lehűlhetett.
Van egy nagyon jó könyv ami mindenféle növény vegetatív szaporítási módját leírja:
November elején miután a kertből kiszedtem és beültettem a babért egy cserépbe, vágtam le néhány ágvégi hajtást, volt ami a kertbe üveg alá került, át is telelt csak még nem indult be.
A képen láthatók cserepe gáz konvektor feletti ablakpárkányon volt, egy nylon tasakkal a pára érdekében letakarva. Elég gyakran permeteztem a télen, sajnos a kerti föld nem a legjobb közeg a dugványozásra, legközelebb mosott homokot fogok teríteni a laza földkeverékre, addigra megcsinálom a mag és palántanevelőmet, ott lesz idő gyökeresedni, párás-meleg környezetben.
Igazad van, le kellett volna feleznem a dugvány levelét a folyadék vesztés megakadályozása miatt, citromnál így csináltam én is. Habár ami dugvány elpusztult, ott a levél épp volt, csak a vessző kicsit megrothadt, a levélnyelet levágtam megmostam, mivel semmi baja nem volt, utána ment konyhai felhasználásra.
Hát ezek nekem A.D. alkalmazott botanikai gyakorlatok voltak. Nem emlékszem, mi lett a sorsuk és akkor még nem volt kertem :(
A saját babérral én is úgy jártam, mint te. Egy darabig még sínylődött, aztán feladta. A szomszédomé DK irányú rézsűre lett kirakva és úgy nő, mint a természetes élőhelyén. Azt nem tudom, a mostani telet hogy vészelte...
A szülők a telet nagyon rosszul viselték, egy korompenész nevű betegséget kaptak, de úgy néz ki, hogy kiheverik. A lombjuk 85%-át, és az egy éves hajtások 50%-át vesztették el. :-(
A gyümölcsfa alatt való tartásukat kerülni kell, mert a róluk lecsöpögő harmat fertőzött, amit a levéltetvek gyártanak.
Én is párásítok nekik, egy mini üvegházban tartom míg le nem gyökeresednek. A levelekből csak 3-4-et hagytam, és kb. 1/3-ra visszavágtam. így dugványoztam el kicsit meszes, és trágyás komposztba. Ez majdnem olyan mint amit a szakirodalom javasol. Azthiszem ott több réteg közeget javasol, alulra komposztföld, felülre homok.
Így néz ki ez a dolog:
Ha nem lettem volna lusta, megérte volna megkeresni az INCIT-8-at is, és megmártani a dugványok végét benne, de remélem ettől függetlenül is sikerülhet. A jobb sarokban másfajta babér van, azért más a színe.
unartis nálad mennyi idő alatt gyökeresedett meg, és mennyire volt meleg rájuk?
Nem kell neki "izzasztó"? Csak csodálom, hogy mennyi levelet hagytál neki :)Olyasmit tanultam anno, hogy felére kell vagdosni ezeket és le kell borítani a dugványokat. Egyik szomszédom meg kiültette a babérját úgy 3-4éve (?) és gyönyörűen növekszik nála.
Erdőben, ligetben humuszos talajon él vadon. Én ház északi falához, állandó árnyékba ültettem meszes-agyagos talajba évekkel ezelőtt. Vidáman szaporodik.
A tárkony már évek óta megvan, kb 1-11/2 méter magasra nő a nyár végéig, arra nem emlékszem, hogy magja van-e, de virágozni biztos szokott.
A sáfrányos szeklice mag tasakja elég megtévesztő, mert "Sáfrány" feliratos a tasak, a képen meg a sáfrányos szeklice képe van, remélhetőleg a tudatlanság, nem a szántszándékos félrevezetés miatt csomagolják így.
Hű, én ilyet még sosem láttam, köszi :) Nagyon tetszett és nem is olyan bonyolult :)
Egyébként én tegnapelőtt ikeában tudtamn venni hatalmas cserép fűszernövénytm az áruk 1015 Ft volt, vettem 3 félét, majd megmutatom fotóval, mindenesetre egyedül a rozmaringot tudtam beazonosítani, az elég nagy bokor az árához képest, mármint ahhoz képest, amekkorát árulnak az élelmiszerláncok. (és amik 2 hét alatt kihalnak nálam)