Kedves Nikon és nem Nikon felhasználók! Itt lehet sörösüveget törni egymás fején, ha valaki nem ért egyet a másik véleményével fotózás ügyében. Értelmes megbeszéldének indul, kérem, értelmes emberek értelmes hozzászólásaival emeljék a Korcsma színvonalát... Sértődni lehet, de nem érdemes.
Kérem a tisztelt italozókat, hozzászólásban megjelenő, később látható képet csak indokolt esetben illesszetek be nagy méretben.
A Korcsmalakóknak fenntartott galéria itt érhető el.
Ide tölthetőek fel, nézhetőek meg a tagok képei.
Dobozban vagy vízálló tokban levő kompakt helye kézközelben van. Nincs idő máshonnan elővenni. Viszont a csónakház vagy hajóhoz ki kell kötni a dobozt vagy vízálló zsákot. A kompaktok mindig legyen egy csuklóra felhúzható pánt. Az meg fényképezéskor legyen is a csuklón.
Nagyobb gépet is kehet vinni persze. Én azt mindig egy Dicapac waterproof Case-be teszem:
Marhára nem praktikus de védi a gépet. Nagyobb gépnél az ISO értéket automatikusra állítom, a nyílást előre beállitom mert rohadt macera tekerni. Zársebesség szinten automatikus. Ez kb azért van mert én a kajak barlangokban is kajakozom és ott nagyon fontos, hogy a fényérzékenység automatikusan adaptálja a fényviszonyokat. Ugyanis egy méterre a barlang bejárata előtt még ISO 200 simán ok de beevezve a barlangba már minimum ISO 800 kell.
Egy nagyon váz vízálló tokkal vonóval igen kényelmetlen a kajakban. Leginkább 2 lap között van objektívvel a kajak orra felé. Sohase felfelé mivel evezés közben vizcseppek szállnak ide oda utana a fene se tudja leszedni a képről. az ember.
Teljesen felesleges zoomot hozni. Képtelenség zoomolni ilyen tokban. Elmkell dönteni h mekkora látószöggel fog fotózni az ember. Ha a kompakt látószöge 35 mm akkor a nagyobb gépe kegyen ennél szélesebb.
Legyen egy kis fotó technikai műhely megszólalás is.
A társaságban én tűnik az egyetlennek aki vizitura fotózással foglalkozik. Ez nem érdek hanem az egyszerűen így alakult. Reménykedem, hogy lesznek a fórumon követőim ezért pár technikai trükköt megosztók most veletek.
Kézenfekvő, hogy ilyen helyre az ember egy kis búvár kompaktot visz. És így is kell lennie. Vagy egy kis vízálló kompakt vagy jól záródó , tényleg nagyin jól záródó dobozban visz az ember egy könnyen gyorsan elő ehető kompaktot. Mindig ellenőrizni kell a doboz vízzáró tulajdonságát egy vizitura előtt. Erre a következő módszert alkalmazom. Egy méretes kavicsot jól körbe tekerek wc papírral es beleteszem a dobozba. Lezárás es mehet a labor a laza egy órára. A wc papírnak csont száraznak kell lennie amikor később kiveszem es kinyitom. Persze ehhez előbb alaposan letörlöm a dobozt. A nagy darab kavics azért kell h a doboz ne úszkáljon hanem lemerüljön. Van egy nagyon régi Coolpix Nikon kompaktom, szer szórakozók így. Ez a giga aranytartalék kompakt. Ma mar van egy olympus tg4 es inkább azt viszem. Persze az magában vízálló de egy csepp az objektívre elég hogy az összes fotón ott virítson. Ha meg le akarod törölni, akkor meg alapos maszat lesz az egész. Ugyanis ott a víz közepén nem állsz neki elővenni a körte pumpát meg egyéb objektív tisztítót eszközt. Kikötésnél viszont kötelező Program az objektív letisztítása.
Ami a beállítások az illeti. Nincs idő vacakolni vele. Mehet minden automatára. Annak is örül az ember ha a horizont nem csálé módon ferde. Ha van lehetőség, akkor minden raw formátumban mehet de én most mindent jpegben fotóztam. A számítógépemmel most már képtelenség rawt pofozni. Mindig eldobja a programot a rendszer. CO-t.
A művészet az emberi természet, mélyebb gondolkodás fizikális manifesztációja. A megfigyelőt egy más tudatállapotba helyezi, mert segít az egyén szellemi korlátait kitolni. Birtoklása így természetes reakció.
