Keresés

Részletes keresés

advocatusdiaboli Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9836

 A méretgazdaságosság egészen más energia és nyersanyagárak mellett nagyon más arányokat fog ám mutatni. Ha csak az 50-60-as évek szintje jön vissza - aminek azért van sok szempontból realitása - akkor már egy egész sereg ma üzletileg kilátástalan tevékenység újra gazdaságos lesz, megint meg fog élni a szabó, meg a cipész, meg a cipőkészítő kisüzem, miközben ma az EU-ban már a nagyüzem sem él meg, hála a kínai dömpingnek.

 Szóval ez egy sokváltozós függvény, nem kell a mostani állapotokat lineárisan kicsinyíteni-nagyítani, az egy másik állapot lesz. Még az sem biztos, hogy rosszabb lesz.

Előzmény: padisah (9835)
padisah Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9835

Az a baj, hogy a kistermelők/kisiparosok a méretgazdaságossági hátrányaik,  + technológia hiánya miatt óriási hátrányban vannak amikor nagyobb cégekkel kell versenyezniük. Erre a legtöbb európai országban az a bevett gyakorlat, hogy a versenyképességi hátrányt szétterítik a gazdaságon, tehát támogatják őket.

 

Ennek viszont egyfelől túltermelés (a támogatott ágazatban) másfelől meg általánosan leromló hatékonyság, versenyképesség lesz a következménye.

 

Szerintem az értelmes kiút a jelen balratolt "szociális piacgazdaságnak" csúfolt közgazdasági torzszülött állapotból, hogy a kisbefeketetők világát hozzuk létre. Vagyis minden ember, a legutolsó árokásó kubikusig megtakarít, amit bankban, befektetési jegybe fektet. A bank pedig a sok kubikus pénzéből nagyvállalatokat hoz létre, ami már méretgazdaságos, van pénze saját tech fejlesztésére, versenyképes terméket tud gyártani a világpiacra. Ebben a rendszerben az utolsó kubikus is részesül a termelőeszközök hasznából - mivel hogy áttételesen az övé. És ez személyes tulajdon, nem valamiféle elvont "köztulajdon", amiről a döntéseket bürokraták hozzák.

 

 Az életkor előrehaladtával pedig természetesen nő a megtakarítások tőkejövedelmének az aránya a bérmunkához képest, idős korban pedig meg lehet fordítani a játékot, és a személyesen felhalmozott vagyon felélhető. Ez egy stabil rendszert képez, amibe nincs beépítve a nyugdíjrendszer összeomlása a demográfiai válság hatására.

 

Ezzel persze a demográfiai válság maga még nincs kezelve, csak a hatását tudtuk csökkenteni...

Előzmény: nájckingdom (9834)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9834
A kicsi és a nagy megfér egymás mellett, csak más piaci szegmensnek dolgoznak. Vályogtéglát nagyüzem sose gyártott, a kisiparosok mindig jól jöttek a nagyüzemi termék javításakor, kispénzű megrendelők számára, stb.

Smithnek BIZONYOS FELTÉTELEK FENNÁLLÁSA ESETÉN igaza lehet ebben-abban, én alapvetően piacpárti vagyok. A szociban nőttem fel, a fene se sírja vissza. (na jó, a fene talán, Moldova György biztos, én nem) Vannak helyzetek, amikor nincs más kiút, mint az adminisztratív elosztás, pl. hadigazdálkodás, katasztrófahelyzetek, stb. De ha hiszel a szabad piacban, pont akkor nem lehet kifogásod a kisvállalkozók, mesteremberek, stb. ellen, mutassa meg, hogy van kereslet a tevékenységére, (ha nincs, abbahagyja), ne ideológiai alapon nyilvánítsuk elavultnak, szavazzon a fogyasztó a pénztárcájával. Én a gazdától vett tejre szavazok vele a TESCO-féle zacskós/kartonos fehér színű tejporoldattal szemben.

