Még egy-két nézőt nagy nehezen be lehetne szorítani:)
A B közép az tele van viszont néhányán más családi programot találtak:)
Az iram egyébként nem valami öldöklő, tuti nem ezen a meccsen fogok infarktust kapni:)
Kahn-nak be van lőve a séró, látszik, hogy új barátnője van, kezd adni magára:)
1-0 Ballack fejesgóljával a 30. percben.
Kb.a 10. perctől játszunk mezőnyfölényben, a Leverkusennek egy elfutása volt amiből lehetett volna valami, nálunk egy szép kényszerítő után Elber lövését védte bravurral Butt, majd később ismét Elber fejelt egy kapufát, aztán szögletből jött gól, Butt és Zivkovic eléggé benne voltak a gólban.
Szerintem eddig jobbak vagyunk!
Nem akartalak ilyenre kérni, nyugi :-)
Csak azért, mert az ilyen meccsek hangulatát nem adja vissza az összefoglaló, nem biztos, hogy pontosan lehet követni, mi miért történt, hogy kezdődött stb.
Egyébként ez a meccs akkor volt azt hiszem, amikor mi ritka szarok voltunk (év végén majdnem kizúgtunk), bár nem vagyok biztos benne, összetorlódnak bennem az évek :-)
Már nem emlékszem, de ha élőben nem is láttam, az összefoglalót tuti láttam, de miért kérded?
Arra ne kérj, hogy elevenítsem fel, hogy mi volt jogos és mi nem mert annyira nem jó a memóriám:(
Mindjárt kezdődik a meccs, ha történik valami érdekes akkor jelentkezem:)
Ciani!
Itt egy statisztika a 2001-es Dortmund-Bayern meccsről, csak azért másolom be, hogy megnyugtassalak, hogy nektek is szokott hazai pályán ellenünk fújni a bíró:)
Nem írom le harmadszorra is, hogy miért (de leírom: a bíró nem hagyta focizni a BVB-t) :-)
De ezzel már tényleg nem akarok foglalkozni (csak hát mindig elkap a hév :-).
Bízzunk benne, hogy a következő szezon sokkal jobb lesz, kéne 4-5 jó csapat (Leverkusen, Schalke és a Hertha potenciálisan ilyen, talán a Bremen és a HSV is), egy izgalmas és sokkal magasabb színvonalú bajnokság, mert ez mindenkinek az érdeke (a Bayernnek és nekünk is jobb, ha a bajnokik nem langyos labdázgatások, hanem komoly erőpróbák, amik felkészítenek az európai kupameccsekre), mert így esély van rá, hogy szép lassan kiesünk a világ élvonalából (en block a német csapatok).
Ezzel ráérünk akkor foglalkozni, ha tényleg lessz belőle valami...
A héten kétszer is megmérkőzünk a Leverkusennel, szerdán a kupában, hétvégén pedig bajnokin. Remélem valamelyik német adó közvetiti a kupameccset.
Már csak azért is érdekes a kupameccs, mert a Leverkusennek sokkal fontosabb elvileg a kupa mint nekünk, de ha már eddig eljutottunk akkor jó lenne ezt is megnyerni, jó lenne ott folytatni ahol a Köln ellen abbahagytuk.
Arra is kiváncsi vagyok, hogyha játszik Ze Roberto és Ballack, hogyan viszonyulnak volt klubjukhoz, én a mester helyébe most nem raknám őket a kezdőbe, inkább a bajnokin.
Más: Kahnnak állítólag magánéleti problémái vannak, amit ő is bevallott, beleszeretett egy 21 éves lányba és a feleségének is megmondta, hogy már másba szerelmes. Reménykedjünk, hogy az új csaj jó hatással lessz rá és nem fog a teljesítménye rovására menni.
Hajrá Bayern!!!!
Néhány héttel ezelőtt vetődött fel álom szintjén, milyen szép lenne, ha a századik születésnapját jövőre ünneplő Győri ETO a kisalföldi megyeszékhelyen megmérkőzhetne az FC Bayern Münchennel. A Kisalföld Németországban megtudta, az Audi AG segítségével az álom valósággá válhat.
Évente egyszer: A szponzori megállapodás értelmében a Bayern München az Audi-kérésnek megfelelő helyen játszik meccset.
