Emberek, sajna én is csatlakozom azokhoz, akiknek egyáltalán nem tetszett a T3. Az első két részt jó sokszor láttam (a T2-t utoljára épp egy hete), szóval nyugodtan mondhatom, hogy szeretem a témakört.
Ehhez képest ez a mostani...
Szörnyűség!
Sokan sok mindent elmondtak már előttem, úgyhogy nem fogok most nekiállni, kivesézni mindent, csak azokról a dolgokról szólnék, ami a legkiábrándítóbb volt a filmben:
A lényeg az, hogy ez a film a hatásvadász POÉNOKRA épült. Tele van logikátlanságokkal és egetverő baromságokkal, amik nagyon csípték a szemem.
Pl. Barbinátor nőisége (tetszik ez a név) abszolúte és tökéletesen felesleges volt. Már a bemutatóban is idegesített, amikor megláttam, hogy az új halálosztó egy gyönyörű divatmodell, akit valamelyik női (vagy éppenséggel férfi) magazinból ollóztak ki. Na jó - gondoltam akkor naivan - tulajdonképpen nem is rossz ötlet, biztosan különleges szerepe lesz majd a nőiségnek, mondjuk az lesz a "csaj" feladata, hogy elcsábítsa J. Connort, kiszedjen belőle egy csomó mittudoménmilyenfontos információt, aztán kinyírja. Ehhez képest...
Hátulról láthatjuk a csinos alakját, meg közelről azt, hogy hipp-hopp megnöveszti a melleit, mer' az olyan poén... Broáff!!
Buziszemüveg... POÉN! Broáff!!
Schwarzi ütős beszólása, amit már egyszer elsütött a Commando c. filmjében: "Hazudtam." Valahogy így már nem tudtam rajta röhögni.
Meg az az észveszejtő baromság, ahogyan rábukkan J. Connorra, hát attól már tényleg falra másztam! Az első két részben nagyjából logikusan fel volt építve, milyen céltudatosan keresik a gépek a célpontot, ill. a védendő személyt. Itt meg?? Oké, nem Connor volt az elsődleges célpont, de annak, hogy a TX pont ott és akkor bukkan rá, ahol és amikor belebotlott, annak az esélye 1:10000000000000000000000000000000000-hoz. Nevetséges és egyben szánalmas megoldás... Nagyon idegesített. Broáff!!
Az autók távirányíthatóssá tétele a TX által? A Minimaxon még elmegy a vasárnap reggeli rajzfilmek között a 6-8 éves célközönségnek... Nanotechnológia? Egy nagy ***t...
Meg azok az alapvető blődségek, amikor a gépek öntudatra ébrednek. Mindegyik be van fóliázva ugye, de azért mégis dugig vannak tárazva lőszerrel, rakétákkal, bombákkal, mer' az olyan POÉN... Így már nyugodtan lehet irtani az alkalmazottakat.
Azokat az "elhagyott" katonai támaszpontokat minden filmben bírtam. Fullos felszereltség, atombiztos óvóhely, működő elektronika, számítógéppark, de azért a kutya se őrzi őket... Milyen kényelmes!
Őszintén bocsánatot kérek mindenkitől, akinek tetszett ez a sz**, nem akartam senkit sem megbántani. Csak jól esett kiírni magamból ezt az óriási csalódást, ami a vászon előtt ért engem több hónapi várakozás után...
A lentiek, a "terminátor szériára" vonatkoznak, és nem a filmkönyvekre. Bár azért azon el lehetne gondolkodni hogy Lucas vajon miért adta oda Salvatorénak az SW2 megírását :) Lehet hogy ahhoz is kellenének irók.
a terminátor könyveket magyar srácok irták/irják. Köze nincs a hivatalos terminátorhoz (gondoljatok csak arra hogy a II ben Sarah a FEJÉBEN mütyükézik a T800asnak, mig a könyvekben egyértelműen a mellkasba teszi az agyat, és csak az audio vizuál rendszer van a fejiben :) Szerintem még jogdijakat sem fizetnek a könyvek után. Egyébként a világ legnagyobb átcseszése dij dobogósai ezek a könyvek. Pár oldal 4 betű /lap méretben egy csomó pénzért.
Hát ez a film óriási csalódás. Erőltetett poénok (amik visszautalnak a korábbi részekre), ordító logikátlan dolgok, és ami a legfontosabb: tipikus folytatás.
A 2. résznek nagyjából úgy lett vége, hogy minden rendben (csak a kéz maradt, de erről a 3-ban semmit nem szólnak...), és mivel nem biztos, hogy a készítők akkoriban terveztek folytatást, ezért a 3 íróinak kellett a film elejét megtölteni "magyarázkodással", hogy megérttessék a kedves nézővel, hogy miért is folytatódhat egyáltalán a saga.
Természetesen a 3 végét már olyanra csinálták, hogy a majdani 4 elején "ne kelljen magyarázkodni", bár ezek után nem tudom, hogy egyáltalán izgatni fog-e...
