Igen:), a belépő kérdés megvan. A következő feladványt végül az EZ KICSODA? EZ MICSODA? 3668 hsz-ban képi formában fogalmaztam meg. Két nevet várok és a "kapcsolatot".
Valami nomád-félnomád társaságra tudok gondolni, mondjuk mongolokra, a tatárjárás elhúzódását annak köszönhetően úsztuk meg, hogy meghalt a fő akármicsoda főmufti kán és ezért hazasietett Batu, hogy tisztázza ki legyen az új.
Az a nézet terjed el róla, hogy származása körüli bizonytalanságok miatt nem követi apját uralkodóként, pedig nem erről van szó, hanem arról, hogy náluk nem a legkisebb fiú, hanem a legidősebb megy világgá, szerencsét próbálni (a legkisebb épp otthon marad). Aztán mégis megpróbálékozik a "jussa" megszerzésével. Ez a mi nagy szerencsénk:)
Viharos életében egymást követték a váratlan fordulatok. Hazája fővárosának polgármestere volt, de egy múlva, mnenekülése közben vadállatok által szétmarcangolt tetemét találták csak meg.
Amennyire én tudom, az 1367-es európai járvény eleve nem volt olyan súlyos, mint a '48-ban induló. Az volt az első ilyen jellegű pestis, és senki nem élte túl, aki megkapta a kórt. 1367-ben már voltak túlélők az immunitás mián, ráadásul a járvány minél messzebb jutott a gócpontjától, egyre gyengült. Nem csak nálunk volt kevés áldozat, keletre is. A legfontosabb azonban egyszerűen az volt, hogy nagy távolságok voltak lakóhelyek között, és kevés volt a forgalom.
Csak személy-találgatást lehet? Nekem most az lenne a kérdésem (nem tudom), hogy a híres-rémes 1370-es évekbeli nagy európai pestisjárvány Magyarországon miért nem okozott hasonlóan nagy rontást? Én még csak leírását sem látom a korabeli magyar "sajtóban" (:D)
Ha nem stimmel az életkor, akkor az én hibám (illetve azé a honlapé, ahol azt láttam, hogy 1377-ben született), ugyanis tényleg Nápolyi László, az utolsó Anjou a megoldás.
Nápolyi meg Jeruzsálem volt a fő tippem, "hol" láttam a pofiját. A Durazzói-ágból származó László nápolyi király (a papija volt II. Kis Károly, akit Magyarországon meggyilkoltak) a leginkább passzoló, róla ill. a nővéréről II. Johannáról olvastam, de az életkor nem stimmel.
Nagyjából igaz - Nyugat-Európa egyes területeire. Vigyázni kell, mert ez a legfőbb hűbérúr a király dolog például Magyarországra így nem igaz.
Be tudok másolni egy rövid leírást a hűbériségről Sashalmi Endrétől:
"Feudalizmus alatt egy olyan hűbéri kapcsolatokon alapuló, decentralizált struktúrájú politikai-kormányzati és társadalmi rendszert értünk (ez csak a hűbéri társadalmat foglalja magában), ahol az állam (katonai, bírói, fiskális stb.) jogait (egyházi és világi) vazallusok gyakorolják egy - többé-kevésbé kiépült - hierarchia szerint; e jogok nagyságát az adott hűbérbirtok státusa (hercegség, grófság, vártartomány stb.) és a politikai erőviszonyok szabják meg. A hűbériség magába olvasztotta az állam jogait és (részben illetve egészben) átvette annak funkcióit, azaz „a hűbériség az állam helyébe lépett”. (Szűcs J.) Következésképp a közjog magánjoggá vált, illetve a kettő elkülönítése nem lehetséges. A társadalom felső rétegében, azaz a hűbéri társadalomban, a kapcsolatrendszert nem lehet az uralkodó és az alattvaló fogalmaival leírni, a hűbérúr és a vazallus ugyanis tulajdonképpen egyenlő feleknek tekinthetők.
(A definícóból kitűnik, hogy a feudalizmus vizsgálatában az elsődleges szempont az államstruktúra és az államhatalom gyakorlásának kérdése.)
Ebben az értelemben véve, a feudalizmus Nyugat- és Közép-Európa egy részére korlátozódott."
Amint látható a személyes kapcsolat felette állt bármiféle nemzeti érzelemnek. A XIV. század végéig a ez a viszony szabta meg leginkább az emberek identitását, a XVII. század elejéig pedig a vallási hovatartozás. A XV. századig Franciaországban bármelyik gróf, herceg, tartományúr szembeszállhatott a francia királlyal - és ezt igen gyakran meg is tették. A XVI. századi francia vallásháborúk egyik célja egy dél-Franciaországi protestáns királyság kiszakítása.
A nacionalizmus gyökerei a XVII. századra nyúlnak vissza, amikor Richelieu már bértollnokaival ellenfeleit azzal vádolta, hogy nem "jó franciák", nem pedig azzal, hogy nem jó alattvalói a királynak.
A közös nyelv persze az együvé tartozás érzését adta, de ez politikailag semmi jelentőséggel nem bírt. A Hunyadiak vlach származásúak voltak, a Zrínyiek horvátok, a Szapolyaiak szlovákok - mégis magyarnak vallották magukat, hiszen a Magyar Királyság alattvalói voltak. A XVI. századtól például vígan létezett két két magyar államalakulat (Magyar Királyság és Erdély).
Most járok itt először, szóval elnézést mindenkitől, ha egy élő vita közepébe pofáznék bele.
Néhány, monitoron keresztül értelmesnek tűnő emberrel apró vitába keveredtem. Állításuk szerint nacionalizmus, mint egységes nemzeti identitástudat, a kor körülményeit nézve pozitívnak (és szvsz szükségszerűnek) mondható "nemzeti érzés" egészen addig nem létezett, amíg az egyeduralomra alapuló rendszerek térvesztésével, a többi politikai irányzattal egyetemben, ki nem alakult a nacionalista politikai irányzat. Szerintük a középkorban az azonos nyelvet beszélők egynyelvűségén alapuló csoportszolidaritás legtágabb értelmezési tartománya kimerült egy viszonylag szélesebb értelemben vett lokálpatriotizmusban (ti. vármegyék szintjén). És, hogy az uralkodó (király) szimplán a "legfőbb hűbéres" volt, aki csak az ország egységét szimbolizálta, és nem a népének (nemzetének) egységét - mivel ilyesmi akkoriban nem létezett. Tehát, ha egy honvédő háborúban a főnemesek a király zászlaja alá vonultak a seregeikkel, akkor pusztán hűbéri kötelességüknek tettek eleget, mert a mélyebb megideologizálás (harcolj a hazádért és a nemzetért) értelmezhetetlen volt akkoriban. (Sőt, a fentiekből kifolyólag "nem (is) nagyon találunk" honvédő háborút akkoriban.)
Igaz-e, hogy ez úgy ökörség, ahogy van? :-)
Tud erről valaki valami konkrétat (vagy frappánsat :-)) mondani?