Akikor arthur lloyd webber megalkotta a macskák musicalt akkor próbálta Puccini stílusában megírni a musical zenéjét. Webber apja akkoriban az Egyesült Királyság együk legelismertebb Puccini szakértője volt. Az akkor már világhírű Webber megmutatta a Macskák musical kottáját az apjának és hamiskásan kérdezte:
”Mit látsz benne, Apa?” Az Apja ránézett a műre majd felelt: 1 millió dollárt :)))?
Az ember tudata es lelke két külön dolog. Az egyik az agyban lakik a másik a szívben. Mindezek felett van az embernek egy felettes énje amely tudja mi a jó es rossz. Ez az a része az embernek amely bűntudatért is es a boldog azért is felelős.
A művészet, ha igazi, akkor az ember felettes énjét tudja megszólítani. Amelyik csak a pénztárcát tudja megszólaltatni, az pont olyan mint az arany tömb. Csak vagyoni értéke van. Higy annál több legyen az aranytömbből, ahhoz kell az ötvös is.
Az ember tudata evilági dolgokkal tud kommunikálni. Az ember felettes énje az amely képes a csatornát nyitni misztérium, vagy nevezzük hitnek, szóval olyan illogikus dolgoknak amikkel nem tud a ráció mit kezdeni. Ilyen pl a szeretet, ilyen a minden ráció számára hülyeségnek vélt, az ember elemi élet-ösztönön túl nyúló önfeláldozás. Ennek a felettes énnek is van egy nyelve. Ez pedig a művészet.
Miért tartja az ember lenyűgözőnek Bansky stencil utca képeit? miért üti szíven a nézőt hogy egy rajz virággal dobálózik? Miért szép ez? Erre nem az ember tudata fog válaszolni hanem a felettes énje. Ugyanis az az amely beszél a művészet nyelven.
Nem, nem mindenki képes erre. Hiszen ahogy a tudat se mindenkinél fejlett, úgy a felettes énje se az mindenkinek. Van akinek nincs is, és ezért bűntudat a sincs de azt se tudja mi a szépség. Az igazi szépség. Nekik az ötvös munkája csak arany.
A művészet célja az, hogy megszólítása az ember felettes énjét. Akit megszólít annak meg az a dolga, hogy adott esetben ezt elismerje.
Az, hogy a tudat világa ebből üzletet lát, annak semmi köze ahhoz, hogy mi az eredeti cél. A ráció méricskél. centiméterrel, órával, becsapódó atomi részecskék számával vagy akar pénzzel is. A matematika es számok nyelven ért csak. Ezért szamara a művészeti alkotás akkor értékes, ha az akármiben, pl, pénzben, lemérhető. Vagy abban, hogy na, mennyi de mennyi sok ember tapsol!! Akkor biztosan értékes a színdarab. Viszont ennek semmi de semmi köze sincs az ember felettes énjéhez és annak táplálékához, a művészethez.
Amikor megszületik a mű, az csak akkor művészeti alkotás, ha alkotója a művész, elfelejti a tudatot. Csak a felettes énje van jelen. Az elkészülés pillanatáig van jelen a felettes én. Utána, hogy mi történik az alkotással, azt a felettes énjét már nem érdekli. Amit “megszületett a mű és az alkotó pihen”, Onnantól már a tudaté a mű. A felettes ént mar nem érdekli mert a művészet abban a pillanatban az alkotó oldaláról befejeződött.
A művészet célja előtt leírom mi volt a tengeri vad malacok célja. A kaja természetesen. Ezek nem házi maradok hanem mediterrán vaddisznók. Kan szerencsére nem volt velük. Anya malac de a malackák mar elég nagyok voltak, hogy az anya disznó ne akarja minden áron verni őket.
Ebben a lenti öbölben kötöttünk ki ebédelni. Magunkkal hozzuk a pikniket amit azután kipakolunk es falatozunk. Nem nagy sültek, hanem saláta, kenyérre is ütő dolgok, pár kibontott hal konzerv, Szival olyan totál reform(átus) gyors ebéd.
Na kérem, éppen csak kihúztuk a kajakokat a partra es követtük az ételt amikor visító vadmalac csapat rohant ki az erdőből es kezdődött a kergetőzés. Célba vettek a kék bevásárló szatyrokat es mindenhova mentek ahova a szatyor ment. Végül bemenekítettük a part menti kis kápolnába az egészet. Isten házba ezek az ördög fiókák már nem mertek bejönni. Helyette elkezdtem strandolni. Ittak előbb egy jót a sós tenger vízből majd heverésztek a vízben. A kisebbek persze, mint rendes gyerekek, elkezdtek játszani. Mély gödröket túrtak a parti apróbb kavicsokba. A végén azután mi a kápolna tövében meguzsonnáztunk es a maradékot megkapták az ördögfiókák. Na akkor volt visítás rendesen.
