Keresés

Részletes keresés

temporary secretary Creative Commons License 2020.11.29 0 0 39488

Öö, Lennon max a Quarryment alapította... :D Erősen kétlem, hogy a többi három meg még zsolozsmázott volna John irányába 69-ben, ennek még a puszta gondolata is abszurd. Ahogy azt is, hogy John nagykegyesen "átengedte" volna a vezetést Paulnak. Egyszerűen 65 után Lennon olyan önbecsülési és még sorolhatnánk milyen problémákkal küzdött - amit Paul kreativitása és függetlensége csak tovább fokozott - hogy konkrétan azért hurcolta be Yokot magával a stúdióba, hogy erősebbnek érezze magát, és ott legyen neki valaki, aki megerősíti az ő álláspontját, illetve, akire támaszkodni tud stb.

Én mindig úgy gondoltam, hogy az ő kapcsolatukban és a bandában, egyszerűen nem volt vezér. John és Paul egyenlőnek tartották és úgy is kezelték egymást. Kétségtelen, hogy Johnnak a kezdetben nagyobb hangja volt, hiszen egyrészt ott volt kemény külső - ami bevallottan csak egy páncél volt a külvilág felé, az Oscar Wilde-féle oldalának védelmében - másrészt a kor is valamennyit számított a társaságban. Viszont annyit nem, hogy ez az egymás közötti barátságot és tiszteletet befolyásolja, úgy mint mondjuk Paul és George vagy John és George helyzetében, ahol ez az egész életükben megmaradt. Plusz ehhez az egész "naakkorkiisvoltavezér" kérdéshez hozzá tartozik, hogy abban az időben, a 60-as évek elején az volt a módi, hogy minden zenekarban van egy személy, aki köré épül a banda, ezért pl a Johnny and the Moondogs név, illetve az is, hogy Epstein egyértelműen Johnt favorizálta ebben a szerepben (hát bele volt zúgva na, és ennek rendre Paul itta meg a levét).


De… Amikor Paul beszállt a Quarrymen-be, nem háttérgitáros lett. Egyből John mellett játszott, mint dalszerző páros egy csapatot alkottak, Paul volt az, akinek a megérkezésével egy csapásra komolyabb zenekarrá váltak. Pl odament és elintézte, hogy a következő gig-en egyforma ruhában játszanak. 15 éves srácként. (És illik megjegyezni, két emberen van zakó a bandából, nem csak John-on.)

 

John a Hunter Davies-féle könyvben, a hamburgi időkről: "Paul was telling me the other day, that he and I used to have rows about who was the leader. I can’t remember them. It had stopped mattering by then. I wasn’t so determined to be the leader at all costs. If I did argue, it was just out of pride. All the arguments were just trivial, mainly because we were fucked and irritable with working so hard. We were just kids."

 

(Hozzátenném, a hamburgi fanok a színpadi képből ítélve Astrid elmondása szerint, Pault látták a banda vezetőjének. George Martin is, az első alkalommal nem tudta eldönteni, hogy akkor most John vagy Paul a No 1.)

 

Illetve egy, a könyv írása alatti érából (67-68) származó részlet Davies-től: [Paul's] way of making an effort has been especially vital to them since Brian Epstein died. Paul today makes most of the running. This is why it is true to say that, in some ways, Paul is the leader today, not John, though talking seriously about a leader of the Beatles is as pointless as it ever was. Paul is the businessman, he’s the pusher, he gets things done and wheedles the rest along with him. But no big decisions are ever taken unless they all agree.*

 *ezért is volt különösen gáz, mikor 3 az 1 arányban leszavazták Pault a Kleinnel való szerződésnél.

 

A Beatlesben egyszerűen soha nem volt meg az a hierarchia, ami más bandákban. John és Paul mindketten ott voltak mint vezérek, akik egymás véleményét tartották a legfontosabbnak. Lehet mondani, hogy a stúdióban és a zenével kapcsolatos dolgokban inkább Paulnak volt nagyobb szava, míg más területeken Johnnak, de nem hinném, hogy ezt így fel lehet osztani. Ez szimbiózis volt. És ameddig működött a gépezet, George és Ringo is rendre ott voltak mint keményfejű palik.

