Figyelj. Tudom ki vagy. ( V.K, 24, 3100 irányítószámmal ellátott város )
Megkértünk már arra szépen, hogy ez szaktopikba ahol szakemberek vannak, oda ne túrd be az orrod. Ez mintha a volán épülete lenne úgy képzeld el, és oda sem járkálhatsz be, szólhatsz bele a dolgokba kívülállóként ( úgy, hogy ráadásul csak trollkodni jársz/ járnál oda)
Moderátoroknak azért könnyítenéd meg a dolgukat, mert nem kellene napontani Off-olni téged. Nekünk azért, mert nem kellene végig olvasni a sok tudatlansággal teli észrevételedet.
Múltkor is amikor írtam, hogy köszönjük neked a napi ökörséget, az nem azért volt, mert Nógrádi témát hoztál.
Hanem mert 6-7 éve nem Localo volt a tartalék, hanem 256, 260.32, 266-osok, 400-asok stb.
Beleszarni akkor is úgy szartak bele a karbantartásba, mint most mivel ugyanaz a stáb dolgozik most is a telepen annyi különbséggel, hogy eddig NV volt a telep bejáratára írva, most az, hogy VB. Sofőrhiány akkor is volt, nem csak most. Fizetések ugyanolyan rosszak országszerte. Műhelyi dolgozóból akkor is hiány volt. Ez nem az egyesítés hibája.
Az, hogy csak átlagéletkor számít az igen.
Erre ha most döbbentél rá nem tudom mit néztél eddig .
Nem tudom Nógrád megyében mi a kintalvós buszoknál a szokás, vagy az utasítás, de mínusz 6 fok alatt én biztosan nem állítanám le a buszt este 22.00 után ha hajnalban indulni kell.
Ketyegjen csak nyugodtan.
Óránként elfogyaszt kb. 1 liter gázolajat.
Na bumm.
A fene akar hajnalban egyszemélyes fagybrigádot játszani a sötétben, hidegben.
Takács Laci (trizs):D írta egyszer, hogy -fokokban nem állítaná le éjszakára motort, ha hajnalba indulnia kell úgyis.Ketyegjen nyugodtan.Óránként 1 litert gázolajat fogyaszt el.Fene akar 1 személyese fagybrigádot játszani hidegben.
Persze, az indítóba van minden, műhelykocsi, Rába vonatató, éjszakás műszaki személyzet. A garázsban nincs éjjeles műszak csak egy portás. Ez már nem az az időszak amikor foglalkoznak is valamivel.
Amikor a HRN-282 (C56.42) volt a fordás kintalvós Lénárddarócon és 4:10-kor mész 4:30 helyett, hogy 4 nap után megpróbálod beindítani a kocsit, és az öndíndító meg se húz annyira lement az akksi, majd bebikázás és fél óra késés után 6:30ra sincs benne meleg annyira elfagyott átgondolod a karriered.
Ózdon a helyis kocsik már mind bent alszanak az indítóba, nem maradt kintalvós kocsi. Helyközis kocsik ugye amelyik kintalvós kint alszik, ami pedig Ózdon az mindegyik az indítóban. Garázsban csak javítós kocsik állnak.
Egyébként nálunk nem a telepen alszanak a helyi buszok( legalábbis júniusig így volt,azóta többnyire a telepen) hanem a buszállomáson.Nyilvan júniusban történt valami, ami miatt telepen alszanak, de addig a kocsik zöme a helyi buszallomáson aludt.Nyilvan rongálás történt. Sőt, volt hogy télen se vitték le a telepre, napokig ott állt egyhelyben.Utana meg nem lehetett beindítani.
Mondjuk máshol nem tudok ilyenről.Ózdon mi a helyzet?
Egy busz leáll este, hajnalig a kutya nem néz rá. Te se kukkantasz be a kocsidba este, hogy nincs-e vele valami (mégis, mi lenne). Más kérdés, hogy a pótkulcsra szükség lehet bármilyen rendkívüli esetben (mert esetleg a holnap reggeli sofőr megbetegszik; mert a buszokat éjjel mentési szolgálatra vezénylik; mert történik valami rendkívüli a telepen stb.). És a jó pótkulcsra. Nem arra, amit a kivételezett sofőr a sublótban talál és kamuból lead.
A kolléga be volt írva a 12/1-es fordára, ami az MLG-012 délelőtti fordája, amit se a busz, se a gazdái nem csinálnak. A vezénylésben is az MLG-012 volt beírva, és a telepen sem volt más busz, amivel csinálhatta volna a fordát. Odaadták neki a kulcsot. Természetesen nyomogathatta, nem reagált az égegyadta világon semmire. Viszont a kollegának mégis sikerült kinyitnia az autóbuszt, és el is végezte a két járatot Szakáldra, illetve Sajóbábonyba. Műszak végén ki is takaríttatta a telepen, mert tele volt szeméttel, és nem a reggeli két járaton szemetelték össze, hanem már reggel így volt hagyva. Utána jött dolgozni a busz egyik gazdája. Olyan hisztit levágott, amikor megtudta hogy elvitték a buszát, ráadásul a fent említett 2 településre mentek vele. A kollegát aki elvitte azt a buszt, ami azt a fordát csinálja, ahova be volt írva dolgozni, és ami ki volt írva neki, felhívta a vezénylő, hogy hát ezt nem kellett volna, mert hát jajj a gazdái nem szeretik ha elviszik az MLG-t, mert Bábonyba lelakják a buszt, stb. Ez sem mendemonda, megtörtént eset. Rengetegen be vannak már rágva rájuk, teljesen jogosan.
Sok-sok éjszakai tűz és más védelmi ellenőrzés tapasztalata, hogy minden nagy járműtelepen találsz 4-8 olyan járművet az ellenőrzött 100-ból amit a telepen az nap éjjel senki nem tud se kinyitni, se beindítani.