"Az volt az ideális, amikor napi 30 játék+ napi 30 perc DVD volt nekik, a PC-n, ami a nappaliban volt"
Ha ennyi szabadidő van hazajövetel-vacsi-fürdés közepette, akkor napi hatvan perc amit el lehet osztani, persze. Nekem azzal van bajom, ha mondjuk valaki azt mondja, hogy van két óra szabadidőd, amikor azt csinálsz amit kedved tartja, de abból csak egy óra lehet számítógépezés, a másikban meg mást kell csinálnod, mittudomén, rajzfilmet azt nézhetsz, társasjátékozhatsz, meg képregényt azt olvashatsz. Miért? Miért felsőbbrendűek az utóbbiak?
"De valójában egy 4-6 évesnek még erre se lett volna szüksége igazából."
Valóban, 4-6 évesnek még korai a tv is, a számítógép is (az olvasás is), meg egy csomó minden. Én inkább kisiskolás korról beszélnék nagy általánosságban. De ha "muszáj", valójában a 4-6 éves is sokkal inkább PC-n szocializálódjon a számítógépes játékok irányába, mint telefonon, tableten, bár tudom a szülők valamiért az utóbbiakat preferálják.
Az volt az ideális, amikor napi 30 játék+ napi 30 perc DVD volt nekik, a PC-n, ami a nappaliban volt, tehát láttam mi történik. De valójában egy 4-6 évesnek még erre se lett volna szüksége igazából.
Na ez nekem a problémám, mert a számítógépes játék alapvetően nem ez, az ilyen típusú játék a töredéke a játékoknak, és nyilván nem is engedi az ember ilyen közelébe a kisgyereket. De emiatt a felfogás miatt az, hogy gépezik a gyerek, azt fogja jelenteni a köztudatban, hogy épp pedofilokkal beszélget meg hatvanezres számlát csinál, ez szerintem hibás hozzáállás.
Nyilván figyelni kell mivel és hogyan játszik a gyerek. Kicsit jobban, mint a többi szabadidős tevékenységnél, de alapból azoknál is, ebben semmi különös nincs. Tehát nem mindegy, hogy mit olvas a gyerek, hogy nyolcévesen a 17 éves nagyfiúk közé küldöm-e le focizni vagy a saját osztálytársaival, hogy horrorfilmet néz-e a tv-ben vagy kung-fu pandát, stb. De önmagában az, hogy szabadidejében épp nem rajzfilmet néz, képregényt olvasgat, legózik, társasozik, hanem mondjuk SIMS-ezik vagy a Scrap Mechanicot nyomja (esetleg ugyanúgy a testvérével, barátaival, szüleivel, mint adott esetben egy társast), nos, szerintem ez semmiben nem károsítja a gyereket.
A PC-hez nem érettség kell szerintem, hanem szimplán segítség kezdetben a szülőktől, de egyébként semmi különös, nem képernyőn tapizással, hanem egérkattintással kell elindítani a játékot. Amúgy meg minden szempontból sokkal jobb, mint bármilyen telefon vagy tablet, játékra is, azon túl meg pláne.
Az, hogy "nem engedünk be" már eleve feltetelez korlátozást...
Most már több szintű azonosítás van, talán nem tud szülő nélkül fizetni, de azért hallottam már pár sztorit amikor a gyerek nem játékban, de netes rendelesekkel koltotte a szülő pénzét. ☺ 6-7 évesen. Nekem is csinált olyat anno ovisan a gyerekem, hogy webes jatekboltban kosarba rakott cuccokat. ☺
De a lényeg, a lényeg, ő is korlatoz, nem enged meg akarmit, és majdnem biztos vagyok benne, hogy idotartamban sem enged meg akarmennyit.
"Itt például rögtön egy generációs félreértésbe futottunk bele, mert a számítógépes játék egyáltalán nem ab ovo online játékot jelent, sőt. Nyilván egy kisgyereket nem eresztünk be egy MMORPG-be vagy egy Call of Duty versenybe, meg semmilyen toxikus közegbe. Nem jelent telefonon húzogatós, pay for play típusú, mikrofizetős játékokat sem, már csak azért sem, mert a gyerek nem tud fizetni."
De szerintem VV ilyenekre gondolt. Amúgy munkatársam fia - akkor még szerintem negyedikes vagy ötödikes lehetett - véletlenül csinált valami 60E-es számlát valamiféle játszással kapcsolatban a nagymamájának, a pontos részletekre már nem emlékszem, valami telefonos játék volt.