Lapunk munkatársa a héten részt vett Ingolstadtban azon az Audi-fogadáson, ahol Franz Be-
ckenbauer elnökkel az élen számos Bayern-sztárt felvonultatott az ingolstadti központú autógyár. Ezen az összejövetelen több olyan információt is megtudott a Kisalföld, amelynek alapján egyáltalán nem reménytelen az az elképzelés, hogy jövőre, az ETO alapításának századik születésnapján az FC Bayern Győrött szerepeljen. Már csak azért sem, mivel az Audi AG egy évvel ezelőtt a bajor sztárcsapat támogatója lett. A szponzori megállapodás értelmében évente egy alkalommal a Bayern München az Audi-kérésnek megfelelő helyen játszik meccset.
A sor folytatható
Információink szerint az idei egy mérkőzés helye már kötött, az Audi kérésére a bajor sztárcsapat a kínai Changcungban lép fel, mondani sem kell, Kínában is van érdekeltsége az Audinak. Az ezt megelőző évben pedig Ingolstadtban szerepelt a Bayern, ott, ahol az Audi főhadiszállása van. Ha a sort folytatjuk, akkor Győrben is van Audi-érdekeltség...
„ Ez nagyszerű ötlet"
A Kisalföld munkatársa a németországi Ingolstadtban elmondta a győri álom tervét dr. Jochem Heizmannak, az Audi AG termelésért felelős igazgatótanácsi tagjának, aki szó szerint a következőt mondta: „Ez nagyszerű ötlet, én a magam részéről teljes mértékben támogatom."
A fehér asztal melletti beszélgetésen az Audi magas rangú vezetője közöltes, hogy az esetleges győri vendégszereplés ügyében a végső szót Martin Winterkorn, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke mondja ki.
Győr esélyeit növelheti, hogy Winterkorn érzelmileg is kötődik Magyarországhoz, s büszke arra, hogy szülei hazánkban születtek, egy Budapest melletti faluból telepítették ki őket Németországba.
Büszke magyarságára
Magyar–sváb szülők gyermekeként Winterkorn már Németországban született, s magyarul sem beszél, legutóbbi, tavaly augusztusi győri látogatásán azonban elmondta, büszke magyar származására.
További érv lehet az is, hogy az Audi Hungaria Motor Kft. az idén ünnepli tízéves jubileumát, az ETO jövőre a százat, s a két születésnap nem esik messze egymástól. A Bayern győri vendégszereplésének ötletét tolmácsoltuk Lőre Péternek, az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs vezetőjének is, aki nagyszerű kezdeményezésnek tartja, s úgy véli, a bajor sztárcsapat győri fellépése tovább erősítené a város és Ingolstadt kapcsolatát.
Németországban felmerült az is, hogy ha a terv sikerül, a mérkőzés úgy is elképzelhető, hogy egy félidőt a magyar válogatott játszana a Bayernnel, egy félidőt pedig az ünneplő Győri ETO.
„ Nagyon örülnék annak, ha a Bayern Győrött játszana, s természetesen kész lennék arra, hogy a legjobb játékosokból álló magyar csapatot kiállítsam" – mondta a Kisalföld érdeklődésére Gellei Imre szövetségi kapitány, aki szerint a magyar csapatnak is megtiszteltetés lenne, ha egy félidőt játszhatna a Bayern ellen, s emellett az ETO száz éve előtt is kalapot emelhetnének.
„ Egy nagy álom beteljesülése lenne, ha jövőre Győrött a Bayern Münchennel játszhatnánk, s biztos vagyok benne, hogy telt ház előtt."
Franz Beckenbauernek, az FC Bayern München elnökének véleményére is kíváncsiak voltunk. Válaszát a vele készült interjúban olvashatják a Szieszta mellékletben.
Ciani én megértem, hogy így érzel, de télleg azt kell, hogy mondjam, hogy azon a meccsen a Dortmund nem volt jobb a Bayern-nél.
Az, hogy a bírók meg a Bayern-nek fújnak... Ebben is van valami, de mondom, múlt héten az a szerencsétlen bíró fosztott meg minket a lehetőségtől, hogy 10 pont helyett 11-el menjünk a 2. előtt. Nem mintha különösebb jelentősége volna.
