Keresés

Részletes keresés

AnnKa Creative Commons License 2020.12.16 0 0 17641

 

PARANCS JÁNOS

De profundis

csillapíthatatlan éhség és szomjúság
valami végzetes félreértés vezérli
egymás felé tapogatódzó lépéseinket
és nincs föloldás: nem értjük egymást
külön-külön és együtt is ugyanaz a szégyen
ugyanaz a közöny ugyanaz a reménytelenség
tehetetlenek vagyunk mondja a kő a fű
tehetetlenek vagyunk mondják az állatok
istent teremtettem a saját képemre és
hasonlatosságomra mondja a fölfuvalkodott
gyarló és hiú ember a döghalál árnyékában
tehetetlenek vagyunk mondja az alázatos
földre borul s fejét lehajtva fohászkodik
a mélységekből kiáltok hozzád Uram

az egymásnak ellentmondó magyarázatok közt
tévetegen járok üres az elmém üres a szivem
ha ismerném a megigazulás útját ha rátalálnék
követni talán már erőm se kedvem se lenne
nem bátorít és nem figyel rám aggódva senki
csak magamra számíthatok a bajban és nagyon félek
ilyesféle üzenetek palackposták hánykolódnak
sodródnak ismeretlen céljuk felé az éjben
amióta a szeretet gőgünk miatt megvonatott tőlünk
ezek a segélyt kérő jeladások jórészt személytelenek
senkihez se szólnak többé válaszra se várnak
mintha a nyelvünk végképp összezavarodott volna
az emberek közt nincs megértés csak fagyos némaság
a mélységekből kiáltok hozzád Uram

egymás nélkül mégsem élhetünk
szükségünk van a másik test melegére
az ólmelegre a közös örömre nyomoruságra
szükségünk van a kínzásra és a kínoztatásra
szükségünk van az ellenálló akaratra a párviadalra
a föl-föltámadó indulatokra a parázsló szenvedély
lassan izzó kéjére gyötrelmére és tébolyára
a némán áradó panaszra és az igaztalan vádra
hitványabbak vagyunk mi mint az érzéketlen kövek
mint a lelketlen állatok tunyán forgolódva a sárban
micsoda gyilkos ösztönök lapulnak acsarognak bennünk
micsoda elvetemült sóvárgás hajszol minket egymás ellen
s ez irgalmatlan pokolból lehet-e még kiutat találni?
a mélységekből kiáltok hozzád Uram

Előzmény: AnnKa (17340)
AnnKa Creative Commons License 2020.12.15 0 0 17640

 

 

Deák László

 


Panaszos ének

 


Sok halottaimnak

 


Semmisem új a nap alatt,
És semmisem a régi.
Ami volt, azt mindig át kellene írni,
Ami van, azon már nem érdemes sírni.
Minden ismétlődik, újra lobban s tűnik.
Sok kedves arc semmibe enyészik,
Sok kedves arcnak fonákja kitetszik,
Mind társtalanabb, az ki megöregszik.

Semmisem régi a nap alatt,
Minden csak jelenés.
Hamvas bőr alatt megindul a feslés,
A megszületőhöz közel a temetés.
Pörög a mutató, megfagy az óceán,
Nincs aki emlékét jégbe karcolhatná,
Forró űr csóváját nincs aki láthatná,
Hulló porszemekből arcod kirakhatná.

 

 

AnnKa Creative Commons License 2020.12.15 0 0 17639

 

 

Székely Magda: Úton


De hogy ki vagy valóban én
mégis tudom
hogy zaklatottan mint a szél
mindig úton

Hogy elég hogy elégedetlen
léted hová vezet
hogy ezután mindenfelől
utad leszek

 

 

*

 

 

Székely Magda: Prédikátor


Minden dolognak
valaha
rendelt ideje
vala

Leváltak az előjelek
ami van
a kétségbeesésig
bizonytalan

Nincs ideje a rossznak és a jónak
nincs ideje
a hamis az igazság
hűlt helye

Nem jutni el soha
a küszöbig
egytől a más alig
különbözik

Csak arra vár a végső
igyekezet
hogy megnyilvánuljon melyik
a nehezebb

 

*

AnnKa Creative Commons License 2020.12.15 0 0 17638

 

 

Székely Magda: A mélyből


De mi húz folyton lefele
mért nem válthatok szót Vele
mert a hangját már sose hallom
És Ő se hallja meg a hangom

Hiszen ha egyszer hallanám
valahogy úgy mint hajdanán
bénaságom súlyát lebírva
vonszolódnék ahova hívna

 

*
 

    

*

 

 

Székely Magda: Súlytalanság


Alig valami dönti el
hogy ide vagy oda
kis mozdulatok súlytalanság
állapota

Alig valami ki a bátor
és ki a gyáva
honnét mégis a helyzetek
végső világossága?

 

*

Előzmény: AnnKa (15704)
bajkálifóka Creative Commons License 2020.12.14 0 0 17637

Jaroslav Vrchlický

 

Egy kis szeretetért...

 

 

Egy kis szeretetért világvégre
hajadonfővel, mezítláb elmennék;
lelkemben május – mennék a jégre,
mennék viharban – s rigófüttyre lesnék,
mennék pusztában – szívem harmatoznék.
Egy kis szeretetért világvégre
mennék – zárt ajtón dallal kéregetnék.

 

/Garai Gábor ford./

AnnKa Creative Commons License 2020.12.14 0 0 17636

 

BALLA  ZSÓFIA

Szélatlasz

 


Vihar előtti szél
az üvegen zenél
suhogva szelel át
fölnyalja a szobát
vastagzöld atlaszok
selymét húzzák éles
húrokon ablakon
fölrepül suhogó
hang süvít hógolyó
tompája szállhat így

magába szélforgat
rézhuzal ráz a nyár
övarany szög pördül
vezeklő ég után

 

Jelenkor 1993. 09. -681-

AnnKa Creative Commons License 2020.12.14 0 0 17635

 

BALLA  ZSÓFIA

 

FÉNYTÖREDÉKEK

Valachi Anna emlékére

 


Ellibbentél, Anna, te is.
Ki él, kedves arcodra vágyik,
merő pillantásodra, ‒ másik
percben szelíd-hamis
mosolyod száll itt.

Annyi  mindenről hallgattál velünk,
csak azt mondtad, mi nekünk elviselhető.
Pedig benned már omlott a fal, csúszott a tető.
Ki ebből a világból menekül,
társtalan-egyedül
‒ végül karunkba zúdítja hiánya terhét.
Több mázsa sós fényt cipelünk.

Tudom, nem ezt, nem így akartad.
Úgy éltél, úgy haltál, kínjaid eltakarva.
De a gyász előlünk nem fedhet el,
mint egy lepel.

Ó, maradj! hiszen van még időd!
még lehetne! Ne mondd azt, hogy kitelt.
Ki osztja, kinek mennyi jut? Ki tölt
testünkbe tartamot?
Ennyi jár időből, örömből, rettegésből?
Úgy hittük, az élet el nem évül.
Aki kegyelmet oszt, mégis magadra hagy.

Ember azt hívogatja,
kitől jó szót kapott.
Vagy néha rosszat. Meghitt az is,
amiért haragszunk, s mit váltogatva
forgat a lélek, a dühös folyó.

Nem szerettünk jól, hogy életben maradj?
Milyen isteni erő kell ahhoz, hogy élj?
Mennyi erő, amely bebalzsamoz,
s úgy őriz meg, mint a délsarki fagy?

Aki vagy, nem változik már.
Kit nemléteddel eltakarsz,
Ég tudja csak, mitől jelenvaló.

De te itt vagy, s én birkózom veled.
A gyász most élet-halál-harc, hiszen
életünk egy darabját elviszed.

Hány lélekre, versre figyeltél mindig!
Most mégis eloldódsz szótalan,
mint lenge, könnyű lány, ha odaintik.
S a könyvhöz lépsz, mely mindig nyitva van.

 

 

litera hu/irodalom/elso-kozles  2019. január 20.

AnnKa Creative Commons License 2020.12.14 0 0 17634

 

 

Rakovszky Zsuzsa: Fényes kudarc


Hogy ez a négy-öt év kiöblítette,
ami magát – egek, hány év alatt,
nyolc vagy kilenc? – a rostjainkba ette:
a helyzetet, ahogy – kádban halak –
tartósan fuldokolgattunk: ahogy te
gyötörtél, én hogyan árultalak
el, és viszont – úgy tűnik, lassan olvad
megint elő a múlt alól a múltabb,

a szeplőtlen fényű, kikezdhetetlen
kezdet, s akik tizennyolc évesen
éltük. A békabőr pulóveredben,
a TIT-ben, a “vetítettképesen”,
ahogy vártál, ahogy sietve szedtem
a sapkát (“mennyi haj!”) egy szétesett
kontyról le, míg a nyugdíjas tanár a
figyelmet a francia gótikára

terelte. Mértani freskók alatt
(a szűzies absztrakt akkorra vedlett
“modern” presszó-dísszé, a hatvanas
évekre) gin, s (talán már) kóla mellett
mennyit ültünk… Április-esti nap
szította fel a kék városmakettet
lenn, míg mi fönn a bécsidombi padkán
tapasztaltuk beválni rendre Fritz Kahn

alpontjait. Később lopott delek,
mikor fogorvos vagy légógyakorlat
örvén együtt… A jólismert terep
nem várt veszélyei: kis híja robbant
egyszer egy olajkályha… Még gyerek
korunkban fölcsapott s végképp kilobbant
a köz-idő. Csak ez – de ez jutott
azért nekünk: privát hőskorszakok.

Mint Debrecen: az Óbester neon-
reklám pokolfény lüktető lilája
vitrinben kárhozó gyászszalagon,
kályhacsempén… Lopózkodtunk ki át a
fürdőszobán, sötét-fagy hajnalon
automata kávét ittunk a pálya-
udvar meleg füstjében. Majd a téren
minden reggeltől és hótól fehéren…

Igen, a tárgyaink: minden odébb-szét
(végül) költözködésünk újra friss
sajgást facsar belőlünk. Régi fénykép,
levél – majd minden könyvünk (könyvem?) is
datálható aszerint: mikor én még,
s amikor már nem: a Living Spanish,
a Zöld Henrik, az “annotált Aliz”:
minden tapadt ott némi korszak-íz.

Aztán – na igen, aztán… Szűnve köztünk
az áruló áramkör, hogy legyünk
most már csak őrei, mit megszereztünk
még élményképesebben, még együtt,
ehhez a hátralévő hosszúnak tűnt.
De most, hogy össze újabb éra dűlt,
s ennek törmelékeit ásom el,
a bolygatott talajszintből kikel

s tódul körém a még régebbi szint,
és összeáll, és visszaszáll a csontok
köré a hús, olyannak vet ki, mint
voltam, voltunk, bogozni a lebontott
folytonossághoz a jelent segít,
az űrön átível velünk, amint volt:
én téged és engem őrizve te,
egymás eleven emlékezete.

AnnKa Creative Commons License 2020.12.14 0 0 17633

 

 

Szabó Magda: Az utódokhoz


Micsoda árvaság, hogy senki sincs,
ki hallgatná szavam. Süket a kortárs.
Egyházi dalt fú, vagy fülét tömi
féltében, mert megsebzi a sikoltás,
s úgysem segíthet rajtam vagy magán.
E század gyűrt ege alól a tág
időn keresztül másik századig
sikoltani: micsoda árvaság!

Magam vagyok. Szívemből az alázat,
ha volt benne, már cseppenként kicsorgott.
Hozzátok szól e vers, kik eltűnő
léptem nyomába hágtok majd, utódok.
Ám nem vagyok szelíd ős, ki az új sarj
reményén elmereng, könnyezve boldog;
csak szaggatom jövőtök szőttesét,
tág egetekre irígyen vicsorgok.

Iszonyú ős, én, magamat marom
meddő vágyamban. Titeket szabadság
dajkál. Míg írok, a könnyem csorog,
csak kételyt ismerek, csupán a rabság
tömör egét, csak rettegni tudok,
csak arra várni, hogy egyszer megölnek.
Azért szőtték a sejtek testemet,
hogy testemmel ismerjem meg a földet.

Miféle párna mákkal teli csücske
zsongít el, hogy ne érezzem veszendő
életemet? Alva is szúr a tüske,
alva is lázadok. Mennyire meddő!
Mert nektek minden vizek szabadok,
az én szomjam nem felejti a szám.
Eltikkadtam. E század megaszalt.
Csak sistergek önmagam parazsán.

Hogy majd a csontom összegyűjtitek,
hogy síromhoz úgy jártok, mint a kútra,
szép futásotok hozzám méritek,
ki sose futhattam, mert sírba hulltam,
nem vígasztal. Mért örülne a fa,
ha mézet ken, mely hajdan rajta nőtt,
más száján a gyümölcs? Reménytelen
és keserű vagyok, mint most a föld.

