A belinkelt videórészletből az jön le - persze lehet, hogy tévesen, látni kellene az egészet - mintha a magyar könnyűlovasság frontális lovasrohammal nekirontana a sokkal jobban páncélozott, ergo "nehezebb" bajor seregnek.
Amit a korabeli magyar hadviselésről tudunk, annak a tükrében ez aligha lehetett így, inkább apránként, fokozatosan zilálták szét nyílzáporokkal és a szárnyakon indított támadásokkal a bajorok sorait.
Persze jó lenne többet tudni a csata részleteiről, sajnos kevés rá az esély, hogy valaha is többet fogunk tudni róla.
Erre mondják azt, hogy a művészek (jelen esetben a film készítőinek) fantáziája pótolja a hiányzó láncszemeket...:-)
Mondjuk azért akárhogy csűrjük-csavarjuk és akárhogy is nem ismerjük (sajnos) a csata részleteit, minden jel arra mutat, hogy döntő magyar győzelem és nagyon súlyos német vereség volt...
... the name of medieval town Washjird or Washgird, which has been situated in the valley of Wakhsh in Northern Tokharistan, was connected with the name of protector God of Wakhsh river, i.e. Amudarya. To the cult of this God was consecrated the temple built in ancient times on the bank of the river. The hero of ancient mythology Siyawush, according to the legend, has built in Turan a few towns, and among has been mentioned a town named by his name - Siyawushgard (or Siyawushgird)
The Vakhsh (River) (Tajik: Вахш, romanized: Vaxsh, Persian: وخش), also known as the Surkhob (Сурхоб, سرخاب), in north-central Tajikistan, and theKyzyl-Suu (Kyrgyz: Кызылсуу, romanized: Qızılsuu), in Kyrgyzstan, is a Central Asian river, and one of the main rivers of Tajikistan. It is a tributary of the Amu Darya river.
A Dzsajhání-hagyomány magyarjai (baskírjai) ebből az Amu-darja menti, állattenyésztő városból származtak?
... in IX - X th centuries Haashimgird was a center of separate agricultural district, situated on the bank of Amudarya river near Termidh, and the people, which lived there were making the animal husbandry ...
In medieval ages on the distance of 4 farsakhs from Marw city in Khorasan was situated the village named Balashjird., which, according to the legend, has been founded by the king of Perses Balash ibn Fayruz. With the names of Sasanian rulers of different rang apparently were connected the names of such villages of Marw district as Buzanjird, Sasanjird and Farkhadhjird. Emanating from the semantic of the forming word -gird (jird), it should be considered, that the origin of some other toponyms, including this word also by any way was connected with the names of people. The toponyms with the word -gird (-kird, kard, -kirt, -jird), originated from the ancient Persian -kart (krta), which means “created, founded”, mainly always have been formed from the names of people. It belogs to such medieval villages of Marw district as Junujird, Parwanjird, Bursanjird, Gulashjird, and of Tokharistanian villages such as Sanwanjird, Dastajird, Siyahjird and Hashamjird. The medieval town of Kalif, which was situated in the basin of Middle flow of Amudarya river, the Perses named Uwaisgard by the name of one of ashabs, i.e. the companions of the Prophet Muhammad Uwais al-Karani (died 37/657).
In the more Northern districts of Central Asia (Sogd) have been fixed only three toponyms with -gird (-jird): Vazgird, Vingird and Gargird.
... V. V. Bartold supposed, that this town has been named in honor of Hashim ibn Banichur (died in 243/857-58) - the Turkish owner of Wakhsh and Helawerd.
Olvastam :) Azért annyiból tényleg jelentős volt, hogy utána 130 évig nem jöttek birodalmi seregek ( visszafoglalni Pannóniát ) , így ki tudott alakulni és megszilárdulni a magyar feudális állam, persze ettől még nem Pozsonynál hanem Zalavárnál lehetett a csata.
