Amire én gondoltam az a társadalomban felgyülemlett feszültség. s ennek a forrását látom a csóróságban. Az ilyen indulatok valahol, valamikor kitörnek, és sajnos vannak ezred éves bűnbakok.
Persze, hogy butaság az egész, de kibeszéletlen, meg nem oldott butaság. S nagyon nehezen tudunk beszélni róla.
Kedves Sokszínű Kérődző Kolléga!
Ebben az országban SZVSZ minden egyes magát magyarnak valló ember tarka. Öt-hat nemzedékre visszamenőleg sem tudjuk bizonyítani a magyarságunkat. Ez mindíg ilyen huzatos hely volt.
(csak mielőtt elkezdődnek a gyűlölettel teli szólamok a széáv tengerről, törökről, tatárról stb)
dongenaro - fajtiszta jaki indin :-)
vikoca: az adott példában a diákon nem segít az, ha tudja, hogy az antiszemitizmus nem a zsidók, hanem az antiszemiták problémája.
az a baj, hogy már nem is igazán hiszio senki, ha valakit antiszemitizmussal (rasszizmussal) vádolnak. miért? azért, mert vannak zsidó(cigány/román/szlovák/stb) származású emberek, akik a hozzánemértésükből, antiszociális voltukból fakadó ellenszenvet a származásukra kenik.
nem tudhatom (ha amúgy nem ismerem az illetőt), hogy azért utálják, mert a kollégáinak helyette kell dolgozni, vagy nem mosdik, vagy ilyesmi; vagy azért utálják, mert zsidó/cigány/néger/stb.
és ha jön valaki, hogy őt származása miatt üldözik, akkor nem tudom, hogy igaz, vagy a származása mögé próbál bújni ...
Monnyuk szerintem amire gondolsz, az nem is zsidoknak szokott szolni. Ilyet en is pipaltam; "...persze, mert az zsido, es a fizikatanar is zsido, es ezek mindig segitenek egymasnak...." megdobbento, hogy az ilyen dumak _sose_ talalnak; a meggyanusitott gaz kooperatorok ilyenkor
1. nem kooperalnak
2. nem zsidok.
Vagy valami mediaban jol lezsidoznak egy Esterhazyt. Hahaha.
Ennyi. Ez a merteku marhasaga az embereknek nem hinnem hogy komolyan veszelyeztetne barkit.
Kedves Mumu!!!
Van ilyen származású barátom (a legjobb), és pont Ő volt az, aki megtanította nekem, mi a tolerancia. Viszont mondok egy jobbat, és ha megérted, mire célzok, nem mondod majd hogy OFF:
nekem viszont a nagyapám erdélyi szász volt, az unokasógornőm román. Mind a kettőjüket szeretem (szerettem).
A topic címét viszont enyhén szólva provokatívnak érzem, és miután itt egyelőre csak a "normálisan" gondolkodók tűntek föl,én már csak a nagy ANTISZEMITÁT várom, aki majd életben tartja a topicot az ostoba hozzászólásaival. Merthogy akkor a jelenleg itt levők nekiugranak majd, az biztos. Nem tudom, nincs-e már erről a témáról minden bőr lenyúzva?
üdv: dongenaro
Pedig jó lenne már ha egyszer kibeszélnénk ezt a kérdést, mert az országban elég nagy feszültség lappang, aminek a fő oka szerintem a csóróság és a zsidó közösségről való abszulút tájékozatlanság. Persze nekem az a szerencsém, hogy tarka vagyok...
Mint az elottem szolok szavaibol is kiderult, nemhogy megkerulheto, de ok megkerulik, en megkerulom, sokakat nem erdekel az egesz.
Mas.
Az altalad emlitett tanar-peldaban nem az a lenyeg, hogy melyik gyereket utalja a tanar, hanem hogy mi az istenert nem hajitanak ki egy iskolabol egy ekkora allatot. (Nyilvan en is tudo a valaszt erre.)
Pont arra akartam ramutatni; semmi teteje eppen a ...-okkal szemben megnyilvanulo eloiteletekrol beszelni, hanem az eloiteletes, rasszista/vallasi kirekeszto stb. viselkedesrol lehet beszelni. Mert ennek a viselkedesfajtanak csak egy parametere, hogy kit utalnak, kit szeretnek.
Két dodlog a vallás és a származás. Szerintem a vallással nem nagyon törodik a köztudat, hál'Isten azt belügybnek tartják. Nem izgat, hogy valaki szombaton vagy vasárnap csendesedik el.
Ott a baj, ha jönnek az eloitéletek, hogy ez lusta, vagy koszos, vagy ügyeskedo AZÉRT MERT... EZ pozitív irányban sem testzik, tehát ha egy állást esetleg azért kap meg valaki mert elso látásra a származásából úgy gondolják, hogy talpraesettebb lesz mint egy goj.