----

Annak ellenére, hogy "Lennonra odafigyeltek, és a Beatles-tagok közül leginkább az ő megnyilvánulásai számítottak" (bár nem tudom ezt mi alapján állítod; a Rolling Stone és Playboy nagyinterjúk nem számítanak mércének ; )…), mégis McCartney fejezte be a 70-es éveket a világ legsikeresebb zeneszerzőjeként. Lennon a '69-71-ben lefolytatott példaértékű marketinges menetnek, a rock sajtó konstans támogatásának és Yoko özvegyi tevékenységének köszönheti, hogy a köztudatban megmaradt, mint radikális mártír ikon. Persze vitatkoznék, hogy a vietnámi háború elleni kiállás mennyire nem radikális, illetve az érme másik oldalán, full on hülyeségekről papolni nagyinterjúkban szintén messze van az értékes megnyilvánulásoktól... Heroinra akadva ész nélkül szembemenni a fennálló hatalmi rendszerrel - csakmert fuck the establishment - egyszerűen nem nagy cucc. És ez az, amiért megcsappanni látszik az érdeklődés. Mert nincs igazán tartalma az estate által tolt képnek + mert kezdenek átlátni a szitán az emberek és a John&Yoko mártírmítosz már nem eladható. (A vicc meg az, hogy egy hihetetlenül érdekes és szeretnivaló emberről van szó John személyében, és az igazi sztorija százszor érdekesebb, mint ez a termékként agresszívan reklámozott békekampány).

 

Paul-nak megvoltak a maga "provokációként" kategorizálható tevékenykedései, elsőként vetette bele magát a londoni "counterculture"-be, LSD-s interjú, füvet legalizáló hirdetés pénzbeli támogatása a Timesban, Give Ireland Back to the Irish, Hi Hi Hi, kb ötszöri rajtakapás marihuánával, a környezetvédő kampányok már 90 óta stb… Attól, hogy valaki diplomatikus és általában tartózkodik az extremintástól, nem tudom miért ér kevesebbet, annak ellenére, hogy zene terén abszolút kreativitást, újdonságot és kíváncsiságot mutatott egész életében. Vagy fordítva, ha valaki cél nélkül provokál, miért képvisel automatikusan több értéket mint művész?

 

A Let It Be-ben lévő irritálóságra, meg arra, hogy ezt majd "átszabják" inkább ki sem térek. :D

Előzmény: Vid ispán (39485)
temporary secretary Creative Commons License 2020.11.28 0 1 39487

Az alábbi podcast (Another Kind of Mind) feloszlással kapcsolatos részei (L/M breakup series) nagyon jól kontextusba helyezik a történteket, csak ajánlani tudom őket mindenkinek, aki egy kicsit is a dolgok mögé szeretne látni. Tényleg megéri végigmenni rajtuk, egyrészt a kronológiai oldal is igényesen össze van rakva, másrészt a Johnt és Pault érintő személyes részek is ki vannak vesézve. És nem a szokásos, 50x megismételt, egyébként teljesen nonszensz, old shool módon. (Mert legyünk őszinték, a Beatles végét a Lennon-McCartney vége jelentette, és George valamint Ringo szerepe itt csupán abban állt, kinek az oldalát választják.)

 

Szerintem két esemény van, amelyek alapján Paul elkönyvelte a végét. 1. '69 május 9, "the crack in the Liberty Bell", - és ezt egyébként ő maga emeli ki, mint helyzetet, ahonnan már nem volt visszaút - amikor a négyük és Klein vitába keveredtek az új szerődés miatt, amit Paul nem akart aláírni (a meeting után pedig Paul beszállt a 'My Dark Hour'-ra dobolni), 2. Amikor John, kb Kleinen keresztül bejelentette, hogy "I want a divorce", és Paul onnantól kezdve szerintem egyértelműen azt mondta, hogy oké, akkor megkapod. Voltak itt még levegőbe feldobott ötletek mindegyik oldalról, de helló, "The End", emberek...szerintem nem volt itt foggal körömmel kapaszkodás benne. Plusz mivel ott volt neki Linda, aki támasza volt, és tekintve, hogy százszor jobb társaságnak bizonyult, mint a bajos Beatles circle, szerintem sokkal könnyebb volt az elválás. Illetve a McCartney-ba való belekezdés is egyértelműen az új korszakot jelentette.

