A 12. századig kizárólag Bizáncon keresztül terjedt el a nyugati kereszténység területén. A kettős kereszt címerpajzson először III. Béla király (1172-1196) ezüst dénárán fordul elő, 1190 körül. Az általános vélemény szerint ezt a jelképet ő hozta magával a bizánci udvarból, ahol fiatal kora óta nevelkedett. A bizánci császár után a második ember, a deszpotész volt, majd 1165-ban ünnepélyesen a Bizánci Birodalom trónörökösének nyilvánították és eljegyezte a császár Mária nevű leányát. Pajzsára a kettős keresztet festette. Valószínűleg ezzel a bizánci jelképpel is ki akarta fejezni a bizánci uralkodóval való egyenrangúságát.
Az íjászok mindenütt alacsony származásúak voltak a középkori keresztény királyságokban. Árpádkori Magyar Királyságban is éhenkórász harcosok voltak, akiknek nem volt pénzük nehézlovas harcmodorhoz szükséges felszerelés beszerzésére, egyféle segédhad.
Másrészről tényleg nem kellett nagy erő sem hozzá. Gondolj csak az olimpián az 50 kilós női íjász cicababákra...
A lovasíjász harcmodort lehetséges hősiesnek/férfiasnak tekinteni középkori mércével? Szerintetek a lovasíjász harcmodort lehetséges hősiesnek tekinteni a középkorban?
Nyilazgatunk elfutunk, visszatérünk nyilazgatunk egyet újra... No de ebbe hol marad a bátorság,és a férfiasság, az erő?
Az íj csak un. távolbaható fegyver (ranged weapon), tehát úgy lehet használni hogy elkerüljük vele a közvetlen fizikai konfliktus lehetőségét, a kézitusát, ráadásul lóval gyorsan el lehet vágtatni ha meleg a helyzet...és újra visszatérni.
Elgondolkodtatok azon hogy vajon a Vikingek pusztításait kemény harcmodorát és teljesítményeit(gyalogos harc) mindenütt nagyra tartják, pedig ugyanúgy pusztítottak törtek zúztak öltek Európában mint a lovasíjász nomád népek, köztük a Magyarok ősei is.
A szemtől szembe való kemény harc, a kézitusa kardal vagy szálfegyverekkel sokkal férfiasabb, ott test-test elleni fizikai küzdelemről van szó, ahol nagy szerep jut az erőnek is. A Vikingeket valószínűleg utálták akár a kalandozó magyarokat a pusztítások miatt, azonban az előbbiek kapcsán az európaiakban tisztelettel félelemmel vegyült a gyűlöletük haragjuk, addig az utóbbiaknál (elvágtató majd visszatérő távolból íjjazgató lovasíjászok) pedig csak dühvel vegyült. Tudjátok ez a tipikus "kerüljön csak a kezeim közé egyszer az a kis szerencsétlen" dühös érzés hatotta át őket.
Nem véletlen hogy középkori krónikáink képeiben is a lovagok viszik a főszerepet (hősiesség férfi erő szimbólumai), a lovasíjjászokat nem vagy csak nagyon ritkán jelenítik meg.
Nézzétek meg ezt 1080p HD-ra állítva ezt a rövid videóbejátszást (3. perc 32. mp-től), és megértitek:
