Azért 5 meccs alapján volt szerencse, szerencsétlenség, hősiesség és balfaszság minden mennyiségben. Ez kb most a moszkvai győzelem kompenzálása volt a Sorstól. Ja, két ajándék tizivel.
Ettől még öt meccsen egy vereség, hat szerzett pont és két döntetlen egy spanyol csapat ellen igencsak megsüvegelendő, semmi oka dühöngenie a fradistáknak.
"Ha minden csapatunk megy egy kört, valamelyik akár két hármat, miközben a bajnok csoportkörös, és ott is csipeget pontokat, akkor kb a elérhetjük középmezőny alját"
B listáról szabadon lehet próbálkozni, és tuti lesz valami féle rotálás is.
Bár az a csapat, ami megcsapta a Ludokat is jelentősen eltért pl a bajnokin játszótól, így kb hasonló erősségűre lehet számítani.
Tavaly pl a Chelsea "B"-nek hívott csapatban olyanok kezdtek, mint Morata, Willian, Hudson-Odoi, Fabregas, Barkley, Zappacosta, csereként meg Giroud, meg Pedro szállt be, így simán lesznek olyan játékosok az Espanyolban is akiknek a tm értéke egymaga veri a Fradi kezdőjét.
Sajnos ez a "C" csapatos történet egy makacs városi legenda, (nem most, hanem úgy általában) miután összesen két tucatnyi játékost lehet nevezni nyár végén.
:-)
No meg azért is legenda, mert ha az ember megnézi egy angol vagy olasz csapat EL-ben játszóit és ugyanannak a csapatnak ugyanazon időben bajnokikon pályára lépőit, akkor láthatja, hogy erős átfedés van a kettő között, szó sincs még "B" csapatról sem.
Ráadásul a tegnapi X ország pontban is hozott 0,25 pontot, így 4-nél járunk. Rekordnak még nem rekord 03/04-ben 4,833 volt, 04/05 4,166, igaz akkor nem négy csapat pontjait osztották, hanem csak háromét.
Ettől függetlenül az elmúlt évek több pontos leszakadása, és a megjárt 36. helyhez képest, kezdünk felzárkózni.
A 25. helyig sok változás nem lenne, onnantól viszont annyi, hogy a kupagyőztes egy körrel késöbb szállna be.
Papíron hat pont a lemaradásunk, de nekünk a következő években kevesebb pont esik ki, mint az elöttünk lévőknek, így nem elérhetetlen ez a szint, ha a következő két évben is elérné a bajnok legalább az EL csoportkört, de lehet már az EL2 is hozna annyit, hogy elérjük ezt a szintet. Persze ehhez az is kell, hogy a többi csapat is rakjon bele pontotkat, mint idén, mert tavaly hiába hozta a Vidi a Fradi idei számait, ha a többi csapat alaig.
Ha minden csapatunk megy egy kört, valamelyik akár két hármat, miközben a bajnok csoportkörös, és ott is csipeget pontokat, akkor kb a elérhetjük középmezőny alját, ami kb szart sem ér, de legalább nem a kis ligák szintjén mérnek majd minket.
Az EL2 se bíztos, hogy sokáig marad ezen szabályok szerint, és lehet lejebb viszik a vonalat a 16. országtól, és jó lenne feljebb menni.
Még nem estek ki. Ha a Ludot verik néggyel otthon és a Fradi kikap az Espanyoltól, az utolsó fordulóban meg legyőzik a spanyolokat és a Fradi-Ludo döntetlen, akkor másodikok.
Persze ez már csak amolyan magyar szurkoló által megszokott számolgatás.
Szerintem 128-as tábla kellene körmérkőzéses rendszerben oda-visszavágóval egy hónap alatt 0-24 órás játékidőben. Így az UEFA elégedett lenne a meccsszám emelkedéssel is. :D
Méltán. A leggyengébb csapat a csoportban. A Fradiban legalább vannak olyanok, akiket nem zavar a labda. Ezeknél egy sincs. Futkároznak minden tervszerűség és rendezettség nélkül, aztán annyi. Viszont egymásra találtak a szurkolóikkal. Úgy tűnik egyiküket sem érdekli az eredményesség. A kihagyott helyzeteknél minimális bosszankodás sem látszott rajtuk. Elég amatőr csapat benyomását keltik. Ki lehetett volna használni. Érdemesebb Puskás Akadémia meccseket nézni. Rajtuk látszik, hogy szeretnek, mernek, akarnak futballozni!
Ellenben ezzel a magyar bajnok évről évre be tud ide jutni. Már amelyik legalább egy kört képes hozni a BL-ben, majd az EL-ben is egyet, vagy már alapból két kört a BL-ben.
azt még mindig nem értem, hogyan fogják motiválni az angol, olasz, német 6-7. helyezettet egy EL2-re, amikor az EL-ben sem tűnik úgy néha, hogy 100%-osan hajtanak, vagy időnként csere csapattal állnak ki,
mondjuk olyanok akik ritkán vannak nemzetközi szintéren, mondjuk egy Wolverhapton, vagy Torino, nekik még érdekes is a dolog, de a többinek, akinek pár pontra von monjuk a BL hely a bajnokságban, nagy ívben le... egy bukaresti, szófiai, újvidéki, vagy magyar meccset...