AnnKa Creative Commons License 2020.12.14 0 0 17632

Szervusztok Drága Teresa, Kedves Bajkálifóka, szívből köszönöm,  nem utolsó sorban a verseket is,

Nektek is minden szépet és jót kívánok!:)
Remélem Nektek, Mindenkinek örömteli Advent 3. vasárnapja volt.:)

Mindannyiunknak sikeres hetet, jó egészséget kívánok!:)

 

*

 

Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja

az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?


Márai Sándor

 

*

 

Aequalis aequalem delectat.     Hasonló a hasonlóval könnyen megegyezik.

 

Latin idézetek

 

*

 

Már 12.11-én alig mozgott az internet, nem erőltettem.
Másnap reggel sehol-semmi! Segítséggel kiderült országos a
baj, dolgoznak rajta. Valamikor sikerrel jártak, mert a
a számítógépen és a mobilon is megjelent.

Dolgom is volt rengeteg, a kedvem meg nem jött vissza,

be sem kapcsoltam a gépet mostanáig.
Léleksimogató látni, hogy nem süllyedt el a kedves Szuszmok topikja,
nekem az igaz örömet jelenti és hálás vagyok érte Nektek kedves Topiktársaim,

szeretettel köszönöm!:)

*

Teresa7 Creative Commons License 2020.12.14 0 0 17631

Szervusztok, szép napot, csendes várakozással teli hetet kívánok!:-)

 

********

 

Reményik Sándor

 

Egymás helyett

 

Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.

 

Ő helyettem is él, szenved, szeret,
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.
Én benne eltemetett vágyaim
Hazajáró lobogását látom.

 

De néha őt kísérti egy-egy álom:
Mennybe törő és földbe temetett,
Álom, amelynek folytatása
Csak bennem, az én lelkemben lehet.
Azt én nevelem, azt a gyökeret.
Titkos virágként világra hozom,
Nap felé fordítom a szirmait,
S égre festem egy halvány hajnalon.

 

Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem végig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.

 

Ha találkozunk egy más csillagon:
Szerepeinket talán kicserélik.

bajkálifóka Creative Commons License 2020.12.13 0 0 17630

Juhász Gyula

 

Csipkerózsa

 
 A távol kastély rejtekében alszik, 
Nem látja más, csak csöndes csillagok, 
Hozzá a zaj mint boldog zene hallszik 
S a föld felé mint víg bolygó ragyog. 


 Az út odáig tüskerózsa-ösvény, 
Az út odáig drótsövény, balog, 
Az út odáig véres, kusza örvény, 
Mely holtak, roncsok árján kavarog. 


 A távol kastély küszöbén virág nyit, 
Égkék, tengerkék, illata csoda, 
De tövise bús szívünkbe nyilallik. 


 Ó mégis, mégis álmunk odavágyik 
S ha lábunk, lelkünk elkopik is addig, 
Mi elmegyünk, mind elmegyünk oda!

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.12.13 0 0 17629

Dsida Jenő

 

Fázol

 

Nem fogod megérteni ezt a hangulatot,
előre tudom, csak ha összefüggéstelen
képeket rajzolok sebtiben, milyen borzasztó,
csak akkor érted meg, milyen iszonyú.
Ez az én hangulatom, figyelj: előttem
egy mozdulatlan kék tó, képzeld el, olyan
meredten világoskék, hogy megijedsz, és körül
a partján semmi. De mégis: képzelj el
egy szikár fát, kiszáradtat; a víz partjára
gondolj egy agarat, soványat, szárazat, mint
a fa. Füttyentesz, de magad is megijedsz:
a füttyentésedet magad se hallod, s a kutya
nem mozdul, semmi se mozdul. Az ég
tiszta, inkább szürkés árnyalatú, de olyan,
mint egy kiégett, közömbös ember szeme,
a napot ellopta valaki, de azért világos
van, mondhatnám erős, sértő a fény.
Az első hang belülről szólal meg ebben a
csendben, idegen kiállhatatlan hang, csupa
hideg e- és i-betűvel beszél, de nem érted.
Tíz perccel azelőtt még tudtad, hogy mit
akarsz, hová akarsz menni, most meg állsz,
mintha ebben a pillanatban érkeztél
volna valami idegen csillagról. Sírni
nem tudsz, megszorítod a saját kezedet,
aztán egyszerre rájössz, hogy fázol.
Rettenetesen fázol.