Nem, azt nem is mondtam, hogy minket állandóan szivatnak a bírók. Sőt, mivel nagycsapat vagyunk, így többnyire támogatnak (ez minden bajnokságban így van), csak a Bayernt még inkább.
Az igaz, hogy fel kellett volna dolgozni, és nem akarom arra az egy meccsre fogni a gyenge szereplést, nem is lenne helyes, mert előtte is akadtak problémák, most tavasszal totális a bénázás (az idegenbeli meccseinken), csak az különösen rosszul esett akkor, mert a csapat szezonbeli talán egyetlen jó periódusát törte meg, és nem azért mert a Bayern lefocizott volna minket. Remélem a visszavágó tiszta meccs lesz, és vissza tudunk vágni, ha már a bajnokság elúszott.
2-0-ra nyertünk, a másodikat is Ballack szerezte csak azt lábbal. A második gól szerintem elég nagy védelmi hiba volt Cottbusi részről, hiszen a beívelésnél a hosszú oldalon legalább 3-4 játékosunk volt míg Cottbusi egy sem. Elég sebezhetőnek éreztem a Cottbusi védelmet, nem is értem más csapatok tavasszal hogyhogy nem tudták őket feltörni. Végül is sima meccsen megérdemelten nyertünk.
A bírókérdésekbe tényleg nem akarok belemenni, részemről én mindig tiszta játékvezetést szeretnék és nem azon drukkolok a meccsen hogy fújjon nekünk a bíró mert nem szorulunk rá, de ha netán mégis nekünk fúj nem fogom megkövezni, ha meg ellenünk fúj akkor természetesen rosszul esik, de szerintem ezzel minden csapat szurkolója így van.
De ha nekünk is fújt most a bíró a Dorti ellen szerintem nektek profi csapat lévén nem kellett volna visszaesni, hanem azért is meg kellett volna mutatnotok a következő meccseken, hogy jók vagytok. Biztos nem esett jól a játékosaitoknak de ezt fel kell tudni dolgozni és hajtani tovább, emiatt nem szabad visszaesni.
Nekünk se esett jól amikor 1 perc alatt elbuktuk a Bl döntőt, igaz nem a bíró miatt hanem a szerencse miatt de mégis feldolgozták a játékosok, nem hullott szét a csapat és később csakazértis megnyertük a Bl-t.
Viszont azt nem érzem, hogy ebben az évben annyira nyomnának minket a bírók, a Dorti ellen volt eléggé vitatható a bíáskodás, de szerintem nem ez az általános és a jellemző.
Összegezve szerintem nem lehet azt kijelenteni, hogy titeket folyton súlytanának a bírók nekünk meg állandóan kedveznek.
Azon a meccsen taccsra vágott minket a bíró, nem engedett játszani, ezért nem is játszhattunk jól. Dede ellen mindent lefújt, pedig Salihamidzic legalább olyan szabálytalan volt. Frings kiállítása előtt egy bajor szabálytalankodott, mellesleg Fringst a semmiért állította ki. Aztán a Koller elleni állandó szabálytalankodásból egyet nem fút le, pedig a fejpárbajok 70%-ánál ellökték őt (azért az furcsa, hogy Koller még csak véletlenül se tudott egy felívelést se megjátszani, nem?). Az, hogy Lehmann fejberúgásánál néma maradt a síp (sőt, még ő kapott sárgát) már meg se lepett azok után, ami addig történt. A gólunk mondható szerencsésnek, de az a játék része, nem mi tehetünk róla, hogy eléállt a lövésnek a védő :-) Tulajdonképpen nem az egyes helytelen ítéletek miatt volt gáz a bíráskodás, hanem az egész atmoszféra miatt: világos volt, hogy mi nem nyerhetünk, ez érződött.
Nekünk fúj a bíró a Bayern ellen?? Vicces. Csak egyet mondj, amikor ez így volt. Ja, biztos arra gondolsz, amikor Kahn kis híján hátba rúgta egy repülő karatemozdulattal Chapiusat-t, de még csak le se fújta a bíró (normális esetben az egy féléves eltiltás). De ha ebbe a témába belemegyünk, nagyon-nagyon rosszul jössz ki belőle.