Sosem kérdeztem senkitől, hogy az-e, és nem is érdekel különösebben. (Legfeljebb ha ettől jobban csinálja a sóletet, amit nagyon szeretek. :o))) Az érdekel, hogy milyen ember valaki. Slussz.
De nehéz most ideírni! /pogány vagyok/
Mindent becsülök ha erkölcsös!
Részemre Mindenki vallása sérthetetlen!
1976-ban azért dobtak ki egy éjszakai "szarakozó" helyről, mert segítettem három fekete srácnak akik kb. összesen 15 nyelevet beszéltek, de nem értették miért ... ?
Igen van egy tendencia a zsidosag tudatositasara.Ez mindenki sajat dolga(Latattok A nap ize cimu filmet?) a topic tulajdonkepen azt keresi milyen a valodi egyutt eles,van e benne valami kulonosweg ami a tobbitol elvalsztja es ha akadnak vagy akadtak ilyen problemak mi ezzel kapcsolatban a tapasztalatotok .
Kilroy majdnem elfelejtette a zsidosagat.Ez azert van mert halistenek nem ez az o legnagyob problemaj,nem talalozott olyanokkal vagy nem vette figyelembe azokat akik erre emlekeztettek volna.
A valasos zsidok akik betartjak torvenyeik mindenseget arra vannak itelve(ez jo -e vagy rossz nem tudom)hogy mindjart MASOK legyenek mint a tobbseg.Egy nehez magaravalalasa a sok gondolom annak idejen higeniat kovetelo ma mar talan tullepett elovigyazati lepeseknek.Mas szabalyok pedig inkabb a nep jellegenek megmaradasara iranyult annakmidejen.Betartasahoz elo kellett venni Isten nevet es esetleg bunteteseit.Minsdegy.Ma is itt van es kulon vilagot teremt a betartoknak.Ongettot .Van aki ez maskep erzi es boldog egy relativ atlathato vilagba ahol csak ezekj a szabalyok ervenyesek.Masok lelkiismeretfurdalasal ternek le rola az elettuktol kenyszerulve,ok a hosszunapi zsidok akik nem akarjak zsidosagukat mint egy nepnek a tagja jelleget elvesziteni de nehezen koveti tobbi szabalyait vagy nem tudja magat identifikalni a szabalyaival.
Ez itt a helyzet.
ha pedig mint modern zsido aki izraeli nemzetisegu lesz(apropo,el nalad is ez a kulonbbseg mint zsidonmak vagy kozelallonak hozzajuk hogy van zsido valasu ember es van izraeli polgar?)kimegy Izraelbe varja az ujabb konkliktus az ottani annyifelu szarmazasu valastarsaval akiknek masodik generacioig mas a mentalitasa mint az o itteni hittarsainak...
Vannak zsido barataim, semmi bajom veluk. Ugyanugy, ahogy vannak arab abrataim is. Es ismerek olyanokat is, akikrol viszont nagyon negativ a velemenyem, de ez vallastol, nemzetisegtol fuggetlen, gondolom Ti is igy vagytok ezzel, vannak szimpatikus es kevesbe szimpatikus emberek (a ti ertekrendeteknek megfeleloen) mindenfele csoportbol. Ez akar lehet trivialitas. Ami sokszor nem tetszik (egy kicsit offtopic lesz, lehet) az a vallasi kepmutatas, es van nehany tapasztalatom ezugyben.
Pl. egyiptomi egyetemistak vendegeskedtek az egyetemen, kisergettuk is oket, es az egyik vacsora alkalmaval teljesen odavoltak, hogy a sonkas-sajtos toltott hus biztos disznosonkabol keszult (pedig pulykabol, mint ahogy a hus is). Kozben meg ittak, mint atom. Ugyanigy zsidoknal: ok bizony nem esznek toltottkaposztat tejfollel, plane, amikor mas is latja, de mas "szabalyokat" lazan athagnak.
Ezek lehet, hogy hulye peldak, de ez jutott eszembe, es leginkabb az ilyeneken szoktam felhaborodni. Ettol azonban meg nem altalanositok, ugyanugy, ahogy a mask oldalrol sem. Mint mindenben, itt is inkabb az egyedi esetek szamitanak.
A munkaban, ha szeretnenk felvenni valakit, meg veletlenul sem erdekes a vallasa, hanem a tudasa. Legalabbis nalunk. De ismerek cegeket, ahol aztan van diszkriminacio dogivel.
Ennyi. Persze nem szeretnem elinditani a tarsalgast mas iranyba.
vikoca: nem kerülhető meg a kérdés : (
engem sem érdekel, ha valaki zsidó (az sem, ha lúdtalpas, és az sem, hogy milyen színű a haja/szeme), de sajnos zsidó ismerőseink közül sokat gyakrabban-ritkábban zaklatnak a zsidóságuk miatt. hogy miért zavar pl egy tanárt, ha az osztályából az egyik gyerek zsidó és miért nem zavarja ugyanennek a gyereknek a kedvesét, azt nem tudom ...