Al-Qazvīnī: "Waḥšāb vize, amely a törökök országában ered, Wahš földjén egy ott lévő hegységhez ér, ahol egy híd alatt folyik át. A világon nem tudni olyan folyóvízről, amely nagy mennyisége dacáraúgy összeszorulna, ahogy e folyó azon a helyen összeszűkül. Ez a híd határt képez Ḫuttal és Wāšğird között. Utána több város mellett halad el, míg Ḫwārizmhoz ér".
Nem egy dogma megrengetéséről írok, hanem hogy ezeket a jellemzően déli párhuzamokat elsunnyogják. A dargva szóalak mi is lehetne más, mint véletlen egybeesés, az ezüst szó kaukázusi párhuzamait ha nem is ignorálják, de látványosan negligálják. E topiknak nem témája, de sok esetben már az ún. alapszavakkal baj van. Mindez nem érinti a nyelvtani rendszert, a nyelvszerkezetet - a lingvisztikai rokonság nyilvánvalóan összetettebb kérdés.
Már egy olyan apró adatmorzsának a felbukkanását is hidegzuhanyként élik meg a finnugor fellegekben teljesen eltévelyedett nyelvészek, mint gulya szavunknak a szintén észak-kaukázusi, dargua nyelvből és a perzsa Gilán tartományból ismert kizárólagos párhuzama:
1-gyel/10-zel több perzsa/kaukázusi/bármilyen szó miért is rengetné meg a "dogmá"-t?
Bár a kaukázusi oszétot szarmata-alán, tehát iráni nyelvnek tartják, nem meglepő, hogy hemzseg a közel-keleti eredetű, ókaukázusi jellegzetességektől. Ahogy nyelvészük, Vaszilij Abajev összegzi: "A kaukázusi nyelvekkel való sok évszázados közelség és érintkezés hozzájuk hasonlóvá alakította az oszétot néhány vonásban, különösen a fonetikában és a szókincsben. De megőrizte nyelvtani struktúráját és alapszókincsét: rokonságához az iráni családdal számos egyedi vonása ellenére nem férhet semmi kétely."
Jó példa a finnugrizmus sokszor tetten érhető sunyiságára ezüst szavunk esete, melynek jobbára csak komi és udmurt megfelelőit sorolják. Nos, a szarmata-alán történelmet és az oszét paralellizmust ismerve nem kétséges, hogyan juthatott a kifejezés az északi "kultúrmágusokhoz":
Már egy olyan apró adatmorzsának a felbukkanását is hidegzuhanyként élik meg a finnugor fellegekben teljesen eltévelyedett nyelvészek, mint gulya szavunknak a szintén észak-kaukázusi, dargua nyelvből és a perzsa Gilán tartományból ismert kizárólagos párhuzama:
"Bizonytalan eredetű szó. Talán egy kaukázusi nyelv (dargin) gula(‘hízásra fogott marha’) szavából ered; szótörténeti okokból ez inkább véletlen egyezésnek tetszik."
Nem is keményvonal már ez... inkább Keménykalap és krumpliorr.
Akármilyen súlyú lehetett is a kabarok részvétele az Álmos, Kuszán és Árpád fémjelezte, 9. század utolsó harmadában létrejövő decentralizált "türk" politikai alakulatban, előtörténetük némely szálai igen tekintélyesnek és izgalmasnak tűnnek.
"Egyelőre még nem eléggé ismert, hogy a közelmúltban feltárt modern genetikai, nyelvészeti, és archeológiai, valamint paleozoológiai adatok alapján ma már tudományos tény, miszerint modern civilizációnk alapjának megteremtői a kaukázusi népek elődei voltak. A legújabb multidiszciplináris kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy az észak-kaukázusi nyelveken beszélő népek ősei voltak nemcsak a neolitikus forradalom, vagyis a termelőgazdálkodás feltalálói Anatóliába lokalizálható elő-ázsiai őshazájukban, hanem a földművelés és az állattartás, valamint a fémművesség első elterjesztői is Európa délibb részén.
