Hétvégén az egyik legjobb formában lévő csapattal, a Cottbus-szal játszunk. Az is benne van a pakliban, hogy a Cottbusiak csak azért is megmutatják, hogy helyük van az első osztályba; nekünk meg olyan sok az előnyünk, hogy biztos nem ezen a meccsen fogunk vért izzadni, így bármi megtörténhet, még ki is kaphatunk. Épp ezért vagyok kiváncsi a meccsre, tavaly ez a meccs még országos 2-es volt, de a jelenlegi helyzetbe nem mernék rá fogadni(na nem azért mert mi nem vagyunk formába, hanem mert túl nagy az előnyünk:)) Kár, hogy nem túl izgalmas a bajnokság, de ez nem a mi hibánk.
Hajrá Bayern!
Hegyi tényleg nevetséges volt azzal, hogy szinte minden mondantában elmondta, hogy az 1860 milyen gyengén játszott. Emellett azonban a Bayern valóban minősíthetetlenül játszott az első félidőben, Ballack azonban feljavult és Zé Roberto beállítása is nagy húzásnak bizonyult, persze Scholl remeklése mellett. Az a szabadrúgás a nap gólja volt szvsz.
Udv!
Valo igaz,a sport1-en nem orvend a nemet foci tul nagy nepszerusegnek.Vagy legfeljebb a Dortmund amit Hegyi ur rendre az egekig magasztal ha egy nyertes meccset kozvetitenek toluk,na meg a "magyaros csapatok".A Bayern ha nem nyer akkor ugye szarul jatszott,ha nyer akkor meg az ellenfel volt peldatlanul gyenge azon a napon...
Az altatasrol meg csak annyit hogy a bajnoksagban a 18 csapatbol kb. 12 ugy megy fel a Bayern ellen /otthon-idegenben egyarant/ hogy ha 0-0 a vege akkor mar minden jo.Az ilyen meccseken meg csak fel kell torni a neha 8-9 emberbol allo vedelmet.Persze,egy bajnokeselyes csapatnak ezt el kell viselni rendben,de azert nehogy mar mindenkinek az elso 20 percben rugni kelljen 2 golt ahhoz hogy valami elismeres legyen.
Scholl tenyleg kiraly volt,a szabadrugas gol meg egyenessen parades!Meg Daisler-t is jo volt latni,o meg nagy erossegunk lehet ha kovetkezo idenyben mar vegig tud jatszani.
Legázoltuk 22 két perc alatt a kis-Münchent, szép volt fiuk. Egyébként nem tudom ki nézte a Sport 1-et, de a nagytudású kommentátorok megállapították, hogy a Bayernnak a taktikája az altatás, és ezt nem csak erre a meccsre állapították meg. Én nem is tudom hogy lehet ekkora hülyeséget mondani:( Pl a mai meccsen az első gól után összeroppant a 1860 és kész. De mikor a Kölnt 8-ra vertük és már az elején is szállítottuk a gólokat akkor nem volt altatás? szerintem ilyen taktika nincs is! Minden meccs más és ahhoz kell alkalmazkodni. Hegyi azt is megállapította, hogy a Bayerntől már nem lehet elvenni a bajnoki címet. Óriási szakember, ezt már a bajnokság elején megsugtam volna neki:) Scholl végre ma ismét parádézott, aminek külön örülök, végre kezd összeállni a középpálya! Csak így tovább! Hajrá Bayern!!!
Hosszú idő után láttam ismét Bayern mérkőzést, és kb azt kaptam, amit vártam. A Bayern erősen félgőzzel játszott és ez a végén megbosszulta magát, dehát akkora az előny...Pizarro ahogy látom nem felejtett el fejelni, vitathatatlan, hogy a Bundásliga legjobban fejelő játékosa. Számomra szokatlan volt Kuffour jobbhátvédként történő szerepeltetése, főleg úgy, hogy Sagnol ott volt a cserepadon, bár lehet, hogy sérült volt vagy valami ilyesmi. Mindenképpen pozitívum, hogy Deisler újra játszott, kiváncsi leszek, hogy képes lesz e a régi formájában futballozni e valaha. Kahnban sem csalódtam.:)
Kár, hogy nem láttam a meccset, pedig az ARD adta. Ugy látszik nagyon kijött a lépés a fiuknak, szerencsére a gólokat azért láttam, volt egy két szemetgyönyörködtető találat: Elber ollózása, Hargreaves szabadrugása, Schweinsteiger 20 méteres bombája. Egyébként eddig nem nagyon hittem a fiatal német tehetségekben, de állítólag ezt a Schweinsteiger gyereket nagyon nagy zsugásnak tartják, álllítólag elérheti majd Zidane szintjét is..Azon meg még én is meglepődtem, hogy 3-4 gól után sem álltak meg a fiuk, de remélem hétvégére a Hamburgnak is hagytak párat!
Huh!Ez aztan szep gyozelem volt,meg ha csak alacsonyabb osztalyu csapat ellen is.