Mikor jön az a szingu mi a fene? Védőoltás van ellene? (Annak idején én is sok sci-fit olvastam)
Ha netán jönne is, miért nem lesz vidék? Az mindig lesz.
Előzmény: Törölt nick (9833)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9832
Persze, de ha olvastad 3 pontomat, ott ez az 1. Az idő és a gazdasági helyzet "nekünk dolgozik". Nemcsak a cigányok tömeges, rendszeres segélyezése, hanem a 13. havi nyugdíj és más effélék is belátható időn belül, objekt ív okból lekerülnek a napirendről. Csak nehogy a nyugdíj, mint olyan is lekerüljön! Az olyan Bokros-féle javaslatokat, mint pl. a rokkantnyugdíjak évenkénti felülvizsgálata, szerintem a várható helyzetben a legharciasabb szakszervezetisek is magától értetődőként veszik majd tudomásul, én, mint adó- és járulékfizető aktív korú meg egyenesen fizetek egy sört ezért a bajszosnak. Egyúttal itt egy szép példa a tömeges élősködésre, amit nem elsősorban, vagy nem kizárólag cigányok követnek el. A legtöbb ilyet kigyomlálja majd a fokozódó gazdasági válság. A baj az, hogy ha nem leszünk erre felkészülve (és biztos nem leszünk), akor pl. a hirtelen segélyfosztott lázadó cigányok fékentartására mégiscsak jól jönne az a hadsereg (szlovák mintára), amit sajnos bal- és jobboldalunk karöltve megszüntetett! Hacsak nem vezénylik ki a minisztériumi apparátust pizsamában, mert kb. ennyi maradt.
Előzmény: igen7 (9831)
igen7 Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9831
az nyilvánvaló hogy alternatívát kell nekik nyújtani. de ameddig segélyezés van, addig nem kell nekik alternatíva.
Előzmény: nájckingdom (9830)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9830
Világos, de ez csak egy az én 3 pontomból. Ami természetesen nemcsak cigányokra vonatkozik. A furkósbot szükséges, de nem elégséges, kell a mézesmadzag is, helyesebben a megélhetési alap, tehát aki akar, dolgozhasson, pl. a földecskéjén, amihez hozzá kell juttatni.
A régi hagyományos megoldások nagy fogódzót jelenthetnek egy válságban, a stabilitás érzetét erősíthetik, ami évszázadokig jó volt, az ma is jó kell legyen, főleg, hogy megbukik a "haladás" illúziója.
Akár még külsőségekben is érdemes építeni a bevált "ikonok"ra, pl. megfontolnám, hogy falun a csendőrök viseljenek kakastollat...
Vagy : hiába is kampányolt a Fidesz éretlen korában ellene, miért ne lehetne a visszaállítandó járások elöljáróját főszolgabírónak hívni, stb.? Nem ezen múlik, ha nem így lesz, üsse kő, de érdemes a megszakadt tradíciót helyreállítani, a szimbólumokban is.
Előzmény: Törölt nick (9828)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9829
"- epitkezni akarunk (epitomunkasok fele-fele aranyban erdelyiek es ciganyok mar most is)"

Itt valóban nyílik lehetőség: a Nagy Válság korában ami építkezés lesz, a helyreállítandó gyárakon kívül, az szerintem főleg falun építendő vályogház lehet a városból mezőgazdaságba áramló lakosok számára, ez pedig hagyományos cigány műfaj. (nem bírok más, olcsón, tömegesen rendelkezésreálló építőanyagot kitalálni , ami válságos körülmények között is elérhető)
Továbbá lehet elég sok kubikosmunka az ártereken helyreálljtandó hagyományos ártéri gazdálkodás kiépítésében is, csatornák, zsilipek, fokok. Az éghajlatváltozás nekünk a medencefenéken egyrészt egyre nagyobb árhullámokat, másrészt aszályokat, kiszáradást, sőt, elsivatagosodást jósol. A kiút az árhullámok szétvezetése, az ártéri gazdálkodás - a nagy vízszabályozás kvázi visszacsinálása, de ésszel. A tavasszal lezúduló vízet megfogva ellensúlyozható a nyári aszály. De nem koncentrált, mély táriozókban, hanem nagy területen szétterítve, így ér a legtöbbet.