Amikor pedig Paul a breakup utáni depresszív érzéseiről beszél, érdemes kontextusba helyezni, miért is annyira fontos neki ezt hangsúlyozni. A 70-es és 80-as éveket egyértelműen uralta az a nézet, hogy Paul egy érzéketlen, PR mester manipulátor valami volt, és a nagyközönségben benne a volt a "Paul a hibás" jelmondat. Ezek után, érthető, miért érzi szükségesnek újból és újból elmondani, hogy igen, pocsékul érezte magát, és szar volt, amikor vége lett és a három haverja ellene fordult. Ez pedig sokakban azt az érzést keltheti, hogy jajj hát akkor nonstop depresszió veszi körbe a mai napig, ha a Beatlesre gondol... De ha meg ránézünk a helyzetére, láthatjuk, hogy a sokk faktor a kvázi "munkanélküli" állapotból jött, plusz a Klein-féle biznisz fiaskó okozta 3 az 1 ellen helyzetből. Szerintem Paulnak a Beatles kurva sokat jelentett, de amikor eljött a pont, hogy tovább kell lépni, akkor kész és képes volt továbblépni. Nem is akárhogy. (Egyébként a 70-es évekbeli interjúiban konkrétan alig alig esik említés a Beatles-ről. Míg John szó szerint órákat beszélt Beatles dalokról, ki írta ezt, ki írta azt, stb. (Na meg 68 és 72 között életének kb legrosszabb periódusán ment keresztül lelkileg.))
Szóval az, hogy Paul máig ne tudta volna megemészteni... erős túlzás :D

 

Egy érdekes interjú-részlet 1980-ból:
Playboy: "Why Don't We Do It in the Road?"
Lennon: That's Paul. He even recorded it by himself in another room. That's how it was getting in those days. We came in and he'd made the whole record. Him drumming [sic]. Him playing the piano. Him singing. But he couldn't—he couldn't—maybe he couldn't make the break from the Beatles. I don't know what it was, you know. I enjoyed the track. Still, I can't speak for George, but I was always hurt when Paul would knock something off without involving us. But that's just the way it was then.

 

Két fontos dátum. Az 1980 azért, mert itt John, a 70-es évek eleji bullshit áradattól eltérően, már sokkal tisztább fejjel nyilatkozik. A másik pedig, hogy Johnban már a White Album alatt(!) ilyen képzetek voltak. Ez azért sokatmondó. Ott volt neki Yoko, a mítosz szerint már ki nem állhatta Pault és szabadult volna a bandából, erre azon aggódott, hogy Paul lesz az, aki lelép, miközben '69/70-ben ő maga csak húzta vonta a kilépés kérdését. Ha annyira utálta a bandát, miért nem hagyta ott őket, úgy, ahogy Paul tette? "Tessék, itt a vége, nem kell belőletek több." A kérdés költői, mivel kétlem, hogy John ezt így tervezte volna, ahogy történt, vagy hogy képes lett volna felállni, és elsétálni a csapattól, és főleg Paultól. Előttem már rátapintott rubbersoul1968 a lényegre. Őszintén kétlem, hogy Johnnak a Beatles feloszlatása bármikor is tényleges és valós szándéka lett volna. (Érdekesség még pl, utolsóként, nagy noszogatások árán írta alá a felbomlásról szóló szerződést.)

 

Szintén egy sokatmondó részlet Derek Taylor, 1970 júliusi interjújából:
If Paul were to approach [John] and say,  “Let’s do it together again,” he probably would; with no more words, he probably would do it. 

 

Food for thought, nemde...

 

McBeat3 Creative Commons License 2020.11.28 0 0 39486

Szerencsére nem kell aggódni, Lennon 500 év múlva is istenverte zseni marad, míg a mai politikusok, meg percemberek nevére sem fognak emlékezni, a Beatles meg örök marad, talán amikor elkezd a nap felfúvódni akkor fog csak eltűnni, de talán akkor már elvisszük egy más világba is, hogy tovább éljen mindörökké.