"Pont ugyanezek elmondhatók az olvasásra is, az meg hiányolva van a szülők részéről a mai gyerekeknél."
Igen. Az olvasást se támogattam különösebben, főleg nem klasszikusokat. Ugyanolyan függőség tud lenni. A sport, a mozgás, zenetanulás, agyagozás, sakk - ezek voltak a támogatott dolgok inkább.
Kitettek máshova, felmondtam, mert vállalhatatlan volt ahely, kérdeztem, nem lehetne-e más boltba, nem. Két hónappal később ez "átgondolódott" és lett hely jóval nyugalmasabb helyen.
Ma amúgy workshopom volt 15.30-ig (amúgy kivételesen nagyon érdekes, és egészen hasznos), és arra mentem le a konyhába, hogy a középső fiam már félig megírta a kicsivel a leckét. :) Ez az egy, amiben amúgy tök aranyosan segítenek mindig, a kicsi körüli teendők. Házimunkára nem kaphatóak ennyire maguktól. :)
Mondjuk a mélyinterjúk tanulsága az volt, hogy az esetek egy részében az anya nem próbálta bírósági úton kérni a tartásdíj fizetését, még akkor sem, ha amúgy nagyon nehéz körülmények között élt.
Olyan is volt, ahol az apa nem hitte el, hogy a gyerek az ő gyereke, ugyanakkor DNS vizsgálatot sem akart csináltatni...És annak ellenére nem akart a gyerekkel kapcsolatot tartani, hogy a gyerek nagyon ragaszkodott volna hozzá, és a féltestvéreit is szerette volna megismerni.
Szintén tök érdekes volt az, ahol az anya akarta a váltott elhelyezést, az apa nem, de aztán valahogy mégis sikerült elérnie ilyen tudatosan felépített tervvel, amiben pl. az első lépés az volt, hogy 48 órát töltsön együtt a gyerekeivel az apa. (Azért valahol durva ebbe belegondolni, hogy vannak olyan apák, akik soha nem voltak egyedül ennyit a gyerekeikkel...)
Ahol kiváltották a tartásdíjat, pl. vagyontárggyal, azok benne vannak a másik 57%-ban. De ilyen esetben nem asszony viszi a házat, hanem a gyerekek nevére van írva, ezzel van kiváltva a tartásdíj, volt osztálytársaméknál is így volt.
Amúgy az t is felmérték, hogy az esetek kb. 95%-ában nincsen valorizáció, tehát akár 10-15 éven át is ugyan az marad a tartásdíj összege.
Amúgy az is érdekes volt amúgy, hogy pont az jött ki, amit Klemi mondott, hogy ott, ahol a házasság alatt az apák jelentősen kivették a részüket a gyerekek gondozásából, ott a válás után is sokkal szorosabb kapcsolat maradt a gyerekekkel.
Van PC-nk is, azt is én vettem, mert ex elvitte magával a korábbi családi, közös PC-t. Viszont nem fogok 4 db PC-t venni, asszem ez belátható. És nem tabletten játszanak, nem is arra vettem. Amúgy sokkal jobb, hogy egy db PC van, mert akkor osztozni kell, és nem lehet egész nap nyomni. :)
De itt és ennyiben lezárom ezt, én más véleményen vagyok e tekintetben, és látom az is, hogy a 4 gyerek közül mind a 4 eltérően kezeli és reagálja le ezeket a dolgokat, van, akinél nulla veszélyét nem látom, és van, akinél bizony ha szabadjára engedném a dolgokat akkor kb. nem is aludna.
az a kocsog gyerek <8 (6? 7? mar nem emlexem :((( ) evesen tudta az osszes egyseg hpjet, sebzeset, fobb adatait a kingdom rushban. es meg azt is, hogy hany loves kell az adott toronybol a kinyirasahoz :)
"Eleve nem jött szóba ilyesmi, mert én pl. annyiféle különórára jártam, (önként és örömmel), hogy amikor hazaértem, akkor gyak. vacsi, kis olvasás és mentem aludni. "
Na de ez most is így van, iskola, utána sport vagy zene vagy különóra, vacsi, fürdés, csak a kis olvasás helyett kis számítógépezés lesz (ami amúgy simán sokszor számítógépen olvasást jelenthet, akár a kedvenc játékával kapcsolatban).