bajkálifóka Creative Commons License 2020.12.13 0 0 17628

Tóth Krisztina

 

Géphang

 

Már túl a túlon túl földi idődön

pedig rég nem te voltál hisz láttalak

egy halott beszélt a rögzítődön

de nem tudtam megállni

hogy vissza ne hívjalak

 

mikor rég úton voltál és nem tudtál megállni

se hang se test csak távozó alak

nem fordultál meg szólhatott volna bárki

mégse tudtam megállni

hogy egyszer vissza ne hívjalak

 

se hang se test csak távozó alak

már túl a túlon túl földi idődön

egyszer hiába hívtalak

egy halott beszélt a rögzítődön

mégse tudtam megállni

 

hogy vissza ne hívjalak

nem fordultál meg szólhatott volna bárki

már túl a túlon túl földi idődön

rég úton voltál és nem tudtál megállni

hiába hívtalak

Teresa7 Creative Commons License 2020.12.13 0 0 17627

Szervusztok, jó reggelt, szép vasárnapot kívánok!:-)

 

*******

 

Victor Hugo

 

Gitár

 

A csónak sem jó, – mondták halkan ők,
a férfiak, – megyünk a vad halálnak,
a partokon zsandárok állnak…
– Evezzetek,- mondták a nők.

 

Ó, hogy lehetne,- mondták halkan ők,
a férfiak – felednünk, hogy veszélyek,
nyomor vár, harc s úgy fél a lélek?
– Aludjatok, – mondták a nők.

 

Ó, hogy lehetne, – mondták halkan ők,
a férfiak, – megkapni drága ékül
titeket bájitalok nélkül?
– Szeressetek, – mondták a nők.

 

fordította Radnóti Miklós

bajkálifóka Creative Commons License 2020.12.12 0 0 17626

Szervusztok!:)

——-

 

Imre Flóra

 

Lassan megöregszik

Az ember lassan megöregszik,
A jövőnél már fontosabb a múlt.
Nem jön felénk, ami előttünk fekszik,
Csak könyörtelen elmarad az út.

Ha sötét is, nem félünk a jövőtől.
Nem is sötét, üres. A szerelem
Többé már nem követelőző,
Gyöngéd csupán. Fut velünk a jelen.

Vagyunk, nézünk, de minket nem lát senki.
A szerelem is néz csak, nem remél.
Az úton egyedül kell végigmenni.
Visszahúzódik minden, ami él.

A szerelem komor, kék mélyút.
Nem lángol már. De fájni még tud

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.12.12 0 0 17625

József Attila

 

ÉJJEL

 

Halkan hörög végsőt a lámpa
S a nagy halál apáca-lánya,
Sötét királylány jő szobámba.
Hideg szemét szemembe oltja,
Csöndet simít bús homlokomra,
Nem érzi, gödre mily goromba.
Nem kérdi, szürke-é a vágyam,
Nem nézi, mily kopott az ágyam,
Csak átölel a csöndbe lágyan.
Pompát csókol szűz gondolatra
És megcsókolja, bármi gyatra.
Rokkant gyereklelkem ringatja.
Sötét haja szobámra bomlik
S miken komorság, köd borong itt,
Most megszépülnek ócska holmik.
És én kibontanám a vérem,
Ha hívna atyjához fehéren:
Várlak, fiacskám, régen, régen.
Hiába várom, hangja nincsen,
Mely ama palotába intsen,
Hol rég csüggök titok-kilincsen.
Egy eszelős öreg motyog csak,
Az esső s mindenütt kopogtat:
Halottak vagytok, csúf halottak.

Teresa7 Creative Commons License 2020.12.12 0 0 17624

Jó reggelt, szervusztok, szép napot, kellemes hétvégét kívánok!:-)

 

Drága AnnKa, örömmel jövök!:))

 

*******

 

Lukátsi Vilma 

 

Ha szembe jön 

 

Ádvent idején szembe jön velünk
földi vándornak öltözötten
ünnep-várásunk országútján,
lélek-terhelő nagy ködökben…

 

Gyertya kell! – Égő, tiszta lángú,
szív-didergető éjszakába,
hogy meg ne csalja virrasztásunk
neon-reklámok tarkasága.