"nem lehet majd tudasalapu tarsadalmat epiteni, de hat az a globalizacio elmultaval amugy is egy bloff:"

Egyrészt mindig duma volt, másrészt minden társadalom és gazdaság "tudásalapú", valamilyen tudás minden szakmához, életformához kell. Olyan szómisztika ez, mint az "Új Gazdaság" (a technológiai részvénybuborék előtt), stb. Korunk tragédiája az olajcsúcs fényében épp a drámai tudásvesztés: tömegek élnek úgy, hogy nem tanulták meg szüleik, nagyszüleik alapvető tudását egyszerű kétkezi foglalkozásokhoz, földműveléshez, hétköznapi élethez (tyúkpucolás-belezés, begyújtás a csikósparhetbe, stb), mert azok "kimentek a divatból", "a fejlődés túlhaladta", " már nincs rá szükség". Amikor itt az olajcsőd, és kiderül, hogy nagyonis van rá szükség, úgy kell majd összeszedni a pár öreget, hogy gyorsan próbálja átadni tudását a megrettent fiataloknak-középkorúaknak, íg meg nem hal.

Ez vonatkozik a cigányokra is, a mai fiatal cigányok zöme, gondolom, nem tanulta meg gyerekkorától a vályogvetést, szögkovácsolást, stb. Tán kosarat még fonnak, de ettől régen ők is többet tudtak. Nehéz lesz, de össze kell kaparni a tudásmorzsákat és megpróbálni összerakni.
Előzmény: Törölt nick (9819)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9828

Ez rendori problema. Nagyjabol a cigokat ugy kell fekentartani, ahogy annak idejen a kozrendueket feken tartottak a nemesi uralkodo retegek. Azaz zsandarok kellenek ide!

Előzmény: nájckingdom (9825)
igen7 Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9827
szerintem helytelen ezt a problémát etnikai ügyként kezelni. van azért a cigányoknak egy rétege, amelyik be tudott illeszkedni és igazából a környezete sem tartja őket cigánynak.
maga a probléma két úton kezelhető: a cigányok lakta hátrányos helyzetű területek felzárkóztatásával (azaz kellene egy regionális fejlesztési politika - ami jelenleg nincs, minden Budapest központú és innen fel sem tűnik, hogy egyes régiókban itt elképzelhetetlen állapotok uralkodnak)., illetve a hagyományos cigány közösségeket fel kell bomlasztani - ez meg rendészeti kérdés ti. ezek általában nem legális tevékenységekkel foglalkoznak.
Előzmény: nájckingdom (9824)
igen7 Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9826
dehogynem tudja megtenni, ha nem lesz rá pénz.
Előzmény: lcoder (9820)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9825
Liszkán egy értelmiségit lincseltek meg...
Én azért a nagyvárosi szemüveges jogvédők helyében elgondolkoznék ezen...
Előzmény: lcoder (9820)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9824
Ebben igazad van, én azt javaslom, hogy már azt a 2-3 évet se várjuk meg, amíg automatikusan nyilvánvalóvá válik, hogy az ország nem engedhet meg magának ilyet (sőt, a nyugdíj- és egészségügyi rendszer drámai lefaragása is bizonyára elkerülhetetlen), hanem már most meg kellene hirdetni, hogy melyik éven fut ki végleg a mai típusú cigánysegélyezés. Az átmeneti időszakban fel kéne állnia a földhöz, munkáhozjuttatási programnak, pl. az Olajcsúcs miatti relokalizáció, a felszámolt ipar egy részének rekonstruálása is teremt majd jópár munkahelyet, egy részét nyilván cigányok számára is.

Az életmód a lényeg, ahogy írod, én is ismerek "fehér cigányokat". Tőlem távol áll a rsszizmus, de tökmindegy, ettől még lehet etnikai konfliktuskatasztrófa, ha nem ébredünk fel sürgősen. Ez a mi "perfect strorm"-unk része az olajcsúcsot , éghajlatváltozást, elöregedést, miegyebet tetézve.

Magam írtam itt korábban, hogy ismerek lótartó, kaszáló-kapáló cigányokat, az ő példájukat kéne a többinek is követni. Ismerek természetesen teljesen beilleszkedett, asszimilálódottt cigányokat is, de az ő példájuk nem követhető közvetlenül a Cs-lakásos telepen élők számára, ilyen Nagy Ugrás nincs.
Előzmény: igen7 (9818)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9823
Csak nehogy betiltsuk az abortuszt! Az abortuszok legalabb 90%-at cigo csajok csinaljak...
Előzmény: Törölt nick (9821)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9822
Jon a szaz ertelmisegi, es... mit is csinal? Foleg a peak utan! Hat persze hogy semmit...
Előzmény: lcoder (9820)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9821
Franc se tudja, szerintem naluk is csokken a gyerekszam.
Előzmény: nájckingdom (9817)
lcoder Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9820
Sajnos a társadalom elég nehezen tudja megtenni hogy ne adja meg nekik a segélyt. Ez esetben ugyanis beindul az "éhséglázadás" mint a szlovákoknál. Ha pedig a rendõrség rendet csinál akkor jönnek hogy a fasiszta magyarország elnyomja szegény cigányokat, jön a 100 magyar "értelmiségi" mint anno a zámolyi romák ügyében.
Előzmény: igen7 (9818)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9819

A cigany tobbsegu kisvarosokkal nem lesz akkora gond, ha

 

- epitkezni akarunk (epitomunkasok fele-fele aranyban erdelyiek es ciganyok mar most is)

 

- szen- es egyeb banyakat ujranyitni (Pecs kornyeken pl. az uranbanyaszok tobbsege annak idejen cigany volt, de a szenbanyaszok kozul is nagyon sokan)

 

- egyeb nehez es veszelyes fizikai munkara lesz szukseg

 

A ciganyok most is tobbnyire (a lopas szerintem legfeljebb kiegeszito tevekenyseg, ha otszazezer vagy akar egymillio cigany lopna hetente egy penztarcat, akkor minden magyar polgartol evente ketszer-haromszor lopna valamit cigany - ez biztosan nem igaz, a csaladunktol az elmult husz evbol egyszer lopott egy cigany, anyamtol a penztarcajat kb. ot eve) nehez es veszelyes, rosszul fizeto fizikai munkat vegeznek. Peldaul meglovasitjak az aluminiumtablakat az autopalyarol - ez nehez fizikai munka, rosszul fizet, es meg veszelyes is (bortonbe kerulhetsz), raadasul tarsadalmilag megvetett. (Szemben a feher TUZEP-telep tulajdonossal, akit megbecsules ovez.) Szoval annyira nem aggodnek.

 

Az mas kerdes, hogy a ciganyokra - hacsak nagyon meg nem valtoznak - nem lehet majd tudasalapu tarsadalmat epiteni, de hat az a globalizacio elmultaval amugy is egy bloff: helyben kellenek majd fizikai munkasok is. Szoval annyira nem aggodnek miattuk, bar olvasni jo lenne ha megtanulnanak, es a lopasokrol meg hangoskodasrol is leszokhatnanak (mert engem is zavar).