Előzmény: Vid ispán (39485)
Vid ispán Creative Commons License 2020.11.28 0 0 39485

Mind a négyen a Beatlesnek köszönhetik azt, amit elértek. 51 éve éppen baromira unták a Beatlest, de nélküle, önállóan jóval gyengébbek dalszerzőként és előadóként is. Amit a szólóévekben elértek, az is a Beatles miatt volt, az emberek zöme az ex-Beatle-k lemezeit kereste és keresi most is a boltokban és megy el Macca meg Ringo koncertjeire.

A legenda ma már a nagy túlélőre, McCartney-ra épül, de a Beatlest Lennon alapította, és igaz, hogy az utolsó években átengedte a karmesteri pálcát McCartney-nak (aki tényleg elég irritáló a Let It Be-ben, szerintem az elhalasztott filmben ezt is igyekeznek átszabni), azért a többiek akkor se felejtették el, hogy ez eredetileg Lennon bandája volt, ahova bevette őket. A feloszlás után, addig, amíg Lennon át nem költözött Amerikába, Harrison és Ringo is hozzá húzott.

Van valami bonmot arról, hogy ha ma forgatnák le a Star wars-ot, akkor Skywalkerék felforgató huligánok lennének, a Birodalom pedig a rend őre. Ez kb. a Beatlesre is érvényes. A mai hangulatba és közvélekedésbe jobban beleillik Macca pragmatikus mérték- és távolságtartása, miközben Lennon radikalizmusát hebrencs kivagyiságnak akarjuk látni. Pedig a művészetnek egyik lényegi eleme, hogy provokáljon. (Macca alkatától ez messze állt mindig is, de hát ő a Brexittel kapcsolatos véleményét is annak idején diplomatikusan elkente.) A hatvanas években és az évtized fordulóján Lennonra odafigyeltek, és a Beatles-tagok közül leginkább az ő megnyilvánulásai számítottak. Man of the decade stb. Azóta sokat változott a világ, a hagyományos apák és fiúk szembenállás jegyében az újabb nemzedékek szembefordultak a hatvanas évek lázadóival, mára 68 is szitokszó lett, és mindez sokat rontott Lennon ázsióján is.

Mr Mustard Creative Commons License 2020.11.28 0 0 39484

Abba a szóló lemez felvételbe 1969. december elején fogott bele. Szerintem a kezdeti időszakban nem igazán volt az kristályos, hogy itt kérem szépen szóló album készül. Demózgatott, tesztelte a berendezést. Amikor 1970. januárjában még utoljára pár órára összejöttek hogy az I Me Mine-hoz hozzátegyenek ezt-azt, Lennon tojt az egészbe, nem volt ott. Ezután nem csodálom, ha Paulban megszületett a döntés, hogy itt a vége. De nem hiszem, hogy előbb. És addigra már Lennon és Harrison is túl volt szóló lemezeken. Az én meggyőződésem az, hogy Paul volt az aki a végsőkig a legelkötelezettebb volt a Beatles felé. Persze az is igaz, hogy bizonyos kérdésekben azt szerette volna, hogy minden az ő elképzelése szerint alakuljon (gondolok itt elsősorban a mendzsment kérdésre) és ez sem segítette az együtt maradást.

Előzmény: rubbersoul1968 (39483)
rubbersoul1968 Creative Commons License 2020.11.28 0 1 39483