 

Gyertya kell! – Égő, szelíd lángú,
és kéz, amely magasra tartja,
és… egy másik aki segítsen,
ha annak elfárad a karja!

 

Gyertya kell! – Sok kis égő gyertya,
És lángokat hordozó kezek,
hogy amikor szembe jön velünk,
el ne kerüljük Őt, emberek!

 

bajkálifóka Creative Commons License 2020.12.11 0 0 17623

Jókai  Anna   

A Halál Angyala szól:

Ember!
      nem váll a vállam, hogy kaszát tartson. 
      A fejem nem fej, 
      nincs rajta csuklya. 
      Legkevésbé csontból van a testem, 
      s nem kéz az, ami az ajtót nyitja-csukja 
      
Ember!
      az a kép, az a közzétett: hamis; 
      nem valódi, csak karneváli giccs, 
      a leleplezésben, kérlek, megsegíts! 
      
                Én az vagyok, aki elvágom a szálat 
                 hogy te az légy, aki szabadon szállhat

AnnKa Creative Commons License 2020.12.11 0 0 17622

 

Reményik Sándor

Mivé lesz?...
              

Mivé lesz ez a késő napmeleg,
Mely most így át meg áthat engemet,
S mely idén utolsó melegnek tetszik?
Rőzsetűzzé lesz lelkem ugarán,
Mely mellett csillagtalan éjszakán,
Nagy téli éjszakán
Álmok didergő tábora melegszik?

Mivé lesz ez a levélsuttogás,
Ez a haldoklók beszélgetése?
Támad belőle új melódia:
Ájtatos szívem nyárfareszketése?
Karácsonyesti prédikáció,
Ha már lehullt a hó?

Mivé lesznek e lobogó színek?
Marad egy tisztás szívem közepén:
Kietlen télben szép őszi sziget?

És napsütésből, nyárfareszketésből,
Színek pazarló játékaiból
Szövődik-e énbennem az a béke,
Mely mint egy láthatatlan sugárkéve
Testvéreim szívére ráhajol?

Kolozsvár, Hója-erdő, 1923 október 25

AnnKa Creative Commons License 2020.12.11 0 0 17621

 

Reményik Sándor

Az építész fia
              

    "Az építészet megfagyott zene."

Apámban a muzsika megfagyott.
Nem lírizált. Arányok érdekelték,
S nyugodt vonalak, egyszerűk, nagyok.

Az én fejembe, bárhogy erőltették,
Nem ment a számtan s geometria.
Álom-part felé hullámzott a vérem,
És költő lett az építész fia.

Sokáig azt hittem, a dal egészen
Anyám lelkén át sugárzott belém,
Tűzhely-oltáron feláldozott vére
Lappangó cseppje minden költemény.

A nem sejtett apai örökségre
Eszméltet most mások ajkán a szó:
"Bár lelke lágy, a verse vas-szilárd,
Nem áradozó, nem is olvadó
Ő az építők fajából való."

Én építész!... a versek építésze!...
Apám, nézd titkos törvényét a vérnek:
Oly távoleső mesterségeink
Valahol látod, mégis összeérnek.

Való igaz: én is csak építettem,
Egy-egy sor vas-traverzét róttam át
A vers-épületen, - és megvetettem
A fölösleges ornamentikát.

Való igaz: mindíg volt alapom,
A mélybe ástam szigorú falat.
Úgy hágtam emeletről-emeletre,
S szerettem a nagy, nemes vonalat.

Való igaz: mindíg volt teteje
Költeményemnek - s néha tornya is,
S nem játékból, de azért építettem,
Hogy lelkek lakhassanak abban is.

Való igaz: bennem sem olvadott
Egészen fel a megfagyott zene.
De vámon vesztve, réven nyertem én,
S versem gátja lett versem ereje.

Én építész... a versek építésze...
Örvénylő, mély törvénye van a vérnek:
Új formát ölt és más dimenziót...
Apám, köszönöm ezt az örökséget.

Kolozsvár, 1927 január

AnnKa Creative Commons License 2020.12.11 0 0 17620

 

 

Balla Zsófia

 


Baráti beszéd

 


I

     Egy vagy mindazzal, amit elvetélnél.
     Egy vagy mindazzal, amit majd kiállasz.
     Szöknék, el, mint aki anyját megölte.
     Mert hagytalak meghalni Téged is.