A lényeg az, hogy a harmadik rész meg sem közelíti az első kettő színvonalát, talán az a jó kifejezés: nagyobb a füstje, mint a lángja.
Ja, már más is észrevette: Factual error: In the scene where T-X has just stolen her first car and is dialing into "Los Angeles Unified School District Database," there are no signal bars on the phone screen.
Gyulus fiam, neked még sokat kell tanulnod a relativitáselméletbő'...
Ha figyeltél vóna, akkor rájöhettél volna, hogy a T2 következményeképpen megváltozott az idővonal és ahhoz az idővonalhoz képest, amelyből Kyle, aztán a T1000-es is jött, a CíberDyne (vagymi) elpusztításával temporális szekvencia keletkezett. Tudod, ezt Cameron bácsi az országúti záróképsorral reprezentálta. Hogy Marty szintű agyaddal felfogd, asszondom neked, hogy a T2 végétől az már egy alternatív realitás.
Eddig megvan?
Aztán ezen az idővonalon a Skynet, aminek a története - mint megtudhattuk elkerülhetetlen - végülis hasonló lesz, mint eredetileg lett volna újra csúfos kudarcot vall, de előtte rafinált módon kinyíratja John-t. Brewster kisasszony pedig segédkezik, hogy a TX-nek megfelelő társa legyen ezen a temporális szekvencia idővonalán. (Jaj de megnézném azt a jelenetet, amikor magának ad a Swarci felett utasítási jogokat...) Egyébként jól látható, hogy John és Kate csak néhány dologra tanították meg (pl. ne ölj embert - lásd koporsós jelenet -, de a dolgok többségére, mint pl. az "AsztalraVisszaBébi" már nem vót idő.
Csatlakozom a "NekemTeccet" táborához. MaZsola beszéltem.
OK, rosszul fogalmaztam... Így kellett volna: "a napellenzőről akarta levenni a kulcsot". Ettől még logikus, amire utaltam, hiszen az ismeretanyagok híján mi a fenét keresett ott?
*** sssssss! (704) ***
Jó, sok mindent bele lehet magyarázni... Akár hozzá is érhetett az őr a cipője talpához, nem? Jó, tudom, hogy ez már erőltetett, de szerintem fölösleges az ilyesmit hibaként felróni, végülis ez egy film, és ez a jelenet is így volt tökéletes. Ide kapcsolódik, hogy az egyik nagy pillanata a film nüansznyi nagyságainak, hogy az őr nyugodtan turkálja az orrát az automatánál, miközben mögötte felemelkedik a T-1000-es. Szerintem ennél jobban nem is ábrázolhatták volna a gyanútlanságát.
Elkezdtem olvasgatni a T3-at. Sajna közel sem lesz olyan jó, mint a Randall Frakes által megírt T1 és T2 - mint regény. Lényegében csak a moziban látottakat adja vissza, semmi plusz, ami pedig egy regénytől elvárható lenne.
A program felülbírálatát sem magyarázták, sőt a T-850-es visszaküldése is elég hülyén van benne leírva, és nem igazodik Arnold filmbeli szövegéhez: "Én öltelek meg."
Ráadásul a regényben úgy állítják be, hogy a Skynet leselejtezi a régi Terminátorait egy roncstelepen, és egy ilyen helyen több száz T-1000-es is van. Aki olvasta a T2-t, emlékezhet rá, hogy a győzelemmel indul minden. Az ellenállók behatolnak a Skynet központjába, megtalálják AZ időáthelyezőt (ez a regény két ilyen cuccról ír...), és észlelve a két időutazást (T1 és T2) visszaküldik Kyle-t és a védelemre programozott T-800-ast. Előtte még a T-1000-es nyomait is felfedezik, és abszolút úgy állítják be a dolgot, hogy a T-1000-es egy végső fejlesztés volt - az utolsó pillanatban, amit közvetlenül a veresége előtt küldött vissza a Skynet. Honnan lett volna akkor arra lehetősége, hogy leselejtezze őket... na mindegy, mert a T2 regényhez ilyen módon sehogy sem illeszthető hozzá a T-X megléte - kár is ezt feszegetni.
Az a baj, hogy a Kazaa nem tud belenézni a divix-es filmekbe.
De van egy divfix nevű progi, amit rá lehet küldeni a töredék fájlra, és újraindexeli, és akkor bele lehet nézni.
De jobb az avipreview nevű kis progi, mert azt egyszerűbb kezelni. Ha kell el tudom küldeni őket mail-ban.
Te hogy tudsz belenézni az éppen letöltés alatt álló filmekbe a Kazaa-n? Hallottam valami külön progiról, amivel lehet ilyet csinálni. Azt használod? Mert lejött már a filmből 90 mega, de belenézni nem lehet.
Már mi az, hogy "amivel fizikai kontaktusba lép?" A cipőm az most én vagyok? Megoldhatták volna, hogy egy folyós trükkel elesik az őr, és rátenyerel a padlóra pl...
de mondd sssssss Te tényleg nem érzed hogy abban a jelenetben mi a döbbenetesen nagyszerű ? ? ?