Epstein halála után igen, McCartney azon dolgozott, hogy a Beatles együtt maradjon. Azután jött Lennon bejelentése ("válni akarok, ahogyan elváltam Cynthiától"), amelyet vagy komolyan gondolt, vagy nem - nem tudni, hogy a hebrencs természetűnek ismert Lennon mennyire beszélt megfontoltan, sőt nem szánta-e inkább csak puszta szeretetmegvonásnak, amivel McCartneyt akarta bántani (v.ö. nárcisztikus személyiségzavar). Nekem az a benyomásom, hogy McCartney bátran bízhatott abban, hogy Lennon nem gondolta komolyan a dolgot, de ő mégis szólólemezbe kezdett, márpedig egy szólólemez nem csak azért jelent válságot egy együttes életében, mert a kiadó így teszteli, hogy az adott előadó sikeres volna-e egyedül, hanem mert a zenész részéről is kiútkeresésről árulkodik egy működésképtelen helyzetből. Szerintem McCartney mondott le az alkotásra alkalmatlan, ám annál önérzetesebb zenésztársairól, és amikor bejelentette, hogy a Beatlesnek vége, Lennon nem csak hiúsági okokból gurult dühbe, hanem azért is, mert a Beatles feloszlatása ellentétes volt a szándékaival. Szerintem a világmegváltás mellett Lennon anyaegyüttesként meg akarta tartani a bandát.

McBeat3 Creative Commons License 2020.11.28 0 0 39482

Pontosan így van, mai napig nem tudja megemészteni hogy szétbomlott.

Előzmény: Mr Mustard (39480)
McBeat3 Creative Commons License 2020.11.28 0 1 39481

Szólóban jobb? Mit hallgattál eddig?, Beatles a legjobb.

Előzmény: Fkc13133 (39479)
Mr Mustard Creative Commons License 2020.11.28 0 0 39480

Száz százalékig meg vagyok róla győződve, hogy Paul az utolsó pillanatig csak Beatlesben gondolkodott. Közismert tény, hogy 67-től ő volt a motor, aki folyamatosan ösztökélte a bandát. Ez az úgymond vezér szerep teljes mértékben megfelelt neki, esze ágában sem volt kifelé kacsingatni. Az más kérdés, hogy ezzel mennyire ment a többiek idegeire.

Előzmény: Fkc13133 (39479)
Vid ispán Creative Commons License 2020.11.28 0 0 39478

Szerintem McCartney pont egyben akarta tartani bandát, ő bukott ki leginkább a szétválás miatt. Nem mellesleg ő is sokat köszönhet annak, hogy épp akkor volt mellette egy olyan nő, mint Linda, aki ugyanolyan erős személyiség volt, mint Yoko.

Lennon meg azért volt mérges, mert Macca elvitte előle a show-t, ő még napokkal az Abbey Road megjelenése előtt bejelentette a többieknek, hogy kiszáll, igaz, ezt nem hozta nyilvánosságra. McCartney már egy nem létező együttesből lépett ki '70 áprilisában.

Előzmény: rubbersoul1968 (39477)
rubbersoul1968 Creative Commons License 2020.11.28 0 0 39477

Egyetértek, és kiegészíteném azzal, hogy a Beatles legbelsőbb kreatív közegét Yoko mellett még az is szétrombolta, hogy

 

- John Lennon a How I Won The War/Strawberry Fields Forever idején teljesen tönkretette magát az LSD-vel (na jó, nem teljesen, mert az Syd Barrett volt), ami után már csak töredékeket volt képes írni (zseniális töredékeket, de töredékeket), valamint a gitárjátéka is leromlott;

- George Harrison nem volt hajlandó zeneileg fejlődni, soha nem tanult meg tisztességesen gitározni, de az egója (dacára a sok keleti tannak) olyan hatalmasra duzzadt Lennon és McCartney társaságában (csak éppen az övékhez hasonló teljesítmény nélkül), hogy még a legbarátibb kritikán is megsértődött;

- Ringo Starr türelmével a másik három tag megengedhetetlen mértékben visszaélt. Session zenészeket kellett volna bérelniük fillérekért, nem pedig egymással packázni a One After 909 ötszázadik take-jén is;

- McCartney pedig osztott-szorzott, és arra jutott, hogy a Beatles brandnek nincs akkora kreatív/anyagi értéke, hogy megérje ezt az egészet a hátán cipelni.

Előzmény: PeterCorr (39472)
Vid ispán Creative Commons License 2020.11.28 0 0 39476

Érdekes felvetés. Tény, hogy az Indicát Macca baráti köre üzemeltette, és Macca gyakrabban fordult meg ott, mint Lennon. Dunbar és Miles voltak azok, akik meghívták Yoko Onót ott kiállítani, Macca akkoriban sokat lógott velük, szabadidejében tulajdonképpen többet, mint a Beatlesszel. Tehát ilyen szempontból akár jobban is beleillhetett a képbe. Azt nem tudom, hogy személyesen mikor találkozott először Yokóval.