     Magánügy, mely csak rátok tartozik?
     Heves közönyben
     alázatosan szenvedek, mint egy muzsik.

     Egy vagyunk azzal, amit elvetélnénk.
     Egy vagyunk azzal, amit majd kiállunk.
     Bárhogy forgatnám, - nemtelen, üres
     jövő emészt: mocskos kórházi ágy,
     fáradt, fásult és részvétlen személyzet.
     Rettegés, hogy nincs tiszta lap,
     nincs újraróható, - nekünk
     nem hasad más, közös idő.
     Megtudtad: égvájó barátaink raja
     átenged a földnek, kiad a pusztulásnak.
     Harc nélkül híg, hamis a hűség.
     Serény hospice-csapat az angyalok kara.

     Tudom, más voltál, mint akit szerettünk.
     De csak az idegennek,
     és csak a nemlét röntgensugarában.
     Bent sötét, fehér istenrajzolat vagy.
     Ki hallgatott rád, ki hajlott szívére?

     Ahányszor fényképedre nézek:
     becézett részletekben
     odavetlek egy gázkazán világnak.
     Mindenki idegent szeret.
     Egy másikat. Nem azt, akit.
     Csak tapogat a vakszerelem fénye,
     világtalanul alakít.

     Eltartottál magadtól,
     akár a fellobbant gyufát.

 


II

     Merre hulltál bölcs-savanyú mosollyal,
     hol van értő és panaszosra vásott
     arcod? Itt a lágy beaujolais-i tájban
     kérdem a fénytől-

     úgy libeg, akár a hajad, mikor még
     épen éltél, vagy legalábbis éltél.
     Tépd ki sérelmek fene tüsketűit!
     Istened immár,

     Isten a tanúd. Ne remegj, nem írok
     nekrológot, gyász-sorokat s azért is
     légy nyugodt: a rák tovatűnik, és nincs
     versre ma szükség.

     Hogyha mégis kell, ne szorongj, terólad
     írok folyton, mást se teszek. Temetlek.
     Én a bánatom, kutyakoncom, óvom.
     Féltem a múltam.


III

     Megvontad magad, meg, mindenkitől.
     Ki véd engem e megvonás elől?
     Egy vagyok azzal, amit elvetélnék.
     Egy vagyok azzal, akit nem találok.
     Nem tudtam, hogy halálod
     életfogytiglani.

 

 

BALLA ZSÓFIA - A NYÁR BARLANGJA

reader.dia hu

 

Előzmény: AnnKa (17277)
AnnKa Creative Commons License 2020.12.11 0 0 17619

Szervusztok Kedves Teresa, Lutra, Bajkálifóka, tartalmas szép napot kívánok Mindannyiunknak!:)
&

*

 

Aequabit nigros candida sola dies.     A sötét, nehéz napokat egy vidám nap is kárpótolja.
                                                                                                                             (Jelmondat)


Latin idézetek

 

Acuti morbi in quattuordecim         Súlyos betegségről 14 nap múlva lehet véleményt mondani.

diebus iudicantur. 

(Hippokratész)

bajkálifóka Creative Commons License 2020.12.10 0 0 17618

Szervusztok Kedves Topiktársaim, Szép estét kivánok:)!
———

 

M.Lermontov

 

Mint éjben hulló csillag fénye...

  

Mint éjben hulló csillag fénye,

  Felesleges a létem itt.
Bár szívem súlyos, mint a kő, de
  Alatta, lám, kígyó lakik.

A költő még megveti bennem
  A bárgyu, hiu dolgokat;
De nem lel mentséget a lelkem,
  Azt még a boldogság sem ad.

Pedig de vágytam! - s végre most hát
  Hogy a szívem az otthona,
Oly fárasztó lett e boldogság,
  Mint a cárnak a korona.

Minden álmomat messze hagyva.
  Itt állok ismét egyedül,
Mint üres várában a gazda,
  Körötte sötét, rideg űr.

 

1832

 

Ford. Simon István

AnnKa Creative Commons License 2020.12.10 0 0 17617

 

 

Garai GáborArcraborulva

 

 

Arcraborulva fekszem éjszakánként,
mint a tarkónlőtt szökevény.
Vallatom a beszűrődő sivár fényt:
kinek, mikor és mit vétettem én?!

Mért hagytatok magamra elesetten;
mi szakította meg az áramot,
hogy lelketlen heverjen itt a testem,
és azt se tudjam már, miért vagyok?!