Előzmény: nájckingdom (9816)
igen7 Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9818
a folyamat egyáltalán nem lesz progresszív. de először tisztázni kellene mit értünk "cigány" alatt. ha a teljes etnikai csoportot, akkor szvsz először differenciálni kellene. ha a "speciális" életmódot élőket, akkor vagyunk annál a csoportnál amiről beszélünk.

szóval a folyamat azért nem lehet progresszív, mert ez az életmód azon alapszik, hogy a társadalom eltartja őket. ez csak egy bizonyos határig folytatható, egy adott pénzmennyiségnél többet az állam nem tud rájuk áldozni.
vagyis lesz egy pont amikor túl sokan lesznek, és amikor már nem fogják tudni tovább élni ezt a fajta életmódot. ehhez nem kell többségbe kerülniük, sőt, szvsz már nincs messze ez a pont.

Előzmény: nájckingdom (9817)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9817
Ha jó a tipped és fele-fele, akkor kb. 1300 fehér lakosnak van annyi gyereke, mint kb. 500 cigány lakosnak. A folyamat progresszív, valahogy úgy, mint a kamatoskamat. Egyetlen generáció múlva még lényegesen rosszabb lesz az arány, ha minden így marad.
Előzmény: Törölt nick (9815)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9816
Változtat a lényegen? A trend irányán? Ugyanezt látom pl. Újhelyben, ahonnan kevesen buszoztatják máshová a gyerekeiket, legalábbis általános iskolás korban. Egyetlen szűk generáció kérdése, hogy megjelennek Magyarországon a cigány többségű kisvárosok, nagy számban. Az Olajcsúcs kihívására adott lehhető legjobb választ ez a trend nem segíti.
Előzmény: Törölt nick (9815)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9815
A liszkai feher szulok nem Liszkan jaratjak a gyerekeiket iskolaba, annyira lerohadt ott az iskola, inkabb buszoztatjak-autoztatjak a gyereket. A 90% csak az iskolara vonatkozik, es nem a gyerekekre, ott talan fele-fele az arany.
Előzmény: nájckingdom (9807)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9814
Beware Russia, energy superpower

Óvakodj Oroszországtól, az energia-szuperhatalomtól!

Jó cikk, röviden összefoglalja Oroszország új energianagyhatalmi státuszát
és a ránk eből háruló veszélyt.

- Az energia Putyin kezében térdrekényszerítheti a Nyugatot
- Oroszország augusztusban csendben megelőzve Szaúd-Arábiát a világ
elsőszámú olajkitermelője lett. Földgázban már régebb óta világelső. Az
állami tulajdonú GAZPROM a világ második legnagyobb energiavállalata.
- Európa és Ázsia (Kína) felé egyaránt kiépítve vezetékeit az
energiaszállítmányok átirányításával zsarolhatja mindkét vevőjét, (Az
EU-val szemben máris megtette a Gazprom EU-piacokra való beengedése
ügyében. Sikeresen.)
- a Szovjetunió széthullása az olajár mélypontjával esett egybe, a magas
olajár újra megerősítette Oroszországot
- a posztszovjet gyengeség idején nyugati olajcégeknek juttatott olaj- és
gázkitermelési koncessziókat a Kreml az erőforrás-nacionalizmus jegyében
visszaveszi saját állami kézbe - világtrend, lásd Chavez.
- "Az olaj és gáz reális alternatívái kifejlesztésének elmulasztása az lesz,
hogy pár éven belül Moszkva parancsait kell majd elfogadni"

nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9813
Közhelyeket ismételgettek odahaza, meg sem kísérelve kipróbálni, mik a tények. Lengyelországban rengeteg kisparasztnak, vagy pl. falun élő bányásznak, stb. van 1-2 tehene (másoknak persze több is). NIncs gond, hogy hova adja el, van kereslet. Mi pl. mindig ugyanattól a családtól vesszük, tehén és kecsketejet egyaránt, meg a tojást is. Az eladó a feleségem kolléganője, szintén pedagógus, de falun laknak. Persze a szülei otthon vannak állandóan, de a férje sem főállású földműves. A házi tej olcsóbb is, mint a bolti és hasonlíthatatlanul jobb. Tőlük, vagy más falusi ismerősöktől gyakran veszünk házi csirkét, kacsát, nyulat is, kicsit olcsóbb, mint a boltban, drámaian jobb. Nincs gond a keresletre! A krumplit x éve vesszük ugyanattól a gazdától, az ára a boltitól nem is olcsóbb, de a minőség ég és föld! (a javát az ilyen többéves törzsvevőinek adja). Szeptember elején még egészen tűrhető minőségű volt a tavalyi utolja semmi romlás, csak a normális zsugorodás, persze rendszeresen lecsírázom.
M.o-on ugyanez menne, ha ki mernék próbálni, ki kell kapcsolni a közvetítőket. Világos, hogy nem 100%-ban, természetesen ez a piacnak csak egy szelete, de lehetne jóval nagyobb.

A szőlőt , mint szőlőskertet említetem, Hegyalján ma elég nagy arányban parlagon heverőt, természetesen nem arra gondoltam, hogy ezeken szőlőt kellene termeszteni. Világos, hogy inkább zöldséget, gyümölcsöt, ill. egy része kaszáló, legelő lehetne. A lényeg, hogy pl. az 500 olaszliszkai cigány vígan elélhetne a falujuk környéki parlagok, szőlőhegyek, árterek ma megműveletlen területek műveléséből. Ennek előfeltételeit már korábban írtam
1. nincs több segély
2. van hozzáférés a parlagon heverő földhöz (földosztás - de nem csak cigányoknak, bárkinek, aki igényli és megműveli) (ehhez egy állami földalapnak piaci áron fel kéne vásárolnia a parlagokat a tulajoktól, nem haveroknak eladni a mai állami földeket)
3. rendfenntartás: ha nem dolgozol, nem is eszel (ez még magánügy), de ha lopsz, rabolsz, akkor karóba kerül a fejed (eleinte csak börtönbe a fickó, vagy enyhébb esetben valami helyszíni testi fenyítés a kakastollasoktól, stb.)
Előzmény: lcoder (9811)
lcoder Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9812
Emiatt túlzottan nem aggódnék. Egy ilyen helyzetben az erõszakszervezet ilyen népsûrûség mellett azonnal kiépül - ugyanis nemigen lesz jövedelmezõbb tevékenység a rendfenntartásnál/katonaságnál. Ráadásul sorozni is lehet ha minden kötél szakad. Ami Rákosi Pajtás idején mûxött az ma is megy.
Előzmény: nájckingdom (9810)
lcoder Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9811
A szalmabálát speciel nem én vetettem fel... Fantáziálni sok mindenrõl lehet, de a realitást sem árt figyelembe venni. A parasztok Pl. azért nem tenyésztenek tejet mert sehová nem tudják aladni. Egy család pedig elég ritkán iszik meg 10-20 liter tejet naponta (annál kevesebb tehénnel meg nemigen érdemes foglalkozni). A szõlõvel nagyjából hasonló a helyzet: ma is hegyekben áll az eladhatatlan bor, megpróbálnak belõle borpárlatot csinálni EU-s támogatással.
Előzmény: nájckingdom (9809)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9810
Egy lehetséges nagyon negatív forgatókönyv esetén a válság olyan súlyos is lehet (ha nem nálunk, akkor máshol, de akár nálunk is), hogy a bíráskodás egyetlen rendelkezésreálló formája az önbíráskodás lesz. Ekkor viszont kiderülhet,, hogy egy - Ne adj Isten! - fajháború esetén nem az összlakosság aránya számít, hanem a 14-30 közötti férfiaké, mert ezek a legaktívabbak a potenciális bunyóban. Itt pedig az arányok ilyesztően kedvezőtlenek lehetnek a "többség" (?) számára. Nem kéne kipróbálni, addig kéne más , békés úton megoldást találni, amíg lehet.