"tt olyan veszélyforrások lépnek be, ami nincsen egy társasjátéknál, a bullying-tól kezdve a különböző predatorokig, a pénzköltésen át egyéb veszélyekig, és a társasjátékoknak van egy korlátozott ideje jobbára, az online játékok arra épülnek, hogy csak nagyon-nagyon soká tudjad abbahagyni és elmenteni a játékállásodat, a társasjátékot bármikor abba lehet hagyni, ott maradnak a bábuk."
Itt például rögtön egy generációs félreértésbe futottunk bele, mert a számítógépes játék egyáltalán nem ab ovo online játékot jelent, sőt. Nyilván egy kisgyereket nem eresztünk be egy MMORPG-be vagy egy Call of Duty versenybe, meg semmilyen toxikus közegbe. Nem jelent telefonon húzogatós, pay for play típusú, mikrofizetős játékokat sem, már csak azért sem, mert a gyerek nem tud fizetni. Szóval a számítógépes játék kisisikolás gyereknél vagy olyan, hogy testvérekkel, akár szülőkkel játszik, vagy egyedül, vagy ha ügyes több gyerek szülője, akkor az osztálytársaival hálóban. De ott nem lesz több bullying, mint magában az osztályban. De önmagában az, hogy Ticket to Ride társast nyomunk, vagy mondjuk Kingdom Rusht a számítógépen, hát ebben nem sok különbség van, azon kívül, hogy az utóbbi változatosabb és többet tud, jobban mozgatja az agyat és a képzeletet.
"Nyilván nem csak a számítógépes játékok miatt, hanem más miatt is, de rengeteg a mozgásproblémás gyerek, az elhízott gyerek, a szemüveges gyerek (alig töltenek időt a szabadban, és néznek távolra), nem csak a függőség az, ami veszélyt jelent ebben. Egy virtuális kapcsolat sosem olyan, mint egy valódi, meg sem közelíti azt. "
Pont ugyanezek elmondhatók az olvasásra is, az meg hiányolva van a szülők részéről a mai gyerekeknél.
"Amúgy tavaly ugye pont én vettem tablettet a középsőnek, most meg telefont, nincs ezekkel önmagában problémám"
Amúgy szerintem a legrosszabb dolog tabletet vagy telefont venni a gyereknek játék céljára, PC-t kell, játékra is sokkal jobb, azzal kapcsolatos dolgok tanulmányozására vagy készítésére (!) is, és nyilván még egy csomóféleképpen használható más dolgokra is.
Ja értem. Akkor átviheted, ezt olvastam anno a jogszabályban, próbaidő alatt nem is nagyon lehet szabit kivenni, így olyankor mindenképpen át lehet vinni.
Most olvasok egy tanulmányt az "életünk fordulópontjai" kutatásból, és az van benne, hogy az 1971 és 1983 között született anyák 39%-a nevelte egyedül 18 éven aluli gyerekét életének legalább egy kisebb részében...Iszonyat durva.
Az is, hogy 2016-ban a 18 éven aluli elvált szülős gyerekek 43%-a után nem fizettek tartásdíjat.
Úgy tudom, hogy ha a munkáltató miatt nem tudod kivenni a szabikat, akkor erre március 31-ig van lehetőség, de ebben nem vagyok teljesen biztos, velünk kivetetik. Nekem is ki kellett írni novemberre szabikat emiatt, mert azt sem engedik, hogy decemberben legyek túl sokat szabin, projektelszámolások miatt, viszont a két ünnep között meg kötelező szabira mennie mindenkinek, azt már év elején kiírták.
Ebben igazad van, de abban az időszakban amikor a gyerekek erre rá lettek szoktatva mi egyáltalán nem néztünk tévét. Amíg a gyerekek ébren voltak nem volt bekapcsolva tévé. Okostelefonom pedig nem volt. Mikor dolgoztam pedig vagy nem voltak itthon, vagy aludtak, mert ilyen kicsik mellett nem lehet úgy dolgozni, hogy ébren vannak, velük kell lenni teljes valóságban.
A kezdetekben szerintem nagyon jól tudtuk ezt csinálni, de még akkor is volt, hogy még a napi 30 perc tévézés (inkább DVD nézés volt ez, nem tévé) is sok lett, mert rémálmokat okozott a lányomnál (igen, a Kisvakond jellegű mesék is), és akkor még azt is szüneteltettük.