Előzmény: Gideon's bible (39475)
Gideon's bible Creative Commons License 2020.11.27 0 0 39475

Y. haditervében az első számú célpont Paul volt,de esélye sem volt,erre hamar rájött.

Paul valahogy sokkal épebben lábalt ki az édesanyja elvesztése okozta traumából.

Egész lényét körülöleli a derű,az életöröm,az optimizmus,pedig ő is hiperérzékeny.Megy ez a kettő együtt is.  :))

Mr Mustard Creative Commons License 2020.11.27 0 1 39474

A kulcsmondat mellett számomra Presserrel egyetértve ez az ami mellbevágóan fájdalmas: "...ez a kíméletlenül éles fickó összekeveri a hitét és álmait Yoko Ono világméretű slef-marketingjével..."

Előzmény: PeterCorr (39472)
Vid ispán Creative Commons License 2020.11.27 0 0 39473
PeterCorr Creative Commons License 2020.11.26 0 2 39472

Zenészként Presser tökéletesen jól látja mitől mitől funkcionált a Beatles, mint zenekar és mennyire fontos volt George Martin szerepe.

 

A legfontosabb kulcsmondat: "Érdemes megnézni a hírhadt fényképet, amin Yoko a Get Back felvételei közben a stúdió közepén ül. Fontos dátum, ezen a napon esett darabjaira a Beatles".

 

És igen! A Beatles feloszlása körül mindig is ez volt a lényeg. Csak az utóbbi 25 évben a "peace & love" jegyében a Beatles történetírás (élén a Antholgy-val) ezt a kérdést igyekszik eltussolni amennyire ez csak lehetséges. Az az általános közmegegyezés a politikai korrektség jegyében, hogy a Beatles Yoko Ono nélkül is feloszlott volna. És valóban, amikre hivatkozni szoktak - az anyagi gondok, a menedzser kérdése, a különböző személyes ellentétek és a személyiségük különbözősége - mind okozhatták a Beatles feloszlását. Épp csak azt felejtik el, hogy ezek az indokok messze elmaradnak attól a problémától, hogy Yoko megjelenése a Beatles legbelsőbb kreatív közegét rombolta szét, négyük intim alkotói szférájába tolakodott be. Ráadásul nem is valamiféle passzív kártevőként bomlasztott, hanem teljes zenei antitalentumával belepofázott és folyamatosan véleményezte a stúdióban munkát. És ezzel egy év alatt tönkre is tette az egészet. Már sokszor elmondtam ezen a fórumon (is), ezt a problémát vagy ennek a valódi súlyát egy átlagos hallgató / rajongó nem igazán érti. Zenészként éveket kell lehúzni levegőtlen próbatermekben és végig csinálni az alkotófolyamatok minden kínját és szépségét ahhoz, hogy valóban megértsük milyen hatással van egy zenekari közösségre, ha egyszer csak beül oda egy Yoko-féle személyiség. A Beatles létezésének legfontosabb eleme sérült, az egésznek a fő gyökere. Ennek pedig az lett a vége, hogy idővel az egész növény kiszáradt és elhalt.

 

Presser pontosan érti ezt és a fent idézett mondattal tökéletesen jól világít rá a lényegre.

 

Előzmény: Rainvan (39470)
Rock'n'RollMan Creative Commons License 2020.11.26 0 0 39471

Ohó, ez de ott van, köszönjük!

Előzmény: Rainvan (39470)
Rainvan Creative Commons License 2020.11.25 0 2 39470

 Még egy kis Presser (remélem, olvasható):

 

Mr Mustard Creative Commons License 2020.11.25 0 0 39469

Tegnap délután beugrottam az Intesparba újságot venni. A forgó ajtónál majd leesett az állam. A hangszórókból a Come On To Me szólt.

cliftony77 Creative Commons License 2020.11.23 0 0 39468

És megjött a tizedik vinyl kiadása is a McCartney III albumnak:

 

https://store.udiscovermusic.com/*/*/McCartney-III-uDiscover-Exclusive-Orange-Vinyl/6SW00000000

Előzmény: cliftony77 (39440)
Vid ispán Creative Commons License 2020.11.23 0 0 39467

Mintha az lett volna a koncepció, hogy kizárólag ő szerepel a felvételeken. De lehet, hogy valamit benéztem.

