Nevetni fogsz. A nejem gimnáziumi tankönyveiből olvastam, meg néztem indiai utifilmeket és összeraktam.(kis növényhatározó függelék Dr Soó Rezső munkája alapján).
Köszönöm. Nézegettem, de talán többet értenék belőle, ha a végén röviden összefoglalnád majd. Arra gondolok, hogy milyen/milyen arányú/milyen típusú egyezéseket találtál, és ezekből milyen következtetést lehet levonni. Tudom, hogy most nincs időd, majd ha lesz.
Az indiai konyhát ismerem, úgyhogy csak arra szeretnék reagálni. A paprikát a portugálok vitték be, mai napig Goa és Kerala (Ny-i partvidék) a fő termőkörzete, ahol már korábban is voltak hagyományai a fűszerkereskedelemnek. Keralába már eljutottak a kínai kereskedőflották is, valószínű onnan terjedt tovább DK Ázsia felé. A csili előtti korban az indiai ételeket mustármaggal, gyömbérrel (igen, az is tud ám csípni) és borssal tették csípőssé. Az indiai konyha alapanyagai közül amerikai eredetűek még: 1. Krumpli, korábban édesburgonya volt, ezért a krumplis ételeket mind a mai napig csipetnyi cukorral készítik, mintegy lemodellezve a korábbi édeskés ízvilágot. Eredeti édesburgonyát ma jobbára pl. Gudjarat államban, sima sült krumpliként árulnak. 2. Babfélék, ezek indiai elnevezése a rádzsma (bab-ételek). Az elnevezésben felfedezhető a rádzsa (uralkodó, fejedelem) szó, ami arra utal, hogy régen, mint messzi földről behozott "egzotikum" csak az uralkodó osztály tagjainak volt megfizethető. 3. Tökfélék - szintén fontos, elterjedt amerikai eredetű növény. A húsok közül viszont a pulyka mindmáig nem tudta kiszorítani a csirkét, talán, mert keményebb, és az indiai konyha alapvetően párolja ezeket is (nem jellemzőek az olajban vagy sütőben sült húsok, talán a tandoor a kivétel csak).
Most csak egy rövid részletet idézek belőle is, és a saját korábbi üzenetemből is.
"A másik gondolatom az, hogy a "végleg" szavadnak nagy jelentősége van. Valóban a halálé az utolsó szó? Én meg vagyok győződve róla, hogy nem. Hiszek a másvilágon letörölt könnyekben."
"Ezzel szemben sajnos sokakat láttam végleg tönkre menni benne ezen a földön."
Elnezest, hogy itt profanitasommal keresztbelovagolok a szinen, de egy hulye kerdes megragadt bennem, es itt kulturnovenyek torteneteben jartas emberek vannak:
Azt, hogy a paprika Amerikabol jon, meg en is vagom. Ez gondolom nyilvan igaz az erospaprika variaciokra is, chilli es a tobbiek. Eurazsiaban ezek szerint tradicionalisan nincs erospaprika? A most csipos-eros konyhajukrol ismert nepek, indiai, thai, koreai stb ezek szerint nem is hasznalt paprikat?
OFF: Azt hiszem, a szenvedéssel kapcsolatos igék boncolgatásába itt nem lenne szerencsés belemerülni, persze érdekes kérdés, de biztos tele van vele a valfil. Valóban homályosan látunk. Azt hiszem, az a tény, hogy sokan tönkremennek a szenvedéstől, óvatossá kell(ene), hogy tegyen minket. Nehogy úgy járjunk, mint Jób barátai, akik Isten védelmére akartak kelni, ezért vádolni kezdték a szenvedőt. Azt hiszem, ez az egyik leggyakoribb csapda, amibe mi keresztények szeretünk belesétálni, a hittételekre alapozott irgalmatlanság. Ezt nehogy magadra vedd, csak elgondolkodtam a témán.
A másik gondolatom az, hogy a "végleg" szavadnak nagy jelentősége van. Valóban a halálé az utolsó szó? Én meg vagyok győződve róla, hogy nem. Hiszek a másvilágon letörölt könnyekben.
Van a szenvedésnek egy fajtája, ami szerintem a halál lényegi szenvedése, az Istentől elválasztottság reménytelensége és magánya. A valódi elválasztottságról azt szokták mondani a teológusok, hogy egyedül Jézus élte át, és épp ezért nekünk sohasem kell megtapasztalnunk, mert ez a kárhozat lényege. De van egy enyhébb foka is, amikor nem vagyunk elválasztva Istentől, épp csak nem ismerjük Atyánkként, nem tudunk bízni benne. Ezt a kozmikus árvaságot érzem minden szenvedés mélyén.
ON: Ezzel kapcsolatban jutott eszembe az apacs Cochise híres beszéde, amiből szeretnék idézni.