Egyáltalán, még a felvetés is abszurd, hogy a Bundesligában nem a Bayernt támogatják mindig a bírók.
Egyébként most jó a Bayern, remélem jövőre a BL-ben is maradandót alkot (szoktam drukkolni a német foci iránti szolidaritásból).
Félidőben 1-0-ra vezetünk Ballack fejesgóljával. Elég gyenge a meccs, amint az várható volt nem erőltetjük meg magunkat, bár a Cottbustól is többet vártam a tavaszi eredményei alapján, igaz az utolsó 5 percben begyötörhettek volna egy gólt. Szerintem ha ezt a meccset nem hozzuk csak saját magunkat okolhatjuk, ha nem kezdünk el könnyelmüsködni a második félidőben akkor megvan a meccs.
Ciani, én nem érzem úgy hogy a Bayern-Dortmund meccsen a Dorti annyira jó lett volna, hogy neki kellett volna nyerni. Először is egy megpattanó labdából szereztétek a gólt aztán vélemyényem szerint elég keményen kezdtetek játszani. A bíró abban hibázott hogy Dedét kellett volna kiállítani amit nem tett meg és utána egy olyan játékost állított ki aki nem érdemelte meg(a nevére már nem emlékszem). Az is igaz, hogy valamelyik játékosunk belerugott Lehmann-ba ami nem volt túl szabályos, de rengeteg olyan mérkőzés van amikor a kapus hamarabb éri el a labdát mint a csatár és a csatár odalép neki de még nem sok olyan meccset láttam ahol ezért a csatárt kiállították volna. Annyira súlyos azért nem lehettet mert 2 másodpercen belül odarohant a kapus a bíróhoz és gondolom nem dicsérte a szüleit, amiért kiállították. Végülis ti ezt ugyis másképp látjátok mint mi, de szerintem meg a Dorti-Bayern meccseken 10-ból 8-szor nektek fúj a bíró ugyhogy ebbe kár mélyebben belemerülni.
Így igaz (mármint a harmadik mondat, mert a többi hülyeség :-)), de lényeges a különbség. Nem mindegy, hogy akkor kap segítséget a csapat, amikor már végleg leszakadt (többek között amiatt a meccs miatt), vagy akkor, amikor ott lohol a másik nyakán.
Én kiegyeztem volna azzal, ha mindkettőn korrekt a bíráskodás (és egyáltalán, ha mindig korrekt lenne)- úgy 3 lett volna, így 1 pontunk lett a kettőből.
Szerintem, rendes körülmények között x lett volna a Bayern-Dortmund, és így maradt volna a +2. Szerintem ne menjünk ebbe bele megint:)). Ráadásul múlt hétvégén a bírók erősen a BVB-nek kedveztek.
Biztos vagyok benne, hogy megütjük a Cottbus-t. A tippem : 3-0!
Izgalmasabb lenne, ha a bíró nem csalta volna el az őszi Bayern-BVB-t.
Bár valószínűleg akkor is vezetnének a bajorok, but who knows? Azután erősen visszaesett a Dortmund, pedig feljövőben volt... (csak emlékeztetőül, a meccs előtt 2 ponttal vezetett a Bayern, rendes körülmények között a meccs után eggyel a Dortmund ment volna, ehelyett lett -5).
De ettől eltekintve, bajban van a Bundesliga, lényegében két komoly csapat maradt, a többiek nemzetközi szinten már nem tényezők (a Leverkusen összezuhanása nem jött jól a német focinak, persze ezt is a Bayern okozta :-)). És mivel a BVB idén visszaesett, valamint meg kell osztani erejét a bajnokság és a BL között (sajnos már nem sokáig), így könnyedén nyeri a bajnokságot a Bayern (pedig ők se brillíroznak tavasszal).
A hétvégén én is úgy érzem,hogy meglepetés lehet.
Más:Szerintem Ballacknak van egy kis igaza.Ebből a játékosanyagból sokkat ki lehetne hozni játékban.Bár az is igaz,hogy szinte minden csapat beáll ellenünk védekezni,de az improvizáció elég kevés.Csak akkor kezdünk el játszani,ha begyötörtük valahogy az első gólt,többnyire a 2. félidőben.
Szerintetek?