Ha hívnátok, fölkelhetnék talán még,
ha szólnátok, válaszolnék talán.
De ti szétmetszitek halálraszánt szép
szemem a közöny műtőasztalán.

És kihullanak belőle a képek:
kövek és fák és nők és madarak.
És vaksötét fal tornyosul az égnek,
s vérem sarában alvad meg a nap.

1974

AnnKa Creative Commons License 2020.12.10 0 0 17616

 

József Attila

Nem tudunk élni

 


Bennem betöltetlen szomorúság tátong
S gizgazzal benőve minden istenoltár.
Hajh, vágyak anyja, de mostoha voltál.

Eltévedtem járván erdő-rengetegen.
A félelem sikong zirrenő haraszttal
S vén adós erdő nem űz, nem marasztal.

A fák sudarára szállt az Est, az álnok
És torkom szorongatja valami titok:
Ajkat én miért csak sóhajra nyitok?

Magyar vagyok én is, (rivallnak a kányák)
Ilyen vagyok én és sose leszünk mások.
Jaj, jaj, nem tudunk élni, nyavalyások.

1922 első fele

AnnKa Creative Commons License 2020.12.10 0 0 17615

Szervusz drága Teresa, köszönöm és viszont kívánom, örülök, hogy jöttél!:)

&

 

 

Gyurkovics Tibor: Ne sírj!

 

 

Tudod,
hogy mind meghal az ember.
Ki kell bírni, ha szeretünk, ha nem.
Van, ami megtörténik egyszer,
van, ami sohasem.

 

*

 

Gyurkovics Tibor: Zokog a szó…

 

 

Zokog a szó nem hallható
elfullad lenn a kertben
nagyon magas a kaptató
azért akit szerettem

de megteszem de fölmegyek
a csúfos dombra állok
kezemben hervadoznak a
túlvilági virágok.

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.12.10 0 0 17614

Szervusztok, kellemes délutánt kívánok!:-)

 

*****

 

Kányádi Sándor

 

Előhang

 

vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül

 

 

 

AnnKa Creative Commons License 2020.12.10 0 0 17613

Kedves Lutra köszöntelek, bizony igaz, nem lehet elégszer kívánni a jó egészséget mindannyiunknak!:)

&

 

Komáromi István

 

Hunyd be a szemeid...

 


Hunyd be a szemeid, ha úgy érzed, fáj,
de nincs, kihez szólj, ordíts, kiabálj,
a múltad csupa bűntudat, a jövőd meg félelem,
s a jelen egy csapda, hol nem vár, csak sérelem.

Hunyd be a szemeid, hisz elbújni nem tudsz,
ezt belül kell rendezni, nem segít, ha elfutsz,
tanulj a rosszból, és végre becsüld a jót,
ember vagy, ne játszd a mindenhatót!

Hunyd be a szemeid, hidd el, másnak sem könnyebb,
a fájdalom tanít, néha tőle vagy bölcsebb,
soha ne tépd ki magadból, de keresd a gyökerét,
s fond meg belőle a védelmed kötelét!

Hunyd be a szemeid, és bocsáss meg nekik,
kik bántanak, elhagynak, szavukat szegik,
de a legfontosabb, hogy bocsáss meg magadnak,
mert a harag az elszáll, de a bűneid maradnak.

Hunyd be a szemeid, ha úgy érzed, fáj,
de nincs, kihez szólj, ordíts, kiabálj,
hunyd be a szemeid, most csak magadat lásd,
hisz egy csoda vagy, élvezd az előadást!

Forrás: www.poet.hu

AnnKa Creative Commons License 2020.12.10 0 0 17612

Szervusztok, kellemes napot kívánok, Bajkálifóka köszönöm!:)

&

 

Komáromi István

 

Emlékképek...

 


Megannyi fájdalmas gondolattal ébresztett a hajnal,
miközben gyertyát gyújtok, csak rátok emlékezem,
köszönöm az életet s a sok jót, mit kaphattam,
hiszen ha ti nem vagytok, úgy én sem létezem.

Nincs semmi, és nem is lesz már, mi pótolhatná
a szeretetet, mivel minket mindig körbevettetek,
felfoghatatlan számomra, hogy ily hamar
csak érinthetetlen emlékképek lettetek.

Forrás: www.poet.hu

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!