"…Isten nem olyannak teremtett minket, mint benneteket. Úgy születtünk mi, mint az állatok, száraz fű között, alomban, nem ágyban, miként ti. Ezért hasonlatos életünk is az állatokéhoz, ezért kóborlunk éjszakánként, ezért kell rabolnunk és ölnünk. … Vannak indiánok, akik rabolnak és ölnek. Nincs hatalmam fölöttük. Ha lenne, nem tennék. Harcosaimat megölték Sonorában. Idejöttem, mert Isten ezt parancsolta nekem. Így szólt hozzám: békében élni jó – és idejöttem. Jártam a világot a felhőkkel és a levegővel, amikor Isten megszólalt gondolataimban, mondván, jöjjek el ide és kössek békét mindenekkel. Azt mondta, a világ valamennyiünké. Így van-e? ... Nyíltan kell szólanod hozzánk, hogy szavad úgy hatoljon a szívünkbe, mint a Nap fénye. Mondd meg nekem, ha a Szűz Mária bejárta az egész földet, hogyan lehetséges az, hogy sohasem lépett be az apacsok kunyhóiba? Miért nem láttuk, miért nem hallottuk őt soha? Nincs apám, nincs anyám, egyedül vagyok a világon. Senki nem törődik Cochise-zal, ezért nincs kedvem élni, ezért akarnám, hogy a sziklák rám omoljanak és betemessenek. Ha lenne apám és anyám, mint neked, náluk lennék és ők nálam."
Cochise hatvan év körüli öregember volt ekkor. A Szűz Máriával kapcsolatos kérdés egyértelművé teszi számomra, hogy Cochise itt nem a saját apjáról és anyjáról beszél, hanem a spanyoloktól megismert kereszténységre utal. És valóban, az apacs isten, Uszen nem volt "atya", abban az értelemben, ahogy Jézus megmutatta számunkra az Örökkévalót. Uszen gondoskodott a népről, de az egyének gondjaival nem foglalkozott.
Én azt hiszem, a szenvedésben az tarthat meg, ha ismerem Istent, mint Atyámat. És hiszem, hogy végül nem csap be.
Mellesleg ez a megismertetés lehet az egyetlen dolog, ami legitimálhatja a missziót. Szerintem.
Nem probléma, ha röviden válaszolsz, bár én a magam részéről interjút is szívesen olvastam volna, de erőszakoskodni semmiképp nem akarok.
Azt látom, hogy nagy munka, amit csinálsz, és hogy szívvel-lélekkel csinálod, őszinte elismerésem. Szeretném azt írni, hogy látom benne az elméleted igazságát, de sajnos tényleg nem értek a nyelvészethez. Látok hasonló szavakat, de fogalmam sincs, hogy ez mit bizonyít és mit nem, mert nem ismerem a szakma szabályait, sem a belső viszonyait. Épp ezért nem merek semmit mondani. Esteleg annyit, hogy a sumér kérdés tudtommal egy kisebb puskaporos hordó, szerintem is szerencsésebb, ha kihagyod.
Mindettől még igazad is lehet mindenben, sőt zseniális is lehet, amit gondolsz, de nekem nincs elég tudásom még ahhoz sem, hogy véleményem legyen a témában. De azért drukkolok.
Az indiánokkal kapcsolatban a hit és a szenvedés talán az egyik legfontosabb,legkomplexebb és legizgalmasabb kérdés nem hiszem,hogy "off" lenne. Szerintem,ha van egy kis időd fejtsd ki bátran!
Azon az éjszakán, a tönkrement lugas melletti nyílt téren hatalmas tüzet gyújtottak és hálaadó istentiszteletet tartottak. Bizonyságtételek követték egymást, azon az egyszerű, őszinte, szívhez szóló módon, ami oly természetes a keresztény indiánok számára. Legutolsónak aztán, elcsukló hangon, könnyekkel a szemében, Matzan kezdett beszélni.
„Bűnt követtem el. Önző és kicsinyes voltam. Amikor a nyárfák alatt ültem, először arra gondoltam, hogy a szívem a földre került. De amikor láttam Naiche főnököt, Wantant, és a harcosokat mind, futni a veszélybe, ahogy önmagukkal nem gondolva mentették a mi templomunkat, megértettem, hogy milyen gonosz voltam. Mi mind testvérek vagyunk. Alázatosan bocsánatot kérek mindenkitől, akit éles nyelvemmel megsebeztem. Az én bolond gondolataim olyanok, akár a kígyó levetett bőre, elhagytam őket, és többé nem térek vissza hozzájuk.”
Ekkor az egyik misszionárius - kihasználva a lélektani pillanatot - indítványozta, hogy mindenki adja át a templom számára gyűjtött adományát a kajováknak. Az indiánok vidáman sereglettek előre - ponkák, apacsok, komancsok, jútok, kaddók - vagyis mindannyian. Naiche büszkén fektette a gyöngyös erszényt az asztalra. Wantan pedig emelte a licitet a harminckilenc dollárt tartalmazó tárcával.
Így történt, hogy Matzan szíve és hitbeli álláspontja egyszerre tört össze.