Igy mondhatjuk,hogy hetvegen erre tartalekolt a csapat a Bielefeld ellen...:-)))
Aligha lehet hálátlanabb feladat annál, mint jelenleg cserekapusnak lenni a Bayern Münchennél, hiszen a bajorok hálóját a világ leg= jobb portása, Oliver Kahn védi, akit lehetetlen kiszorítani a kezdő tizenegyből. A csapat második számú hálóőre, Stefan Wessels = éppen ezért a minap aláírt az 1. FC Kölnhöz, és a következő idényben a = Kecskéseknél folytatja, pedig lehet, hogy csak a nyárig kellett volna várnia.
Azt aligha vitatja bárki, hogy Oliver Kahn jelenleg a világ legjobb kapusának számít. Mindezt nem csak a világbajnokságon nyújtott fantasztikus teljesítményével érdemelte ki (a World Cupon őt választották meg a torna legjobb játékosának), hanem az évek = óta nyújtott egyenletes remeklésével. A Bayern nélküle aligha nyerhet= ett volna Bajnokok Ligáját, mint ahogyan a Nationalelf sem verekedhette volna be magát a vébé döntőjébe Kahn nélkül. A szőke haj= ú kapus ráadásul nem csak bravúrjaival hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen elképesztő győzni akarásával, még portásként is képes fan= atizálni társait, nem véletlen, hogy jelenleg ő a Bayern München csapatkapit= ánya.
Az sem meglepő, hogy majd mindegyik sztárklub szeretné a soriban lá= tni Kahnt, és a hírek szerint az AC Milan vezetősége igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a német kapus a nyáron a rossoneró= khoz igazoljon. A milánói együttesnél jelenleg a brazil Dida számít = az első számú portásnak, és az ő eddigi teljesítményére nem is lehe= t panasz, ám ennek ellenére a Milannál úgy érzik: ahhoz, hogy a klub megisméte= lhesse a kilencvenes évek elején elért sikereit, még jobb kapusra van sz= ükség. A zuhanyhíradó szerint az olasz klub alelnöke, Galliani már fel is = vette a kapcsolatot Kahn menedzserével, és minden pénzt hajlandó megadni = a kapusnak azért, hogy aláírjon a Milanhoz. Mindehhez persze még a Bayernnek is lesz egy-két szava, hiszen Kahn szerződése 2004 nyarái= g érvényes, ám jelzés értékű lehet, hogy a bajorok máris megk= ezdték a keresést arra az esetre, ha a kapus mégis elhagyná a klubot.
A müncheni egyesület mindenesetre nem kispályázik, hiszen Kahn eset= leges pótlására a világ talán második számú portását, a tör= ök Rüstü Recbert szemelte ki. A Fenerbahce hálóőre szintén csillogott a világbajno= kságon, és a nyár óta rengeteg európai élklubbal kapcsolatba hozták a Deportivótól kezdve egészen az Arsenalig. Rüstü azonban a nyáro= n, majd januárban is úgy döntött, hogy kitölti szerződését az iszta= mbuliaknál, és a szezon végéig marad a Fenernél, akkor viszont ingyen válthat klubot, ami nagy előny egy új egyesület keresésénél. A Bayernn= él örömmel látnák a török kapust, és a tranzakciót jelentős anyagi haszo= nnal zárnák, hiszen Kahn csak hatalmas összegért távozna, míg Rüst= ü ingyen érkezne.
Mindez egyelőre persze csak spekuláció, az azonban biztosnak tűnik,= hogy a következő szezonban a münchenieknek új cserekapusa lesz, hiszen a jelenlegi második számú hálóőr, Stefan Wessels az 1. FC Kölnh= öz távozik, míg a harmadik számú portás, Bernd Dreher visszavonul, és a klub kapusedzője lesz. A Bayern híveinek azonban nem kell aggódniuk, mivel= a szakértők szerint az egyesület amatőrcsapatában védő, 19 eszt= endős Michael Rensing a jövőben Kahn méltó utódja lehet. A korosztály= os válogatott kapusáról az U20-as nemzeti csapat edzője, Horst Hrubesc= h a következőt nyilatkozta: "Kiválóak a reflexei, a magas labdákra re= mekül jön ki, minden adottsága megvan ahhoz, hogy világklasszis legyen. A Bundesligában akár már most megállná a helyét".
Udv!
Na ez is megvolt.
Egesz konnyed kis gyozelem lett a vegere,bar a 2. felido elejen a M'gladbach akar egyenlithetett is volna.
Jo rajt tavaszra,biztato!
Udv!
Azert nem ertek veled egyet,mert amikor megnyertuk,akkor sem volt sokkal kevesebb idegenlegios.
Egyebkent en is jobban kedvelem a nemet jatekosokat a csapatban,de amig minosegi pluszt tud hozni egy legios,addig johet.
A BL. kiesesunk szerintem korantsem ezen mult.Egyszeruen ugy volt elcseszve ahogy volt,legiosok ide,vagy oda.