Soha nem szoktam kérdezni ilyesmit és mindig nagyon csodálkoztam azokon, akik képesek fürkészni a horgas orrokat és göndör fürtöket, majd felnyüszítnek, hogy ez vagy az biztos zsidó, b+. (Volt ilyen évfolyamtársam az egyetemen is ...)
Összesen két talán emberről tudom biztosan, hogy az. Az egyik maga kötötte az orromra, már az első beszélgetésünk alkalmával, a másik pedig azt mondta el, hogy egy neves politikusunknak az unokaöcsse, aki pedig egy interjúban elmondta magáról.
De nem értem a kérdést. Ha valaki normális, akkor miért lenne baja velük? Ha nem antiszemita, akkor úgyis ez fog kiderülni.
Fura egy inditas. Most neked vannak pozitiv/negativ eloiteleteid, vagy sem? Gondolom azt gondolod hogy nem. Akkor miert erdekel, hogy valaki zsido-e?
Az ilyen jellegu vitaknak nincs ertelme; antizemitakat akarsz meggyozni arrol, hogy inkabb mashol vezessek le a feszultsegeiket? Sot a filoszemitakat meggyozni arrol, hogy azert annak a tarsasagnak is vannak hibai? Az ilyesmi ugysem megy, mivel nem a zsidokrol/ciganyokrol/negerekrol/gyengeelmejuekrol szol az o utalatuk, hanem arrol hogy szeretne egy elkulonitheto csoportra ujjal mutogatni. Azokat lekopni, kiutalni stb. Errol viszont nem lehet lebeszelni senkit - vagy termeszete, vagy nem.
Viszont mindjart idecsodulnek, es leanyaznak minket. Felesleges... akkor miert valaszolok? Nincs jobb dolgom pillanatnyilag.
Engem ez nem zavar, sok zsidó barátom van. Hogy zsidónak is vallják magukat, azt nem tudom, többnyire nem nagyon tartják a vallást. De ha tartanák, se zavarna, különben van is barátom, aki ilyen vallását nem tartó zsidóból elég vallásos lett. De ettől még ugyanolyan jó barátom. Ja, különben én is ilyen vallását nem tartó zsidó vagyok. Alapvetően nem izgat a topic alapproblémája, ez az illető magánügye, rám csak a saját zsidóságom tartozik.
Nemzedékeken át változott a zsidokoz való viszony. Volt amikor szégyen és félelem volt zsidónak lenni, a fényes szoc. éveiben meg egyszeruen nem vettek tudomást róla hogy ilyesmi is van. Nem azért nem beszéltünk róla a gimiben, mert feszélyezett, hanem mert a zsidók maguk sem törodtek vele akkor - mint ez mostani beszélgetésekbol kiderült. Most próbálják megtalálni magukat, közösségüket, zsidó iskolába járatják a gyereket, bár a vallást nem nagyon gyakorolják.
Semmi politika! Semmi antiszemitizmus es semmi filoszemitizmus.Csak valomas es tanubizonysag:a mindennapi kapcsolatunk legkozelebbienkkel ha tortenetesen zsido vallasu:jo barattal,uzleti partnerrel vagy akar ferjel felesegel ,eleted tarsaval.
Van benne valami kulonos?Van emiatt kozotettek egy bizonyos feszultseg,vagy eppen athidalt problemak?Van-e kulturkonfliktus?Meg kell e harcolni miatta a Te es az o kornyezetevel?Valtoztatott velemenyeden vagy velemenyen a kozos dolgaitok?.
Egy osszinte vitat nyitnek,bar felek hogy elfajul.De megeri hogy megkezdjuk.Biztos talalok hasonloan gondolkozo vitatkozot, aki megvedi a topicot mind ket oldal fanatikusaitol.
Hiszen mindennapos tema az eletunkben peddig szamszerint keveseket tart a magyar statisztika zsidonak.
Ugyanakkor egy vita az integraciorol vagy annak ellenkezojerol,az embersegrol es toleranciarol de egy kritikus hely a tulkapasokkal es a mindket oldali eloiteletekkel szemben is.
Jo magam sok tapasztalatal rendelkezek ez iranyban,sok zsidonak magat valalo baratom van.Masok hol antiszemitanak hol zsidoberencnek neveztek kulonbozo hasonlo temaju topicba ha szot kertem.Remelem mert ez nem egy politikai topic ,hogy itt a torzsasztalon kevesbbe fanatikusokkal talalkozunk.
Legyen ez egy osszinte ressze a sokaktol ahitott de mindig megzavart barati egyuttelesnek,meg talan szeretettnek is...ha olyan a partner.
Ez is egy magyar tabu,errol a temarol sem tudunk targyilagosan beszelni inkabb elhalgatunk.Talan itt maskep lesz..