Ami a népi kézbe vett igazságszolgáltatást illeti: a történelem nagy részében a legtöbb területen semmi másra nem volt lehetőség. A Vadnyugaton azért választották a seriffet és azért a helyi lakosoknak kellett lóra ülni valami gonosztevő üldözése esetén, mert a központi hatalom nem volt képes (pl. az alacsony adók miatt) szervezett igazságszolgáltatási rendszert kiépíteni a perifériákon. A lakosság preferálta is a kevés adó - csináld magad (pl. az igazságszolgáltatást, fegyveres önvédelmet is) - szisztémát. A magyar falun is azért volt úriszék, mert egyedül a helyi elit, a nemesség ítélkezhetett, központilag fizetett népes bírói kar, csendőrség, stb. híján. Az történelmileg nagyon friss fejlemény, talán nem is fog örökké tartani.
Előzmény: lcoder (9808)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9809
Elképesztően végletes a gondolkodásod. A szalmabálás kecskepásztort magam se tartom mindenki számára követendő példának (ma még ő is csak ábrándozik erről, szerintem kilátástalannak látja a helyzetet az egész emberiségre nézve, ezért fantáziál ilyeneket, meg elég öreg is kezd lenni, magának már túl sokat nem tervezhet)

A lényeg, hogy a Vissza a Földhöz irányzat rengeteg praktikus, karnyújtásnyira levő lépést jelenthet, ami nem üres fantáziálás, hanem kihasználatlan lehetőség a fenntarthatóság fokozására. Nem gondolom, hogy a panelből, vagy az V. kerületből kell embereket ejtőernyővel ledobni a Hortobágyra!
Hanem pl. a rengeteg ma is falun élő ember épkézláb része kezdhetne nagyobb fokban pl. kecske és tehéntartásba, nagyobb fokú gyümölcs, zőldség, atb. megtermelésébe. Máris sokat jelentene, csak a globalizáció, a "kordivat" miatt hagytak fel az emberek pl. a Hegyközben a tehéntartással. Ahol 30 éve több ezer tehén volt, ma néhány darab, a falusiak is a boltban veszik az importtejet és tejterméket. Első lépésben kössék újra az elszakadt szálakat maguk és a föld között azok, akiknek ehhez sehova nem kell költözni, csak kezdje felásózni, felszántani a parlagját.
Második lépcsőben sok városi elgondolkozhatna azon, nem nagyobb jövőt ígér-e, ha mégis visszamegy a falujába, a még meglévő szülői házba, ahonnan eljött. Tehát ez is azokra vonatkozik, akik azért láttak már falut, mert ott nőttek fel. Egy harmadik dolog, hogy a kisvárosok népe napjainkig is nagy arányban rendelkezik valamilyen kerttel, szőlővel, stb, ezek intenzív (permakultúrás?) megművelése is hihetetlenül sokat jelenthetne az energiamérlegben - több helyi termelés, kevesebb szállítás, stb. Tudatilag is fontos, hogy az emberek fejében helyreálljon a kapcsolat a föld, közvetlen környezetük és a megélhetésük között. Ne Kínából várjanak mindent, mert annak nincs jövője. Stb. Stb. Ezek praktikus dolgok, te meg nagyágyúval lősz mindenre, mert hiszel a Szent Megváltó Technológiában és kész. Ábránd. A föld valóság és kéznél van.
Előzmény: lcoder (9806)
lcoder Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9808
Emiatt nem izgulnék túlságosan. A cigányok addig ugrálnak amíg a liberalizmus van a zászlóra tûzve. Ha valóban eljönne az összeomlás az azzal járna hogy elsõ körben valóban elszabadulna a pokol, de a másodikban valaki megfogná a kalapács nehezebbik végét. Olyan rendõrállam jönne létre kb. mint Rákosi korában vagy még olyanabb. Ami persze nem jelenti hogy az átlagparasztnak az annyira jó lesz: az sem sokkal jobb ha állam bácsi söpri fel a padlást mint ha a cigányok lopják el a termést (ez amúgy szintén létezõ probléma ma a mezõgazdaságban, és ha esetleg megpróbálnád megvédeni a terményt akkor vagy meglincselnek a cigányok vagy bezárnak 1000 évre önbíráskodásért).