Sőt, a Balkánon átszivárogva a Kárpát-medencében is megjelentek már a neolit korban Kr. e. 6000 táján. A modern genetikai kutatások szerint Európa populációiban jelenleg egyértelműen a Közel-Keletről származó, máig folyamatosan kimutatható, a neolit korból származó génhatás hozzávetőleg 18 százalékra tehető, a paleolit kori ősnépesség nyolcvan százalékos továbbélési aránya mellett (Cavalli-Sforza, 2002, 101–141.; Wels, 2003, 123–149.).
A félreértések elkerülése végett megjegyezzük, hogy jelen tanulmány szóhasználatában a kaukázusi megjelölés nyelvi és ennek megfelelően etnikai értelemben szerepel, kizárólag az észak-kaukázusi nyelvcsaládba tartozó etnikumokat jelölve, nem pedig az ugyancsak a Kaukázusban élő, iráni nyelvű oszéteket, tátokat, valamint a török népek csoportjába tartozó, a hegység legmagasabb részén élő karacsáj-balkárokat. A megalapozatlan cáfolatok ellenére ugyanis a nyelv néhány, szabályt erősítő, viszonylag nemrég kialakult kivételt leszámítva (írek, walesiek, skótok, „amerikaiak” stb.), továbbra is az egyik legfontosabb etnikai specifikumnak, azaz megkülönböztető jellegnek számít. Magyarán tanulmányunkban a kaukázusi jelző esetében nem földrajzi fogalomról van szó, és nem is az angolszász kulturális antropológiai szakirodalomban használatos szakszóról, amelyen általában „fehér ember”, vagy europid antropológiai rassztípus értendő, hanem kizárólag az észak-kaukázusi nyelvcsaládba tartozó idiómákon beszélő népekről, illetve ezek elődeiről. Erre a terminológiai pontosításra az előbb elmondottakon túlmenően azért is van szükség, mivel az észak-kaukázusi nyelvek és etnikumok eredeti kiindulási területe, azaz őshazája nem a Kaukázus vidéke volt, ahol jelenlegi etnikai területük található, hanem az ettől délebbre fekvő Anatólia és szélesebb környéke. A kérdéssel foglalkozó szakemberek ugyanis Kis-Ázsia területére lokalizálják az észak-kaukázusi nyelvcsalád egykori őshazáját, ahonnan különféle irányba kiindulva a protokaukázusi nyelveken beszélő csoportok több hullámban fokozatosan szétrajzottak, miközben elterjesztették a termelőgazdálkodást Eurázsiában. Csakhogy kisebb létszámuk, továbbá a kaukázusi nyelvek rendkívüli hangtani bonyolultsága miatt a neolotikus agrárforradalom kulturális vívmányait terjesztő kaukázusiak végül nyelvileg teljesen asszimilálódtak a demográfiai szempontból domináns helyi őslakossághoz, akik részben indoeurópaiak lehettek. Ezt a bonyolult etnogenetikai folyamatot tükrözi az indoeurópai nyelvek földművelésre és állattartásra, valamint fémművességre vonatkozó, észak-kaukázusi eredetű terminológiai rendszerének etimológiai elemzése, továbbá a génmarkerek vizsgálata is (Sztarosztyin, 1986, 143.; vö. Cavalli-Sforza, 2002; Wels, 2003). Mindezt azonban viszonylag nemrég tárták fel az adott problémát vizsgáló külföldi tudósok. Ezzel sikerült megcáfolni azt az orosz és az angolszász szakirodalomban újabban széles körben elterjedt népszerű hipotézist, miszerint az indoeurópaiak egykori kiindulási területe, őshazája állítólag a Közel-Kelet, vagyis a termelőgazdálkodás bölcsője lett volna (Ivanov–Gramkalidze, 1985)."
Az észak-kaukázusi népek etnokulturális szerepe a magyarság honfoglalás előtti korai etnikai történetében – In memoriam Istvánovits Márton (1930–1991), Sztarosztyin Sz. A. (1955–2005)
"A magyar őstörténet vizsgálatában jelentős vitát kiváltó, a „népek hegyének” nevezett Kaukázus szélesebb környékén élő népekkel való etnokulturális kapcsolataink tudományos problematikája a kérdéssel foglalkozó hazai szakirodalom egyik kulcsfontosságú, ám mind máig számos félreértést okozó problematikája, amely továbbra is megoldatlan tudományos feladat.
Eddig jobbára csak a nyelvészek figyelmét vonta magára, bár nemegyszer történészek és néprajzkutatók is hallatták szavukat a szóban forgó a bonyolult néptörténeti kérdés vizsgálatban. Így többek között Hajdú Péter (1923–2002) mérvadó véleménye szerint a lovas nomád állattartással foglakozó ősmagyarok hosszú vándorlása során az eurázsiai sztyeppe zónában feltétlenül számolnunk kell a kaukázusi nyelvekhez fűződő kapcsolatokkal. A neves akadémikus nyilvánvalónak tartja, hogyha mégis alig tudunk valamit erről a kulcsfontosságú kérdésről, annak egyelőre legfőbb oka az észak-kaukázusi népek a magyarokkal való történeti érintkezésének ma még jórészt földerítetlen volta. Jellemző, hogy még a számos vonatkozásban kitűnő, Bevezetés a magyar őstörténet kutatásainak forrásaiba című egyetemi tankönyvsorozat, amely átdolgozott rövidített formában Róna-Tas András kompendiumában, angolul is megjelent, nem említ egyetlenegy külföldi vagy hazai tudományos munkát sem az északi kaukázusi népekről, miközben igencsak részletesen tárgyalja a tibeti és kínai nyelvvel foglalkozó műveket (Hajdú–Kristó–Róna-Tas, 1980, vö. Róna-Tas, 1996). Ugyanakkor erről ma már könyvtárnyi szakirodalom létezik a kaukazológiában, amelynek létrehozásában magyar tudósok is kiemelkedő szerepet játszottak. Említés nélkül maradtak például a Kaukázusra vonatkozó olyan alapvető munkák, mint Munkácsi Bernátnak (1860–1937) a magyar nyelvbe átkerült kaukázusi eredetű etimológiákról a 20. század elején kiadott híres monográfiája, avagy Bálint Gábornak (1837–1913) a századfordulón megjelent cserkesz nyelvtana, illetve kabard–magyar–latin szótára (Munkácsi, 1904; Bálint, 1901, 1904). Méltatlan az a mód, ahogyan ezekeket az értékes munkákat a kutatás negligálja, miközben külföldön kaukazológus szakemberek körében máig általánosan elismertnek számítanak. Az előbb említett monográfiák nélkül ma már nem lehet objektív tudománytörténetet írni a magyar-kaukázusi etnokulturális kapcsolatok problémáját illetően.
Kutatástörténeti tény, hogy az általunk nemrég újra felfedezett Bálint Gábor adige nyelvvel foglalkozó művei, (1900, 1904) sok tekintetben jelentősen felülmúlják a mostanáig kiadásra került ilyen jellegű külföldi kiadványokat ... Érdekes módon azonban a szóban forgó többkötetes szegedi őstörténeti kiadványban egy szóval sem történik említés arról, hogy a kaukázusi népek elődei egykoron a magyarokkal etnikai és kulturális kapcsolatban állhattak. Pedig a magyar őstörténetben az észak-kaukázusi népek őseinek hatása letagadhatatlan, amiről illő lenne, még ha röviden is, megemlékezni egy ezzel foglalkozó egyetemi segédkönyvnek szánt elfogulatlan tudományos kiadványban.
Az említett összefoglaló munkában sajnos az a fontos tudománytörténeti tény is megjegyzés nélkül maradt, hogy a legújabb nem- zetközi kutatások szerint egyáltalán létezik észak-kaukázusi, illetve sino-kaukázusi nyelvcsalád is (Sztarosztyin, 1986, vö. Ivanov–Gramkalidze, 1985). Ráadásul ezzel kapcsolatban elhallgatásra került az a tudománytörténeti körülmény, hogy a kaukázusi nyelvcsaládba tartozó híres elő-ázsiai ókori nyelv, a hatti rejtélyét, hovatartozását elsőként éppenséggel magyar keletkutató, Mészáros Gyula oldotta meg, akinek tudományos prioritását az adott probléma megoldásában, ha hazánkban nem is, de annak határain túl egyértelműen elismerik (Mészáros, 1935, vö. Ivanov–Gramkalidze, 1985, 153.; Kumahov–Kumahova, 1985; Sztarosztyin, 1986). Ezt a magyar és a világ tudománytörténete számára egyaránt érdekes tudománytörténeti kérdést nemcsak a magyar őstörténet forrásaival foglalkozó szegedi kiadvány, hanem a Hamburgban élő Fodor István a világ nyelveiről szóló nemrég kiadott értékes összefoglaló munkái is elhanyagolják (Fodor, 2004, 155–158.). A vonatkozó nyugati tudományos kiadványok többségében rendszerint szintén hiányozni szokott a kaukázusi nyelvcsalád említése, illetve bemutatása. Mindez annál is inkább különös, mivel az említett észak-kaukázusi csoport a Földön megtalálható 5300–6000 nyelvet összefogó háromszáz nyelvcsaládja között máig ható kiemelkedő művelődéstörténeti szerepet játszott. A magyar őstörténettől függetlenül is érdemes tehát az észak-kaukázusi nyelvcsaládból származó etnikumok jelentőségére a figyelmet felhívni, hiszen az ezen a nyelven beszélő népek elődeinek szerepe a világ kultúrtörténetében egyedülálló (vö. Nikolayev–Starostin, 1994)."
De mi a helyzet a mára a cserkeszek, balkárok közé betagozódott kabardokkal? Azok is kazár lázadók lennének? Vagy egyike az Anatóliából felköltöző etnikumoknak, melyek a perzsa, török és szláv népességhez képest az alaplakosságot adták?
Tazsukuni kabardok a Bakszán-völgyben
"A cserkesz vagy saját nyelvén adigé törzs. Ehhez számíttatnak: a kabard, sabszig (vagy sapszúg) és natukai, továbbá az abkház, abaza, dsihét, ubisk, abadzék nevű és más apróbb népek, melyek a Kaukázus fő lánczolatának a völgyeiben és fennsíkjain vannak elszórva. Zichy Jenő grófot és utazó társait ezek már közelebbről érdeklik, mert közöttük több helyt meglepő hagyományok élnek a magyar nemzetre vonatkozólag. Már Déchy Mór honfitársunk, mikor a Kaukázusban utazott, személyesen hallotta a szvánok névleges fejedelmétől, Dadian herczegtől, hogy az ő családja saját hagyományaik szerint szintén magyar származású, bár e hagyomány forrásának már nem tudta urát adni; de a székhelyétől nem messzire megmutatott Déchynek egy régi várromot, melynek Magyar a neve. A kabardok eredetéről többféle monda hallható. Verescsagin orosz festő, mikor 1864—65-ben a földjükön utazott, azt a hagyományt jegyezte fel róluk, hogy a kabardok egyiptomi származásúaknak tartják magukat. Valaha aztán átszóródtak Kis-Ázsián át Európába, a Krím félszigetre, és ott annak Kabarda nevű folyójától kölcsönözték volna mai nevöket. Később a Kubán vagy Kubány folyó mellékére költöztek, s részben ott telepedtek le; más részök fölebb nyomult a hegyekbe, hol a szomszéd törzseket mind hatalmuk alá hajtották, s valóságos urai voltak a hegyeknek, míg Jermolov tábornok 1822-ben Oroszország uralma alá nem kényszerítette őket. Azóta annyira megfogytak, hogy ma alig vannak 10-12 ezren. A kabard népnek két osztálya van: földmívelő parasztok és nemesek. Emezek általában igen előkelő megjelenésűek. Egészben véve szegény és tudatlan nép; írni, olvasni tudó kevés akad köztük; de azért igen értelmesek s józan életűek. Bort nem isznak; csak ünnepiesb alkalmakkor lakomáznak bőven. Egyik jellemvonásuk a harczias bátorság, de durvaságra és boszúállásra is hajlandók."
Pálóczi-Horváth András: "A források egybehangzó véleménye szerint a khorezmiek jelentős szerepet töltöttek be a Kazár Birodalomban, és már a VIII. század óta mohamedánok voltak..."
Bármennyire is kétségtelennek látszik mindez, Tolsztov hipotézise a kavar/kabar elnevezésről – mármint hogy azt Khorezm nevéből képezték volna – kevéssé valószínű. Akármilyen volt is a közelebbi etnikai összetétele ezeknek a kazár lázadóknak.
Pont ezeknek a helyneveknek a léte cáfolja a fotelből okoskodó, egyébként sem túl eredeti, állandóan csak mások eredményeit összemásolgató Tóth Sándor László megállapítását: "A hagyományos elmélettel szemben — amely
szerint Kazária 'lázadó' névvel illette volna az elszakadókat — nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy a magyaroktól, vagy még inkább maguktól a kabaroktól ered a név. Utóbbi esetben a Kazáriából kiszakadó csoportok önállóságuk, összetartozásuk jeleként vehették fel a korábbi kazár név helyébe a kabar (kavar) nevet. Ezt a magyarok is átvették, illetve használták, mivel így megkülönböztethették Kazária népességét a velük együtt élő kazároktól."
A helynevek tanúsága szerint a mieink épp hogy nem különböztették meg elnevezésben a kavarokat általában véve a kazároktól, hiszen Kavar/Kabar helynevünk egy se maradt fönn, míg Kozár/Kazár annál inkább. Hacsak nem feltételezzük, hogy véletlenül pont az előbbi toponímáink enyésztek el...
"vagy egyszerűen csak róluk nevezték el kavarnak (khovarezminek?) a hadrendileg, politikailag hozzájuk rendelt Nyék és Megyer génoszt is"
"Az úgynevezett kavarok a kazárok nemzetségéből valók. És úgy történt, hogy valami pártütés támadt közöttük a kormányzat ellen, és belháború ütvén ki, felülkerekedett az előbbi kormányzatuk, és közülük egyeseket lemészároltak, mások pedig elmenekültek, és elmenvén letelepedtek a türkökkel együtt a besenyők földjén, összebarátkoztak egymással, és holmi kabaroknak nevezték el őket. Ennek következtében a kazárok nyelvére is megtanították ezeket a türköket"
Mármint az 555-ben ksr-ként emlegetett népcsoport által szervezett birodalomból.
Anélkül, hogy belebonyolódnánk a kazáriai kálizok (khovarezmiek, khorezmiek) ügyébe, álljon itt Pritsak fejtegetése Itil, a kazár főváros Volga-túlparti "ikervárosáról", városállamáról:
"The Turkic-Khazar Pax, which was closely connected with the Western Turkic ruling clan, had three major provinces. The first province, Khwalis (< Khwali-Ās), on the Lower Volga, was the realm of the trading Eastern Iranians; its twin city ĀmoI/Ātil, also called Sāriγčin/Khamīlkh (PVL: Xvalisy), was ruled by a governor with the title of tarkhan (Ās tarkhan). After the catastrophe of A.H. 104 / A.D. 722-723, the capital of the Turkic Khazars was transferred to the twin-city. The western city, Āmol or Sāriγčin, became the center of rites and government, while the eastern city, Ātil or Khamīlkh, became the commercial district.
The second province, Semender/Sabīr, lay in the Northern Caucasus. Its ruler, who belonged to the Barč clan, resided in the town of Semender on the Terek River. Until 722-723, Semender had been the capital of the Turkic-Khazar realm. Šārkel, the third province, was situated near the lower Don, in the area where the Volga makes a bend. The province was a shipping crossroads, for goods were portaged across the narrow neck of land that separates the two great rivers there. In about 834 the Byzantine engineer Petronas, surnamed Camaterus, built a stone city, also named Šārkel, in the province at the request of the Khazar government. The city was the seat of the Khazars' main customs office, headed by an official whom the Arabs called 'lord of the Khazars' (ṣāḥib al- Khazar)."