Köszi amúgy a megosztást!

Előzmény: Mr Mustard (39466)
Mr Mustard Creative Commons License 2020.11.23 0 0 39466

Fogalmam sincs mit értesz home alone koncepciós vokál alatt. Ugye nem csupa "Börtön ablakában" típusú tábortűz nótára számítottál? A két dal között pedig azért iszonyú nagy a kontraszt, mert a Find my way idén tavasszal, a When winter comes pedig az 1992-es George Martinnal közös session alkalmával került rögzítésre, amikor a Great day és a Calico Skies. És csak azért marad ki az idei Flaming Pie archív kiadásból mert addigra eldöntötte, hogy inkább felhasználja az új lemezen.

Előzmény: Vid ispán (39462)
Vid ispán Creative Commons License 2020.11.23 0 0 39465

Az eleje kicsit az I Lost My Litt Girl-re emlékeztet. Amúgy a McCartney által máskor is gyakorolt tábortüzes hangzás.

Előzmény: Gideon's bible (39463)
Gideon's bible Creative Commons License 2020.11.23 0 0 39464

A Find My Way "dús" vokálja az ELO-t idézi be nekem.

Előzmény: Gideon's bible (39463)
Gideon's bible Creative Commons License 2020.11.23 0 0 39463

A When Winter Comes kezdő motívuma megegyezik a hivatalos McCartney trailer-ben hallható témával.

https://youtu.be/tMtFqPRdj7o

Ez több,mint biztató az eredetiséget tekintve.

Előzmény: Vid ispán (39462)
Vid ispán Creative Commons License 2020.11.23 0 0 39462

Tényleg az új lemezről származnak? Az biztos, hogy eddig nem hallott dalok, de az elsőben a vokál nem illik a home alone koncepcióba. Nem valami szándékos fake, kikukázva valahonnét?

Előzmény: Mr Mustard (39461)
Mr Mustard Creative Commons License 2020.11.23 0 0 39461

A hétvégén egy rádióműsorban lejátszottak két számot az új McCartney lemezről. Valaki lementette a műsort, én pedig kivágtam belőle a két dalt. Íme:

 

https://files.fm/u/sv2hrmmne

Vid ispán Creative Commons License 2020.11.22 0 0 39460
PeterCorr Creative Commons License 2020.11.21 0 0 39459

A Lost Weekend kapcsán már korábban is megjegyezték, hogy Lennon olyan társaságban forgott, ahol elég általános dolog volt, hogy a fiúk - futtball nyelven szólva - "saját térfélen játszottak" vagy "mindkét kapura lőttek". Bowie mellett Elton John neve is fel szokott merülni. 

Előzmény: Vid ispán (39454)
Vid ispán Creative Commons License 2020.11.21 0 0 39458

A "tételszerűen bizonyított" kifejezést kicsit a lennoniádákra hajazó iróniának szántam. Ezzel együtt ez a könyv már nem pletykaként kezeli, hanem tényként ezt a dolgot, a Bowie-ügyet pl. az érintett mesélte a szerzőnek.

Nekem különben a nyelvezete tetszett a legjobban, tökéletesen hozza a korai Beatlesre és Lennonra jellemző flegma lazaságot. "Harmincvalahány" dal van a lemezen, és a felvételek "huszonvalahanyadikáig" tartottak. Simán utánanézhetne, de minek, nem ez a lényeg. Persze pár apró baki és ellentmondás is van benne, ám ezeket csak a vájtfülűek és -szeműek veszik észre, nonfictionnél amúgy is elkerülhetetlen, hogy ne csússzon be itt-ott egy-egy lapszus. Tényleg nagyon eleven szöveg, én is szkeptikus voltam, de engem megvett.

Előzmény: Mr Mustard (39455)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!