Előzmény: nájckingdom (9807)
nájckingdom Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9807
Míg Irakban Bush elvtársnak aktív munkával kell szó szerint "kinyírni" a lakosság növekvő részét, hogy teljesüljön a TERV, Zimbabwében és hasonló helyeken az Olajcsúcs, Élelmiszercsúcs oldja meg ugyanezt (naponta fenyegető hírek a készülő kajahiányról!), addig mi, magyarok intelligens és környezettudatos módon önkorlátozásba fogtunk a népesedésben, nyilván, hogy csökkentsük ökológiai footprint-ünket. Az olaszliszkai lincselés apropóján (mellesleg egy nagybátyám él ott, idén tavasszal összerugdosta cigány szomszédja) a sajtóból kiderül, hogy ma 1800 lakosból 500 a "kisebbség", az iskolában viszont 90% az arányuk! Lehet, hogy úgy teszünk, mintha lennénk, de lényegében már nem is vagyunk? Nem kell demográfusnak lenni, hogy előrelássuk, mikor fordul meg a népességarány Liszkán és a hasonló helyeken. Amit itt már többen felvetettünk, hogy az olajbőség korára jellemző RELATíV jó közbiztonság, demokratikus szabadságjogok, stb., olyan luxus, amit a csúcs után már nem fogunk élvezni. Csak gondoljuk végig a liszkai eset apropóján, hogyha a BOMLAT, az atommagé, vagy a többi elméleti "technofix" megoldás mégse fog rendelkezésünkre állni és mégis az általam sejtett-javasolt önkéntes energiaigénycsökkentés, visszaarchaizálódás az egyetlen járható út (amennyire lehet, mert messzire biztos nem, egy-két generációnyit vissza az időben, ill. műszaki, településszerkezeti, stb. megoldásokban), mit hozhat ez a közbiztonság terén.
Még a cigányoktól eltekintve is, mennyi egzisztenciájából kiesett, frusztrált, elkeseredett, nyomorgó ember, sőt ezek tömege lesz mindenfelé, az utakon, vándorolva, kóborolva, vagy a nyomortanyává züllött panel lakótelepeikből ki-kicsapva, prtyázva, akár a kertes házak környékére, akár falura.
Miközben az emberek jobbik része kínkeservvel megpróbál földet művelni, szénbányásznak menni, stb, borítékolható, hogy tömegek választják a könnyebb megoldást, a lopást, rablást, gyilkolást. Egy drámaian elstzegényedő társadalomnak kell majd jóval töbet fordítania egyrészt a belső rendfenntartásra, másrészt a zöldhatár védelmére. Nyilván nem ússzuk meg lakossági önvédelmi osztagok nélkül sem. Belegondolni is rossz, mi sülhet ki ebből a mi etnikai viszonyaink mellett. (fajok háborúja, stb.) Nem riogatni akarok, csak próbálom végiggondolni a szóbajövő eshetőségeket. A legrosszabbra is készülni kell, vagy, hogy elkerülhessük, vagy, mert nem kerüljük el. Vége a jólét korának, időzítet bombák ketyegnek.
Előzmény: Törölt nick (9803)
lcoder Creative Commons License 2006.10.17 0 0 9806
Semmi nem akadályoz meg téged abban hogy eladd a kis lakásodat, vegyél az árából egy szép nagy területet, pár kecskét meg néhány szalmabálát és elkezdd a "kertmagyarországot". Majd úgy egy-két év múlva ha még életben vagy akkor küldj egy postagalambot az index fórumára hogy milyen is a fenntartható fejlövés ;-)
Előzmény: nájckingdom (9802)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!