(The Khazar Kingdom's Conversion to Judaism, in: Harvard Ukrainian Studies 2/3, 1978, 261-2)
Kézenfekvő lehetőség, hogy az egyetlen "valódi" kavar törzset csak kazárnak, kozárnak emlegették nálunk, s így a helynevekben is ez jelenik meg: Kazár, Kozárd, Kozármisleny (Kiskozár + Misleny), Kozárom stb., mint Németh Gyula már 1930-ban gondolta. Egyszerűen azért, mert a Pszeudo-Zakhariász rhétor által 555-ben ksr-ként említett kazárok közül váltak ki: idegenek voltak, kazárok.
"Egy fejedelem van náluk, azaz a kavarok három génoszában, aki máig is megvan. [fejezetcím beszúrása] Első a kavaroknak a kazároktól elszakadt előbb említett génosza, második a nekié, harmadik a megeréé"
Elgondolkodtató, hogy *Kavar / Kovar helynév tudtommal nem fordul elő a Kárpát-medencében (ahogyan *Avar sem, de helyette ott a teljesebb Várkony 'var-khun'), ellenben Nyék és Megyer számolatlanul.
A DAI fejezetcímének utólagos betoldása mégis arra vezeti vagy inkább: ahhoz segíti hozzá a kutatókat, hogy a mítikus hetes számot fogadják el a nem kavar türk génoszok számaként, sőt Györrfy még példát is igyekszik hozni, hogy a törökös népeknél egykor hat törzset hadszervezetileg egy hetedik alá rendeltek (A magyar törzsnevek és törzsi helynevek, in: Kovács–Veszprémy szer., Honfoglalás és nyelvészet, 1997, 222).
Ha a kazároktól elszakadt lázadó génoszt tekintjük elsőnek, másodiknak a nyéket, harmadiknak pedig a megyert / magyart a kavar törzsek sorában, abból viszont az következne, hogy a DAI pont a lázadó törzset nem nevesíti – vagy egyszerűen csak róluk nevezték el kavarnak (khovarezminek?) a hadrendileg, politikailag hozzájuk rendelt Nyék és Megyer génoszt is. Ki mit gondol erről?
"Álmosnál is ködösít a Képes Krónika, Mózeshez hasonlítva őt egy bibliai toposszal. Eszerint csak megpillanthatta az új hazát az erdélyi hegyekből, de már nem tehette be a lábát oda. Csak odavezette népét az új haza kapujába, mint Mózes. Ezzel szemben Laskai elárulja, hogy Álmos Titelnél dobta fel a pacskert ami összefügghet a Szalán elleni harcokkal, de itt sem volt illendő elmondani, hogy a dinasztia őse onogundur-bolgár nyilaktól esett el"
Ugyanígy Mózesnek az új haza küszöbén bekövetkező halála elevenedik meg az ír mondai hős, Míl 11. századi szerzetesek által lejegyzett történetében (személyneve a latin miles Hispaniae rövidítéséből jöhet).
Jav.: Kazária mint régi szövetséges látványos súlyvesztése a felemelkedő, hét, illetve nyolc, formálisan egyenrangú egységből összeálló besenyő és "türk" törzsszövetség rovására
Nem szükséges egyébként mindenáron feltételezni, hogy Bizánc ott bábáskodott az új "türk" államalakulat létrejötténél, vagy hogy tevékenyen támogatta volna a Kazáriából végül menekülni kényszerülő kovar (khovarezmi?) szeparatistákat. Érdeke mindenesetre azt diktálta, hogy Kazária gyengüljön, s a sztyeppe felől egy-két újabb hatalmi tényezővel alkalomadtán ellensúlyozhassa a kaganátust. Vagy, pontosabban fogalmazva: hogy a három, minél kiegyenlítettebb erejű hatalmi tényezőt egymás ellen minél könnyebben kijátszhassa, egymással sakkban tarthassa, maradéktalanul érvényesítve a divide et impera elvét. Csak találgathatjuk, hogy a lázadó kavaroknak, illetve Bizáncnak, esetleg a khorezmi államnak volt-e szerepe a besenyők kazár határokra uszításában és átengedésében a "polgárháború" idején.
