Esik a hó! Nekem! Éljen!!! (Eljött az én időm. Hiába na, téli gyerek vagyok.)
Gyönyörű gyertyákat önöttem tegnap, örültem neki, hogy ilyen szépen sikerültek.
1. Sikerült gyorsan elintéznem a jogosítványom hosszabbítását. Ráadásul nem volt nálam pénz, de a doki - akit sohase láttam azelőtt - azt mondta: nem baj, majd behozza, úgyse fog megszökni... Jólesett a bizalma, persze be is vittem neki.
2. Az előzetes riogatás ellenére megtalálták a téli gumiban a szeget, nem kellett új gumikat vennem. (Az előzetes kb. ez volt: hm, hm, tudja semmit se látok, lehet, hogy nem lehet javítani, viszont ilyen mintázatot már nem tudok szerezni....) Tokkal-vonóval 1300-ból megúsztam, ami sokkal jobb, mint amitől féltem.
Végre vettem magamnak egy szélcsengőt, amit a szabadba lehet tenni. (Olyan már volt, ami a szobában van.) És egész este olyan, de olyan gyönyörűen zenélt, hogy igazán öröm volt hallgatni.
1. Nem lett végig megtartva a 2. óra.
2. Ebből kifolyólag összefutottam VELE.
3. Kiderült, hogy holnap délkor se lesz óra, úgyhogy tudok majd reggelizni rendesen.
1. Tegnap az unokahugomnak kislánya született, mindenki jól van. Ő anyósom tizedik dédunokája!
2. Úgy tűnik sikerrel túléltem a munkahelyi költözést, símábban ment, mint vártam.
3. A gépem - a bedöglött hard disc cseréje után - kezd megint éledezni, már tudok dolgozni, mélezni, internetezni...
4. Jön négy nap szünet, azt remélem kipihenem magam.
5. Holnap egy kedves barátom látogatását várom.
6. Még a nap is süt...
Az utóbbi napokban több olyan emberrel is találkoztam ill. beszéltem, aki rendkívül kedves, jóindulatú és segítőkész volt :) pl. ügyfélszolgálat, szervíz ...(Csak az a szomorú benne, hogy ez ma már meglepő.)
Köszönöm, hogy vannak még hozzátok hasonlók - alig reméltem! Akik ha hisznek Benne sem csak akkor fordulnak Hozzá, ha akarnak valamit. Meg hit nélkül is, csak akkor nehezebb kitalálni, kinek is köszönjük meg. :)
Sziasztok én itt még nagyon új vagyok (10 -15 perces). Szeretném megköszönni Manócskámnak ezt a majdnem 9 hónapot... a cirógatásokat, a kedves becéző szavakat... ahogy esténkét verseket olvasott és a többit is :-)))
Tegnap fogorvosnál voltunk 4 ifjonccal, és 4 gyereknek csak 1 (picit) lukas foga volt...:-))) Ráadásul a fogorvos a szociális érzékenységétől vezéreltetve kérte az árat. (Szerintem az anyagár alig jött ki neki az összegből, azt hittem viccel.) Pedig csak ismerősöm ismerőse. Vannak még rendes emberek. :-)))
2 dolgot is muszáj leírnom.
1. végre találkoztam egy normális buszsofőrrel, olyannal, amilyen én lennék, ha buszsofőr lennék. Miután felszálltak az utasok, megvárta, amíg mindenki leült (városi járat-vidéken), és csak utána indult el. Így induláskor nem estek el a nénik, nem lódultunk egy nagyot stb.
2. Ma reggel olyan szépnk csillogott a fűszálak hegyén a pára, olyan volt, mintha gyöngyszemek lettek volna rajta. És rásütött a Nap, tényleg nagyon szép volt.
1. Szét tudtam szedni a CD lejátszónkat (pedig nem volt 6-élű - minek nevezhetik? - csavarhúzóm, de szinte az összes csavart ki tudtam gyilkolni a helyéről),
2. Össze is tudtam rakni, miután megállapítottam, hogy semmi állítható/javítható nem látszik benne lenni,
3. Az összerakás után - legnagyobb meglepetésemre - működik, úgy látszik csak tisztítani kellett.... (esetleg valami kontaktust helyrerázni).