Ez pótlólagos adó nálunk félig-meddig megvalósult, mert a kereskedőknek a műtárgy későbbi lánc eladása után adózniuk kell. Ez az dórész elvileg azért van, hogy az alkotókhoz is visszajusson valami. Persze amikor egy szervezethez jut a pénz, a pénz elosztása kétséges.
Mindezeket tekintsétek kétkedéssel, mert most nincs kedvem a jogszabályoknak pontosan utána keresgélni. Szóval adó van, de pontosan az érdekelt alkotóhoz nem jut vissza a beszedett pénz.
Még valami. Az egész ledarálás ennek a rendszernek a képmutató voltára próbált rávilágítani. Most persze mindenki a legtöbbet akarja kihozni a fiaskóból.
150 aláírt és 600 aláíratlan példány készült. A 150 aláírt 150 fontba került darabonként, 2004-ben. Ma ezek hat számjegyért mennek. Szóval egy eladás több hasznot generál, mint amannyiért eredetileg a 150 darab elkelt. Persze ki tudja, mennyi van a készítő tulajdonában. Viszont ekkora összegek egy ekkora kiadási számú alkotásért hatalmasak. Nem lenne érvágás, ha a készítő a haszonból 1-2 százalekpontot napna. Persze álmodozok.
Mindenki azt csinál, amit akar. Úgy ad el, ahogy akar. Mindennek megvan a maga helye. Az egész beszélgetés onnan indul, hogy egy harmadik személy belép, mesterséges helyzetet teremt és kaszál. Nincs vele gond. Kaszáljon. A gond ott van, hogy akin az egész nyugszik áll a partvonalon egy szatyor csirkefarháttal. Ha a kép valóban az alkotó szellemi tulajdona, akkor az újraértékesítésnél ennek tükröződnie kell(ene). A készítés pillanatában nehéz előrelátni az alkotás sikerességét. Egy példa. Adok képeket egy esküvőre. Fizetnek. Adom a jogot a korlátlan magán használatra. Eladnak egy képet egy magazinnak. A jog szerint jár a részesedés nekem, mint készítőnek. Mennyivel másabb ez, mint egy példányos mű újra értékesítése. A szellemi tulajdon az enyém. Ugye? Nem? Mi van? Ha a világ meg tudja oldani, hogy ha egy használt alsónadrágot eladnak az ebayen tízszer egymás után akkor a forgalmi adó is be legyen szedve minden alkalommal, akkor ez sem lenne nagy akadály. Nem a garázsvásárlásokról beszélek, hanem az aukciókról. Megemlítődött a tv-produkciók jogai. Vannak színészek, akik csak az újravetítésekből szépen megélnek. Szóval akarat kérdése.
Senki sem tiltja, tilthatja meg egy fotósnak, hogy korlátlan számú nagyítást készítsen a legjobb munkáiból. Ennyi. Én azt javaslom mindenkinek aki komolyan gondolja a fotót mint művészetet, hogy ,,remekműveiből"l saját magának készítsen legalább egy tucat nagyítást.
Szerencsére a papírkép kis helyen elfér. Ja és olcsó is, egy 30x45cm méretű kép kijön 1000 forintból Profi minőségben, nem nyomat, igazi fotó.
www.dfl.hu
Szóval ha van egy igazán jó képed, és bízol benne hogy 20 év múlva is remekműnek fogod tartani, készíttess róla egy tucat nagyítást. Ha pedig az alkotónak sem ér meg egy tízest a saját alkotása, akkor nincs miről beszélni. Persze ez akkor működik ha a fotós tudja, melyik a húsz legjobb képe.
No persze megeshet hogy így a ,,művész" még a halála után is érdektelen lesz a spekulánsok és a sznobok számára. Én azt mondom hogy ez nem baj.
Persze a többség inkább a bejövő pénzt szeretné maximalizálni. Ez is egy út. Valaki másnak az útja.
Ennek van módja, hogy limitálják a mennyiséget. Pl összetörik a nyomólemezt/öntőmintát. Vagy pl fényképészetben az ősi technikákat alkalmazzák, vagy megsemmisítik a negatívot.
éppen indul légykapni 
